Zuckerberg: az első mobilokra hasonlít a Rift

  • Írta: fojesz
  • 2015. január 16.
  • Hír
Link másolása
Mark Zuckerberg, a Facebook atyaúristene valószínűleg óriási potenciált lát a VR-szemüvegekben, ha már tavaly 2 milliárd dollárt áldozott az Oculusra. Ezért is érdekes mindig, mikor kifejti a véleményét az új őrület kapcsán.

Nemrég például azt mondta, hogy bár ők is tisztában vannak vele, hogy az Oculus Rift és a többi VR-szemüveg borzasztó otrombán fest jelenleg, ez viszont szerinte természetes, elvégre ezek a kütyük még rendkívül korai életszakaszukban járnak.

Hozzátette, "könnyű elképzelni, hogy a jövőben ezek a holmik tényleg olyanok lesznek, amiket hordhatunk is, és úgy néznek majd ki, mint a normális szemüvegek". Zuckerberg a VR-szemüvegeket jelenlegi formájukban egy találó példával az első, téglaméretű mobiltelefonokhoz hasonlította.

Zuckerbergék egyébként arra számítanak, hogy 10-15-20 éves távlatban a VR-szemüvegek válhatnak az új elsődleges platformmá, szerintük ezek mellett a PC-k egyszerűen elavultnak fognak tűnni.

Egyetértetek?

37.
37.
icebolt93
Javítás: Az agyad hiszi el helyett: Max. bemagyarázod magadnak, hogy szebb.
36.
36.
icebolt93
Spectrum:
A 4k-s témához hoznék egy idézetet a CHIP magazintól (ahol elvileg szakértők tesztelnek) :
"Felesleges ekkora részletesség. Nyakunkon a 4K-s forradalom, pár
éven belül valószínűleg már nemcsak a csúcskategóriás, hanem a felső
kategóriás tévéknél is egyeduralkodó lesz ez a felbontás. A baj csak az,
hogy az átlagos képméretnél, ahogyan azt az előző oldalon levezettük,
teljesen felesleges kettőről nyolcmillióra növelni a részletességet, mert
az átlagos felhasználók a minőségbeli javulásból semmit nem fognak
észrevenni. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy 55 col alatti képátlónál a 4K
teljesen felesleges, és igazán csak 65 col felett indokolt. Aki például 3
méterről nézi a tévét, annak minimum 80 colos képátlóra van szüksége
ahhoz, hogy észrevegyen valamekkora különbséget egy Full HD és egy
4K-s tévé között, aki pedig a teljes információtartalmat szeretné látni,
annak 150 colos képernyő elé kell leülnie."

Tehát felesleges a 4k ilyen képernyőméret mellett, mert nem fogsz érzékelni semmit. Max. az agyad hiszi el.
35.
35.
icebolt93
33: Szerintem akkor parasztvakítás, ha évente veszik az új okostelefont, mert most éppen nagyobb a kijelzője. Értem, hogy fogyasztói társadalom, de ez már túlzás. Másra meg nem tudok gondolni (minthogy valaki évente cseréli), mert különben hogy adnak el ennyi almás telefont meg kütyüt?
A fejlődéssel egyet is értek, de szerintem nem minden arany, ami fénylik. Te lehet, hogy kivételes eset vagy, de az emberek többsége nem telefonon nézi a filmet. Felesleges a Full HD egy ekkora képernyőre. Úgy, ahogy a 4 meg 8 magos processzor.
Persze lehetnek hasznos dolgai is. Csak abból indulok ki, hogy régen is futottak. telefon nélkül vagy régen is elmentek kirándulni és nem volt a zsebükben kütyü. Most meg úgy tesznek, mintha nem lehetne nélküle élni.
viktro: Lehet, hogy szeretik. De amikor olyan dolgokra használnak gépet (itt telefont), amire szerintem teljesen felesleges lenne, akkor megáll az ész. Pl.: az időjárás
33.
33.
Spectrum
#30: Én minden kommentedet elolvastam, néhány dologgal egyet is értek, DE... összességében nagyon nem úgy látom a dolgot, ahogyan te.

