fakedeath

fakedeath

Magyar Szuperhős Mesék 2. szám

Link másolása
Egy magyar képregény/krónika, amely frankó történeteket tartogat fiataloknak és gyermeklelkű időseknek.

Sziasztok!

Régen csináltam már videót,de megkaptam az új számát ennek a kellemes kis krónika sorozatnak, így nem bírtam ki,hogy ne csináljak belőle egy "kritikát". Azt kell mondanom,hogy az előző szám óta a készítők meghallgatták a visszajelzéseket, döntöttek és cselekedtek. Kapott az újság egy 10-es karikát és így be is határolták a maguk számára,hogy egyenlőre mely célközönséget veszik célba. Ettől függetlenül azt kell mondanom,hogy az első történet illetve a középső képregény abszolút élvezhető az idősebbek számára is, ezzel szemben az utolsó történet inkább a behatárolt kategóriának szól mind rajzolásában, mind történetvezetésében. Viszont nagyon jók a visszatekintsék a történetek előtt és a visszatérő figurák. A grafikai munka folyamatosan csökkent ebben a számban a nagyon szinvonalastól, a mondhatni gyerekes rajzolásig. Szerintem a készítőknek be kéne állni 1 stílusú rajzolásra, mert így csak a csökkenő minőség és a spórolás (több önkéntes olcsóbb,mint 1 profi) érzete van meg.

A krónika mellett vannak kellemes kis 1 perces képregények, amelyeknek az elolvasása nem tart addig sem,de a rajzolás amennyiben szép lefoglal addig. Ez egy ötletes reklámfogás a készítők részéről.

Összességében a 2. szám gyerekes családoknak, vagy gyermeklelkű embereknek abszolút ajánlott. A krónika végén van egy nyitott történetvonal, így a folytatás lehetősége nem csak hogy fennáll,de szinte már kötelességük folytatni.

Íme a videóm:

Építő jellegű kritikákat várom a videóm alatt vagy a Gamekapocs komment szekciójában.

1.
1.
kopic
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...