LEGO Jurassic World teszt

  • Írta: Daks
  • 2015. július 3.
  • lego jurassic world, teszt, xbox 360
Link másolása
"Húúú" meg "haaa". Mindig így kezdődik. Aztán jön a futás meg a sikítás. A LEGO Jurassic World méltó módon tiszteleg Spielberg trilógiája előtt, kiegészítve a történetet a negyedik film eseményeivel. És még a dinókat is irányíthatjuk.

Tavaly azt hittem, végleg kiégett a sorozat. A Traveller’s Tales egy éven belül három játékot szállított le, a LEGO Movie Videogame, a LEGO The Hobbit és a LEGO Batman 3: Beyond Gotham közül pedig igazán egyik se tetszett. Hiába imádtam a szipi-szuper mozifilmet, és rajongok Batman kalandjaiért is, nem tudtak ezek már úgy lekötni, főleg nem lenyűgözni, mint mondjuk a Star Wars- vagy Indiana Jones-részek tették régen. És bár a jól sikerült, és rendkívüli nosztalgiával megáldott film után vártam a LEGO Jurassic World megjelenését is, azért nagy Kánaánra nem számítottam. Aztán mégis az lett. Elkapott egy érzés, amit gyerekként is átéltem, az első mozifilm megjelenésekor, amiért matricás albumot vetettem szüleimmel, meg enciklopédiát, és végtelen mennyiségű műanyag dinójátékot. A kétfióknyi LEGO-m mellé. Elkapott a hangulat, melyet a készítők tökéletesen átültettek a játékba. Milyen kár, hogy minden másban csak a kötelező minimumot voltak hajlandók hozni.


A LEGO Jurassic World a klasszikus képsorokkal indít. A Nublar-szigeten vagyunk, egyenruhába öltözött dél-amerikai munkások éppen egy beton- és acélkonténert próbálnak arrébb rakni, amikor elszabadul a pokol. Az egyik megbotlik, és beesik a velociraptor ketrecébe, ami azonnal megtámadja őt, és felfalja a szalámiját, amit addig a zsebében rejtegetett, uzsonna gyanánt. Incidensek mindig is voltak és lesznek, ha az ember vadállatokkal dolgozik, az InGen biztos kártalanítja őt és családját, mindez viszont nem vethet gátat annak, hogy megnyíljon a park. Hangos zene kíséretében száll le helikopterünk a vízesés előtti VIP állomásra, a kalandok pedig már folytatódnak is. Dönthetünk, hogy a klasszikus trilógiában, vagy az új rész eseményeiben kívánunk elmerülni, a játék összesen húsz pályát vonultat fel, ötöt minden filmnek.


Az epizódok követik a forgatókönyveket, kiragadva és feldolgozva belőlük a legfontosabb elemeket. Benne van az ásatás, a tehénvacsora, a T-Rex első támadása, a raptoros üldözés, a visszatérés, a vadászat, a mentőakció, és persze a hibrid támadása, illetve a motoros vonulás is. Rövidre fogva: gyakorlatilag minden, ami a filmvásznon emlékezetes lehetett nekünk, a játék ezek alatt pedig a LEGO-sorozatra jellemző, jól bevált elemeket vonultatja fel. Logikai feladványok és ügyességi részek sokasága nehezíti utunkat, miközben gyűjtögetni kell, rombolni és építkezni. A kalandokat végig lehet játszani egyedül, vagy egy második kontroller segítségével ketten is. 


Minden jelenetben legalább két szereplő van velünk, akik mind eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Alan Grant például földbe temetett dolgokat tud kiásni, és van kése is, míg Ellie nagyot tud ugrani, és ismeri a növényeket, de találkozunk szinte mindenkivel; ott lesz még Hammond, a két unoka, a dagi csávó, Sarah, Kelly, Nick, Paul, Amanda, Owen, Claire, csak hogy a legfontosabbakat említsem. És minden mellékszereplő, az összes vadőr, katona, karbantartó és munkatárs, meg persze Mr. DNA is, a számítógépes segéd, akit csak a Microsoft Office gyűlölt súgója, Clippy miatt nem bírtunk. Egészen mostanáig, hogy újra eszünkbe jutott.


Egyedül játszva ezúttal is egyetlen gombnyomással tudunk váltani a karakterek között, lehet járműveket vezetni, beleértve a legendás ’93-as Jeep Wranger LEGO-változatát, és az új üveggömböt, a pályák pedig úgy lettek felépítve, hogy a kaland többször is végigjátszható legyen. Minden helyszínen vannak olyan akadályok, amiket csak free play módban, egy oda nem illő szereplővel tudunk feloldani, ez nem újdonság, így volt a korábbi részekben is, az viszont már igen, hogy lehet dinókat is irányítani. Belebújhatunk a triceratops, a velociraptor, de még az új vízi szörny bőrébe is, kihasználva méretükből és ösztöneikből adódó előnyeiket. Az elsőnél például hatalmas szarvait, amivel falakat törhetünk át, de a laborban lehet új szörnyeket is létrehozni, ahogy megalkották a Jurassic World főattrakcióját is. Csak reménykedjünk, hogy nehogy a mi kislányunk is elszabaduljon.


