godach

godach

A játékipar tündöklése és bukása?

Link másolása
Egyre nehezebb helyzetben vannak a gamerek. És az idióta híresztelésekkel szemben, nem azért mert a Nintendo, a PC vagy akármi be fog csődölni. Teljesen más a helyzet.

Mint a blogaimon láthatjátok, elég sokat játszok régi igazán minőségi vagy kevésbé sikeres játékokkal. Régebben teljesen más volt a helyzet meglátásom szerint. Míg a kiadók természetesen akkor is a pénztárcánkra mentek, a játékfejlesztőket azonban mintha abban az időben "művészeknek" is lehetett volna nevezni. Nem mindenkire igaz az állítás, de a nagy átlag szeretett volna maradandót alkotni. Odafigyeltek egyes produktumok minőségére és tartalmi mennyiségére. Ma már ennek teljes hiányát látom. A következő okok miatt gondolom úgy, hogy az a játékipar amit jó pár gamer ismert a 90'-es 2000-es években, ma teljesen elkurvult és nem is látjuk többé. DLC-k, Early Acces, Jogszabályok, Piaci Telítettség és a Nők no meg a Politika/Média.

Mindezekből, most a DLC-ket szeretném elbírálni.


Sokaknak nem fog tetszeni, de úgy gondolom Halál a DLCk-re. Ez egy nagy lehúzás és egy akkora átverés, amit még el is hitetnek sok emberrel hogy jó neki. Gondolataimat a nagy átlagra értem. Soha nem mondanék ilyet pl egy Fallout 3 DLC-re ami önmagában tartalmaz annyi mindent, mint amit egyes játékok egésze nem üt meg. Van olyan F3 DLC amit tovább tart kipörgetni, mint egy egész CoD kampányt. Hozzáteszem, szeretem a CoD részeket is szinte mindet, nem követve ezzel a mai divatot, hogy utáljuk a CoD-ot. Szóval a DLC még nem is lenne gond, hisz kiegészítők mindig is voltak. A tartalmukkal azonban már nem értek egyet. Ezeknek a szaroknak a többségében, látszik hogy a játékból szedték ki. Tehát nem Plusz tartalmat kapunk, hanem az amúgy is borsos játékára kifizetett pénzünkből kiszedett dolgokat vehetjük meg, még egyszer. És csak a fanatikusok mondják azt hogy nem így van.

Vegyük példának megint a Call Of Duty-t. (Szegény CoD) Én, aki amúgy annyira kerüli a multit, amennyire csak lehet kifizetem a teljes vételárat, amiben már benne van a Multi rész is. Régen, míg ez egy plusz szórakoztatás volt és a játék élettartamát növelte addigra ma már egy új Iparág lett. Egy ilyen játék a könnyebb számolás érdekében legyen 10 ezer szép magyar forint, amiben már benne van a multi fejlesztésének költsége is és a szerverek üzemeltetése is, no meg minden egyéb más. Biztos vagyok benne, hogy még a DLC-k elkészítéséhez szükséges anyagi vonzat is bele van már kalkulálva. És nagyot téved az, aki azt hiszi hogy csak a két szép szeméért fognak több milliót a szervergépek beüzemeltetésére és fenntartására költeni. Nem a kreatív igazgató vagy a kiadó tulajdonosai fognak megszorításokat létrehozni az életükbe, hogy mi jól szórakozzunk. Kőkeményen kifizettetik velünk. És nem is ezzel van a baj, mert ha az én pénzem kell ahhoz, hogy egy multis játszhasson (meg persze az övé is) én meg kapjak jövőre is egy jobb esetben 10 órás kampányt akkor legyen. De álljon már meg a menet! Látom, hogy 1 hónap múlva jön az Ultimate Tökömtudja Warfare DLC Pack, ami tartalmaz 4 pályát és egy fegyvert, akkor megáll az eszem. Nézem, és a négy pályából kettőt az előző részből vettek át. Aztán amikor látom, hogy ezt még meg is veszik, akkor a Szívem is megáll. És úgy ülök a gép előtt, mint egy zombi. Elgondolkodok rajta, hogy én vagyok talán konzervatív barom, vagy megbolondult körülöttem a világ?

Öcsém! Anno a haverokkal egy hét alatt több CS vagy UT pályát dobtunk össze vazz!

