Ölés nélkül is végigjátszható az Alien: Isolation

  • Írta: zoenn
  • 2014. július 16.
  • Hír
Link másolása
Nem meglepő, hogy a Creative Assembly lopakodásra és menekülésre kihegyezett horrorjátékában pacifista elven is érvényesülhetünk. A fejlesztők szerint az Alien: Isolationben szereplő minimális harcot is megúszhatjuk ölés nélkül.

Az Alien: Isolationben nem az ellenség módszeres lelövöldözésével érvényesülhetünk, a fejlesztők már a kezdetek óta hangsúlyozzák, hogy a játékban a horrorélményre összpontosítanak. Aki egy új Colonial Marinest vár, rosszul jár.

A vezető designer, Gary Napper a GamesTM-nek elmondta, hogy a játékot ölés nélkül is végigjátszhatjuk, annak ellenére, hogy a narratíva itt-ott megengedi az erőszakot. Egy-egy emberi vagy szintetikus élőlénnyel való találkozás akár vérontásba torkolhat, de lopakodással bármilyen konfliktus kikerülhető lesz.

Napper emellett kiemelte, hogy az űrállomás a legkevésbé sem lineáris felépítésű. A korábban bejárt területekre visszatérhetünk, nem fordulhat elő az, hogy ha belépünk az ajtón egy szobába, visszafelé már zárva lesz.

Az alien vagy az ellenséges katona bárhol ránk támadhat: a talajból, a szellőzőnyílásokból vagy a fal mögül felbukkanva. Lehet, hogy mozgásérzékelő sem lesz nálunk, és nincsenek mágikus golyók, sem mindent látó szem. Magunkra leszünk utalva.

34.
34.
adamsfamily
"Aki egy új Colonial Marinest vár, rosszul jár. "
Olyat többet inkább ne kapjunk,mert katasztrófa volt!:D
33.
33.
Ecneb
#30: Egyszer csak éhen hal odakint, vagy ahogy Fiona mondta: jobb kint, mint bent!
32.
32.
vnm51
#30: Há ez a lényeg grindcore, így meglesz a második rész:)
31.
31.
Simonus18
#30: Nincs értelme kihajítani? Persze, inkább maradjon bent a fedélzeten, van ott logika :D már bocs
30.
30.
#29: Viszont mi már tudjuk, hogy az Alien az űrben sem döglik meg, így sok értelme nincs kihajítani...persze a játékbeli Amandának gőze sincs erről, oké, de mi már akkor is tudjuk. Ezért nincs értelme ilyen játékot csinálni. Jobb volt az ACM xDD
29.
29.
Ecneb
#28: Viszont a filmben, mikor kidobta a légzsilipen át, egy elég kemény boss fight-ot lenyomtak!
28.
28.
vnm51
#27: Boss-harc max az aliennel lehetne, de mivel azt mondják, hogy ölés nélkül is végig lehet vinni, ezt én úgy képzelem el, hogy sok sunnyogással meg trükkökkel mondjuk ki lehet dobni az alient a légzsilipen át, mint a filmben.
27.
27.
keiji maeda
ezek szerint nem igen lesz semmi boss-harc benne .
25.
25.
PcSanyko
Remek kis játék lesz! :D
23.
23.
Drazhar
szuper. az ősz legvártabb produktuma :)
22.
22.
Angelwing
idáig ígéretesnek tűnt,de hogy egy kapavágás nélkül botorkáljak végig a pályán,NA az viccnek is rossz!Meg hogy embert öljek vagy robotot? BUKTA szaga van a játéknak!
21.
21.
Simonus18
#20: Gizda kamionsofőr :D
20.
20.
Sznfctm
Nincsenek mágikus golyók...?!?! Nah akkor ennyi... :P

Illetve van olyan ember a világon, aki még egy A:CM-et vár...?? ;)

