A kontroller, ami tudja, mikor unod a játékot

  • Írta: fojesz
  • 2014. április 8.
  • Hír
Link másolása
A Stanford mérnökei olyan kontrolleren dolgoznak, ami a szívritmusod, a légzésed és a verítéked alapján azt is meg tudja állapítani többek között, hogy mennyire unod az adott játékot.

A biometrikus érzékelőkkel szerelt kontroller ötlete nem olyan nagy újdonság, többek között a Valve és a Sony is kísérletezik, kísérletezett ilyen kiegészítőkkel - most a Stanford kutatói mutatták be a fejlesztésüket, és egyúttal kézzel fogható eredményt is láttunk tőlük.

A feltehetően magyar származású Gregory Kovacs professzor vezetésével dolgozó mérnökcsapat egy Xbox 360-as kontrollert alakított át úgy, hogy az érzékelni tudja a játékos fiziológiai jeleit: a szívritmusod, a légzésed, a testhőmérsékleted és a verítéked alapján tippeli meg, hogy mennyire hoz lázba, vagy épp mennyire untat az adott játék. A tudósok magyarázata szerint az autonóm idegrendszer ezekre a tényezőkre gyakorlatilag azonnal hatással van például az izgatottság vagy unalom miatt, ezt pedig a játékoknál is remekül ki lehetne használni.

Hogyan? Nos, képzeld el: játszol, de dögunalom az egész, amit a kontroller érzékelői alapján úgy reagálhat le a játék, hogy automatikusan izgalmasabbá válik, például több zombit tesz le a pályára. A dolog fordítva is működik: ha a szülők beállítják, a játék kvázi nem engedi, hogy az éppen játszó gyerekük felidegesítse magát rajta, mert amint észreveszi a rendszer az erre utaló jeleket, könnyít a nehézségen.

23.
23.
Naridar
Az egyéni különbségekre normalizálni lehet. Pl. amikor egy felhasználóra kalibrálod a kontrollert indításkor, kb. 10 másodperc alatt fel lehet venni az alapértékeket, amikhez aztán lehet viszonyítani.

Ez egyéni szinten nem jó túl sok mindenre (automatikus nehézségi szintet máshogy is meg lehet oldani, biometrika nélkül is) viszont jó arra, hogy a fejlesztőnek automatikus visszajelzést lehessen küldeni, hogy mennyire izgalmas/unalmas egy játék.
22.
22.
FrankBlack
#18: +1 Annyit tennék hozzá, hogy mi van azokkal, akik pl. magas vérnyomásra gyógyszert szednek, és esetleg a túl szapora szívverésre is. Vagy akiknél a fokozott izzadásnak hormonális oka van, vagy gyógyszer mellékhatás, esetleg májbetegség, és egyéb okokból van. Meg ezek az értékek, amik alapján működne ez a cucc egyénenként változnak, hogy kinek mi a normális.
19.
19.
markoci555
Szóval, ha unom a játékot, mert tizedjére megyek neki megint az adott pályának, mert túl nehéz, akkor még rá is nehezít? AZ IGEN!
18.
18.
vnm51
Ez már tényleg a hülyeség csúcsa...
A következő mi lesz? Az USB-s bili, hogy gyakás közben is lehessen sz@rni?
Nehogymár egy kontroller mondja meg azt, hogy hogy érzem magam. A pulzus, verítékezés meg a többi nagyon sok dologtól függ.
Aki az időjárás változásra érzékeny annak a hideg-meleg frontoknál felmehet a vérnyomása. Ezek a szerencsétlenek meg majd azt hiszik, hogy jó a játék, csak mert emberünk vérnyomása elérte a 300-as értéket. Az izzadásról meg nem is mondok semmit.
Ezek biztos nem látták a "Kardhal" című filmet...
16.
16.
GAMEROD
Ekkora baromságot is régen láttam. Egy az hogy magának a játéknak is támogatnia kéne az eszközt, mert ugye mindben máshogy van megoldva a nehézség állítása. Kettő: Magyarul ha nyáron játszik valaki akkor automatikusan feszültségnek venné a verejtékezést meg a magasabb pulzust a kontroller. Három: Rohadtul nincs rá senkinek semmi szüksége.
9.
9.
Dr. Zaius
Öööö... és ha nehéz, és izzadok tőle meg a ver a szívem mint állat, DE (!)... én így szeretem?! (Dark Souls és társai... )
Vagy egy Residentben mit csinál majd, ha izgulok?
Lecseréli a zombikat a Plants VS Zombies zombijaira?!
8.
8.
Juha
Én gyakran nézek tv-t párhuzamosan pl. Pc-n körökre osztott játékokkal. Akkor kopp ez, nem?
5.
5.
Stiw
Szerintem magamtól is rájövök, hogy unok-e egy játékot, vagy sem. Nem kell ehhez technológia kérem.
4.
4.
izolee69
Akkor olyat miért nem csinálnak már, amihez mi sem kellünk, hanem játszik helyettünk? Nonszensz...
Istenem, mennyire utalom, mikor egy kütyü/szoftver/akármi okosabb akar lenni a kelleténél.
3.
3.
Nathan
jó az ötlet :D csak arra kellene használni hogy a játék fejlesztőinek elküldené atomatikusan az eredményt és ha nagyon unalmas a játék akkor a ebből tanulva a következő része sokkal izgalmasabb lenne
2.
2.
Yetikee
Szerintem fölösleges.Ha unok egy játékot,arról én is tudomást szerzek :D Vagy abbahagyom vagy nehezítem manuálisan.Nem kell ehhez méregdrága szívérzékelő.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...