Doom1999

Doom1999

My Little Pony 4.évad - Összefoglaló (2.rész)

Link másolása
Megérkezett a negyedik évad összefoglalójának második része! Ezúttal szó lesz az Árnyak Pónijáról, Rainbow Dash egyik vágyáról, a CMC nagy versenyszelleméről, és a hatosfogatról, mint szuperhősök!

Az előző részben elkövettem azt a hibát, hogy a teljes epizódot leírtam szinte szóról-szóra. Ezt most elakarom kerülni, ezért igyekszem inkább a saját véleményemre helyezni a hangsúlyt úgy, hogy közben megfelelő módon bemutatom az adott epizódot is.

4.évad 3.rész - Castle Mane-ia

Ez az epizód nagy csalódást hozott a számomra. Adott volt a történet: Twilight és Spike kapnak egy levelet Celesztiától, amiben a hercegnő arra kéri őket, hogy menjenek el a régi kastélyukba (az évadnyitóban szerepelt) és keressék meg Luna és Celesztia régi naplóját. Twilight természetesen azonnal ugrik a feladatra, így csak hamar a kastélyban találják magukat, ahol kutatni kezdenek a kincset érő napló után.

Ezek után megjelent Rarity és Fluttershy, ugyanis Rarity a kastélyból akart beszerezni az egyik ruhájához anyagot (tudom hogy hülyén hangzik, de így van.) Itt akadtam ki először: hogy lehet az, hogy az erdőbe, amitől eddig rettegtek, most Rarity csak úgy besétál egy ilyen jelentéktelen dolog miatt, és ráadásul Fluttershy-al együtt?? Ám a vendégek listája itt még nem ért véget. Jött Rainbow Dash és Applejack, és ők szerencsére már egy jobb indokkal tudtak elő állni számomra és a többi néző számára: bátorságpróba.

Ez az epizód amolyan "itt egy kisértetház, nézzük meg!" jellegű epizód volt, adottak is voltak hozzá a szokásos dolgok, amik egy ilyen fajta részbe kellenek a filmeknél is: titkos csapdák, padlódeszka nyikorgás, titkos szobák. Ráadásul Applejack-től megtudtuk, hogy állítólag él egy titokzatos szellem, akinek a neve az Árnyak Pónija , akit állítólag Nightmare Moon hagyott hátra egy gonosz varázslat által, mielőtt Celesztia a Holdba száműzte.

A történet innentől fogva három szálra bomlott: Rarity Fluttershy segítségével a ruhájához kereste azt a "különleges hozzávalót", Twilight és Spike a napló után kutattak a könyvtárban, Applejack és Rainbow Dash pedig a bátorságpróba keretein belül felfedezték a kastélyt. De persze valahol mindig ott van az a bizonyos fekete leves.

A történet ennél az epizódnál is túl erőltetettnek tűnt számomra. A jó történet adott volt, csak a kivitelezés nem lett épp olyan, amire számítottam. Persze a készítők próbáltak minél több humort belecsempészni mindhárom történetszálba, de ez sajnos nem mindig jött össze.

A végkifejlet viszont tetszett. Azt nem árulom el, mi történt az epizód végén, de annyi biztos, hogy nem épp a legjobb epizód az évadban (bár nem is a legrosszabb). Ajánlom egyszeri megtekintésre, ha valaki nem akarja kihagyni, de egyébként szerintem nagyon sokat nem veszítenél vele, ha kimaradna.

 

4.évad 4.rész - Daring Don't

Ezúttal Rainbow Dash került a főszerepbe, aki izgatottan várta a legújabb Daring Do kötet megjelenését (a második évadtól kezdve RD kedvenc könyvsorozata) de miután Twilightól megtudja, hogy a kötetre további két hónapot kell várnia, Rainbow Dash kiakadt, és mire észbe kapunk, már úton vannak az író otthona felé, hogy segítsenek neki befejezni a könyvét.

Muszáj leírnom: ez az epizód borzalmas volt! Egyszerűen nem volt semmi története ennek az egésznek, inkább csak bedobálták a szereplőket ebbe a díszletbe, és adtak nekik egy ügyvéd által legépelt forgatókönyvet, hogy azzal boldoguljanak. Humor volt, de szinte már fáj leírnom, hogy itt is csak próbálkoztak vele a készítők. Ami humor volt, az is inkább Pinkie-nek volt köszönhető, de sajnos ahhoz, hogy nevessek, még ez sem volt elég.

Muszáj egy pozitívumot megemlítenem: mégpedig azt, hogy legalább többet megtudtunk Daring Do világáról, hála Twilight és Rainbow Dash vitájának.

Ezután kiderült, mit rejtegetett az író, bár ahhoz, hogy tetsszen ez az epizód, ez még mindig túl kevés volt. Tartalom nagyon az epizód vége felé sem volt, az egész olyan sablonosnak tűnt, mintha csak leírták volna a szereplők szövegét, és azt böngésztem volna át. Azt hittem, hogy legalább a nagy titok lelepleződésével változik a helyzet, bár be kellett vallanom magamnak, hogy nagyot tévedtem ezzel kapcsolatban is.

Végső soron: az epizód az évad egyik legrosszabbja lett, nem volt semmi történet, erőltetett volt a humor, és inkább azoknak ajánlom, akik a fandomból kikerült ficek, fanartok, animációk miatt megszerették Daring Do-t.