A feldolgozás vidám és családbarát. Az események során egyetlen szereplő se hal meg, csak letépik a ruháját, megcsócsálják és kiköpik, vagy egyben lenyelik őket, mondjuk ez utóbbi már közelít hozzá, ami pedig a legjobb ezúttal is, az a játék humora. A LEGO-hősök kétbalkezesek és mindent elviccelnek, de pont ezért lehet őket imádni, a kalandok pedig ezúttal is kortalanok, a legkisebbek ugyanúgy élvezhetik, mint a felnőttek. Tipikus apa-fiú estékre készült játék, amiben egymást kell segíteni, legyünk bármelyik bőrében is. Ami most viszont nem tetszett, az a történetvezetés és összefűzés. Olyan érzésem volt, mintha minden pályát egy-egy külön csapat készített volna, megadott instrukciók alapján, ismerve a jelenet elejét és végét, ezeket viszont mintha már senki nem kötötte volna össze, csak egymás mögé rakosgatta, letudva ezzel a munkáját. Az események nem alkotnak benne összefüggő láncot, ez a komoly rendezői és dramaturgiai hiba pedig a játék egész minőségére, és így a játékélményre is rányomja a bélyegét. 


Sajnos a játék több pontján érezni, hogy a készítők, mint korábban többször már, most is csak a tőlük elvárt minimumot hozták. A feladványokban, a játékelemekben és úgy az egész kalandsorozatban komoly előrelépés nem történt, csiszoltak talán néhol egy kicsikét a részleteken, hozzáigazítva az egészet a dinós világ adta lehetőségekhez és élményekhez. Egyedül a megszokottan magas minőségű humor és hangulat az, ami most is a játék legnagyobb erősségét adja. A Jurassic Park-élményt ezúttal is tökéletesen telibe találták, ha a srácok a Traveller’s Talesnél valamihez értenek, akkor ez az, képesek úgy beépíteni valamit az építőkockás világba, hogy tökéletesen visszaadják annak eredeti élményét, a vicceken pedig még ezer rész után is röhögünk. Hogy lehet kitalálni olyat, hogy Allan csontváz helyett egy biciklit ásson ki a sivatagban, vagy Ellie ne kézzel vizsgálja meg a triceratops kakiját, hanem fejest ugorjon a halom kellős közepébe? Eszméletlen az egész!


A LEGO Jurassic World elképesztő hangulatával és kortalan játékmenetével ezúttal is beleírta magát a fiatal apukák kedvenc játékai közé, még ha szörnyen unalmas is már, hogy a sorozat nem képes megújulni, új irányt venni. A játék június közepén jelent meg számítógépekre és minden létező konzolra, ha szereted a dinókat, és valaha egy kicsit is bejött a sorozat, akkor vedd meg a játékot. Van olyan jó, mint az első részek. Ja, és ne feledd. Ha valami üldöz, futás!

 

7.
7.
Lizard0828
Elavult....kevés manapság...bla,bla,bla.....aki át akarja élni a filmek izgalmait egy játékban vegye, vagy töltse bátran. Ez a játék abszolút nosztalgiát kiván átadni az igazi rajongóknak. Ennyit és semmivel sem többet. Azt viszont baromi magas szinvonalon teszi.
6.
6.
redsovi
Egész fasza kis cucc, meg vannak a maga hibái. Valóban kevés ez így már 2015-ben, viszont ha ráfüggsz, 1 hétig lego dinókról haluzol o.O
5.
5.
kastorhun
#4: Javítom: Évről évre szinte ugyanazok jönnek, és nem sokban különböznek egymástól.
4.
4.
kastorhun
Szerintem az a legnagyobb baj ezekkel a lego játékokkal hogy túl kevés időt szánnak rá, fél évet kb vagy kevesebbet.
Egy új engine jól jönne és átállni 1 vagy 2 éves fejlesztésre mivel évről évre ugyanazok jönnek.
3.
3.
Gykrizsi
Belenéztem, igazából nem rossz, csak már túl kevés. Nagyon olcsón biztos be fogom szerezni, de ezért teljen összeget elkérni már bűn szerintem. Az meg, hogy ha kis kör alakú cuccok még mindig szögletesek, az egyenesen vicc.
2.
2.
belaman
"Hogy lehet kitalálni olyat, hogy Allan csontváz helyett egy biciklit ásson ki a sivatagban, vagy Ellie ne kézzel vizsgálja meg a triceratops kakiját, hanem fejest ugorjon a halom kellős közepébe? Eszméletlen az egész!"

tényleg a humor magasiskolája. monthy python tanulhatna tőlük.
1.
1.
Intricate
Asszony imadja, nem rossz jatek :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...