Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Vasárnapi blog 66

Link másolása
A Túlvilágon, Part 2

 Jó reggelt, Jó kockulást!

 Mielőtt belekezdesz, mindenképp olvasd el az előző két részt, ha kihagytad, különben értelmetlen lehet a történet. Tessék: A bevezető és a Part 1.

 

 Egy reptéren járunk. Két szerelő épp az egyik repülőgép kivizsgálásának a végén jár. Az egyik odamegy kollégájához, majd a következőket mondja:

- Figyelj Geri! Valami nincs rendben ezzel a géppel. Pontosan emlékszem, hogy reggel még tele volt a tank, most pedig az üzemanyag negyede hiányzik.

- Ugyan már Dave! Ez egy új szárnyas, nem lehet semmi baja, még minimum 3-4 évig. Különbenis, a húgom a gépen lesz, és időben kell megérkeznie, hogy le ne késsen egy életbevágóan fontos meghallgatást.

- Máskor már ellenkeznék veled, de most nagyon fáj a fejem. Tudod, tegnap kicsit durván a pohár fenekére néztem. Már megint az asszony...

- Csak nem válni akar?

- Rosszabb! Nem akar válni!


 

 Jóval előrébb ugrunk, ahol az előző rész véget ért, vagyis a Mennyországba. Szent Tyler, az egyik kapuőr, épp azon van, hogy kiderítse, a GK tagok közül ki kerül beljebb Isten birodalmába, és ki az, aki a Pokol bugyraiban születhet majd újjá. Mint előzőleg kiderült, utóbbi a tuti.

- Nos? – kérdi Tyler. – Ki akar elsőnek átmenni a vizsgán? Csak van valaki, aki biztos önmagában!

- Oké, majd én! – húzta ki magát Arell. – Nekem nincs mitől tartanom! Kivülről fújom a Bibliát, és többet szoktam imádkozni, mint egy kétségbeesett pap.

- Rendben van Arell. – mosolygott Tyler. Majd vájkálni kezdett a tabletszerű kütyüjében. Elégedetlen arccal csóválta a fejét. Arell nem tűrte szótlanul:

- Mi nem tetszik? Én egész életemben a hit embere voltam! Még templomba is jártam minden áldott héten!

 Tyler felnézett:

- Na ja, a templomba járás! Miért gondolják az emberek azt, hogy ez annyira jó dolog? Időpazarlás! Tudjátok mennyi jótettet lehetne végrehajtani a templomban eltöltött idő alatt? Persze könnyebb misét hallgatni és gyónni, mert szerintetek aki így tesz, az halála után biztosan jó helyre kerül. Akkor lehet lopni, hazudni, paráználkodni, majd a templomban megbocsátást nyerni, mintha misem történt volna. Micsoda naívság!

 Arell nem hagyja ennyiben:

- És az a sok ima? Ne mondja, hogy szirt... szirt??? Hogy szirt sem ér!

- Imádkozni jó dolog, és tiszteletreméltó. Az már nem a maguk hibája, hogy Istennek több dubrilliárd teremtmény könyörgését, sírását és kérelmét kell meghallgatnia. De ez még mindig nem jótett! Nos Arell, te tulajdonképpen szinte semmi jót nem csináltál, de ugyanakkor komolyabb bűnt sem követtél el. Nehéz helyzet, mert amolyan döntetlen. Ilyenkor az a szokás, hogy feldobok egy érmét. Fej vagy írás?

Arell felháborodott:

- Ez most valami vicc? Egy érmétől függ, hogy hol fogom eltölteni az örökkévalóságig tartó hátralévő időmet?

- Nem egészen. – mondja Tyler. – Lehet kártyalapot is húzni, vagy kő-papír-ollózni.

- Lehídalok! Legyen az érme... és az írást választom. Nem, mégsem! Legyen inkább fej, úgyis mindig hóhér szerettem volna lenni.

- Nagyon jó! Fő a humorérzék! – mondta Tyler, és ezzel feldobta az érmét. Majd elkapta, megnézte, és írás lett. – Sajnálom fiacskám, de te a Mennyben fogsz lesátorozni.

Arell kétségbeesett:

- Maga biztosan csalt! Dobja mégegyszer! Kettő a magyar igazság!

- Három, kedves eltévedt báránykám, három. Nincs több dobás. Most üljön az egyik felhőre, és várja meg, amíg végzek a többiekkel.

- Tényleg? Pedig elakartam szökni Mexikóba, ott úgysem találna meg senki. – jelentette ki szarkasztikusan Arell.

- Rajta! Nekem valóban a pokolban a helyem, mert csuda jóember voltam! – ugrott előre Yanez.

 Tyler megint a tabletjét mássza, kis idő múlva pedig megszólal:

- Nocsak-nocsak Yanez! Az adatok szerint több bűnt követtél el, mint jótettet. Te is haver a Mennyországba jösz, ha-ha! – jelentette ki boldogan Tyler.

- Egy pillanat! – állította le Yanez a jókedvű őrt. – Mi van akkor, ha valaki az életét áldozza fel, hogy megmentsen egy másik embert?

- Ez nem olyan gyakori jelenség, különösen az embereknél, de ezesetben minden bűn elillanna.