Jó pár játékkal játszottam már, de letölthető TARTALMAT eddig a Fallout és Borderlands játékoknál találtam. Azok TARTALMAK! De amikor felmegyek a Steam-re és 4 oldalt kell lapoznom a Saints Row DLC-i között, hogy milyen ruhát vegyek meg (dehogy veszek ilyen baromságokat) akkor elkap az ideg. Hát csesszék meg, ennyi ruhát nem láttam csak a GTA San Andreasban, de ott ingyen volt. Több száz, ha nem ezer órára rúg amit beletettem, pedig nem volt hozzá DLC. Nem volt kiegészítő és nem volt exkluzív előrendelői tartalom. Egy egyszerű mégis nagyszerű normálisan megírt, nem hibáktól mentes de szórakoztató és tartalmas játék, ami megérte a pénzét.

Volt hogy leugattak persze, hogy nem kötelező megvenni. Nem is magam miatt vagyok felháborodva mert engem ilyen szemét retek módon nem tudnak átverni. És nem is azok miatt, akik vannak olyan hülyék és meg is veszik. Amiatt vagyok mérges, hogy a közös összefogás teljes hiánya miatt, a kiadók úgy ráncigálnak minket a hajunknál fogva mint Eric Roberts a kurváit, valamilyen film+-os filmben. És türjük. Max felmegyünk száj-karatézni egyet Steamre, vagy gyerekes módon egy játékra ami 7 pontot érdemel, de mi kilencet vártunk, rányomjuk hogy 2 pontos. Ott a Watch Dogs. Szétaláztak vele mindenkit. Ott hazudtak ahol csak tudtak, ettől független nem azt kaptuk amit vártunk, de nem is egy 2 pontos alkotást. De a sértődött vérpistike, aki előrendelte és még be is szerzett hozzá egy 780-at, azt hitte hogy majd megdöngeti a gépét. Nem döngette és nem is fogja megdöngetni.

Amikor bejelentették a bevezetését a Downloadable Content rendszerének, én támogatóként nagyon bizakodva vártam. Talán az én hibám is, hogy ilyen sikeres lett ez a szutyok. De míg 80-szor végigjátszottuk a Dead Or Alive-t és a Tekkent hogy kosztümöket nyithassunk meg, addig most ezt darabonként potom összegért megvesszük. Aminek a végeredménye ha összeadjuk, nem kicsi pénz. DLC-kből nem nagyon lehet látni single tartalmakat sem, a többi mind ilyen ruha és egyéb szemét. És mivel meg lehet venni, plusz anyagi szolgáltatásokért és nem kell érte megküzdeni, ez a játékok halálához, elérdektelenedéséhez fog vezetni. Egy tartalmas játék mindig többet fog jelenteni a játékosokat ha a TARTALMAT saját maga szerzi meg.
Az a cég, viszont aki ennek a remekbe szabott üzleti baromságnak a vonalát követi, felőlem eltűnhet a süllyesztőbe, hisz meg is érdemli.

Utolsó dolog még a letölthető tartalmak kapcsán az amikor fel vannak háborodva ha leszólod a day0 megjelenésű DLC-ket. Hát ne...sza meg már a jó ..., hogy az ilyen hülyék miatt fizessek egy játékra felárat, amiről messziről látszik hogy a teljes/komplett/egész/kész játékból lett kivágva, majd eladva még egyszer. Mert itt is igaz, hogy nem vagyok köteles megvenni, de nem is vagyok köteles kimaradni belőle a barmok miatt, akik megveszik ezzel inspirálva a cégeket a lehetőségre, miszerint ezt így is lehet csinálni. Egy szónak is száz a vége. Ennek az egész DLC mizériának, vagy tiszavirág élete lesz, vagy a stúdiók megerőltetik magukat és normális tartalmakat adnak a pénzünkért. Bár sajnos nagy esély van még a virágzására is, mert a birkák úgyis csak bégetnek.

Free Hit Counter
Free Hit Counter

36.
36.
amperovszki
#34: nem teljesen mind1, min írják a játékokat?

egy viszont biztos: kontrollerrel meg kinecttel írják őket, még véletlen se bill+egérrel :DD
35.
35.
amperovszki
jaj istenem, thief1-2-höz, doom3-hoz, hl-hez, oblivionhoz mennyi ingyenesen letölthető "DLC" (<-- valójában INGYENES modok meg custom pályák, küldetések) készült!

meg ilyen nyalánkságok, mint KotOR Restoration Project

meg még egy tonna sokminden fííínomságok egy valag játékhoz :DD

Operation Flashpoint (az originál 1. részről beszélek by Bohemia Interactive)! még most is könnybe lábad a szemem a temérdek custom harcjármű meg fegyver meg campaign emlékére! ingyé, vazze, ingyééé :((((
34.
34.
Neurotic
#28: Ennek a hozzászólásnak az elején hangosan felnevettem akkora hülyeség :) Annyira értelmetlennek tartom ezt a Konzol vs PC harcot, de amikor egy ilyen hülyeséget látok mint érvelés akkor az én zsebemben is kinyílik a bicska.

