Az eddig írt 3 blogbejegyzésemben elemző jelleggel próbáltam objektíven boncolgatni bizonyos témákat, amelyek állandó viták tárgyát képezik gamer körökben, így itt a GK-n is. Konzol vs PC, Arcade vs szimulátor, Casual vs Hardcore gamer.

Mostantól azonban teljesen más jellegű blogbejegyzéseket szeretnék írni: Az egyéni, saját, átlagtól eltérő különvéleményemet, egyedi, néha már különcnek nevezhető látásmódomat osztanám meg veletek. Mindezt amolyan személyes élménybeszámoló jelleggel, és ennél fogva teljesen szubjektíven. Plusz még egy újabb oldalamról is bemutatkozom nektek ezen blogbejegyzésem végén. Remélem, hogy érdekesnek találjátok majd…

Elsőként fogadjátok szeretettel ezt a retro, nosztalgia élménybeszámolós blogbejegyzésemet: 

1990-94. Eljátszottuk a zsebpénzünket.

Én ebben az időben voltam 11-15 éves, és boldog C64 tulajdonos. Azonban az igazán jó, pörgős verekedős-akció játékok a pénzbedobós játékgépeken voltak. Ezek a játékok akkor sokakra olyan hatással voltak, mint amit Solid Snake1984 is remekül megfogalmazott nemrég egy blog bejegyzésében:

„Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amit 8 évesen a kis kocsmában átéltem..Azt hiszem ez az érzés akkor magába szippantott és még a mai napig kitart!! Szerintem tudjátok, miről beszélek! Ez az az érzés, amiért a mai napig leülök játszani”

Én is így éreztem a kocsmai játékgépek arcade verekedős játékaival kapcsolatban. Volt a közelünkben, a suli mögött egy presszó játékgépekkel. Naponta jártam oda, és sok barátom lett ott. Csórók voltunk, és azt a kevés pénzünket mind játékra költöttük. Még az uzsonnára szánt pénzt is eljátszottam. Minden nap suliból hazafele menet beugrottam játszani. Vagy edzés után (helyett) is ott voltam. Aztán néha suli helyett is…

Nyári szünet volt. Nem volt még internet, nem volt 342 tv csatorna, nem volt sok filmünk VHS-en, ami volt azt is xarrá néztem már. C64-en voltak ugyan jó játékok, de nem olyanok, mint a játékgépeken. Unatkoztunk, így hát egész nap ott lógtunk abban a kocsmában, ahol voltak a játékgépek is. Hamar elfogyott a pénzünk. Aztán csak vártuk, hogy hátha jön valaki és játszik, hogy mi legalább nézhessük. Sóhajtozva néztük a gép képernyőjén a játék demóját, ahogy néha mutat egy kis gameplay jelenetet, majd a toplistát, a főcímet, és újra gameplayt…

A profiknak megadatott az is, hogy néha ingyen játszhattak. A kezdő, amatőr, de pénzes fiúk egy profinak átengedték a játékot néha, amikor Boss jött, vagy amikor már az utolsó életükből is csak annyi volt, hogy egy ütés és vége. Ekkor egy profinak átadták a játékot, hogy győzze le nekik a boss-t, vagy jusson el élve valami kajáig, ami feltölti az életét, vagy az extra életig, ami már nem messze volt. No meg persze vártuk, hogy jön majd egy haver, akinek van pénze, és meghív minket játszani. Néhányan közülünk várták a bátyót, vagy a nővérüket, mások esetleg Anyát, Apát, hogy jöjjenek, és akkor könyörögtek nekik egy kis pénzért, hogy tudjunk játszani…

Igazán érdekes volt ez a fajta gamer élet. A nagyon jó játékokhoz el kellet menni otthonról, és minden „menet” pénzbe került. Dobálni kellett a 10-20 Ft-ost, ahhoz hogy kapj 2 életet, amivel kb. max. 10-15 percet tudtál játszani, ha ügyes voltál. Ez akkor annyit ért, mint most 100-200 Ft (vagy többet). Mindezt azért, hogy egy előre scriptelt, 2D-s játékkal játszhassunk, mindig ugyan azon az első 2-3 pályán, de a teljes játék sem volt több, mint 8-9 pálya, és kb. 90-100 perc! játékidő, szinte nulla sztorival. Ugyan azokon a pályákon mentünk újra, meg újra, már századjára is, és mégis imádtuk, nem untuk meg, és nem köpködtük, nem kritizáltuk, hanem örültünk annak, hogy ilyen is van.

