Fülszöveg
Amikor a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat! A Szovjetunió, 1953-ban… Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van. Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött:
Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg.
Lev és
felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa –
még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre
szaporodik…
A 44.
gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller – és megrázó
irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan
lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember
elhatározza, hogy visszavág.
Cselekmény
Ez a könyv, igazándiból több műfajnak is a keveréke. Thriller is, krimi is, és történelmi regény is. Mindezt egyben.
Bevallom, én nagyon szeretem a történelmet, főleg a huszadik századit, a kommunizmust pedig mindig érdekesnek találtam abból a szempontból, hogy hogyan is működhetett egy olyan rendszer, ami önmaga „kiparodizálása” volt, és aki ezt hangoztatta, azért jött a fekete autó.
A regény ezt a történelmi részt nagyszerűen eltalálta. Teljesen átérezhető, hogy mennyire kétségbeejtően nehéz volt akkoriban az élet, mennyire nem bízhattál meg senkiben, és milyen könnyedén felléphetett ellened a rendszer, ha éppenséggel az volt a legegyszerűbb megoldás, függetlenül attól, hogy ez jogos volt-e vagy sem.
„A nyomozók feladata az volt, hogy az ártatlanságra utaló jelekkel nem törődve mielőbb feltárják a gyanúsított bűnét. Ha semmilyen bűnt nem sikerült előásni, annak csakis egy oka lehetett: nem kutattak elég kitartóan.”
Azt hiszem, a fenti idézet tökéletesen szemlélteti, mire is gondolok.
A krimi, a könyv első harmadában háttérbe szorul, hiszen „a mi társadalmunkban nincs bűnözés”. Az a része főképpen a viszonyrendszerekre fókuszál, amit elsősorban a főszereplő szemszögéből ismerünk meg ekkor, vagyis egy MGB tisztéből, aki rendelkezik bizonyos kiváltságokkal. Később, mikor előtérbe kerül a krimi szál, fokozatosan szembesülhetünk a „kis ember” véleményével, hétköznapi nyomorúságával is. Ezt is sikerült jól kidolgozni, ami ugye köszönhető annak is, hogy a gyilkosság sorozatot valós történések alapján alakította ki az író. Azt kell mondjam, hogy éppen annyira volt érdekes, hogy fenntartsa az izgalmat és kíváncsiságra sarkalljon.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a könyv felénél a „gyilkos szemszögéből” is lejátszódik néhány fejezet, így már akkor megtudhatjuk, ki is ő – a szánkba nem rágja az író, de könnyen kitalálható -, ugyanakkor ezután még jobban felkeltette az érdeklődésemet ez a szál. Főleg egyetlen kérdés érdekelt: miért?
A thriller az egész könyvet átszövi, néhol már rettentő naturalista stílusban, kegyetlenül ábrázolva az adott körülményeket. Ezt én nem éreztem öncélúnak, sőt, tökéletesen passzolt a könyv hangulatához, még fokozta is azt. Remekül kiegészítette mind a történelmi, mind a krimi részeket. Ennek köszönhetően a gyilkos cselekedeteit is nagyszerűen sikerült ábrázolni – itt nem csak arra gondolok, hogy ölt, több dolgot is elvégez ő annál.
„Most már semminek sem hitt, még azoknak a dolgoknak sem, amelyeket maga körül látott, amiket megérinthetett, érezhetett. Mindenről, amiben eddig hitt, kiderült, hogy hazugság.”
Szereplők
Amint az ajánló is említi, egy főszereplőnk van, ő pedig Lev. Ügyesen kihasználja az író, hogy karakterét először a rendszer szolgálatában ismerhetjük meg, ezáltal bepillantást nyerünk annak abszurd működésébe és abba, mit is gondolnak róla az átlagpolgárok. Később ugye fordul a kocka, és már ő is egy lesz a tömegből, ekkor pedig annak lehetünk tanúi, milyen könnyedén is bánhatott el az állam azzal, akiket nem tartott méltónak a „szeretetére”. Ennek következtében magatartása is változik a regény során, ugyanakkor az benne a jó dolog, hogy a jelleme nem! Miközben MGB tiszt, szintúgy érezhető, hogy bár töretlenül hisz abban, amit „belé neveltek”, a gyilkosságok, és az állatorvos elfogása során szerzett tapasztalatai szépen, lassan, felőrlik ezt a rendíthetetlen hitet.
További fontos szereplő még a felesége, Raisza, aki a katalizátora lesz annak az esemény sorozatnak, melynek következtében Levet kitaszítja a rendszer. Az egyik legnagyobb csavar az ő karakterével kapcsolatos, őszintén szólva nem számítottam rá – naiv voltam. Ennek ellenére abszolút logikus volt a dolog, sőt, miután szembesültem vele, nem is értettem, hogyan nem gondolhattam arra.
Nyesztyerov tábornokkal a könyv felénél fogunk találkozni, akiben először szintúgy ég a gyanakvás Levvel szemben, ám később mellé áll – ez nem spoiler. Bár nem kap sok szerepet, ennek ellenére számomra szimpatikus volt, hogy nem sikerült azon nyomban meggyőzni őt, hiszen a sztálini Szovjetunióban még a szülőkről sem lehetett teljes bizonyossággal tudni, hogy nem besúgók-e.