Mi ez a baromság, hogy a konzolokkal indult el a játékipar? Meg a pc jóval később jött a be a képbe? :D Szerinted a játékokat min írják csillagvirág? Kenyérpirítón? Vagy csak úgy teremti őket a konzol Isten? :D Megsúgom: számítógépen írják a játékokat. Az első videojáték is az akkori számítógépekhez köthető. Szinte már nekem kellemetlen, hogy ezt egyáltalán magyarázni kell.

A játékokkal foglalkozó magazinok meg milyen érvelés azzal kapcsolatban, hogy honnan indult a játékipar? A tinimagazinok 100%-a cikkez Justin Bieberről. (valószínűleg így van, nem olvasok ilyeneket) És akkor mi van?

Nem pc-k miatt silányodnak el a játékok, nélkülük csattogó falepkét tologatnál a hátsó kertben és ezt a sok leírt baromságot sem tudtad volna megosztani másokkal :D
30.
30.
JBoy
#27: Jó példát hoztál fel kolléga! Ráadásul a Leviathan dlc (ami egyébként a játék illetve a Reaperek szándékainak megértéséhez feltétlenül szükséges és szerintem a történet egyébként is fontos része) is kimaradt az alapjátékból.
28.
28.
Thor Vath
#13: #13: Jesszusom, melyik bolygóról jöttél te? A k*rva retek konzolokkal INDULT el a játékipar. A PC-k csak jóval később jöttek be a képbe és ha bosszantani akarnálak, azt mondhatnám, hogy lehet, ahogy jöttek, úgy mennek is, vagy hogy inkább valószínű, hogy a PC-k miatt silányodtak el a játékok :) De nem akarlak bosszantani :) Csak hozzáfűzném, hogy pl. Angliában a játékokkal foglalkozó magazinok kb úgy oszlanak meg, hogy 60% PlayStation, 30% Xbox, 6-7% Nintendo, a PC-n játszó réteg-geekeknek meg egy vagy két magazin, tehát a Magyarországi viszonyokkal ellentétben világszinten a játékok platformja még mindig főleg a konzol. Konzolokkal nyomja a játékostársadalom 70%-a évtizedek óta, a játékok meg csak most prottyantak le. Szerintem ennek semmi köze a hordozóhoz, inkább csak követik a kiadók a világtendenciát: HARÁCS HARÁCS HARÁCS.
27.
27.
Hát DLC-kel kapcsolatban annyit, hogy engem eléggé felháborított pl. a Mass Effect 3-nál a From The Ashes első napos megjelenése. Jó, hogy extra változatos vásárlóknak ingyen volt, de mindenki másnak kemény pénzekért árultak, egy a történet szempontjából is nagyon fontos és érdekes csomagot.

Szóval szerintem a DLC önmagában nem feltétlenül lenne lehúzás, de sok kiadó-fejlesztő nagyon is visszaél a helyzettel. Ez platform függetlenül igaz.
26.
26.
godach
#25: Bár nagy számban nem értek egyet veled, érdekes és jó volt olvasni a kritikádat. Köszönöm.
25.
25.
DracoShark
Ez a blog egy borzadály. Lehet szeretni, vagy nem szeretni a DLC-ket. Van példa arra is, hogy helyesen használták és van arra is, hogy nem. Pont mint régen ... csak akkor kiegészítők voltak nem DLC-k ...
Kiragadnék pár gondolatot a blogodból ami ha másra nem is de a kritikára megérett.

" a játékfejlesztőket azonban mintha abban az időben "művészeknek" is lehetett volna nevezni"
Nem. Azaz volt pár kivétel. De nagyon kevés. Manapság erre sokkal, sokkal több a példa. Ennek baromi sok oka van, de főleg az, hogy ma már sokkal több tényleges művész dolgozik egy-egy játékon. Sokkal elfogadottabb ez az ipar mint régen. Nem beszélve arról, hogy a technológia akkoriban jóval korlátoltabb volt így a programozók és a művészek is korlátok közé voltak szorítva. Kicsit úgy érzem fátyolos szemmel nézed a múltat és a mában az értéket nem tudod, vagy nem akarod észrevenni.