Street fighter 2: Az egyik legnépszerűbb egy-egy elleni verekedős játék volt addig, amíg nem jött a Mortal Kombat. Csak néztem a nagyokat, hogy milyen virtuóz módon bántak a karakterükkel, és nem csak össze-vissza nyomkodták a gombokat ész nélkül, hanem tudatosan kombóztak, védekeztek. Voltak nagy bajnokok, akiket mindenki csodált. Körbeálltuk, és csak ámultunk, hogy veri péppé a gépi ellenfeleket sorba. Mindezt olyan lazasággal, és hanyag eleganciával, hogy nekünk tátva maradt a szánk. Aztán amikor két ilyen profi bajnok egymás ellen játszott az volt ám a nagy móka. Egymást taposva próbáltunk meg látni valamit a bajnokok összecsapásából azon a kisméretű tv-n, ami a kijelzője volt akkor ezeknek a játékgépeknek.

Scroll-fighting: Jómagam inkább ezekkel a játékokkal játszottam. Nem voltak bonyolult kombók, csak kb. 2 féle támadás. Mentem előre, scroll-ba ment a 2d-s kép balról jobbra, és jöttek a rossz fiúk, akiket elcsépeltem, és mentem tovább. Minden pálya végén Boss. Ennyi. Nem volt bonyolult. Egy érmével még a bénábbak is meg tudták csinálni legalább az első pályát. Az ilyen játékoknál bármikor folytathattad a játékot. Ha újabb érmét bedobtál, akkor kaptál újabb 2 életet, és folytathattad ott, ahol abbahagytad. Azonban a játékgépes gamer körökben ezt mi egyenesen bűnnek tartottuk, és az ilyen játékost lenéztük, kiközösítettük. Mert ez a mi szemünkben csalás volt. Tessék csak a játékot az elejéről, újra elkezdeni. Az volt a lényeg ugyanis, hogy egy érmével, és az ahhoz járó életekkel meddig tudtál eljutni. Mert pl. 16 zsetonnal, 32 élettel nem nagy dolog végigvinni a játékot. Így tehát mindig ugyan azt az első 3-4 pályát játszottuk újra, meg újra, amit az egy érmével el tudtunk érni. Több százszor mentünk ugyan azokon a pályákon. Mindig ugyanazok az előre scriptelt események, és ellenfelek. De akkor még tudtunk ennek is örülni…

Ezeket a scroll-fighting játékokat lehetett kooperatív módban is játszani. A legtöbb ilyen gép előtt ugyanis legalább 2 embernek volt irányító eszköz, de volt olyan, hogy 3-4 ember is játszhatott szorosan egymás mellett állva a gép előtt. Együtt, közösen csépeltük a rossz fiúkat.

Béna, kezdő játékossal azonban nem játszottunk kooperatív módban. Miért? Mert ugyanis megnehezíti a dolgomat. Addig, amíg ő bénázik az összes ellenféllel nekem kell megküzdeni. Továbbá bevett szokás volt, hogy ha véletlenül engem ütött a társam, akkor én visszaütöttem, de a valóságba is jól bokán rúgtam, hogy „ne engem üssél már” Ez volt ám a kooperatív móka :)

A személyes scroll-fighting kedvenceim: Cadillacs & Dinosaurs, Knights of the Round, Final Fight, Vendetta, Punisher