Először is, az öngerjesztő folyamat és az ÜZLET. Ne felejtsük már el, hogy az IT egy iparág, és embereknek a fejlődés munkahelyeket biztosít. Fogyasztói társadalomban élünk, vagyis az, hogy te megveszed az új PC-t vagy konzolt, valahol máshol profitot képez, növeli a befolyt adót, stb. Most ne menjünk bele a korrupcióba vagy az értelmetlen pénzfelhalmozásba, de a fejlődés nem értelmetlen parasztvakítás, kicsit úgy érzem, annak akarod beállítani.

A NASA azért a régi processzorokat használja, mert kizárólag jól kitesztelt és kiismert alkatrészekkel dolgozik. Az újabb hardver még nem annyira stabil, a NASA szándékosan van generációs elmaradásban, mert mindenben a biztonságra törekszik. Ennyi, nem kell ebbe többet belelátni.

A C-64 és a Spectrum életciklusa azért volt olyan hosszú, mert alapvetően BASIC-ban és assembly-ben programozták őket, fel kellett nőnie egy új programozó-generációnak, és az újgenerációs programozási nyelveknek. Ma már, ha megjelenik egy új konzol, jellemzően kész van hozzá a környezet is, nem kell kitalálni az OpenGL-t, az Unreal engine-t, stb.

Minap láttam egy 4k-s tévét, nekem Samsungom van native 1920*1080-as felbontással, de attól a képminőségtől, amit a 4k tudott, percekig csak álltam és pislogtam, a tévém ahhoz képest ezeréves Junoszty. Csak az vigasztalt, hogy az új tévé félmillió, de a tömeggyártás ezeknek az árát is le fogja csapni idővel.

Az okostelefon megint egy olyan téma, hogy neked talán értelmetlen, de pl. én amikor futni járok, ezzel trackelem a megtett távolságot, HUMAP-ot használok ha kirándulni megyek, napközben ezen nézem meg az időkép radarfelvételét, ha nyaralok, ezen nézem meg az e-mailjeimet, ha nem vagyok gépközelben. ezen intézem a mozijegy-vásárlást, néha a steam-en és a PSN-en is ezzel vásároltam. Ezen olvasok a kindle applicationnal a buszon, játszom és filmet nézek rajta. Galaxy Mega 6.3...