" És csak a fanatikusok mondják azt hogy nem így van."
Ez az egyik legnagyobb érvelési hiba amit elkövethetsz. Esélyt sem adsz arra, hogy vitába szálljanak veled mert te TÉNYKÉNT kijelented, hogy akik nem értenek egyet azok fanatikusok. Faceplam. Mindig hagyj helyet az egészséges vitának ugyanis senki nem tévedhetetlen.

"Biztos vagyok benne, hogy még a DLC-k elkészítéséhez szükséges anyagi vonzat is bele van már kalkulálva"
Megint mondom. Nem vagy tévedhetetlen. Meglepődnél amúgy ha valós adatok között kezdenél el turkálni.

" Látom, hogy 1 hónap múlva jön az Ultimate Tökömtudja Warfare DLC Pack, ami tartalmaz 4 pályát és egy fegyvert, akkor megáll az eszem. Nézem, és a négy pályából kettőt az előző részből vettek át. Aztán amikor látom, hogy ezt még meg is veszik, akkor a Szívem is megáll."
Kiragadsz egy rossz példát a kontextusból. Szintén érvelési hiba. Ezek nem adatok, nem tudunk meg belőle semmit, csak azt, hogy egy rossz példa biztos van a DLC-k felhasználására.

"De amikor felmegyek a Steam-re és 4 oldalt kell lapoznom a Saints Row DLC-i között, hogy milyen ruhát vegyek meg"
Újabb kiragadás a kontextusból. Ezek nem érvek. Dühös szájhabzós ütések a vakvilágba.

" Amiatt vagyok mérges, hogy a közös összefogás teljes hiánya miatt, a kiadók úgy ráncigálnak minket a hajunknál fogva mint Eric Roberts a kurváit, valamilyen film+-os filmben."
Lol - ezt az igazságérzetet nehéz bárhová tenni. Tényként kezeled, hogy ez háború. Pedig nem az. Ez egy szavazás. A vásárlásod a szavazatod. Ennyiről szól az egész.

"Ennek az egész DLC mizériának, vagy tiszavirág élete lesz"
Ez a legnagyobb marhaság mind közül. A DLC-k már hosszú évek óta velünk vannak és virágoznak. Sok negatív és sok pozitív példával.

", vagy a stúdiók megerőltetik magukat és normális tartalmakat adnak a pénzünkért."
Rengeteg ilyen stúdió van. Ha nem ismered őket akkor nem néztél túl az orrodnál.

"Bár sajnos nagy esély van még a virágzására is, mert a birkák úgyis csak bégetnek."
Tehát mindenki aki nem ért egyet veled az birka. Értem. ... Megint mondom amúgy már évek óta virágzik.


Ez a blog úgy van elbaltázva ahogy azt a nagykönyvben leírták. Gyerekes, sértődött elbeszélő mód. Elbaltázott érvelési rendszer. Nem. Az érvelési rendszer teljes hiánya. Nagyképűség. Megalapozatlan kijelentések, semmi számadat, statisztika, vagy bármi tényszerű adat. Ez egy kis srác sértődött hisztije. Semmi több.
24.
24.
biohazard rex
#1: A legelső fizetős DLC amit forgalomba hoztak az a MechAssault-hoz készült ami egy xbox classic exkluzív játék volt (Multiplayer pályák) 2003-ban. Abba igazat adok, hogy a dlc-k elsősorban a zárt rendszereken (xbox, ps stb.) terjedhetett el. Az elsőnapos dlc-k viszont kifejezetten az előző generációban kezdtek elszaporodni. De azt se felejtsük el, hogy a konzoloknak köszönhetjük a ma ismert matchmaking rendszert, ami úgy rakott össze embereket, hogy a gép intézett mindent. (nem kell ip címmel bajlódni pl.).

Engem a dlc jelenléte nem zavar, mert ha van egy játék amit szeretek (akkor feltehetőleg a fejlesztőit is), akkor úgyis megveszem azért, hogy támogassam a játék készítőit (még akkor is ha a 10€-os dlc-ből ők csak 2-t kapnak meg).
Egyedül az exkluzív játékok miatt irigylem a peasant box-ot, de abból akad pc-n is bőven (és akad köztük F2P is).
All Hail The Glorious Pc Gaming Master Race!
23.
23.
godach
#21: Semmi baj, bár nem tartom magamnak konzolosnak (hehe meg lehet nézni a képem ahonnan nyomom az adatlapomon) PC-nek sem tartom magam. Gamer vagyok és irritál amikor a konzolosok nekiállnak a PC-seknek vagy fordítva. El nem tudnám képzelni az életem, úgy ahogy itt sokan.