1992: Commodore Amiga tulajdonos lettem.A Mortal kombat 2-t már azon játszottam, megvolt rá a Street Fighter 2 is, és sok más verekedős játék. A pénzbedobós játékgépeket így tehát hanyagoltam, mert inkább lekötöttek az olyan nagy Amigás 2D-s címek, mint a Shadow Fighter, Road kill, Chaos engine, Alien breed, Flashback, Another world, Cannon Fodder, Settlers, Slam tilt, Syndicate, Elite 2, Turrican 2, és sok más remek játék. De ez már inkább egy külön blog (lesz majd talán egyszer)…

2007: Egy álom valóra válik: Egy szép napon történt, a neten szörfölés közben. Egészen véletlenül, fogalmam sincs hogyan, talán valakinek a blog oldalát olvasva rátaláltam egy emulátor progira: M.A.M.E=Multiple Arcade Machine Emulator

A régi, játéktermekben, és kocsmákban lévő pénzbedobós játékgépeket emulálja, és futtatja azokat a játékokat.

Az összes játék, ami hozzá van nem átirat, nem remake, nem reboot, nem reload, és nem Sega, vagy Nintendo verzió, hanem 100% original, az eredeti, a régi játékgépben lévő progi. Még a zseton bedobására is külön gomb van, mert a nélkül nem megy. Csakúgy, mint régen :)

Sajnos nekem eléggé meggyűlt a bajom a program konfigurálásával. Leszedtem vagy 150 játékot hozzá. Azonban nekem úgy tűnt, hogy egyes játékok csak bizonyos emulátor verzióval, és bizonyos verziójú BIOS-okkal, ROM-okkal mennek, míg mások más verziókkal. Biztos én voltam a béna, hogy nem tudtam közös nevezőre hozni őket, és mindegyik működjön, nem tudom. Nagy nehezen sikerült odáig eljutnom, hogy legalább az én személyes kedvenceim fussanak mind. Még ma sem működik a játékok fele :( De nem baj, mert a kedvenceim mennek, és én ezzel is elégedett vagyok :) Biztosan én nem csináltam jól valamit, nem tudom, de nem is érdekel :)

Az emulátor hivatalos oldala itt található.

Nagy örömmel újságoltam a nejemnek, hogy gyermekkorom kedvenc játéktermi játékaival most ismét lehet játszani, és 100%-ban az eredetivel. Megmutathattam neki azokat a kedvenc játékaimat, amiket eddig ő soha nem látott. Elkezdtünk ezekkel együtt játszani, és ő is beleszeretett ezekbe a játékokba. Nagyon élvezi a mai napig is. Az egymás elleni verekedős játékokban (Street Fighter 2, Mortal Kombat) én jobb voltam, mindig elvertem őt, ezért azok egy idő után már nem voltak olyan érdekesek. Viszont kooperatív módban, együtt, közösen csépelni az ellenséget, az már aztán nagyon jó móka :) Amióta rátaláltam erre az emulátorra, azóta rendszeresen játszunk ezekkel a játékokkal, immár 6 éve. És nem unjuk…

Persze Ő alapból arcade 2D platformjáték fan. Egy igazi gamer csaj. Amikor megismertem, akkor a Mario-t végig tudta vinni egy élettel. Nem tudom, hogy Mario fan körökben ez menyire nagy szám (Norbiii a legnagyobb szakértője ennek talán :) Engem mindenesetre ezzel levett a lábamról, mert én az első pályát sem tudtam egy élettel végig vinni :) Már ekkor sejtettem, hogy Ő lesz az igazi. Amikor pedig később a flipper rekordomat is megdöntötte, akkor meg is kértem a kezét :) Aztán lealázott engem, a bátyját, és az autó szimulátor rajongó barátomat a Colin2-ben is... Az utóbbi években már inkább „csak” a TPS-eket nyomja :) Most augusztusban volt a 11. házassági évfordulónk :)