Mindent összevetve én kívánatosnak és szükségesnek tartom a fejlődést, és ez bizony azzal is járhat, hogy nőnek az erőforrás-igények. De akár PC, akár konozol... végülis időnként veszel egy alkatrészt vagy gépet, nem? Ha ez a hobbid és van pénzed rá, örülsz, ha nincs pénzed, kompromisszumot kötsz, ha meg nem ez a hobbid, akkor tök mindegy. :-)
31.
31.
turleysqt
#30: érdekes a téma, és a végletekig lehetne boncolni mind társadalmi mint pszichologia szempontbol. És az öngerjeszteses véleményeddel egyetértek, mégha kicsit sarkítottnak is tartom, ettől függetlenül én is azt gondolom, hogy egyre ingerszegényebbé válunk a mindennapokban, amikbe ezek a játékok is okolhatóak valamilyen szinten.A grafikai fejlődés pedig tartani fog ameddig nem érik el a tényleg valóságos szintet, és persze a crysis nagyon szép volt de közel se fotórealisztikus, hirtelen példának nézz egy videót az új drive club játék fényeiről és látványáról és érted. Szerintem kár tiltakoznod a technika fejlődése ellen, és alapvetőem hozzáállhatsz úgy is, hogy elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel, persze biztosan lesz jobb, és azis tetszeni fog.őszinte riszpekt azért, hogy ilyeneken gondolkodsz, tényleg ritka, ettől függetlenül szerintem végső soron csak magaddal szúrsz ki, a technika lehagy.Persze értem azt is, hogy nem érzékelsz semmilyen hátrányt, ettől függetlenül nemértem miért ne használhatnál egy jobb verziót ha van rá lehetőséged?Személyes tiltakozásból?Azt sztem egy nagy es nyugodt kirándulással tudnád megtenni a szabadban.Nyílván ha neked teljesen kielégítő az adott konfig, felesleges volna pénzt költened rá. De tiltakozz inkább azzal, hogy nem azt nézed , hogy mi felesleges és mi lehetne olyan mint régen , hanem inkább úgy hozzáállni, hogy mennyi előnyöd származhat az adott dologból, és félre ne értsd nem kioktatni akarlak,és szivesen beszélgetek a témáról, de csak te fogsz azzal jobban járni ha kicsit befogadóbb vagy az egész dologgal kapcsolatban, a technika jelenleg is szerves léte az elétunknek, és valószinuleg csak egyre jobban az lesz.Az, hogy ki mennyi időt tolt a szabadidejében elektronika elott pedig úgyis az adott személy dönti el.(buszról irtam, sorry ha összevissza írásjeles)
30.
30.
icebolt93
Értem, amit mondasz. DE!
Biztos, hogy olyan jó ez az öngerjesztő folyamat? A részletgazdagság hajszolása?
amikor már az emberi szem sem érzékeli a különbséget? Szerintem akinek nem elég a Crysis 3 grafikája (ami már szinte fotorealisztikus), azzal valami probléma van. Így soha nem tudod azt mondani, hogy nah most elégedett vagyok, jól fut a program, elég erős a CPU, elég szép minden, a wincheste is elég nagy.
Én pl. egy Opera 12.16-ot használok. Kipróbáltam, hogy származik-e belőle valamilyen hátrányom, ha nem hajszolom az újat. Semmi hátrány nem ért, minden ugyanúgy működik vele. Persze a RAM-ot eltúloztam. Grafikai munkánál talán kell.
29.
29.
turleysqt
#28: Ja és bocsi, mobilról nem erőssegem a kommenteles, remélem azért ertelmezheto lett ez a katyvasz!
28.
28.
turleysqt
#21:Szia, öszintén szólva most nem olvastam végig a hosszú kommented, de majd sort keritek rá, és inkább csak a ramokkal kapcsolatos részletre reagálnék, 3D-grafikus vagyok, hogy dolgoztak amikor 4Gb ram volt? Egyszerűen úgy, h akkor még kevesebb es pl részletszegényebb tartalmakat keszitettek,nem volt ekkora erőforrásra szükségs jelenleg egy 3D program és 3 textúra fájl psben bőven lefogja a 8g ramot és visszaveti az embert a munkatempóban .Ahogy az egyre szebb játékokhoz egyre jobb gép kell, úgy a fejlesztéshez is. A valódi rendereket pedig mégsem említem, mert ott sokszor több száz gépes renderfarm csinálja a dolgokat, elképesztő hardverrel :) a nasa-s példát enis olvastam, nyilván fingom sincs a nasa dolgairól, de ameddig egy max menüből álló felulet van ami számításokat végez és vezérel valamit, ahhoz nemis kell annál több :) és végszóként, tényleg annyival fejlettebbek és gyorsabbak a programok, hogy megérje!
27.
27.
bitbandita
#26: Nincs probléma, béke van :)
26.
26.
icebolt93
bitbandita : most már értem. Félreértettem, amit írtál.
Tudom, hogy kissé hosszú lett, csakhát sok mindent akartam leírni.
Én inkább arra gondoltam, hogy szívesen visszamennék abba a korba, amikor még az internet nem nagyon volt elterjedve. Pl. gyerekkorom vagy mielőtt megszülettem (egy-két évvel azelőttre is elég lenne, hisz az internet kb. '92-es, de csak később terjedt el.) Én azt sírom vissza, amikor még nem volt minden az arcodba tolva interneten keresztül, amikor nem akaszthattak le mint egy kalapot a falról mobilon keresztül. Amikor még varázsa volt egy számítógépnek. Nem volt a szomszéd Pistabának is kettő, meg plusz az okostelefon, amikor az időjjárást még nem a koponyeg.hu-n vagy azt appon keresztül nézték, hanem odamentek a hőmérőhöz és leolvasták ( vagy rádió vagy tv)
25.
25.
bitbandita
#20: Hogy cserélnék vele arra értettem, hogy én most 40 vagyok ő meg tizenX. Nyilván minden korosztálynak megvan a maga szépsége, de én már túl vagyok az életem delén, azért csak nem vagyok olyan fitt mint 15 évesen, itt fáj, ott fáj, stb... Abszolúte nem a későbbi technológiai korba való beleszületésével cserélnék, nem erre értettem.
