Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

VASÁRNAPI BLOG 50! - Jubileumi Kiadás

Link másolása
Érdekes Tények a Filmek, Sorozatok, Raizfilmek, Animék és Mangák Világából

 Előszó: Elérkeztünk hát a vasárnapi blogom életciklusának a feléhez. Ám még mindig hátravan ugyanennyi. Az, hogy egy ilyen szép számhoz jutottunk, nektek köszönhető, mert kitartóan olvassátok. Ezért hálás is vagyok és továbbra is leszek! Most pedig jöjjön a bejegyzés!

 

Egykor írtam itt a GK-n egy 3 részes blogot a videójátékok világából összeszedett érdekességekből. Most ismét azt a témát vettem elő, de ezúttal nem a videójátékok lesznek a szereplők, hanem a filmek, sorozatok, animék, mangák és rajzfilmek. Mindegyikből egy kicsi. Mellesleg íme az említett 3 részes post: (néhány képlink már megszűnt benne)

Part1

Part2

Part3

 

 A most következő érdekességeket kategóriákra osztottam, a kényelmesebb olvasás érdekében. És ha egy bizonyos alkotásból több is akadt, annak címét kiemeltem. Rengeteg van, amely nem került be, főleg a már úgyis bő tartalom miatt, ám igyekeztem a legérdekessebbeket kiszűrni. Jó szórakozást hozzá!

                                                       STAR WARS

Chewbacca megalkotására az anyósülésen üldögélő kutyusa ihlette meg George Lucas-t. A Chewbacca név pedig az orosz ’kutya’ szóból ered: собака. Magyar kiejtéssel úgy hangzik, hogy ’szobáká’.

’Az erő legyen veled’, a Csillagok Háborúja leghíresebb idézete. Angolul ugye ’May the force be with you’, ami pont úgy hangzik, mintha azt mondanák ’May the 4th be with you’, azaz ’Május 4-e legyen veled’. Pont ezért a film nagy fanjai Május 4-ikén ünneplik a ’Star Wars’ napot.

Han Solo figuráját a barátjáról ”másolta” George Lucas, a rendezőről, Francis Ford Coppola-ról. A szerepet, mint tudjátok Harrison Ford kapta, bár olyan színészek is indultak a válogatáson, mint Kurt Russel, Nick Nolte és Christopher Walken. Mellesleg Lucas eredeti terve szerint, Han Solo egy zöld, szörnyszerű űrlény lett volna, orr nélkül és kopoltyúkkal.

Luke Skywalker figurájának sok változást kellett megtűrnie, míg olyan nem lett amilyen. Lucas eleinte kislánynak gondolta, majd az az ötlet is felmerült benne, hogy törpe legyen. Azután egy 60 éves generálist akart csinálni belőle. A hős  neve is más volt előszőr, Luke Starkiller.

                                       

                                      THE LORD OF THE RINGS

 John Rhys-Davies, aki a törpöt játszotta, valójában ő volt a legmagasabb a testvériség tagjai közt. Magassága 185 cm, így termetét ügyesen kellett rejtegetni.

A trilógia megalkotását a Miramax filmstudió is akarta. Ám ők mindössze egy filmbe préselték volna az egész Gyűrűk Urát.

Viggo Mortensen (Aragorn) kaszkadőrök nélkül dolgozott, mindent maga csinált. Emiatt rengeteg sérülést szerzett. Például eltörte az egyik fogát, lábújját, stb. Orlando Bloom (Legolas) is egyedül vitte véghez majdnem minden trükkjét. Az egyik közben bordatörést szenvedett.

Orlando Bloom, épp két nappal Legolas szerepének megkapása előtt végezte el a filmsulit.

A Gyűrűk Ura trilógiát jelölték a legtöbbször oscar-ra, 30-szor. Ezzel megelőzve olyan alkotásokat, mint A Keresztapa (28) és Csillagok Háborúja (21).

A trilógiát egyszerre forgatták le.

                                                           

                                                          MATRIX

Neo főszerepére Will Smith-et kérték fel, de ő lemondta, mégpedig azért, mert a Wild Wild West (Vadiúj Vadnyugat) című filmben akart inkább játszani. Döntését ma is bánja. Továbbá még Johny Depp, Brad Pitt és Val Kilmer is nagy esélyes volt. Pitt és Kilmer lemondták, így Depp és Reeves maradt. Tovább már tudjátok...