Érdekesség kép mondom, hogy van egy FullPCElite spanom a GSO-ról. Viszont én nem győzködöm milyen jó a konzol, ő meg nem szidja előttem. Kompromisszumok és meg is van oldva a probléma.

Ja és ne sajnálkozz. Ez nem Off. Ez az egyik oka annak hogy hamarosan bedől a játékipar vagy reformokra lesz szüksége.
21.
21.
XStormsniperX
#20: Nézd, sajnálom, hogy tele offoltuk a blogodat, de ha megint teleírják a fórumot, mindenféle baromsággal, akkor én sem nézhetem tétlenül a dolgot. Fontosnak tartom a dolgot, meg is köszönöm, hogy fölvetetted a témát, de ha más is felüti a fejét, akkor ez van...
20.
20.
godach
Ezzel a PC vs Konzol pöcsméregetésetekkel be is igazolódott amit írtam :)
Méghozzá az, hogy nem rájuk (a hibásokra) fókuszáltok, hanem egymást marjátok. Nevetséges komolyan mondom :)
19.
19.
XStormsniperX
#16: A BF4 prémium 10-12 ezer (most), platformtól függöen. Oké hogy külföldön aprópénz, de attól még ugyan úgy elkérnek egy játéknak az árát, pár pályáért. Ha 5-8 ezer lenne, nem lenne semmi gond...
18.
18.
XStormsniperX
#17: Ja... Köbánya istene... Maximum...
17.
17.
KőbányaKispest
#15: Én nem informatikai szaktudós vagyok,

Én egy Isten vagyok.
16.
16.
barackostej
#14: Az említett játékok DLC-i is 15 euróba kerülnek, ami bőven nem egy teljes játék ára (50-60 euró). Persze, átszámítva a mi pénztárcánknak ezek sokba kerülnek, de a kiadók nem magyar fizetésekhez igazítják az áraikat.
15.
15.
XStormsniperX
#13: Igaz! KöbányaKispest megmondja! A konzolok k*rvították el a játékipart, amik nélkül a videójátékok széleskörben el sem terjedhettek volna! Hallottátok, ez TÉNY, mert a híres informatikai szaktudós, KöbányaKispest azt mondta!

"Am meg pl sztoriorientált játékoknál meg érdemes megvárni az összes szaros dlc-t, felteszik egybe torrentre, azt le lehet szedni a francba. Azt adok nekik 10 dollárokat, esetleg álmukba."

Na ezért k*rvul el a játékipar... És ez már TÉNY.
14.
14.
XStormsniperX
#10: "Nekem igenis megéri a pénzét a season pass, hogy kéthavonta kapok új pályákat. ezzel növelve a játékidőt."

Ezzel nincs is gond, amég ezért a pár pályáért nem kérnek el egy teljes játék árát. Valóban, magával a rendszerrel nincs gond, akár csak pl a free to playel, de valjuk be, hogy mostanában egyre több a szélsöséges példa. Lásd, BF4, CoD, Watchdog, stb. Ha ez ellen a játékosok nem tesznek semmit, a kiadók könnyen áteshetnek a ló túloldalára, ahogy az már részben meg is történt...
13.
13.
KőbányaKispest
Mindenki tudja, hogy a k*rva retek konzolokkal kurvult el a játékipar. Azt engem marhára nem érdekel itt a stormsniper vergődése, sajnos ez TÉNY.

Nem a modok, nem a PC f*szverés, nem a divat, ez így van.

A DLC.s témára meg annyi az ellenszer, hogy aki megveszi (márpedig sok a hülye), hagy vegye, mert ne az én pénzem. Nyugodtan költse a pénzét a sok szarra, ami meg játék engem érdekel, azt meg megveszem, de multija legyen neki, hogy játékidő/pénz visszajöjjön. Ennyi.

