godach

godach

Zene füleinknek

Link másolása
Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy vannak olyan pillanatok amikhez zenét kötünk. Aztán, ha meghalljuk kellemes pillanatok jutnak eszünkbe.

Ezeket a dallamokat meghallva, megelevenednek emlékeink. Szinte kézzel fogható érzések kerítenek hatalmunkba. Ott, akkor és úgy érezzük magunkat addig a pár percig, ahogy akkor amikor épp ezek a zenék mentek. Az élet minden pillanatához köthetünk ilyen aláfestő zenéket, Én mégis most a játék és filmes zenékre térnék ki, végül bónuszként egy pár hanganyaggal, amiket szerintem sosem fogok elfelejteni. Először is, ami mindig eszembe jut, ha soundtrack-ról esik szó az a The Elder Scrolls III - Morrowind főcímdala.

Ezzel a betétdallal szerettem meg és kezdtem el megismerni a komolyzenét. Mai napig hálás vagyok a készítőének és mély tisztelettel nyugtázom a kellemes perceket, amiken merengtem ezalatt. A második ilyen szintén egy "szerepjáték" zenéje, mégpedig a Gothic 3 Main Theme. Kíváncsi vagyok rá, hogy egyáltalán tisztában vannak e a készítői, milyen örömmel és tisztelettel hallgatja ezt egy magam fajta mezei user.

Mondhatnám, hogy játékban itt ki is merültem de nem így van. A másik kedvencem kicsit más stílust képvisel, de még így évek után is képes akkora adrenalin löketet adni az embernek, hogy menten felugrik és a BFG után akar nyúlni, hogy szétzúzzon a pokolbéli démonok között. Aki ismeri a zenét, az már a kis bevezetőszövegemből rájött, hogy itt bizony a Doom-ról van szó.

Kicsit visszább nyúlva, és erősen a polcok legmélyebb bugyraiban turkálva találok egy kis sárga kazettát. A sárga kazit egy kocka alakú gépbe dugom, majd a tévét bekapcsolva egy orbitálisan nagy kék gombot megnyomva életre kelnek a kazettán lévő zöld mutáns teknőcök. És felcsendül az ismerős dallam. Teenage Mutant Ninja Turtles III - The Manhattan Project.

Közel sincs vége, de a blog terjedelme viszont véges. Így áttérnék a filmekre, sorozatokra. Először is a legnagyobb kedvencemet emelném ki, amit ha akárhol meghallok, mindig várom a felvezető szöveget: Az idáig megtett út!
Kansas - Carry On Wayward Son /Supernatural/

Aztán egy másik nagy kedvenc, amit még anno a Hegylakóból kedveltem meg és meglepően de annál nagyobb örömmel tapasztaltam, hogy a Nem Írnek Való Vidék című filmben is felhasználták. Ray Stevenson amúgy is a Róma óta nagy kedvenc, így ez a filmje is pluszosan indított nálam. A végén persze pedig pluszosan zárt.
Bonny Portmore - Loreena McKennitt

Végül a filmek terén, hisz rengeteg kedvenc van így egyenlőre egy újabb stílus előfutáraként megismert zenét osztanék meg veletek. Miután kicsit utánakerestem és utánaolvastam a zenekarnak, megtudtam hogy létezik olyan, hogy folk metal. És a Folk Metal jó. Ez a zene, pedig a legjobb. Utoljára jöjjön akkor a Tégla betétdala.
The Departed - Shipping up to Boston

És a beígért részletek.
Először is. Sony Playstation. Ha valakinek volt ilyen masinája, sosem felejti a Boot zenéjét.
Vagy nem felejti el azt sem, miként ér véget egy Final Fantasy csata.
És azt sem nehéz elfelejteni egy SEGA és SONIC combó tulajának, milyen amikor nehezen a pálya végére érve még meg kell küzdenünk a főellenséggel.

Remélem sokatoknak van ehhez hasonló kellemes élménye, mert néha egy kis nosztalgiázás keretében, egy listába egybegyűjtve és ezeket végighallgatva, csukott szemmel még időutazásra is képes az ember.

És remélem, legalább meghallgattátok, ha nem is ismertétek akkor is.

 

Free Hit Counter
Free Hit Counter

20.
20.
Chrysh
Nem feltétlen ilyen nosztalgiaszint, de mindenképp el kell ismerni a londoni filharmonikusok munkáját, és igazából bármely zenekar, aki játékokhoz készít irtó klassz zenéket, hatalmas tisztelet övezi részemről
Itt is van egy lista:
https://www.youtube.com/watch?v=tyx5kwoi0PE&index=1&list=PL68E9B0F71F66DBA5
19.
19.
FrankBlack
#16: ez bizony így van :) a második rész játékmenetben is, és sztoriban is messze felülmúlta az egyébként szintén kiváló első részt. A cutscene-ek tényleg nagyon ott voltak :) de az egész game úgy, ahogy van. Nekem ez az a játék, ami miatt megérte PS-t venni :)
18.
18.
respectpele10
#2: Ja és akkor elkezded kétségbeesetten törölgetni a CD-t meg hasonlók, azt remélve, hogy jó lesz :)
17.
17.
x360player
A két legjobb filmes soundtrack véleményem szerint a Nagy Lebowski és a Forrest Gump című remekművekhez köthetők. Előbbiben a Kenny Rogers - Just Dropped In(Driver 2 stáblista),utóbbiban a sok The Doors szám,na meg a legnagyobb 60-as évekbeli kedvencem,amely mindkét filmhez adott zenéket,a Creedence Clearwater Revival.
16.
16.
godach
#15: Ó istenem, komolyan mondom minden cinizmus nélkül, hogy nagyon sajnálom azokat akik a második részből kimaradtak. Mindenben jobb volt mint az első. És a Driver 2-ben láttam először olyat, hogy amikor folytattad a játékot akkor az előző részek tartalmából összevágott egy videocsokort.
15.
15.
FrankBlack
#10: "Kinek mi volt az első játék ami eszébe jutott miután meghalgatta? :D "