Két nagy álom is valóra vált: 20 évvel ez előtt a játéktermekben, és kocsmákban játszottam ezekkel a játékokkal, és 10-20 Ft-ot kellett bedobni, hogy 2 életet kapjak. Akkor arról álmodoztam lefekvéskor, hogy milyen boldog lennék, ha ezek a játékok ott sorakoznának a szobámban, és bármikor játszhatnék velük, nem kellene pénzt bele dobni, ingyen lenne. Ez az álom valóra vált! Másik álmom volt, amikor kamasz lettem, hogy megtaláljam azt a lányt, akivel boldog lehetek, hogy rátaláljak a nagy szerelemre. Ez is megtörtént. Most pedig életem párjával hosszú évek óta együtt játszunk azokkal a játékokkal, amikről korábban csak álmodoztam. Egyszerre két álom is valóra vált :)

Így már 15 éve együtt gamerkedünk, közösen játszunk sok-sok jó játékkal :) Igen, boldog ember vagyok :)

Agyatlanok ezek az arcade játékok? Igen, természetesen lehet vele úgy is játszani. Azonban a stílus rajongóinak legtöbbje nem így játszott vele. Aki a pénzéért cserébe minél tovább el akart jutni azzal a 2 élettel, annak egyáltalán nem agyatlan játékok voltak ezek. Nagyon is sokat kell gondolkodni, és taktikázni, ha fel akarsz kerülni a highscore első helyére egy credit-el. Ismerni kell a pályát, és az ellenfeleket. Tudni kell, hogy mikor, hol milyen fegyver, és kaja van a pályákon. Az ellenfeleidet is ki kell ismerni. Ki, hogy szokott támadni, hogyan tudod hárítani, védeni, visszatámadni. Egyszerre többen jönnek, többféle módon támadnak, amit véletlenszerűen variálnak. Ezért gyors helyzetfelismerés, jó reflexek is kellenek. Plusz a pálya, és az ellenfelek ismerete, valamint gondos előre tervezés is kell a rekordhoz. Ezek az arcade játékok adrenalin bombák. Izzad a tenyerem, a szívem a torkomban dobog, az idegek pattanásig feszülnek. Olyan gyors akcióorgia a játék, hogy csak próbálok ritmusban maradni, és felfogni, hogy mi történik, nem elveszíteni a fonalat. Ezért super-turbo fokozatra kapcsolom a reflexeimet, és az érzékeimet, mert másképp nem lehet túlélni, és rekordot csinálni. Kicsit, mint a flipper. Az is nagy kedvencem :)

2013: Mára sokat változtak a játékok, és ma már mások az igények is?

Sokan azt mondják, hogy ezek a játékok csak akkor voltak jók. Ma már nem élveznénk annyira. Ahogy fejlődött a játékipar, és változtak a játékok, úgy változtunk mi, gamerek is, és a mi elvárásaink, és játék szokásaink is változtak. A régi játékokat pedig csak emlékek szépítik meg annyira, hogy néha úgy tűnik, hogy azok jobbak voltak, mint a mai játékok. Általában ez igaz is a gamerek legnagyobb részére.