- Akkor nem tudom miféle trehány rendszer működik itt, de én pont azért haltam meg, mert megmentettem valakit. Épp Drakecsajjal dumáltam a romantika hangos nyögéseiről, amikor észrevettem a zuhanó repülőgépet. Gondolkodás nélkül löktem félre őt, nehogy bekerüljön a robbanás hatótávolságába. Egy hős vagyok, akinek bizony pokolian a pokolban a helye. Bééna-Bééla!

Tyler gyorsan a tabletbe merül:

- A halál előtti adatok mindig utoljára töltődnek be. Mindjárt meglesz a pontos fájl. Előre is elnézést kérek a tunya munkám végrehajtásáért. Tudja nem tudtam rendesen aludni a felhők hangos suhanásitól.

- Nekem már a látványuktól is hányingerem van. Mintha valami kórházban lennék. – mondta Yanez.

- Na! – örömmel mondta Tyler. – Megis van! Nézzük csak! Hmm... öhöm... Yanez!

-Igen? – mosolygott a felszólított.

- Hogyan képes még a Mennyországban is hazudni? Itt van minden feketén-fehéren. Nem is látta, hogy zuhan a gép, mert épp megmarkolta Drakecsaj kebleit. Erre ő lekevert önnek egy pofont, és elfutott, méghozzá elég távolra, így elkerülte őt a robbanás. Bééna-Bééla!

Yanez a makacsságot választotta:

- De ami biztos, hogy hála nekem menekült meg! Az már nem számít, hogy így vagy úgy, mert egy a lényeg, nem?

- Nem. – vigyorgott Tyler. – Azért pedig, hogy itt is hazudtál, plusz felhőmosás két vallumon keresztül. Ha-ha!

 Yanez szomorúan ült Arell mellé. A következő a sorban Névtelenség volt. Magabiztosan ment Tylerhez:

- Figyu Tylerkém! Gondosan felkészültem életem során mindenre, arra is hogy van túlvilág, és arra is, hogy nincs. Ennek megfelelően éltem, mindent a nagykönyv szerint csináltam. Biztos, hogy a Pokolban kötök ki, pedig csak arról van szó, hogy kijátszottam a rendszert. Na erre varrjál gombot!

- Figyu Névtelenségecském! Az itteni rendszer oly szilárd, mint a szorulásos kutya piszka télen! Senki sem képes kijátszani, erre mérget vehet! Most pedig nézzük az eredményt, de az ilyen ravasz alakok úgyis a Mennybe kerülnek, úgyhogy nem kell okoskodni.

 Még mielőtt Tyler bármit is csinált volna, hirtelen egy érdekes hangott adott ki a kütyüje. A kapuőr értetlenül bámulta a képernyőt, valamit pötyögtetett rajta, majd a GK tagokhoz fordult:

- Figyelem emberek! A vizsga egyelőre véget ért. Most egy kis időre bepillantunk a Pokolba.

- De mi történt? – kérdezte RangerFox.

- Hamarosan megtudják. Na akkor irány a csillaglift! – mondta Tyler.

 

 Vajon mi jöhetett közbe? A befejező részben minden kiderül!

 

EPILÓGUS:

 Drakecsaj felkel a kórházi ágyból, kimegy a folyosóra, és a recepcióhoz siet:

- Elnézést! Szeretnék egy tv-t a szobámba, mert  kíváncsi lennék bizonyos hírekre.

- Melyikben fekszik? – kérdezte a recepiós.

- A 33-asban. – válaszolta Drakecsaj.

 A recepciós hölgy megnézte a számítógépet, majd valami papírokat, utána ezt mondta:

- Elnézést, de a 33-as üres. Mi a neve?

- Drakecsaj.

 Megint számítógép, papírok, és válasz:

- Nem tudom mit akar itt nálunk, de az biztos, hogy maga nincs bejelentve, sem beírva, sem semmi. Ha ez valami vicc akart lenni, akkor nagyon béna.

- De...  –ekkor Drakecsaj megpillantja az orvosát, gyorsan odafut hozzá. – Elnézést Doktor Úr! Kérem segítsen! Az a nőszemély a recepción nem találja az adataim, nekem pedig egy tv-re van sükségem.

Az orvos végigméri Drakecsajt:

- Bocsánat, ismerem önt?

- De hisz én vagyok az, a 33-asból! Úgy fél órája még engem vizsgált. Tudja, a repülőbalesetett szenvedett lány!

- Miféle repülőbaleset? Nem tudom miről beszél, de azt hiszem sürgősen meg kell vizsgálnia a fejét, talán beüthette vagy ilyesmi.

 Drakecsaj tovább erősködött:

- Hülyének néz? Itt vannak a sebeim, amelyeket nemrég varrtak össze. – mondta hősnőnk, miközben feltűrte a blúzát. Ám csodálkozására egy karcolás sem volt rajta.

 

Befejezés következik...

 

                                                          Free Web Counter

3.
3.
Yanez
RangerFox: Nem annyira nehéz kitalálni, de azért majd az utolsó rész után kíváncsi leszek rá, jól tippeltél-e.

névtelenség: Kis híján? Pedig a célom az volt, hogy rendesen berosálj. :)
2.
2.
névtelenség
"mindent a nagykönyv szerint csináltam. Biztos, hogy a Pokolban kötök ki" - névtelenség

Ezen kis híján berosáltam.
1.
1.
RangerFox
Már sejtem mi lesz a vége, várom a befejezést. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...