Az okostelefonos példával meg csak arra céloztam, hogy ami 30 éve negyedmázsa hardware volt, az most öt deka. Nem gyerekcipőben jár már a VR. De a gazdaság meg egy egészen más dolog, hogy ebből a végfelhasználó Kovács Pistinek mikor lesz bokalefosós VR élménye az más kérdés. Annyi mindent belekevertél, annyi szűrőn keresztül kezdtél nézni, hogy mindent megláttál, csak az eredeti kérdést nem.
Amúgy meg annyira nem tartoznék a jelenlegi korosztályba, hogy ha választani lehetne legszívesebben a '60-as években lennék tinédzser...
24.
24.
icebolt93
kopic : bocsi de nem értem azt, hogy mi az a tl, dr. Írd ki teljesen, akkor megértem.
23.
23.
icebolt93
És még valami. Ilyen hozzáállással soha nem lesz elég nagy winchesteretek, mert megtöltöd 4k-val, meg 55 Mpixeles óriásfájlokkal, vagy esetleg az új 50-60GB-os játékokkal. Öngerjesztő folyamat ez, aminek nincs értelme. Csak az üzlet.
21.
21.
icebolt93
Jah. A kedvencemet el is felejtettem. Múltkor volt valami cikk, hogy PS4-en a mittomén játék csak 30 FPS-el megy 60 FPS helyett Full HD-ban. A sok hülye meg írogatta, hogy micsoda katasztrófa történt. Ezen majdnem behugyoztam.
Aki ilyeneket ír, annak üzenem, hogy az emberi szem 24 FPS-nél már folyamatos képet érzékel.
Ezért volt jobb régen. Doom, 486, 640*480, 4 MB RAM elég is volt a "boldogsághoz". Mégsem vinnyogtak, hogy úristen, csak 640*480.
Komolyan erről a témáról oldalakat lehetne írni. Meg amikor azon sírnak, hogy atyaúristen a játék csak 5-6 órás lesz. Emlékeztetőül az első Prince of Persia 30 perces vagy egy órás volt és az egyik legjobb játék volt anno. Senki nem sírt miatta.
Jah és a vásárlásűra buzdítás is.
Ez egy ilyen öngerjesztő folyamat. Kell a naqgyobb processzor, hogy kiszámolhassa a csillogóbb windoiwst meg grafikát, de nagyobb winchester is kell, mert akkor ez ugye már többet foglal. Persze akkor már az internetnek is gyorsabbnak kell lennie, hogy le bírja tölteni. És soha nem lesznek elégedettek, hogy végre már elég gyors, fejlett minden. Azt bírom a legjobban, amikor azt mondják, hogy memóriából sosem elég (renderelésnél, meg 3D modellezésnél) Oda tényleg sok kell. DE!! Van 8GB Ram a munkagépében és nem elégedett, mert mittomén. Olynaja van. Erre egy kérdésem volna: Hogy dolgoztak akkor, amikor még csak 4 GB Ram volt a gépben??? (persze nem kell visszamenni 4 MB-ig :P) Tényleg annyival fejlettebb és gyorsabb lenne a program, hogy megérje a dupla memória? Nem. Ez angolosan szólva marketing bullshit. És a nép meg be is kajálja szépen. És örül, hogy plusz 4 GB-ért meg 30 ezer Ft-ért 1 másodperccel hamarabb végez a program.
20.
20.
icebolt93
Elolvastam az összes hsz-t. Gondolkodóba estem. Mindenki milyen izgatott az új technika miatt, hogy dícséri az okostelefonok "fejlődését". QHD kijelző, nagyobb képernyő, nyolcmagos processzor. (stb.) Errő sok dolog eszembe jutott, de menjünk sorjában. Az első az, hogy miért örülnek annak, hogy több mag van benne pl. : 4 meg 8. Az Apple iPhone-ban 2 mag van és mégis gyorsabb, mint a 4 meg 8 magos társai. A másik kérdésem, hogy minek bele 4 meg 8 mag? Crysozni akarsz az okostelefonon? Esetleg Photshopozni vagy esetleg renderelni? Gondolkozzatok már el! Semmit nem használ ki a 8 meg 4 magból a telefon, ez csak erőfitogtatás. (pl: vérpistikék: nekem mááá nyócmagos van). Mennyivel lesz gyorsabb az oprendszer 8 magtól? 0,2 seccel? Vegyük a kijelzőfelbontást. Full Hd? QHD? Mégis mit számít az egy ekkora kijelzőnél? Lásd védpistikék: nekem már QHádéé van. Persze ez csak üzlet. A sok barom meg veszi is szépen évente a telefont, órási hasznot termelve a cégeknek. Mert éppen jobb kijelzője van, meg 8 magos a processzor. Holott ebből neki semmi előnye, haszna nem származik ( gyorsabb rendszer, jobb használat, lásd: kétmnagos iPhone gyorsabb, mint a többmagvas gép). De azt is megkérdezhetném, hogy esetleg Full HD-s vagy 4k-s dolgokjat akartok telefonon nézni? Nooorrmális? Messziről elkerülöm még az okostelefonokat is. Semmi értelme és létjogosultsága nincsen. Az öcsémnek van egy Samsung Galaxy Pocket Neoja. Egy mag, 850 Mhz. Érdekes módon nem vettem észre, hogy lassú lenne. A lényeg az, hogy elkezdtem huzogatni, nyomogatni. és 20 perc után rájöttem, hogy ennek nincs értelme. Semmi olyat nem nyújtott, amiért azt mondtam volna, hogy nah, nekem kell egy ilyen. Sőt! Bonyolultabb volt kezelni, mint egy Sony Ericsson walkman mobilt. Pedig ott aztán lehetett zenét hallgatni, játszani, fényképezni. Megjelent pl. a GTA SAn Andreas okostelefonra. Most jelentkezzen az, aki azon a ketyerén fogja végigjátszani egy PC helyett. Egyetlen előnye talán az internet, bár a FAcebook miatt ez inkább hátrány. Ez az egész egy nagy üzlet. Nem azért fejlesztenek, mert kell, meg jobb, hanem azért, hogy jöjjön a sok profit. Pl. itt a 3D, meg a 4k, meg a retinakijelző. 