Jean Reno pedig Smith ügynök szerepét mondta le, inkább a Godzilla vonzotta színészi tevékenysége legújabb csillogtatásához.

Figyeljétek meg a lakásszámot! 101 (One-Neo). A film elején, a Trinity-vel játszódó jelenetben 303 (Trinity).

Matrix, Trinity, Morpheus – ezek mind, híres zenei szintetizátorok: Oberheim Matrix, KORG Trinity, E-mu Morpheus, Roland TB-303 és SH-101.

                                           

                                            THE DARK KNIGHT (1,2,3?)

Ez az első olyan Batman film, amelynek a címében nem szerepel a ’Batman’ szó.

Hogy eggyé váljon Joker szerepével, Heath Ledger egy egész hónapot élt egyedül egy hotel szobában. Ott gyakorolta Joker pszichológiáját, gesztusait és hangját. Elmondása szerint az utóbbi volt a legnehezebb. Képzelem a szomszéd szobában tartózkodókat, amikor hallhatták Ledger-t...azaz Joker-t. :D

Anne Hathaway a meghallgatás idejében azt hitte, hogy Harley Quinn szerepére esedékes. Csak a Christopher Nolan-nal való beszélgetés után tudta meg, hogy Catwoman-t( a Macskanőt) keresik.

A képregényekben a Bane-hez rögzített készülékben szteroidfélék vannak, amelyek az erejét növelik. A filmben viszont erős fájdalomcsillapító, mivel Bane krónikus fájdalmakban szenved.

                                                           

                                                         EGYÉB

Eredetileg Richard Gere játszotta volna a Die Hard főszerepét, John McClane figuráját. Bruce Willis-nek csak helyettesítenie kellett. És lám, a ”cserediák” jobban bejött!

 A filmekben bármennyire ne lenne sérült egy űrhajó, a belső gravitácós szint mindig megfelelő.

 Az amcsi filmekben mindegyik cd egyformán működik, minden számítógépen és annak minden programja, le sem szarva, hogy milyen operációs rendszer van a gépen.

 A legtöbb filmet Indiában forgatják. Évi 750 ”alkotás” lát napvilágot, ami napi 2 film.

A Keresztapa című filmben látott lófej valódi volt. A producer egy kutyaeledelt készítő cégtől kapta a cuccot.

Amikor azt látjuk, hogy egy filmnek a rendezője Alan Smithee, Allen Smithee, Alan Smythee vagy Adam Smithee, akkor ez álnév. Ilyenkor a rendező bizonyos okokból nem szeretné feltüntetni az igazi nevét.

Sherlock Holmes a legnépszerűbb filmhős. 200-szor is szerepelt már.

Godzilla makketje/bábúja, amelyet a filmben használtak, 100 kilót nyom. Alapanyaga pedig uretán és bambusz.

Uma Thurman előszőr lemondta szereplését a Ponyvaregény (Pulp Fiction) című alkotáshoz. Véleményét Quentin Tarantino változtatta meg, amikor telefonon keresztül, felolvasta neki a forgatókönyvet.

A statisztika alapján, minden második ember, legalább 1 James Bond filmet látott már.

A Rocky 4 forgatásakor Stallone felajánlotta Lundgren-nek, aki az orosz boxolót játszotta, Ivan Drago-t, hogy verekedjenek igaziból, ezzel hitelesebbre faragva a filmet. A dolog azzal végződött, hogy Stallone, Lundgren egy ütésétől kórházba került, ahol 8 napos ápolásra szorult.

A Hollywood felirat 1923-ban jött létre. Eredetileg Hollywoodland volt és bizonyos Los Angeles-i, új lakótelepülések reklámozására állították fel. A tervek szerint másfél évig kellett volna maradnia, de az ottani filmipar fellendülése miatt tovább hagyták. És ez a “tovább” idén már 91 éves.

Bruce Lee ütései és mozgásai néha olyan gyorsak voltak, hogy olykor kevésnek bizonyult a 24 képkocka/másodperc. Ezért gyakran kellett használni 32 képkockát.

A Robotzsaru hacuka olyan nehéz és meleg volt, hogy a viselője Peter Weller, napi több, mint egy kilót veszített a súlyából. Végül légkondit kellett beszerelni a kosztümbe.

