godach

godach

Történelemóra: Doom

Link másolása
1993-ban ismételten az ID Software alkotott valamit. Egy olyan dolgot, amit akkor még nem is gondolták, de évtizedek múlva is rajongás fon körbe. Ez pedig a Doom.

1993-ban az első FPS-ek között találhatta magát a Doom (Végzet). Labirintus szerű pályáival még nem is, viszont a titkos pályarészekkel és rövidítéseivel, no meg a gyönyörű áll 3D-s grafikájával lenyűgözte a játékosokat. Úttörő játékként tartják számon, a többjátékos játékmódok elterjedésében is.

1993, Doom
A Doom első részét a megjelenéstől számított két éven belül, mivel nem volt kapható dobozos formában közel tíz millióan töltötték le. Ez azért is nagy teljesítmény, mert ugye sem az internet elterjedése nem volt még számot-vetően nagy, sem pedig a shareware játékoké.
E játék megjelenéséig sosem érte a játék iparágat erőszakossággal megbélyegzett jelző. A Doom rengeteg kritikát kapott, miszerint hatással van a vele játszókra.

Az első rész három epizódból áll, amelyek közül a shareware verzió csak az elsőt tartalmazta.
-A Knee-Deep in the Dead a Mars egyik bolygóján a Phoboson játszódik. A történet talán klisésnek tűnhet napjainkban, de 20 éve még hihető volt, hogy mi vagyunk az egyetlen túlélő a bázison. A többieket az őrületbe kergette vagy megszállta a különös átjárón érkezett démonhorda. Célunk nem volt más mint kimenekülni ebből a Pokolból.
A következő két rész-t már a hivatalosan is forgalomba került játékverzió tartalmazta.
-Shores of Hell. Mivel sikeresen átteleportáltuk magunkat a Deimos-ra, tovább folytathatjuk a tisztogatást. Üzemek és gyárak között menekülve kell végül legyőznünk a CyberDemon nevű förtelmet majd kiderül, hogy a Deimos maga a pokol fölött lebeg. Esélyünk van tehát hogy kihasználjuk az átjáró lehetőségeit és megállítsuk a gonoszt.
-Inferno. Alászállunk tehát a pokolba és a rengeteg szolga után megállítjuk magát a fő gonoszt is. Szerencsénkre találunk egy rejtett átjárót, amivel egyenesen a földre juthatunk vissza.

Később megjelent Ultimate Doom kiadás, egy kiegészítő csomagot is tartalmazott a Thy Flesh Consumed címmel, amiben a Földre való visszajutást élhetjük át.
A fejlesztés alatt volt aki elment a cégtől és voltak új tagok is. Több ellenfelet is rajzoltak, viszont volt olyan amiket agyagból készítettek el és digitalizáltak. John Romeroés Sandy Petersen építette a legtöbb pályát, míg a heavy metal stílusú zenét Bobby Prince szerezte.
1995-ben az Ultimate Doom volt, amit kereskedelmileg is el kezdtek árusítani.

 

1994, Doom II: Hell On Earth

A Doom második része ott folytatódik, ahol az első befejeződött. Főhősünk a névtelen tengerészgyalogos (rajongók által csak DoomGuy) visszakerült a Földre, de szomorúan tapasztalja, hogy a káosz itt is eluralkodott. Az egész világ romokban hever, így nincs más lehetőség mint a megmaradt túlélőket egy űrbázisról kijuttatni a Földről. Miután ez sikerült, hősünk tudomására jut, hogy mindennek véget vethet így Ő itt marad és tovább folytatja a harcot. Sikerül megállítania az inváziót, ám a nagy csata végével nem csak a Pokol de a Föld is romokban hever.

A Doom II, azon kívül hogy új pályákat tartalmazott és ellenségeket, nem sokban tért el az előző résztől. Mindössze a pályák nagyságával és bonyolultságával növelték a játékot így ezzel együtt a gépigény is növekedett. A Doom II-ből körülbelül 2 millió darabot adtak el, ami a legkeresettebb játékok közé emelte az akkori időben.

 

2004, Doom 3

A Doom 3 a nevével ellentétben nem folytatás. Egy feldolgozása az első két résznek a kor grafikai megjelenítését kihasználva és teljesen történet-orientált lett. Találkozhatunk sőt küzdhetünk is NPC-kel. A pályák is teljesen lineálisak lettek és megpróbálták őket a legtöbb és legjobb horror elemekkel megfűszerezni. Sötétség, különböző démoni hangok, szétszabdalt testek és a nyomasztó atmoszféra hatásos volt.

A harmadik részt 2000-ben a Quake 3 befejeztével kezdték el fejleszteni. Eleinte nem nagyon akarták feldolgozni, de a Return The Castle Wolfenstein sikerei alapján, ami ugye megint csak egy feldolgozás e mellett az út mellett döntöttek. Az idTech 4-es motorja a legjobb választásnak tűnt mivel képes volt egységesített megvilágítási rendszer kezelésére, összetett animációk és scriptek valós idejű renderelésére és grafikus felhasználói felületre is, ami még egyedibbé és interaktívabbá tette a játékot. A 2003-as E3-on bemutatott demo pedig még jobban felcsigázta a rajongókat és az érdeklőket. 3,5 millió példány kelt el belőle ezzel a legsikeresebb játékként elkönyvelve magát az idSoftware történelmében. Különböző játéktesztelő és gamer oldalak is nagyon jó értékeléssel látták el.