3D meg is bukott. Pl. mi értelme egy retinakijelzőnek? (még mielőtt leszólnátok, igen láttam már, tartottam Apple-t a kezemben) Szebb lesz a sok appikon vagy esetleg picit élesebb a film, amit az okostelefonon úgysem nézel? Bitbandita írásán szomordtam el a leginkább. ----"Nálatok sok minden már eleve "alap", nekem szerencsém volt végignézni ahogy az egész populárissá válik (faszt volt szerencsém, úgy cserélnék veled mint a huzat)".---- Szerintem nagyon is jó volt akkor. Pl. engem ez a fogyasztói hozzállás készít ki legjobban. Ezért ilyen a világ, amilyen, mert nem is gondolkjoznak el azon, hogy származik-e valamilyen előnye abból, hogy megveszi az újat, hanem rohan a boltba évente új okostelefont venni, mint egy barom. 180 ezeré... Mer' ugye kell az új iPhone. Szerintem bitbandita igen is szerencséd volt. Szerintem az egy sokkal jobb korszak volt. Vegyük pl. az internetet. Nem voolt minden a pofádba tolva, mint most. Akkor, ha láttak az emberek valami új fejlesztést vagy valami újat, akkor az angolosan szólva cool volt. Nézegették, próbálgatták. Ma meg már kicsit belefásult az ember abba, hogy szinte évente jön újabb processzor, újabb videokártya, vagy okosszar. (Az egyéb okosdolgokról ne is beszéljünk. pl. okoskarkötő, okosóra, okosruha. Komolyan ez már egyre nevetségesebb.) A legrosszabb azonban az, hogy minden info a képedbe van tolva, megtudod pár perc alatt, mert ugye már tahófalván is 4G-s hálózat lesz lassan. Amúgy a 4G pl. mennyivel lesz jobb, mint a 3G? A kilencvenes évek elején romlott el az a valami. Vegyük pl. a Commodore 64-et, meg a ZX-Sinclairt. Akkor még nem volt ilyen fogyasztói ökörség (annyira) belezsúfolva az emberek fejébe. Megjelent a C64, ZX-sinlair meg még valami, aminek nem jhut eszembe a neve. Ezek 10 évig gépek voltak. Nem kellett évente, kétévente újat venni. Szerintem ez az, ami számít.
mdr88: Ezek a kütyük napi használatba lesznek véve. Remélem ,hogy nem.
Én már azon is elszomorodom, hogy az öcsém már nem használja az ellenőrzőt, hanem e-naplóba írja a jegyeket. Komolyan hova haladunk? Inkább a bonyolultabb megoldást választja, mert az elektronikus és menő az egyszerűbb helyett (fogod a tollat és ráírod egy papírlapra). Nagyon szerettem a technológiát, meg ezeket a kütyüket, de egyre jobban kezdem megutálni. Amikor már mindenhova bepofátlankodnak. A legjobb példa erre az időjárás app. Azon tudok kiakadni, amikor megnézi, hogy milyen az idő azon a hülye kütyün, ahelyett, hogy kinézne az ablakon vagy kimenne a hőmérőhöz. Az emberi lustaság netovábbja.
Rengeteget tudnék még ezekről írni. Az egész egy nagy üzlet. Nem a ti érdekeiteket szolgálja. Polgár Tamás Tomcatnek volt egy jó írása arról, hogy miért kell minidg egyre erősebb processzor. A NASA egyik űrprogramját pl. két Pentium 1-es vagy annál gyengébb szintű géppel hajtották végre és mégsem sírtak ,hogy gyenge a hardver. akkor még használták az agyukat. Az a baj, hogy ma már nem szoftvert fejlesztenek a hardverhez, hanem fordítva. Szánalmasan szar, hogy már lassan a kocsikhoz is rendszergazda kell, mert most éppen azt tervezik hogy az is legyen okos. Legyen benne internet, meg a fene tudja mi. Szerintem ezek nem normálisak. Lásd: üzlet. Már megint nem tudnak mit kitalálni és azért lépnek meg ilyen baromságot. Már csak az kell, hogy megjelenjenek az első ilyen kocsik és meghackeljék őket azok, akik magas szinten értenek hozzá. Szerintem bitbandita igenis jobb volt a 90-es évek elején. Akkor még varázsa volt egy számítógépnek, mert nem volt annyira elterjedve. Ma már a nyugdíjasnak is okostelefonja meg mittomén milywen kütyüje van. Nem vagyok olyan, hogy régen minden jobb volt és kész. Én meg is indoklom, hogy miért volt jobb. Vegyük még pl. azúj internetet. Miért kell valakinek 120 Mbit/s vagy 240 Mbit/s-es internetkapcsolat? Egyértelműen torrentezni. Semmivel nem lesz gyorsabb a gamekapocs.hu vagy a pcguru.hu. Ez is példája a feleslegességnek. 40 Mbit bőven elég lenne egy olyan háztartásban, ahol akár 3-4 gép is van.
Nekem pl. egy 6 éves Core 2 Duo gépem van. Igaz, akkor csúcsgép volt. A mai nappig jó., Egyáltalán nem érzem, hogy váltanom kéne (max. játékok). semmivel nem lesz gyorsabb az internet vagy az oprendszer. Öcsémnek 4 magosa van, leteszteltem. Ugyanígy van az újabb windowsokkal és még sorolhatnám. Egyszóval üzlet az egész. A Facebookról külön értekezhetnék, de elég ha csak annyit említek meg, hogy Zuckerberg azért találta ki ,mert nem volt barátja az egyetemen. Szerintem ez nem fejlődés, hanem vissazfejlődés. Amikor kitalálnak egy technológiát, hogy azzal oldják meg bonyolultabban, a sokkal egyszerűebben, kevesebb erőforásból megoldható dolgokat. Lásd: NASA esete az űrporgrammal.
Többet nem íro, de még számtalan példát tudok említeni.
Persze nem azt mondom, hogy ragadjunk le a windows 3.1-nél meg a dosnál, meg a 486-nál, de azt mondom, hogy ez a sok fejlesztés mind felesleges, csak üzlet.
A VR-nek pedig nincs értelme. Így is sok időt töltenek a gép előtt, hát még aztán.
19.
19.
KőbányaKispest
Szerintem ki lehet jelenteni, hogy egy k.rva erős befektetés ez. Ha ez nem toolkit lesz, hanem egy végeleges rendes változat, akkor venni fogják az emberek, mint a cukrot. Kerüljön 70-80-120 ezerbe. Mert ez ténylegesen egy ujdonnság, nem olyan 3D parasztvakitás, mint amik eddig voltak.