Azonban mindig vannak kivételek. Vannak olyanok, mint én is, akikre nem ez a jellemző. Én pl. most is nagyon jókat játszok ezekkel az arcade játékokkal. Számomra megunhatatlan, még így 20 év után is. Még mindig nagy élvezet, és én sok tekintetben, sok szempontból többre tartom ezeket, mint a mai játékok nagy részét, és bármelyik más mai, modernebb nagy címet odaadnám ezekért cserébe. Mert nekem a mai napig nem adja vissza semmi azt az érzést, amit fentebb leírtam. Nincs az az Uncsörted, vagy Laszt a fax, sem Szolid Kígyó, de még egy Távoli sírás sem, és semmi más, ami ezt az érzést adná. Az ilyen arcade akció örömökhöz képest számomra a mai játékok többsége unalmas, vontatott, kevés akcióval, ami egyre inkább film, mint játék, mert annyi átvezető van benne, hogy felér a Keresztapával (némelyik az egész trilógia hosszával is). Természetesen tudom, hogy az említett címek teljesen más műfajba tartoznak, és nem céljuk az arcade akció érzést adni. Plusz természetesen megértem, és tiszteletben tartom a mai játékok rajongóit, és elismerem ezen játékok sikerét. Hiszen én magam is legtöbbször a modernebb, mai játékokkal játszom. Pusztán csak azt akarom mondani, hogy nekem, mint veterán, kocsmai arcade verekedős gépeken nevelkedett gamernek még ma is olyan élmény ezekkel a retro 2D játékokkal játszani, amit azóta sem tud egy újabb játék sem nyújtani számomra. Érdekes ugyanakkor, hogy ha egy szintén régi, de 3D-s játékról lenne szó, akkor arra már azt mondanám, hogy az tényleg csak akkor volt nagy szám, és ma már nem tudna lekötni. Plusz még a mai szemmel nézve már a ronda grafika, darabos mozgás miatt nem is tudnék vele játszani, rosszul lennék tőle. Azonban a 2D-s arcade játékokban van valami, ami miatt a mai napig el tud varázsolni. De nem tudom megfogalmazni, hogy mi is az konkrétan… Szerintem valami olyan, ami miatt Norbiii is inkább a Nintendot, és a Mario-t választja :) Egy kicsit talán olyan ő, mint én voltam a Commodore Amigával. Már javában mentek a 3D-s játékok, és már mindenki vagy PS-en, vagy PC-n játszott, de én még mindig kitartottam az Amiga mellett, és még mindig a 2D-s címeket toltam. Csak akkor adtam fel, amikor az ország utolsó Amigás fan klubja is bezárt, és már senki nem foglalkozott a hardverek, és szoftverek forgalmazásával, és az utolsó újság is megszűnt, ami még foglalkozott az Amigával. Tehát a teljes kihalásig vele voltam…

De ez én vagyok, ez az én egyéni véleményem, az én értékrendem, és az én érzéseim a játékokról. Mindenki más gamer életet élt meg eddig, más játékokon nőtt fel, más játékok voltak rá nagy hatással, és így a kedvencei is mások.

Frank Black új oldaláról mutatkozik be, mert van képe hozzá, és hangot is ad neki :)

Kb. 1 éve egy ötlet jutott eszembe: sok játékkal olyan jókat játszunk, olyan nagy élmény, hogy talán jó lenne megörökíteni, hogy később visszanézhessük, ha kedvünk lenne kicsit nosztalgiázni. Ezért elkezdtem a kedvenc játékainkat, játszás közben video formájában rögzíteni. Kb. 5-6 játékról, játékonként min. 1-2 óra nyersanyag jött így össze. Színtiszta gameplay! Aztán rájöttem, hogy ezeket a játékonként min.1-2óra „nyers” videót egy kicsit hosszú, és unalmas lenne így visszanézni vágatlanul. Így hát arra gondoltam, hogy kéne ezekből csinálni egy összefoglalót, ami a játékból a számunkra legélvezetesebb, legjobb pillanatait foglalja össze tömören, röviden, kb. max. 5 percben. Csak gameplay, spoiler mentesen. Mindezt egy oda illő, gondosan kiválasztott zenére vágva. Mert számomra egy jól megválasztott zene sokkal kifejezőbb, és jobban visszaadja a játékélmény, mintha én dörmögném el a mikrofonba a véleményem, élményeim a játékról, vagy a játékbeli motorhang, fékcsikorgás, esetleg „ratatatatata, piff, puff, áúúúúúú, bummm” hangok lennének rajta :)Így tehát megszületett eddig kb. 5-6 játék ilyen kis zenés gameplay montage videója az elmúlt 1 évben. Elég amatőr munkák, és a képminőség is elég rossz, mert sajnos nem igazán van anyagi keret egy jó külső rögzítő eszközre, ami HD felbontásban, jó minőségben, és nem akadozva, hanem rendes 50-60 FPS-el tudna rögzíteni. A gépem pedig nem bírja, hogy a játék is full-on menjen, és stabil 60 FPS-el, meg a rögzítést is a gép végezze, aminek eredménye szintén HD, és 60 FPS legyen. Ezért a szegény ember vízzel főz alapon a régi, 6 éves SD kamerával lettek rögzítve. No meg persze nem is tartottam ezt olyan fontosnak, mert hiszen nekem eszembe sem jutott, hogy feltegyem őket a netre. Arra pedig, hogy majd később néha megnézzük, ha nosztalgiázni támad kedvünk arra meg kell, hogy elégedjünk ezzel a minőséggel, mert nem telik jobbra :(  Eredetileg tehát csak magunknak rögzítettem, és vágtam ezeket, hogy majd jó lesz pár év múlva visszanézni.