A Doom 3 megjelent XboX Classicra is, ami már egy cooperatív módot is tartalmazott. Ez a verzió is nagyon kedvező fogadtatásban részesült, bár a játék néhány helyen hajlamos volt belassulni.



2005, Doom 3: Resurection Of Evil

Ez az egyetlen kiegészítő lemez ami megjelent a játékhoz. 8 hónapra az alapjáték kiadása után született meg a Nerve Software gondozásában, akiket az idSoftware bízott meg. A történet két évvel a Doom 3 eseményei után zajlanak, és visszavisznek minket a Marsra. Egy Hellstone nevű ősi fegyver felkutatása a célunk. A komplexumon végigküzdve magunkat végül a történelem ismétli önmagát és újra a Pokol legmélyebb bugyraiba kell leszállnunk. Megküzdve a főellenséggel, a rajongók 12 pályán keresztül élvezhetik ismét a Doom világát.

 

Rengeteg WAD file jelent meg a Doom első két részét követően. A rajongók töménytelen mod-dal és játékmóddal, kampánnyal látták el kedvencüket, ezzel garantálva annak változatosságát és szavatosságát. Jelenleg a Bethesda/Zenimax szárnyai alá tartozó iDSoftware készíti a Doom következő részét, ami újra egy feldolgozás lesz. Nem folytatás.
Ha a Wolfenstein-t vesszük példának, talán nem is baj ez. 2008-óta folyik a fejlesztés, azóta nem nagyon hallatott magáról a játék, aminek a következő az oka:
(A Doom 4 csak akkor mutatkozik be, ha tényleg értelme lesz leleplezni, és csakis akkor jelenik meg, "amikor kész lesz". - mondta Carmack).

A Doom megérdemli a tiszteletet a játéktörténelemben. Nem kapunk mást, csak töménytelen harcot, de ez is a lényege. Nem hiába egy felmérés szerint a PC-tulajok között több embernek volt fenn a gépén, mint az akkoriban fénykorát élő Win'95.

Személyes tapasztalatok:

Jómagam teljesen kimaradtam egy jó ideig a Doom világából. A harmadik rész megjelenése után vonult be az életembe és sajnos nem hagyott bennem olyan mély nyomokat mint amire számítottam. A rengeteg pozitív kritika és baráti istenítő ajánlgatás miatt, valami teljesen 100%-os dologra számítottam.

Ezzel ellentétben, kaptam ugyan egy jó horror játékot, de a körbelengett Hype miatt sajnos mégis kevésnek éreztem. Pár évre hanyagoltam is a dolgot, de összetalálkoztam a Doom64-el, ami Nintendo 64-re jött ki. Rettentően jól szórakoztam vele és megszereztem PC-re az első részt. Ezzel is nagyon el voltam és így beindított bennem egy lavinát. Valahogy megtetszett a világa és már szívesebben fogadtam a 3. részt is. Nem lettem rajongó, nem lettem fanboya a világnak de tökéletesen elég lett ez a vonzalom ahhoz, hogy szívesen várjam a negyedik, illetve Új Doom részt.

Az univerzumot egyébként bővítette még egy 2005-ben megjelent Dwayne "the Rock" Johnson főszereplése által elkészített mozifilm is, amely nem volt túl sikeres.
Doom Társasjáték, és Doom Könyvek is megjelentek.



Free Counter
Free Counter

7.
7.
Claymen
Csatlakozom Frankhez, rengeteg emlék tört a felszínre, ahogy olvastam. Nagyszerű írás lett, Gratula!

Én főleg a kis Sony w200i-men játszottam rengeteget a doom rpg-vel. Ejj, azok a matek órák :)
6.
6.
godach
Köszönöm a dicséreteket.
"1. - Szerintem tégy vele azért egy próbát. Mint írtam én a 3-al kezdtem, de az nem hanem a D64 adta. Aztán már a többi is.

"2. - Ezek a Retrók viszont még sok év múlva is hallhatatlanok lesznek :)

Frank: Tudom hogy nagy FPS rajongó vagy, így te voltál a fő kritikusom. Ha tetszett akkor csak nem lett olyan rossz :)
5.
5.
FrankBlack
Ismét szép emléket idézett fel bennem a blogod :)
Én a Doom szériát a kezdetektől nyomtam, és bennem igencsak mély nyomokat hagyott, nagyon sokat játszottam vele, imádtam minden részét :) Jó írás lett, grat hozzá :)
3.
3.
drat576
#2: Ja és a film nem tetszett. Nagyon nem.
2.
2.
drat576
Én nagyon szeretem a 3-at. Sokat toltam. Meg a BFG edition is megvan (ami igazán nem sok újat mutat).
De anno apám meg öcsém Doom 1-et meg 2-t toltak, mert hogy a 3 az "szar". Pedig az első 2 rész már akkor is totál retro volt ^^

A Doom könyvek nem igazán vonzanak.
1.
1.
PaprikaJancsi
Én sosem kedveltem a DooM játékokat. Egyszer megvettem a doom 3 hd-s verzióját, de nekem nem jött be.
Jó kis cikk ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...