És látszik, hogy van jövője, mert nem csak az Oculus van, hanem már Sony, meg isten tudja hány cég fejleszti a VR-t. Szerintem már idén, év vége fele kijönnek a korai verziók. Amikbe speciel én nem mernék egyből pénzt kiadni, de meglátjuk.
18.
18.
Blueberry
Milyen volt a vadnyugaton? XD de am hülyeség olyanba gondolkozni mint 1 mobil,hogy nézne ki a buszon ha felveszed?+az se mellékes ha 200ezret levesznek valkiről a putriszökevények,de monitor/tv helyett jó ;) +tuti hogy a ps is támogatni fogja
16.
16.
crashlord
#14: anna idelyén amikor még Jedi voltál....
15.
15.
crashlord
#14: Félelmetes lehetett dínókat még személyesen látnod X'D
14.
14.
bitbandita
#1: Gyerekcipőben tudod mikor járt? Kb 96-ban, amikor a VFX-1 sisakkal toltuk a Quake 1-et... az durván 20 éve volt. Most a telómnak a számítási kapacitása sokszorosa az akkori asztali gépemhez képest, és az egész egy tenyérnyi felületű, fél centi vastag lap. Ami magába foglalja az érintőkijelzős képernyőt, gyorsulást mér, stbstb...
Fiatal vagy még (de ne aggódj, ez gyorsan elmúlik:) a te generációd már abba született bele, hogy természetes a mobil, a net, a net a mobilon, stb. Nálatok sok minden már eleve "alap", nekem szerencsém volt végignézni ahogy az egész populárissá válik (faszt volt szerencsém, úgy cserélnék veled mint a huzat) a korai nyolcvanas évektől. Te a korodnál fogva nem éltél még meg olyan szintű változást, hogy ezt relatíve objektív módon fölmérd.
13.
13.
Turtlez82
Jaj, még egy gondolat, aztán tényleg befejezem: :D