 

 

                                                  HOUSE MD

A már biztos főszerepet előszőr Robert Sean Leonard kapta, aki a sorozatban House kollégáját és egyetlen barátját játszotta, Wilson-t. Még Hugh Laurie is úgy tudta, hogy Wilson figurája lesz a főszereplő és ő, mint House fogja alakítani a kollégát.

Hugh Laurie-nak bűntudata van amiatt, hogy megjátszva az orvost több pénzt keres, mint anno az apja, aki igazi orvos volt.

Dr House házának száma 221B, akárcsak akiről “koppintották”, Sherlock Holmes-é.

                                                         

                                                       LOST

A Lost pilot eizódjának a büdzséje 12.000.000 dollárba fájt. Ilyen értékű starttal egyik sorozat sem büszkélkedhet. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a Lost az ABC csatorna valaha volt leghíresebb sorozatjává vált.

A repülőnek azok a részei, amelyeket normálisan látunk, igaziak. Ezeket egy forgalomból kivont szétfűrészelt repülőből szerezték, melyet a Hawaii szigeteken szedettek szét teljesen , 250.000 dodóért.

 

                                                  GAME OF THRONES

Sibel Kekilli, aki Shae-t alakítja, fiatalkorában pornószínésznő volt. Videói ma is elérhetőek a neten.

Most, hogy befejeztétek Sibel Kekilli videóinak megtekintését, mehetünk tovább. :) Winterfell valójában egy kidekorált kocsiparkoló.

Alfie Allen (Theon) az egyik jelenetben teljesen meztelen volt. A színész e jelenet felvevése előtt 2 teljes napig nem evett, hogy jobb benyomást keltsen a kamerák előtt.

Már több, mint 1 éve kapható a Game of Thrones sör. A jogok az Ommegang sörfőzdét illetik.

 

                                           FRIENDS (Jóbarátok)

Ahhoz képest, hogy a sorozat helyszíne New York, a színészekkel egyetlen részt sem forgattak ott. New York-ot mindig csak előre felvett videókon mutogatták.

A széria legelső részeiért a színészek honoráriuma 20.000 dolcsi volt, míg az utolsó epizódokért az összeg elérte az 1 millió amerikai zöldhasút!

Rachel frizurája hivatalossá nőtte ki magát és (dobpergés)... Rachel-nek nevezték el. :)

Matthew Perry (Chandler) évekig ívott és szedett vicodin-t, akárcsak dr House. A függőségtől barátja, David Schwimmer (Ross) mentette meg.

A főszereplők közül Matthew Perry a legfiatalabb.

Hiszitek vagy sem, Matt LeBlanc (Joey), amikor a meghallgatásra ment, valójában nagyon szegény ember volt. Elmondása szerint, mindössze 11 dollár lapult a zsebében, s az első fizetéséért egy jó nagy adag forró ebédet vett.

Jennifer Aniston (Rachel) a Jóbarátok sorozat előtt annyira sikertelen volt, hogy már épp a színészi karrierjének a befejezésén gondolkodott.

A ‘Jóbarátok’ eredeti címe ‘Álmatlan Kávézó (Insomnia Cafe)’ lett volna.

 

                                                              DEXTER

Dexter-ből előszőr nem sorozatot, hanem egészestés filmet akartak csinálni. Ám a producerek úgy vélték, hogy a nézők számára ez olyan lesz, mint egy újabb ”horror vagy thriller”, így visszautasították. Szerencsére a Showtime beindította a sorozatot.

Dexter nem kevesebb, mint 113 embert ölt meg. És ezekbe nincsenek beleszámítva a korai gyilkosságok meg azok, amelyeket végszükség esetén követett el, hogy megmentse a titkát.

David Zayas-nak (Batista hadnagy) van egy fia, aki félelmetesen hasonlít rá, de annyira, hogy a 8-ik évad több jelenetében is ő játszotta Batistát.

A színészek akik Ritát (Dexter elhunyt neje), Doakes őrmestert és LaGuerta-t alakították, nem tudták, hogy meghalnak a sorozatban. Mindig csak az adott epizód leforgatásának legvégén derült ki. A készítők féltek, ha a színészek előre megtudják, akkor az  kihathat a játékukra. Például Rita halálát is eltitkolták, vagyis a többieknek hamis végével megírt forgatókönyvet adtak.

 

                                              THE WALKING DEAD

A The Walking Dead első évadjában egyszer sem hangzik el a ’Zombi’ szó.

