godach

godach

Mérföldkövek 2014 Augusztus

Link másolása
Mérföldkövek amiket elértem, legyen az Film, Sorozat vagy Játék.

Aki ismer vagy olvasni szokta a blogaimat, tudja hogy nagy játékos vagyok. Részletes listát vezetek arról, eddig életemben mennyi filmet, sorozatot vagy játékot néztem meg. Bár a filmeket már rég nem számozom, annyit láttam hogy mégis listát kell vezetnem róla. Emlékszek a jobbakra, de amikor már kiadtak egy Fűrész123-at vagy Halálos Kitérő 6-ot és ráadásul még nem is volt olyan maradandó élmény, akkor bele kell lesnem a listába láttam e már. Bár mostanára filmezni nem maradt időm annyi mint régen, még így is rengeteg trailert nézek, hogy picit megzavarjon. A sorozatokra ott a WhatNext, a játékokat pedig saját magam szórakoztatására vezetem. Borítókkal, mentésekkel szépen egybegyűjtve.

2014 Augusztus

Játékok:

276 Air Combat 1

Később Ace Combat-ként ismertük meg a franchiset. Rám jött a múlt hónapban a repülőzhetnék, így rákerestem a repcsis játékokra. Próbáltam olyat találni, ami nem annyira arcade és nem is annyira a fiatal korosztálynak szól. Viszont repülni akartam, nem gombokat nyomogatni így megpróbáltam elkerülni a keményebb szimulátorokat is. Így akadtam rá, az Ace Combat sorozatra, amit nem igazán ismertem. Kis utánajárással láttam hogy több platformon megjelent a franchise és már több mint 10 évet megélt. Ezt választottam, gondoltam nagy számok törvénye alapján, kevesebb az esély arra hogy csalódjak. Nem is tettem. Nagyon jó és változatos játék. A PSX-es első részével kezdtem.
Volt itt anyahajó és ellenséges bázisbombázás, a felhők fölött rengeteg harc, hidak megsemmisítése és minden mi szem szájnak ingere. Az irányításba hamar bele lehet szokni. Én speciel egy PC-re kötött PS3 Joyyal veretem és az emulátor húzása miatt a grafikára sem lehet panasz. Bátran ajánlom mindenkinek.

277 Borderlands 1.

Megmondom őszintén, amennyire ráfüggtem annyira szégyellem is magam. Srácok, én egy hónappal ezelőttig szidtam átkoztam ezt a játékot, meg a második részét is. Na jó, azért annyira nem vittem túlzásba, se elég sokszor hangot adtam nemtetszésemnek. Először as a grafikával volt bajom. Nem igazán szeretem a rajzfilmes jellegű dolgokat. Rajzfilmben igen, úgy voltam maradjon is ott. Így a kijövetele pillanatában kezdeti kipróbálásom után, el is ment a kedvem. Most amikor viszont futott a Destiny bétája, nagyon sokan hasonlították ehhez így gondoltam bepróbálom még egyszer. Hát nagyon bejött. Amikor meg láttam a Diablo erősségét, nem győztem várni, hogy dobálja a cuccokat kifelé. Egyedül viszont nem ajánlom. Én Single párti vagyok, nagyon megválogatom, kivel játszok multit mert ha valaki bamba, vagy bunkó akkor még a játéktól is elmegy a kedvem, nem csak az embertől. Így számomra a vége már kicsit unalmas volt.

278 Borderlands 1. - Claptrap's New Robot Revolution DLC

Az alapjáték befejezése után, belefogtam a DLC-k kijátszásába, mert tudtam, hogy többé nem fogom ezt úgysem felrakni. Nem azért mert rossz, csupán mindenütt azt írják, hogy a második része mindenben több. Így az került fel a várólistára. Viszont először befejezem még ennek a háromnak a DLC-it. (Ha valakinek lesz kedve beszállni, akkor majd jelezze)

 

Filmek:
Volt ebben a hónapban Pusztító, Sasszem, Wanted (nem is tudom már hanyadjára). Nem sok időm maradt filmezni, mert játszottam és sorozatot néztem. Tegnapi Film+-os vetítést viszont nem tudtam abbahagyni. A Kamuzsaru-t én személy szerint még nem láttam, de nagyon tetszett. Nem is tudtam elaludni, míg vége nem lett.


Sorozat:
Odaát (Supernatural) Komplett 5. évad.
Nagy rajongója voltam és most ismét lettem a sorozatnak. Nekem nagyon tetszett a színészek összeválogatása és játéka, a történet és nem utolsó sorban a megvalósítás. A 4. évadnál aztán régebben megragadtam, és azóta jegeltem a sorozatot. Most kezdtem el megint, és egy hónap alatt meg is ettem azzal a kis napi 1-2 résszel.
#Spoiler# Bár nekem jobban tetszett míg csak sima kisstílű vadászok voltak, szeretem azt is amikor egy sorozatnak van komoly háttértörténete. Nem tudom, hogy fogják ezt már majd űberelni, de kíváncsian várom a hatodik évad eseményeit.

SPOILERES KÉRDÉS (Ha nem az amire gondolok, és nagyobb poént lőne le a következő évadokban, akkor inkább ne válaszoljatok) Most akkor Chuck, akit eddig prófétaként mutattak be, és a végén egy csettintéssel eltűnt, Ő volt Isten? Vagy csak félreértettem valamit?#Spoiler#

Hát ennyi lett volna az Augusztusi hónapom 2014-ben. Közben persze volt lakásfestés, kisebb felújítással és töménytelen játék a gyerekekkel.

Szép napot nektek.

Free Hit Counter
Free Hit Counter

2.
2.
csaszi2
Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?)
Hát nem tudom. Szerintem az 5. évad vége az pont jó lezárás lett volna. Olvastam is, hogy eredetileg ez lett volna a vége a sorozatnak, csak hát nagy volt a nézettség, és emiatt folytatták. A 6. -8. évad minőségén meg is látszik.
Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?) Pici Spoiler (?)
1.
1.
Claymen
SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER!!!







Találgatások vannak rá, de több az ellenérv, mint érv, hogy ő volt isten. Raphael is azt mondja, hogy isten halott, és "istentelen" világban élnek mind. Dean medálja se jelzett a jelenlétében. Mellesleg többen vannak akik ismerik isten valóját, de nem reagálnak Chuck-ra. Ugyanakkor Castiel előtt titok, kicsoda a próféta. Szerintem ez egy ilyen "poén" ami a nézőkre van bízva. lehet találgatni.
Amúgy innentől indul be a sorozat, de valami állat módon :D








SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER !!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...