Szóval a mobilokkal is az a gond, hogy kicsi a kijelzője, egyre nagyobbak lesznek, egyre hatalmasabbak, látszik már az, hogy még többre vágynak a látvány terén az emberek, de kezd az egész kényelmetlen lenni.
Tehát ha az egész egy szemüveg lenne mondjuk, aminek a külseje egy pici kijelző arra a célra, hogyha mondjuk jön egy üzenetem, de amint kihajtom és felveszem a legnagyobb tévéket is röhögve maga mögé utasító kijelzőt kapok, na akkor már nem is kérdés, hogy mi lesz a trend.
12.
12.
Turtlez82
Ui2: Ja és az emberek nem azért vesznek tableteket manapság, mert hülyék és nem tudják, hogy mi az a performance, hanem mert tetszik nekik, elég okosak a kütyük, hosszú ideig működnek (na jó, kb egy nap, de akkor is), és arra, amire használják tökéletesen megfelel (általában böngészés, emil olvasás, stb).
Régen ezekre a dolgokra be kellett valami nehéz laptopon vagy számítógépen logolni, de most csak figyelmeztet, ha jött levelem. Gyakorlatilag azt is mondhatnám, hogy ez a postaládája egy modern embernek... de nem ? - internet forradalom van gyerekek! - én tutira nem állok neki levelet írni már kézzel és biztosan nem rohanok bélyegért a boltba. (ezt nevezik platformnak, amikor valami olyat teszel le az asztalra, amit igazából semmi mással sem lehet kiváltani - és széles körben jóság, ekkor kezdődik rá a szoftver dömping no és persze a konkurens hárdverek szaporodása)
11.
11.
Turtlez82
Sziasztok!