A zombi statisztáknak egy zombiiskolát kellett elvégezniük, hogy jól játszhassák a szerepüket.

Vicces, de az egész forgatás alatt, a zombikat alakító színészek együtt ebédeltek, ám külön az embereket alakítóktól. :)

 

                                                             EGYÉB

Az Arrow ( A Zöld  Íjász) sorozatban Queen-ék háza két másik híres alkotásban is benne volt. Az egyik a Smallville sorozat, amelyben a Luthor villaként ismerhettük, másodszor pedig az X-Men filmben, ahol a professzor a mutánsoknak teremtett intézményeként használta.

A Breaking Bad-ben az eredeti forgatókönyv szerint Jesse Pinkman meghalt volna már az első évad végén, majd Walter magát hibáztatná. Ám Aaron Paul pazar szereplése megváltoztatta a sorozat megalkotójának a véleményét.

A Prison Break sorozat megtekintése 13 börtönben be lett titltva. Érdekes, vajon miért? :D

Mégegy Prison Break érdekesség: Ha valaki olyan tetkót szeretne, mint amilyen Michael-nek volt, akkor jobb ha tudja, hogy vagy 200 órát fog ígénybe venni és kb 15.000-20.000 dolcsitól szabadít meg. :) A színésznek viszont 4-5 óra alatt ”varrták” fel és 45 perc kellett az eltávolításához. Persze az ő esetében nem igazi tetkóról van szó.

Az X-Akták az első olyan sorozat, amelyet hivatalosan is elkezdtek dvd lemezeken gyártani. Ez 2000-ben történt.

Az ’ Így Jártam Anyátokkal’ 2-ik évad 22-ik részéhez létezik egy bónusz videó, amely Lilly és Marshall mézesheteiről szól és a címe is az.

Mégegy érdekesség ebből a soriból: Ted lakásának órája, pont mint a Ponyvaregényben, mindig 4:20-at mutat.

 

 

                                                    THE SIMPSONS

A Simpson Család egy részének a büdzséje 1.800.000 dollár és 6-8 hónapig tart az elkészítése. Egyidejüleg 10 rész szokott készülni.

A Simpson Család a leghosszabb rajzfilmsorozat amerika történelmében és több, mint 100 országban ismerik.

A rajzfilm hősei több magazin borítóján is szerepeltek már. Marge például rajta volt a Playboy 2009-es novemberi kiadásán. Ekkor volt 20 éves a Simpson család sorozat.

A rajzfilmsorozat már több, mint 20 éves, de a szereplők nem öregedtek, annak ellenére, hogy Springfield egyes lakói például Maggie után születtek és túl is nőtték őt.

Simpsonék már mindegyik kontinensen voltak, kívéve Antarktiszt.

 

                                                    FAMILY GUY

Brian az egyetlen figura, aki Seth McFairlane összes showjában szerepelt már.

Eddig már mindegyik szereplőnek sikerült valamiképp az ellenkező nem ruhájába kerülni.

A rajzfilmet már a 2-ik évad után lezárták volna, ha nem a rajongói levelek. Amúgy a 3-ik évad után tényleg lezárták, de az ismétlések és dvd-k népszerűségének köszönhetően, mint már rájötettek, folytatták.

 

                                                      DEATH NOTE

Egy hiba: A manga pilot kiadásában a füzetben az áll, hogy 60 lap van, amely mindegyike 38 sort tartalmaz. Ha pedig a lapok megtelnek, kérhetsz egy másik füzetet a halálistentől. Ám az irka 43-ik fejezetében viszont az van, hogy a lapok soha nem fejeződnek be/telnek meg. De ez kicsit másképp volt az animében.

Yagami Light a mangában és az animében teniszezett, a filmben viszont kosarazott.

Érdekes, hogy a manga és az anime között 3 év eltérés van az időben. A manga sztorija 2004-től játszódik, míg az animéjé 2007-től.

 

                                                       DRAGONBALL

Cell az egyetlen főgonosz, akit Songoku harcban soha nem győzött le.

A rajzfilmben 25 féle Kamehameha technika van.

Majin Buu 5.000.000 éves.

December 25-én, 2006-ban, japánban egy különleges manga látott napvilágot, amelyben találkozik a DBZ és a One Piece világa. Az alkotóik/megrajzolóik természetesen Akira Toriyama és Eiichiro Oda. A mű a ’Cross Epoch’ néven ismert.