https://www.youtube.com/watch?v=0FXqb9pxJh8
14.
14.
névtelenség
Heh, az nekem is meg volt, hogy Morrowindet kb. félóráig nem léptettem tovább a főmenüből csak azért, hogy hallgathassam a zenéjét.
A lassan előbukkanó cím valami epikus.

Ugyanez a Mafia első részénél!

Ugyenez a MGR outro-nál.

Klasszikusból:
Mozart - Requiem
Edvard Grieg - Hall of the Mountain King

És az első és egyetlen: https://www.youtube.com/watch?v=Ied7NL4nDBI
12.
12.
Yanez
PS boot "zene" forever! Sonic, Tmnt is kajak ott van a búra memory topban! Nagy kedvencem még a NES Contra title dallama!

http://www.youtube.com/watch?v=O04bPRzqEEk
11.
11.
piskóta
#10: Nekem a Vagrant Story jutott eszembe :) Régi szép idők.
10.
10.
Krezy
A PlayStation Boot Mindent Visz *.* ! ! !

Kinek mi volt az első játék ami eszébe jutott miután meghalgatta? :D

Nekem a legelső az MGS volt ,nem tudom miért pedig annyira nem rajongtam érte,De azért rengeteget játszottam vele :D (Utánna FF VII ugrot be -> Tekken3-> és minden mi jó,rengeteg emlék O_O ).

Nes korszakból *,* ->
https://www.youtube.com/watch?v=GLx-IN_CHwM&list=PLEOQ0YA_1DWlFJu03UMzoC91TXU1la_Bi&index=6
9.
9.
Lorthirash
A ps boot xD nagyon beleégett nekem is a fejembe.

Egyébként meg ha már játékokról van szó főként szerepjátékokat tudok felsorolni aminek nagyon jó zenéi vannak:Nagy kedvenceim az Elder Scrolls sorozatból van pár ,másik a WarCraft sorozat ami fantasztikus,Starcraftnak is vannak igen komoly soundtrackjei. (pl ez http://www.youtube.com/watch?v=jaXss09JDjQ nagyon epic)
de rengeteget belinkelhetnék még WarCraftból is meg Elder Scrollsbol is.

Ha komolyzenéről van szó akkor inkább Elder Scrolls és WarCraft ami egyből eszembe jut. köztudott hogy a Bedhesda játékai és a Blizzard játékai mindig is kiemelkedőek voltak e téren is.
4.
4.
godach
#3: Itt még nem kötöttek bele, ha az űrhajó külsején nem 8000 poligonból verődött vissza a léptedben matató bogár tükörképe :)
3.
3.
FrankBlack
Alig voltam 10-11 éves, amikor egy nyári táborban voltam, és egy kastélyba belopóztam. Az egyik nagy, jó akusztikájú teremben ott volt egy bitang jó hangcucc. Olyan rendezvény hangosításra, kisebb koncertre alkalmas cucc: rengeteg bazi nagy hangfal, nagy keverőpult, stb. Az egyik tábor felügyelő rákötötte a kis AMIGA gépét erre a cuccra, és játszott egy játékkal. Megengedte, hogy nézzem, ha csendben maradok. Hát én ebbe a zenébe teljesen beleborzongtam… tiszta libabőr lettem, ahogy azt szólt, azokból a hangfalakból:

https://www.youtube.com/watch?v=bOFf79OhAIw

Baszd ki most is remegnek az ablakok a basszustól. Kuuuuuuurva jóóó :)

De itt egy kis zúzós zene is, egy régi klasszikusból, amivel még ma is játszok:
https://www.youtube.com/watch?v=TUZLpHtpMRA

De ezt is imádtam anno, gyönyörű szép emlékeket idéz:
https://www.youtube.com/watch?v=PiYuq6Ac3a0

https://www.youtube.com/watch?v=55cbGTlgHqI

Ezt is hallottam vagy 1000x (meg az egész játék soundtrack-jét), mert annyit játszottam vele:
https://www.youtube.com/watch?v=GzEj4Gq7fT4

Egy kis Terminator theme beütésű muzax:
https://www.youtube.com/watch?v=qHf22UhCnVE

Egy kis könnyed egyveleg ’92-ből:
https://www.youtube.com/watch?v=-oSpYu0G_T0

És még pár száz remek játék zenét fel tudnék sorolni az AMIGA játékokból :)
2.
2.
godach
1.
1.
respectpele10
Nekem inkább PS 2 maradt meg...főleg az amikor kiírta h nem olvasható a CD...a legrosszabb érzés volt :) :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...