Azonban most úgy döntöttem, hogy megosztom Veletek is ezeket a videókat. Legfőképp azért, mert ha már magunk miatt úgyis készítek ilyen videókat, és amiről írok blogbejegyzést, abban a témában úgyis készül videó is, akkor miért ne tenném oda a blogbejegyzés végére, ezzel is kibővítve, plusz tartalommal ellátva azt.

Másrészről pedig úgy gondoltam, és remélem, hogy érdekesnek is találjátok majd. Ugyanis ezek nem olyan hosszú video tesztek, vagy vágatlan gameplay videók, amikkel manapság tele van a net. Tudjátok: kb. 8-15 perc gameplay, szinte nincs is vágva, és valaki elmormolja közben a játékról alkotott véleményét, felolvassa a tesztet a gameplay alatt, amit megírt a játékról. Rosszabb esetben meg sem írta… Ezeket a video teszteket szerintem már mindenki unja, mert dugig van vele a net, de főleg, mert boldog-boldogtalan ezzel próbálkozik, és rengeteg a borzalmasan gyenge próbálkozás is. Félteértés ne essék: én sem vagyok ám profi, sőt: nagyon is amatőr vagyok, és olyan stílusú videókból is sok van a neten, amit én csinálok, köztük sokan olyan profik, akiknek én a nyomába sem érhetek.

De ezek a videók mégiscsak az én személyes, egyéni rövid élménybeszámolóim egy-egy adott játékról video formájában. A játékban átélt számomra legjobb, legélvezetesebb pillanatokból vágott zenés gameplay montage videók. Ezért talán érdekesnek találjátok majd…

Az eddig elkészült videóimból most értelemszerűen az éppen aktuális blog bejegyzésemben taglalt MAME emulátorról futtatott kedvenc 90-es évekbeli játékgépek játékaiból készült videómat mutatom be nektek. Olyan játékokkal, amik az én, illetve a mi kedvenceink. Fogadjátok szeretettel, és ha tetszett, akkor kérlek Titeket, hogy komiban jelezzétek (azt is, ha nem tetszett). Csak azért, mert ha van rá igény, akkor megosztom veletek a többit is. Egy-egy blogom végére felteszem majd, meg persze folyamatban is vannak újak is :)

Azért fosom itt ilyen hosszan a szót, mert valójában nagyon izgulok, hogy mit szóltok hozzá.… Már egy éve csinálok ilyen videókat, de még soha nem lett bemutatva a nejemen kívül senkinek. Nekem ez most amolyan premier, és nagyon izgulok, hogy mit szóltok hozzá…Na de csapjunk is bele: A hangerőt tessék feltekerni, és play…

FrankBlack VIDEO Presents:

https://www.youtube.com/watch?v=eh56Mke7BAU&t=2s

Most pedig Ti jöttök: Hogy tetszett a videó? Nektek mi a véleményetek a témáról? Voltak nektek is játékterem, kocsmai játékgép élményeitek, emlékeitek? Nektek mi az a játék, ami régóta megvan, és nem tudjátok megunni? Nektek mi az a játék, ami a varázst adja, amiért bármelyik másikat feláldoznátok, ha muszáj lenne?