Ooorky

Ooorky

Ark: Survival Evolved napló

Link másolása
A kezdeti PVE kalandozások után úgy döntöttem itt az ideje belevetni magam az idegtépő PVP szórakozásba.

1. nap.
A tengerparton ébredtem, mint mindig, egy kristállyal a bal alkaromban. Miért, hogyan, mikor? Talán sosem fogom megtudni. De előző életemben sokat játszottam a DayZ nevű játékkal ezért tudtam, hogy csak az egyéni túlélés számít, semmi más.



Elkezdtem mindenféle lomokat összeszedni.



Bele is futottam hamarosan egy sorstársamba, aki úgy döntött a tengerparton alussza álmát. Nos az álma a vártnál hosszabbnak bizonyult, ugyanis megfojtottam és letéptem a csontjairól a húsát. Hamarosan egy másik kolléga is követte, akivel akkor végeztem amikor hozzám hasonlóan a szigetre kerülve vaklálva próbált körülnézni.

A húsukat egy félkész háznál talált farakásnál megsütöttem, nehogy megromoljon.
Mivel a helyszínen nem találtam fát ezért elindultam a sziget belseje felé. Utam során megláttam a távolban egy másik embert aki felém futott. Első találkozásunk gyorsan véget ért, mivel mindketten megfordulva elmenekültünk. Néhány perccel később megint elindultam befelé. Éppen egy szikla tövében próbáltam összeeszkábálni egy kőbaltát, amikor ismét megjelent a távolban valaki, aki mozdulatlanságomat látva megindult felém. Mikor a megfelelő távolságra ért néhány jól irányzott ütéssel földre küldtem, majd társaihoz hasonlóan széttéptem.

Ismerkedtem a helyi élővilággal, azzal már tisztában voltam, hogy a fekete bogyótól elkábulok, most már azt is tudom, hogy a fehér kiszárít és lázassá tesz.

Az éjszaka leszakadt az ég, ezért ruhátlanul eléggé fáztam, szerencsére találtam egy magányos tűzrakó helyet ahol sikerült megmelegednem.



2. nap.
Másnap reggel elért a végzet. Váratlanul rám támadt két ember méretű bogár, az egyiket sikerült leütnöm a baltámmal, de ekkor a karomba épített kristály az állat leírását vetítette a szemem elé, ezzel lebénítva, aminek köszönhetően a másik könnyedén végzett velem.



Ezúttal a sziget másik végén tértem magamhoz, szerencsére az előző utamon megszerzett tudással együtt. Egyetlen nap alatt sikerült felszerelkeznem, mire leszállt az éj már teljes ruházatot szőttem magamnak. Ez az oldal sokkal veszélyesebb, mint a másik, tele van Jurassic Parkból azzal a köpködős dinosaurus-szal amelyik vakít. Szerencsére vakságomban is megmaradt a kristály által a dinó feje fölé írt neve, így arrafelé hadonászva sikerült megölnöm.
Éjszaka tábortüzet gyújtottam, hogy a lemészárolt dodó kolónia húsát megsüssem, ekkor megláttam, hogy egy fáklyás ember fut felém. Bár először mással kellett foglalkoznom, mivel a tűz fénye egy Raptort is oda vonzott.
Amikor a fáklyás már csak néhány méterre volt, eloltottam a tüzet és megmarkoltam a lándzsámat. Bár az érkező vadul magyarázta, hogy nem jelent veszélyt és ő barátságos, azt, hogy életben hagytam pusztán annak köszönhette, hogy 2 raptort is magával hozott ahogy keresztül rohant fáklyával a tengerparton...
A dinoszaurusok közös megölése és a zsákmány enyémmé nyilvánítása után ő megpróbált meggyőzni, hogy dolgozzunk össze, de én kinyilvánítottam, hogy magányos farkas vagyok, nem fogok senki miatt meghalni.

3. nap.
A következő nap elindultam a sziget belseje felé, hogy friss vizet találjak, mivel a tengerparton csak irtózatos mennyiségű bogyó elfogyasztásával lehetett pótolni a vízveszteséget. A hegyre felfele kaptatva rám támadt egy óriás sas, amit nagy nehezen sikerült legyőznöm, de úgy döntöttem törött lábbal könnyebb lesz lefelé...
Az erdőben egy mamut mellett találtam egy kardfogú tigris hullát, amelyet feldarabolva végre érdemesnek bizonyultam arra, hogy megtudjam a csúzli készítés tudományát.
Lefelé haladva a távolban megpillantottam egy hatalmas erődöt, őrtornyokkal és tüskés akadályokkal mindenfele, ezért végül az erdőben tértem nyugovóra, reménykedve, hogy álmomban nem tép szét egy vadállat.

4. nap.
Nos széttépett.
A sors fintoraként négerként éledtem újjá.
Némi keresgélés, harcolás, gyűjtögetés után magamba szívtam a nádkunyhó építés tudományát, ezért elkezdtem keresgélni a megfelelő helyet számára, sikerült is találni egy jónak tűnőt.

Az első lakásom nem volt hosszú életű, 3-szor haltam meg mire sikerült rájönnöm, hogy azt az útvonalat kivéve ahol bejöttem mindenhol tele van a környék idomított köpködőkkel, amik mindenkit hordákban támadnak aki arrafelé merészkedik.

5-6. nap.
Beljebb merészkedtem a szigeten, sikerült is találnom egy magányosnak tűnő erdős hegyoldalt, ahol felhúztam egy másik lakhelyet.

 

7. nap.
Álmomból kelve az első dolog amit észrevettem az volt, hogy eltűnt a ház ajtaja, és némi keresgélés után kiderült, hogy a ládából eltűntek a kitin és fémdarabkák, de fura módon életben maradtam.

Mivel ez a környék nem bizonyult biztonságosnak, felszedtem a cuccaimat, csináltam egy új ajtót és lelakatoltam, majd továbbálltam.

Az elkövetkező napokban össze-vissza bolyongtam, hogy elegendő tudást szerezzek fém szerszámok és tartósabb lakhelyek építéséhez, de akármerre mentem lőfegyveres emberekbe botlottam akik rendszeresen lelőttek, majd megetettek házi kedvencükkel. Ezért végül elköltöztem.


Új remény.
1. nap.
Alighogy megérkeztem a Szigetre megevett egy idomított 100. szintű T-Rex.

8.
8.
XStormsniperX
Fölébredsz magányosan egy elhagyatott szigeten, minden nemü eszköz és ruha nélkül. Lehetöségek:

1: Keressünk menedéket és próbáljunk eszközöket készíteni.

2: Keressünk társakat és próbáljunk együtt túlélni.

3: Keressünk jól lakható, védhetö, táplálékban gazdag területet.

Megoldás: Öljünk meg és együnk meg mindenkit. Sajátos taktika... :D
7.
7.
TaiPo
De olvastam volna még! Megnezem fut-e a gépemen aztan meglatjuk, lehet elkalandozok benne én is.
5.
5.
Ooorky
#4: Kösz, ma este megnézem.
4.
4.
nargillem
ui. Tudom ajánlani a BlackSkullGaming Unoffical szerverét, tilos az offline raid és barátságosak a népek
3.
3.
nargillem
:) Én is gondolkodtam, hogy írok valami ARK-osat, meg is hoztad a kedvem, bár az inkább útmutató lesz.
2.
2.
mestermagyar
Nagyon kevés figyelmet kapnak a survivalok. Jó lett, bár én sokkal RP-sebbre csinálnám. :P
1.
1.
Drraco
Ez nagyon frankó lett, felér egy regénnyel. Jöhet a folytatás, érdekelnek a további kalandok is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...