Amúgy szerintem ez jó ötlet, elég hűen követi az Alien filmet. Ott is totál átlagosak voltak a szereplők, mint egy halom átlagnál gizdább kamionsofőr, nem is voltak felkészülve rá, hogy bárkit kinyírjanak. Ha sikerül ezt (az átlagnál gizdább kamionsofőr) feelinget a játékba is átültetni, az menő lesz! (És remélem nem csak annyira sikerül majd, hogy ha picit meglöksz bármilyen NPC-t, két másodperc alatt kicsontoz, mint egy halat, hogy esélyed sincs. :P)
19.
19.
Wr4th
"oles nelkul is vegigjatszhato lesz" igen! h sikerulni fog... nem valoszinu ;) :D
18.
18.
vnm51
#6: Rám is csúnyán néztek mikor azt mondtam hogy tetszett az ACM mind hangulatban mind színvilágban (furcsamód egyike azon kevés programoknak amik még sosem fagytak le játék közben - legalábbis nálam -).
Azt mondjuk hiányoltam, hogy nem egyedül játszok hanem npc-kel az oldalamon. Valahogy az Alien világa követeli, hogy egyedül légy totál besz@rva, oszt old meg ahogy tudod.
Egyébként az ACM inkább a tengerészgyalogosokról és a mentalitásukról szólt mintsem a banánfejűekről.
17.
17.
Csokesz
#16: Örülök,hogy eszedbe jutattam ezt az információt (csak ezért regisztráltam ide :D). Nos egyetértek veled,hogy a katonák és a fegyverek rontják a horror hangulatot de sajnos ezeknek bele kellet kerülnie a játékba a történet okán.
16.
16.
bodortamas1
#15: Jaj, bocsánat, hála neked, már eszembe jutott, mit felejtettem el. Annyira belemerültem az ACM fikázásába, hogy megfeledkeztem az Isolationról beszélni.