Yamcha sokat szerepelt a nagytornákon, de soha nem került tovább a negyeddöntőnél.

 

                                                           EGYÉB

Az első Oscar-ra nominált rajzfilm, a Disney studiójából származik. Méghozzá a ’Szépség és a Szörnyeteg’ volt a szóban forgó alkotás.

Az animékben, ha észrevettétek, a legtöbb szereplő szeme mindig túl nagy, főleg a nőké/lányoké. Nos, ez az ötlet nem a japánoktól származik! Osamu Tezuka, aki az anime atyjának számít, bevalotta, hogy a Walt Disney rajzfilmjeiből merítette az ötletet, mert elmondása szerint, a nagy szemekkel könnyebb átadni az érzelmeket.

Hayao Miyazaki a leghíresebb anime rendező és az egyetlen, aki oscar-t is kapott.

Japánban kb 40 új anime kerül tv műsorba...minden héten!!!

Sasuke karaktere a Naruto-ban soha nem volt betervezve, de a kiadó lánya egyszercsak megrajzolta és lám!

Japánban több papír fogy el a mangafüzetek készítésére, mint a vécé papíréra.

Egy átlag japánnak 20 percbe telik elolvasni egy 300 oldalas mangát.

 

 Ééés vége! Ennyi volt, remélem nem sok és nem is kevés! Én vagyok a legboldogabb, mert BEFEJEZTEM végre! :) Akinek pedig tetszett, az kéremszépen:

 


                                                           Fastest Hard Drive

39.
39.
Yanez
#38: Nem tudom, járj utána. Az infókat több oldalon ellenőríztem, de igaz nem mindet, csak azokat, amelyek szerintem mintha sántítottak.

Claymen, Norbiii: Igaz, igaz! Bár józan voltam, de hulla, mivel egész nap ezt a blogot hegesztettem.
38.
38.
Giggsy
Igazából csak egy kérdésem lenne. Ha a Szépség és a Szörnyeteg volt az első Oscarra jelölt rajzfilm, akkor Walt Disney hogy kaphatott 8 Oscar figurát (egy rendes méretű és hét kicsi) a Hófehérke és a hét törpéért (ami a történelem első egészestés rajzfilmje)?
37.
37.
Norbiii
#36: Eléggé furcsán hangzik, igazad van, de Yanez bácsi biztosan nem józan állapotában írta, ezt a mondatot, így én elnézem neki. xd
36.
36.
Claymen
#35: "ha nem a rajongói levelek."
helyett (szerintem)
"Ha nem lettek volna a rajongói levelek."

Furán hangzik nyelvtanilag, vagy csak nekem? :)
35.
35.
Yanez
#34: Thnx Claymen! Mi hangzik benne furán? :)
34.
34.
Claymen
Remek írás lett, jó volt olvasni az érdekességeket:)
Ment a like :)
Egy apróság:
"A rajzfilmet már a 2-ik évad után lezárták volna, ha nem a rajongói levelek."
Elég furán hangzik :D
31.
31.
FrankBlack
Elnézést kérek, talán nem is jól fogalmaztam, meg talán nem is jó példát hoztam fel.

sun9us, amit írt az csak egy példa arra, hogy PÉLDÁUL hogyan lehet akár egy alapvetően vacak bloggal is sok lájkot bezsebelni. Ez csak egy példa volt arra, hogy a lájkok száma nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy mennyire lett jó egy produktum. Ugyanis ott van az is amit Norbiii írt: "szerintem lesz olyan, hogy nem a blogot lájkolták, hanem az írónak akartak kedvezni, mert kedvelik"

Plusz mindaz, amit Norbiii leírt a 29-es hsz-ban. Én is csak erre szerettem volna rávilágítani (ha tudnék normálisan fogalmazni, és értelmesen, érhetően kifejezni magam :))
30.
30.
Norbiii
#29: A vége véletlen ottmaradt...:(
29.
29.
Norbiii
Csak pontosítani szeretnék, ezért engedjétek meg a következőket:

Nem biztos, hogy az a legjobb blog, amelyik a legtöbb lájkot kapta bár ha folyamatosan sokat kap az adott író, akkor talán jól csinálja a dolgát, tehát a like egyrészről egy picit mérvadó is, hogy milyen munkát végez az író, másrészről, meg az is igaz, hogy nem biztos, hogy az a legjobb, ami a legtöbb lájkot kapta, ebben is van valami! elismerésem! :)
28.
28.
Yanez
#27: Köszi Apex, örülök, hogy tetszett!
27.
27.
Fasza blog lett, mind mindig! Reggel már megelőlegeztem a Like-ot! Hajrá!
24.
24.
Norbiii
Nem szeretnék beleszólni, de udvariasan megszeretném jegyezni, hogy itt nem az adott író, hanem az adott blog alapján ítélik meg ezt, legalábbis így kéne lennie! Viszont szerintem itt nem csak erről van szó, hanem szimpátiáról!!! Szeretném azt hinni, hogy az adott like, az adott blogot jutalmazza, de szerintem fele arány így, fele arány úgy, vagy kitudja, szóval szerintem lesz olyan, hogy nem a blogot lájkolták, hanem az írónak akartak kedvezni, mert kedvelik, de ez fordítva is igaz lehet, hogy annyira tetszett az írás, hogy sok lájkot kapott, szóval ezt nem lehet tudni! :)

Amúgy Frank 22-es hozzászólása is kb erről szól, és nagyrészt egyet is értek vele! :)
23.
23.
Yanez
#22: Abszolute nem ez a fontos nekem, de ha nyernék, annak örülnék. És igen, ezt írtam:
" Nyerjen a hónap legjobb bejegyzése, a közönség szavazata szerint!" -vagyis a végén az áll, hogy a közönség szavazata szerint. Tehát nem azt írtam, hogy aki nyer, azé a legjobb post, hanem, hogy az olvasók szerint lesz az. Legyen szó egy kidolgozott, érdekes témájú bejegyzésről vagy egy fikázó írásról. Az olvasók döntenek majd, melyik szórakoztatta őket leginkább. Mert igen, itt a cél a szórakoztatás, az érdekfeszítés, amit egy agyatlan írással is ellehet érni. Erről szól a blogszekció, itt BÁRMIT írhatsz, csak ne sértse a szabályzatot. És ezt az olvasók is tudják, nem csak a bloggerek. Épp ezért nem csodálkoznék én sem, ha egy botrányos blog kapná a legtöbb lájkot, de azért mint mondtam, megnézném magamnak. :)

Ha nyerek jó, ha nem hát nem. A lényeg, hogy továbbra is itt vagyok, blogolok és vannak akik elolvassák. Attól, hogy beszúrtam a "kérlek nyomj egy lájkot" feliratot, még nem jelenti azt, hogy nekem NAGYON FONTOS, hogy NYERJEK! Csak az lájkolja, akinek tetszett, ezt oda is írtam.
22.
22.
FrankBlack
#21: Pont ezt írtam a verseny kihirdetésekor is:

"Ez inkább csak a blog részlegre való figyelemfelkeltő akció, egy játék, aminek célja felpezsdíteni a blog részleget, és a bloggereket még inkább a minőségi írások készítésére ösztönözni."

Tehát valóban a "verseny" célja az, hogy minél több minőségi írás szülessen, és erről legyen minél több visszajelzés (lájk).

Azonban én most csak arra reflektáltam, hogy a "verseny" elvileg így szól:

"A hó végén az öt legtöbb lájkot (vagy „tetszik”-et) kapott blog bekerül egy nagy kalapba, melyek közül kisorsoljuk a hónap bloggerét! "

Ezek alapján is szerintem nem feltétlenül az fog teljesülni, amit Te írtál:
"Nyerjen a hónap legjobb bejegyzése, a közönség szavazata szerint!"

Ugyanis nem gondolnám, hogy a lájkok száma mutatja meg, hogy kié a legjobb bejegyzés, vagy bármi, amit csinál. Mert akkor ennyi erővel Justin Bieber a világon valaha élt legjobb énekes, mert ő kapja a legtöbb lájkot (ez nem biztos, hogy igaz, csak mondtam egy példát). Vagy, hogy akit kisorsolnak az a legjobb valamiben?