1. Egyértelműen igaza van Zuckerbergnek... manapság már mindenki egy szuperszámítógépet hordoz telefonnak nevezve a zsebében, ezt ne felejtsük el, minden csak időtávlati kérdés. (ami régen egy szobában, az most egy köröm felületén is elfér)
2. A TV-k egyre nagyobbak lesznek, de sosem fogják elérni azt a méretet, amelyet az Oculus rift már jelenleg is nyújt. Próbáljátok ki nyugodtan, utána pedig fórumozzatok szépen. Amint felveszed és körbekukkolsz benne, rájössz, hogy eddig hiányzott valami a tévézésből (és a monitor élményéből is), az olyan 3D élmény, amely pl teljesen észrevétlenül teszi a dolgát a VR-ben, valamint az, benne vagy és nem csak egy megfigyelőként veszel részt.
3. Nem csak a vas lesz a fontos a jövőben, bár szerintem nehéz dolga lesz elszakadnia a PC-től, de szerintem nem is erre gondolhatott, hanem arra a példára, hogy átugrok a haverhoz, zsebemben a saját vr élménycuccom és mindig magamnál tartom, mellesleg ez a mobilom is, de PC-re kötve még jobb ;).
4. Amint az ember komolyabban foglalkozik a témával, beindul a fantáziája és még vagy százezer ilyen dolgot is ki tudna találni, nekem csak ez a pár ötlet jutott az eszembe, szerintem ezek teljesen reálisak, pl: én szívesen nézném az egyik oldalon a mobilom kijelzőjét, de ha megfordítom és felveszem, akár szemüvegként is funkcionál és egyből mobil vr élmény, de ha összekötöm a pcvel, akkor meg aztán brutál grafikai vr élmény....

ui: Csak szép fokozatosan! :)
10.
10.
l4cyk4
#6: Igen, számításba vettem ezt is, de hasonlítsd össze a legerősebb telefon/tablet hardverének számítási teljesítményét egy high-end PC hardveréével. Nem egy kategória, sőt az én kissé elavult számítógépemmel sem nagyon versenyezhet egyik mai csúcs mobil vagy tablet sem ilyen téren. Szóval csak annyit akartam mondani, hogy nem tartom valószínűnek a PC-k VR miatti visszaszorulását!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...