Szóval, Isolation... Nekem az eddigi látnivalók tetszettek, bár most azt nem értem, hogy miért kell fegyveres ellenfeleket betenni. Tök jó lenne, ha lenne egy nagy űrhajó, amiben van egy xenomorph, mint az alien 1. filmjében, aztán horror. Szükségtelennek találom az ellenséges katonákat. Persze az jó, hogy ellehet kommandózni mellettük lődözés nélkül, de így megint elveszik egy kis része a kiszolgáltatottságnak. Lesz fegyverünk. Szerintem ez hiba. Majd meglátjuk, hogyan fog működni a dolog :)
15.
15.
Csokesz
ÉN IS ÉN IS :D Na hát akkor az ACM-ről hááááát el lehetett vele lenni csak nem volt Alien játék ENNYIT RÓLA!! Ellenben az Isolation-ról eddig tényleg jónak látszik és mint alien fan én is nagyon örülök neki csak félek,hogy kicsit túl spoilerezik az egészet,úgye már nem titok a dlc,a szinkronhangok most meg ez.AKAROM EZT A JÁTÉKOT!!! :D
14.
14.
bodortamas1
Jajdejó, szófight, én is beszállhatok? Nem vagyok alien fan (a filmeket láttam!), úgyhogy kritikus szemmel vizsgálom az ACM-et. A film 2. része és az ACM ég és föld. A film szerintem zseniális lett, egy ritka jó alkotás, de egyáltalán nem az van benne, mint a játékban. A játék egy first person shooter, műfajilag akció, míg a film inkább a túlélő-horrora hajaz. De most beszéljünk csak a játékról, önálló játékként milyen? Bughalmaz. Az NPC-k teleportgatásaiktól kezdve, textúrába ragadáson át, a ritka idióta mesterséges intelligenciáig minden megtalálható. Vagy csak én voltam ilyen balszerencsés? Aztán, nincs benne sem kiszolgáltatottság érzés, mert lőszer az van bőven, sem horror elem. Az alieneket nagyon könnyű lelőni. A mozgásérzékelő még azt is mutatja, hogy merről jönnek, így meglepetés sem lesz benne. Legnehezebb fokozaton vittem, de nagyon könnyű a játék, kihívás nincs benne. A grafika csúnya. Erről ennyit elég is szerintem. Az atmoszféra nekem nem jött át, én nem azt éreztem, mint az alien filmek esetében. Én csak mentem és lőttem mindenre, ami mozog, mert erről szólt a játék. Küldte ránk ezerrel az alieneket meg a fegyveres ellenfeleket, hát ha valami, akkor ez nem horror... De akkor beszéljünk a játékélményről, mert nekem még az sem volt. Én lennék érzéketlen? Vagy az elvárásaim voltak nagyok? NEM! Minimális elvárásaim voltak a játékkal szemben, de a látottak ezt is alulmúlták. Végigjátszottam, mert mindent végig szoktam játszani, de különösebben nem élveztem. Nem találtam meg a játéknak azt az elemét, amiben megvolt a játékélmény. A játékmenet monoton, azért unalmasnak nem unalmas, hála az állandó ellenfél hordáknak, amiket állandóan küldözget ránk. Lehet, hogy a fejlesztők rájöttek, hogy ez kevesebb ellenféllel tényleg kurva szar lenne, ezért inkább teletömték a játékot enemyvel, hogy legyen mit lőni, és elfeledkezik az ember a többiről, de ez így nem működik, egy alien játék esetében azért nem lehet ilyesmivel a játékos figyelmét elterelni, mert ő várna valamit, amit sajnos nem kapott meg. A történet az egyetlen, amiről nem tudok nyilatkozni, mivel rohadtul hidegen hagyott, úgyhogy erről majd világosítson fel valaki, hogy végül is az azért jó volt, vagy az is szar. Hmm, van még valami, amiről nem beszéltem? Ja igen, a dialógusok sablonosak. A karakterek jellegtelenek. A DLC kampány kifejezetten unalmas, azt senkinek sem ajánlom. Haverral vittük, de a végén azt mondtuk, hogy végre vége, mert elképesztően semmilyen. Most asszem ennyi :)
13.
13.
Simonus18
Az "igazi Alien fanok" elsősorban nem Aliens, hanem Alien fanok, mivel az az alap, és jobb alkotás. És mivel ez a gém az első részre összpontosul, már jó úton haladunk, ha a videókat megnéztétek volna, igenis ígéretes anyaggal állhatnak elő novemberben vagy mikor is jön ki a gém ... Colonial Marines egy trágya volt, köze nem volt az Alien franchise-hoz, csak nagyon ritkán esett le a játékosnak, hogy húú, itt bizony idegenek vannak. 2 jó jelenet volt benne, a csatornás rész, ami nagyon is élvezhető volt RELATÍVE, a másik pedig a menekülés a böhöm xenomorph elől. Ennyit tudott, mint valami jót a CM felhozni.
8.
8.
K2 The Highest
#6: Én nem mondtam, hogy rossz volt a CM, Én is végigjátszottam. A hangulata tényleg remek volt, a megvalósítás már kevésbé, de engem sem érdekelt.
6.
6.
#5: Nem, az igazi Alien fanoknak az előző sem volt egyáltalán rossz, én nagyon jól szórakoztam a Colonial Marines-szel, imádtam a helyszínekre visszatérni, a hangulat és a zene is király volt, sőt a korábbi AVP játékokat is imádom, szóval én le...arom mit pampognak itt egyesek, ez is király játék lesz. Alien csak jó lehet :)
5.
5.
K2 The Highest
#4: Szerintem azért mert az elmondottak és a videók alapján egy tényleg kellemes produktumra számíthatunk. Tudod, mi Alien fanatikusok reménykedünk, hogy ez most egy olyan játék lesz, ami tényleg visszaadja a filmek hangulatát. És, hogy pont az első részről mintázták... Ez már csak hab a tortán.

ON: Szerintem valahogy igyekszem majd a filmben látottakat alkalmazni. Remélem beválik!
4.
4.
KeXxX
Ez a játék miért is olyan kurva nagy szám? Az előző Alien játék kibaszott szar lett, nem tudom, hogy ez miért várják ennyien..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...