De ha Te úgy értelmezed, hogy a legtöbb lájk=a legjobb, a Te dolgod. Ezért is drukkolok neked, mert azt látom, hogy ez nagyon fontos neked, hogy Te nyerj, és tied legyen a legjobb blog :)
21.
21.
Yanez
Frank: Biztos így van, nem tagadom. De azért írjon már valaki egy olyat, hadd legyen igazunk, mert így viszont, Mi csak úgy gondoljuk. Az elmélet és a gyakorlat közt pedig van némi különbség. Ha más nem, majd a hónap végén én magam "tesztelem" le ezt az elméletet. :)

Norbiii: Köszi!
20.
20.
Norbiii
#19: Bocsánat, az utolsó sor ottmaradt! :)
19.
19.
Norbiii
Igazából itt az adott írásnak kell döntenie, így nem drukkolok senkinek! Ha személyre menne csak és kizárólag, akkor sok embernek drukkolnék, mert sok embert kedvelek, de egy like-ot dobtam, ezzel is jelezve, hogy támogatlak (Téged is) , és sok sikert kívánok neked! A blogot ha kipihentebb leszek, akkor végig elolvasom!

Én nem drukkolok senkinek, so
18.
18.
FrankBlack
#17: Nem biztos, hogy az fog nyerni :) Ahogyan a verseny kihirdetésekor én is utaltam rá, és Sun9us is:

"az érdekes, igényes blogokat, maximum elolvassák, de nem like-olják. De ha írok egy Assassin's Creed fikázást (CoD-ot nem érdemes fikázni, mert már mindenki belerúgott legalább egyszer, no de az AC...) jó terjedelmesen, öblösen, arra ugrik a nép. Megjelennek a fanok, és elküldenek a fenébe, utána meg jönnek a trollok, és elindul a személyeskedés. 100 komment után, már nem is a posztról vitatkoznak, hanem egymás nőági felmenőin, de a nagy forgalom miatt, egy 20-30 like-ot bezsebelhetek. Így a póló az enyém, egy alapvetően vacak bloggal. :D"

Lényegében erre utaltam én is, és arra, hogy ezért ez nem is igazán egy komoly verseny, hanem inkább csak egy játék. Ezzel pedig Te is teljesen egyetértettél, és azt mondtad rá, hogy "ez természetes" :)

Ettől függetlenül én is neked szurkolok Yanez :))
17.
17.
Yanez
#16: Hát kösz, hogy nekem szurkolsz(?), de nehogy már azért nyerjek, mert én vagyok a legaktívabb! Nyerjen a hónap legjobb bejegyzése, a közönség szavazata szerint!
16.
16.
sloth
Nem tudom, ez a blog annyira nem jött be, mint a többi...
De minden elismerésem.
Ja, meg remélem te nyered meg a blogversenyt; hisz te vagy a legaktívabb blogger, valamint minőségből sincs hiány.
Hajrá
15.
15.
Yanez
#14: Köszi Frank és giga321! Mint mondtam az a blogsorozat is visszatér egy kis szünet után, a Ti kéréseitekre! :)
14.
14.
FrankBlack
Kedves Yanez. Ez is tetszett nekem, ahogyan sok más hasonló érdekességek, és vicces képek gyűjteménye jellegű blogjaid is. Ezért is kértem én is, és sokan mások is a múltkori hasonló jellegű blogodnál, hogy ne hagy abba. (vicces képek)

Mert az igaz, hogy ilyen érdekességekkel is tele van a net (mint amik ebben a blogodban is vannak), de ahogy Te fogalmaztál a múltkor a vicces képekkel kapcsolatban: "...kinek van ideje és kedve kikeresni a legjobbakat?"

Ezért köszi Te veszed a fáradságot, és nem sajnálod rá az idődet, hogy kikeresd, és összegyűjtsd az általad legjobbnak vélteket, és megosztod velünk :)

Szóval ment is a lájk :))
13.
13.
névtelenség
#9: Érted vagyunk és ellened. Opsz!
12.
12.
giga321
Nagyon jó lett. Kicsit több animét elbírtam volna, de sebaj. One Pieceről meg majd szeretnék tőled hallani dolgokat, ha végre elkezded, de azt hiszem válogatnod, kell majd, mert....


Brace Yourself...Blog is coming.
11.
11.
Yanez
#10: Na a fogalmazási problémákról tudtam, hogy még lesz! Mindet magam fordítottam és rengeteg volt, ezeket hosszasan javítgattam, de úgy látszik nem tökletesen. Most akkor mégegyszer figyelmesen átolvasom és javítok, amit tudok. Köszi!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...