Am meg pl sztoriorientált játékoknál meg érdemes megvárni az összes szaros dlc-t, felteszik egybe torrentre, azt le lehet szedni a francba. Azt adok nekik 10 dollárokat, esetleg álmukba. Mert hogy engem sem húznak le a sok szarral, az is hétszentség.
12.
12.
XStormsniperX
#11: Csak akkor, hogy ha betéved egy olyan manus, mint a kedves elsö hozzászóló... Ahoz a seggeszkihez pedig ne hasonlíts kérlek... Ugyan olyan mint egy PC elitista, csak konzolosba. Nálunk is gáz lenne, nem hogy nálatok. Szóval hogy ha megkérhetlek, ne hasonlíts egy ilyen mezei trollhoz...

Amúgy neked is gratulálok, hogy ez jött le neked, egy ilyen komment után. Egy érvet cáfolj meg belöle és csak akkor nevezz fanboynak...
11.
11.
devi925
#2: te majdnem ugyanazt a konzol fanboy dumát nyomod állandóan mint seggeszki barátunk :D gratulálok fiam :D
10.
10.
barackostej
Nem tudom mennyit játszottál korunk multiplayer FPS-eivel, de ha egybe is beleöltél több, mint száz órát akkor rá kellett jönnöd, hogy a DLC-k nem lehúzások. Nagyjából 150-160 óra után nagyon unalmassá válik az alapját tíz pályája és ilyenkor jönnek jól a letölthető csomagok. Nekem igenis megéri a pénzét a season pass, hogy kéthavonta kapok új pályákat. ezzel növelve a játékidőt. Természetesen aki nem szerette az alapjátékot, azoknak ezek a csomagok sem fognak sokat jelenteni.

Emellett szerintem a régi kiegészítős rendszer sem volt olyan csodálatos, inkább csak idő szépíti meg az emlékeket. Volt, hogy egy játék kiegészítő csomagjáért 8-10 ezer forintot is elkértek, holott kb annyi tartalom volt benne, mint ma egy 3 ezer forintos DLC-ben. Emellett sokszor a kiegészítő csomagok is elengedhetetlenek voltak, hiszen nem egyszer esett meg, hogy azokban zárták le vagy folytatták a történetet.

A DLC-k pont ugyanolyanok mint anno a kiegészítők, csak haladva a korral, most már nem külön lemezen jelennek meg, hanem könnyen beszerezhető digitális formában. Emellett ezekből is vannak jól és rosszul sikerült darabok, mint ahogy évekkel ezelőtt is voltak jól sikerült és lehúzás szagú kiegészítők is.
9.
9.
XStormsniperX
#7: Köszi, azt inkább kihagyom. Nem veszek azért egy boxot, hogy lekulázzam mint egy pottyantós budit... Az érveléseddel pedig annyi a probléma, hogy azzal a 6 évvel nem csak a konzolok, hanem maga a videójátékok térnyerése is párhuzamos. Ezt a profitnövekedést pedig minden platformon kihasználták a kiadók. A live, PSN példa pedig igaz, de csak annyiban, mint a müködö kapitalizmus. Lehet jól és rosszul is csinálni, ez a kiadókon múlik, de alternatíva nincs, vagy ha van, nem müködik. Lásd a PC warez és nyitottság miatti visszaszorulása...

Az pedig hogy mi neked a jó játék, az te rajtad múlik. Ha 6 év alatt nem tudsz 10 maradandó játékot megnevezni, platformfüggetlenül, akkor nem biztos, hogy a játékfelhozatallal van a probléma...
8.
8.
godach
#7: Szerintem informálódj egy picit. "amióta divatba jöttek a konzolok"
Kb 1980 óta divatba voltak, míg a PC jobban 97-től kezdett elterjedni a háztartásokba.
7.
7.
randall13
#5: Még mielőtt ráélvezel az xboxra, had mondjam el, hogy amióta divatba jöttek a konzolok, a játékok minősége nemhogy lejtmenetbe megy, hanem egyenesen zuhan. Ezzel nem azt akarom bizonyítani, hogy közvetlen párhuzam van a két jelenség közt, de mindenesetre eléggé érdekes egybeesés. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy egy zárt rendszer, like XboxLive és PSNetwork, tökéletes terep a felhasználók megerőszakolására. Ezek után mindenki vonja le a következtetéseket.
Az viszont biztos, hogy az utóbbi 6 év terméséből nem tudnék 10 maradandó címet megemlíteni (idén pl egy igényes játékot sem adtak ki, pedig már lassan október), míg a 2004 körüli időszakban lerepült a hajam a helyéről a sok megjelenés utáni pozitív visszhangtól.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...