 

4.évad 5.rész - Flight to the Finish

A rosszul sikerült negyedik rész után kellemesen csalódtam a soron következő alkotásban. Ezúttal a CMC kerül a középpontba, amikor egy verseny indul a Ponyville-i csikók között, aminek tétje az, hogy melyik csapat képviselheti Ponyville-t az Equestriai Játékok (először a 3.évad 12.részében volt róla szó) ünnepélyes megnyitóján. Applebloom (az Alma család egyik tagja, Applejack és Big Mac kishúga), Sweetie Belle (Rarity kishúga) és Scootalo (Rainbow Dash "tanítványa") izgatottan készülnek a versenyre Rainbow Dash felügyeletében.

Az epizód főleg Scootalo köré épül, akit Diamond Tiara és Silver Spoon kicsúfolt a gyenge kis szárnyai miatt (Scootalo nem tud repülni) és szerintük nem egy olyan pegazusnak kéne képviselnie Ponyville-t, aki még csak repülni sem tanult meg. Ezek után Scootalo mindenképp megakart tanulni repülni, és nem hallgat két barátnőjére sem, ami veszélybe sodorja nem csak az esélyüket a győzelemre, de a barátságukat is.

Az epizód jó volt. A sztorinak megvolt az az alapja, amit vártam, és szerintem az egyik legjobb CMC-s epizód lett a sorozat eddigi részei közül. Humor volt, megvolt a cselekmény és a jó dal is, amit vártam.

Kiknek ajánlom az epizódot? Az összes rajongónak, és azoknak is, akik eddig nem nagyon kedvelték a három kis csikót. Az epizód aranyos, vicces, tartalmas. És van benne dal is. Mi kell több ennél?

Megjegyzés: Az évadban itt hangzott el dal először.

 

4.évad 6.rész - Power Ponies

Ezt az epizódot vártam a legjobban az évad alatt (az évadzárón kívül), és nem okozott ez sem csalódást, bár tökéletesnek nem mondható az epizód. Hiba itt is akadt.

A történet igen érdekes: Spike vett Canterlotban egy vadonatúj képregényt, melynek főhősei a Power Ponies csapat (feliratos verzióban: Csodapónik), akik megküzdöttek a gonosz Mane-iac-el, hogy megmentsék az otthonukat, Maretropolis városát. Spike nem bír leállni a képregény olvasásával, ám amikor a történetnek hirtelen vége szakad, és az utolsó oldalon egy különös varázsigét talál, ő és Twilighték az eddigi legfurcsább kalandjukba keverednek. A képregény főhőseivé válnak, és csak akkor juthatnak haza, ha legyőzik a Mane-iac nevű gonosztevőt.

Az epizód vicces. Főleg az, amikor a szupererejüket próbálják bevetni, és hát... elég érdekes dolgok történnek... A készítők itt végre tudták, mi a dolguk! A rész akciódús, vicces, izgalmas, megunhatatlan volt. Dal sajnos itt sem volt, de egy ilyen történetbe nem is illett volna bele, és a megannyi vicces jelenet kárpótolja a nézőket mindezért. Az összefoglaló első részében nagyon elspoilereztem az évadnyitót, itt nem akarom elkövetni azt a hibát, így a végkifejletről itt sem hullajtom le a leplet. De annyi biztos, hogy érdemes megnézni ezt a részt, és nem csak a sorozat rajongói, hanem a szuperhős fanatikusok számára is kötelező darab lehet!

Egyetlen negatívum: a főcselekmény körülbelül a hetedik percnél kezdődik el, így magát Maretropolist nagyon be se mutatják, ahogy a világot se. Inkább a cselekményre koncentráltak a készítők. De ezen kívül minden stimmel szerintem.

 

Az epizódok feliratos linkjét most is kommentben fogom kirakni!

Remélem, tetszett a második rész, és hogy akik látják, azok kedvet kapnak a sorozathoz, még ha eddig nem is nézték.


4.
4.
névtelenség
3.
3.
Yanez
Miért épp a pónik??? Annyi Marvel meg DC hôs van, meg szexi csajok...
2.
2.
Doom1999
A következő részben (amit ma akarok elkezdeni) a hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik részek kerülnek a középpontba.

Ja és itt vannak az epizódok linkjei (magyar felirattal, indavideón):
4.évad 3.rész: http://indavideo.hu/video/En_Kicsi_Ponim_Varazslatos_Baratsag_4_evad_3_resz_-_Kastely-mania_magyar_felirat

4.évad 4.rész: http://indavideo.hu/video/En_Kicsi_Ponim_Varazslatos_Baratsag_4_evad_4_resz_-_Tettre_Vesz_magyar_felirat

4.évad 5.rész: http://indavideo.hu/video/En_Kicsi_Ponim_Varazslatos_Baratsag_4_evad_5_resz_-_Szarnyalj_a_gyozelembe_magyar_felirat

4.évad 6.rész: http://indavideo.hu/video/En_Kicsi_Ponim_Varazslatos_Baratsag_4_evad_6_resz_-_Csodaponik_magyar_felirat

1.
1.
névtelenség
S4EP3 - so-so kategória, jó kikacsintgatások
S4EP4 - közepes, a tanulság: "ha eleget molesztálód a példaképed akkor elfogad" wat?
S4EP5 - jó epizód
S4EP6 - bosszúllók/power rangers, képregény kikacsintós, fanservice rész, pont nekem való
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...