Vaszilij, mint az ügyeletes ellenlábas karaktere, aki sok probléma okozója volt…nos, az ő jelenlétére szükség volt a történet szempontjából. Ő a szimbóluma az engedelmes és nagyravágyó pártkatonának, aki nem kérdez, hanem cselekszik. A Levvel szembeni gyűlöletét nagyon jól érzékeltette az író, ám én sérelmeztem, hogy ennek oka nem derült ki a történet során.
Végül a gyilkosról is írnék néhány szót. Természetesen egy kegyetlen, vérengző fenevadnak tűnik, és mint említettem, a regény felénél már rettenetesen könnyű kitalálni, ki is ő, azelőtt pedig sejthető – én rá is hibáztam. Ám ez, az az igazság, hogy egyáltalán nem vesz el a „rejtély” értékéből, sőt, számomra még fokozta is. És a vég, mikor találkoznak vele szereplőink és kiderül a motivációja…talán furának hathat, de én ezek után végtelenül megsajnáltam és együtt éreztem vele. Nem tudtam zsigerből gyűlölni őt a tetteiért, nem ment. Soha nem éreztem még csak hasonlót sem, egy-egy könyv „fő gonoszával” kapcsolatban.
Természetesen rajtuk kívül sok-sok mellékszereplőt kapunk még, akik hamar eltűnnek a történetből, mégis emlékezetesek maradnak. Az árvaházi kisfiú, aki betegesen vonzódott a sárga színhez…nos, ő volt számomra a legmaradandóbb. Életszerű, és szánni való volt is egyben.
„Elsősorban azokat ellenőrizd, akikben megbízol.”
Benyomás
Nos, a könyv a maga műfajában egy zseniális mű. Az arányokat nagyon jól sikerült eltalálni benne, a történelmi részek, hivatkozások lebilincselőek, a gyilkosságok meghökkentőek, a nyomozás pedig kellően lendületes ahhoz, hogy egy pillanatra se érezze úgy az olvasó, hogy „majd csak holnap folytatom”.
A maga műfajában ez egy kiváló regény.
A kötet 530 oldalas, és keménykötetes, ami plusz pont. Az első és utolsó oldalakon pedig ugyanazt a térképet találhatjuk meg, a 44 gyilkosság helyszínével, amiért egy hatalmas piros pont jár a kiadónak!
A fordítás a könyv első harmadában meglehetősen sok szóismétléssel operál, utána viszont ez kiveszik belőle.
Kell-e ismerni a történelmet ahhoz, hogy érthető legyen a könyv? Nem. Illetve a történet során megkapjuk a szükséges információkat ahhoz, hogy térben és időben is elhelyezhetőek legyenek az események.
Végül a filmről
Gondolkodtam rajta, hogy ez kapjon-e egy külön blogot, de végül úgy határoztam, hogy nem. Röviden is ki tudom fejteni, hogy borzalmas. Korábban már jelent meg róla cikk a főoldalon, amihez hozzáfűztem a véleményemet. Csupán csak azt másolom be nektek:
„Most
vonatkoztassunk el attól, hogy a film ritkán múlja felül a könyvet (A remény
rabjai), de ez valami borzalom volt.
Komolyan, ha nem ismertem volna a részleteket a regény miatt, csak kapkodtam
volna a fejemet, hogy ez most ki, mi, hogyan? Oké, nem lehet egy az egyben
vászonra vinni, de így sem volt több értelme, már az elején kilógott a lóláb,
amikor teljesen máshogyan kezdődött a könyvhöz képest.
A gyilkos motivációját, hogy ki is volt valójában és miért gyilkolt, nos ezt
sikerült totál kiirtani, egy sima pszichopatának tűnt, míg a regény során már
kis híján együtt éreztem vele és végtelenül sajnáltam. Itt meg csak
csodálkoztam, hogy ennyi?! A legnagyobb csavart kihagyták a filmből?! Az igen!
Az egyetlen pozitívum az, hogy itt kiderült, Vaszilij miért gyűlöli annyira
Levet. De ezért kár volt végigszenvednem azt a több mint két órát.”
Azóta kiderült, hogy a film első vágása, öt és fél órára sikeredett. Ez sok mindent megmagyaráz. Minisorozatban jobban működött volna.
Az említett írótól csak az Őrség sorozat első két részét olvastam. Azokról film is készült. (Éjszakai, Nappali őrség) Erről az Ugrás ciklusról még nem hallottam, de az ajánló érdekel, megvárom a véleményed aztán ha megtetszik ráteszem a "jó hosszú listámra" :)
15-20 év? Ennek egy sorozat kellene, főleg, hogy a könyv, ha minden igaz, egy trilógia első része. Futólag utána jártam - nem akartam spoilerbe botlani -, ha minden igaz, akkor már csak a fordításokat kell megvárnunk, mert angolul már kiadásra kerültek.
Nem tudom, az Ugrás-ciklust tervezted-e olvasni Lukjanyenko-tól vagy sem, de egy kisebb regény - Antijég - után, az lesz a következő ajánló.
Hát a filmről annyit, hogy én is megnéztem. Pedig még bíztam is benne.
Lévén Vincent Cassel, Paddy Considine elég jó színészek és a többiek sem katasztrofálisak. Viszont az, hogy óriásit bukott a pénztáraknál szerintem kiöli a reménynek azt az utolsó csíráját is, hogy majd a "rendezői változat" megoldja.
Majd talán 15-20 év múlva kiadják bővítve is :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.