Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Vasárnapi blog 82

Link másolása
5 film, amelyet bűn kihagyni!

Jó reggelt, jó mozizást!

 Vannak olyan filmek, amelyek elvarázsolják a nézőt, néha annyira, hogy teljesen a rabjává válunk. Nagy kedvenceink lesznek, és számtalanszor nézzük meg őket újra, és újra, ameddig csak élünk. Én most 5 darab ilyen filmet kínálok nektek, mindenféle elfogultság nélkül, hiszen ezek remekművek, melyeket bárkinek nyugodt szívvel ajánlhatok, és garantálom, nem fog csalódni az illető! Aki tehát ezek közül nem látta valamelyiket, az ne is gondolkozzon, azonnal tekintse meg! Jó szórakozást!

 

                               Son of the Mask (A Maszk Fia)

  

 Ki hinné, a film idén már 10 éves, de még ma is megállja a helyét. Az első, Jim Carrey féle Maszk után, nem is álmodtam arról, hogy azt még überelni lehet. Amikor megtudtam, hogy a folytatásban Jim nem játszik, egyből leírtam a filmet. Nagy hiba volt. Akkori barinőm egyszercsak átjött hozzám, és lám mit hozott el a vasárnap délutáni mozizásra? Hát ezt, A Maszk Fia című csodát. Egyből szakítani akartam vele, de amikor levetette ruháit, nem volt más választásom, hagytam magam rábeszélni a filmre. Megmondom őszintén, az a másfél óra, életem egyik legjobb élménye volt! Plusz a film is baromira bejött! Már önmagában a színészek játéka is valami fantasztikusan lenyűgöző, pompás, megismételhetetlen, szuperfenomenális, észveszejtő, lehengerlő, és elismerően jó volt! A sztori pedig az elejétől a végéig vigyázban tartott, minden egyes másodperce történelmet írt. Azóta vagy 50-szer láttam, és minimum ennyiszer fogom még megismételni a procedúrát. Emberek, ez legyen a mai programotok!

 

                                                 Street Fighter

 Bizony-bizony! Ez a film a híres videójáték alapján készült, és remekül visszaadja annak hangulatát. A hab a tortán pedig az, hogy maga Jean-Claude Van Damme játsza a főszerepet! Nem túlzok, ha azt mondom, ez Van Damme legjobb filmje. Itt aztán van mindenféle harc, és csihipuhi. Különböző stílusok, és kivitelezések. A főgonoszt is hitelesen alakítja az, aki őt alakítja. Sőt, még Kylie Minogue is feltűnik, ugyanis ő játsza Cammy-t! Igaz, hogy nem mai darab a film, de a pokol tűzén fog lángolni az, aki úgy hal meg, hogy nem látta ezt a szentséget. Szereted a videójátékot, vagy sem, ez az alkotás úgyis elnyeri szíved!

 

                                                     Meet the Spartans

 Az Airplane óta nem láttam valamirevaló vígjátékot, aztán 2008-ban megtört a jég, és magam sem hittem el, amit aznap (és azóta még vagy 100-szor) a képernyőn láttam. Emberek, ha röhögőgörcsöt akartok kapni, nem kell hozzá más, csak ez a film. Minden perce humoros, de annyira, hogy az már könnytengert okoz. Nem győzzük a hasunkat fogni, és nem azért, mert gyomorrontást kaptunk. Olyan nevekkel is találkozunk, mint Carmen Electra meg Kevin Sorbo, ez pedig több, mint garancia a minőségre. A műremek kiparodizálja korunk legismertebb filmjeit, és páratlan profizmussal teszi azt! Emelem kalapom a rendező, és a színészek előtt. Tegyétek Ti is ezt!

 

                                                   Tak3n (Elrabolva 3)

       

 Na látjátok, még egy mostani filmnek is sikerült felkerülnie a listára! Liam Neeson végre megcsinálta, eljátszotta élete legjobb, és leghitelesebb alkotását, egy páratlanul megaorbitálisan faszántos moziban. Lehet, hogy Schindler Listája-ban is nagy volt, de itt végre megmutatta tehetségét, és feltette a pontot a vesszőre. A történet teljesen felborította az előtte lévő két részt, ergo ezúttal nem Liam űldöz, hanem őt űldözik! S ha ez nem lenne elég, elárulom, a sztori mindvégig tele lesz váratlan csavarokkal, és a végén csak nézünk egyet, hogy mi a hagymás puding folyik itt. Majd elégedetten, és élvezettel teli pofával állunk fel a képernyő elől. Ha azt hiszed láttál már jó akciófilmet, akkor nem láttad még a Tak3n-t! Remélem jön egy folytatás is, de addig nem tudom hogyan fogom kibírni!

 

                                               Dragonball: Evolution

 Világéletemben óriási DB(Z) fan voltam, és az egyik álmom az volt, hogy egyszer majd megfilmesítsék az animét. 2009-ben végre valóra vált a kívánságom, és megjelent a mozi! Eleinte rettegtem, hogy elcseszik, mint azt általában szokták, de ettől persze még látni akartam. Hát, kedves olvasók, jobb lett, mint az anime!!! A srác úgy alakította Songoku-t, hogy szinte elhittem, hogy nem is színészt látok, hanem tényleg őt. Mindenki hitelesen játszott, mintha csak Toriyama keltette volna őket életre. A harcok pedig egetrengetően álleejtősre sikeredtek, egyfolytában a hideg rázott ki, annyira izgultam közben. Spoiler: a legepikusabb jelenet az volt, amikor a végén valaki betegen fekszik az ágyban, aztán egyszercsak felgördül a paplan, és Piccolo tekint ki belőle! Spoiler vége. Minden fannak bátran ajánlom, na meg annak is, aki nem ismeri a DB-t, mert ezekután tutira beleszeret, és ha nagyon beteg, még meg is házasodik rá! Kellemes időtöltést kívánok hozzá!

 

 Ez volt tehát az 5 kihagyhatatlan film, és nem csak azért, mert én mondom! Ti mit tudtok ajánlani? Szerintetek vannak még ehhez hasonló kincsek?

 

                                                          Free Web Counter

43.
43.
Shannaro
#40: Nem is volt burkolt...
41.
41.
Drraco
#39: Ezt neked:

https://www.youtube.com/watch?v=B762x-p0d8M
40.
40.
névtelenség
#39: Nincs is jobb egy burkolt buzizásnál...
39.
39.
Yanez
#38: Te aztán tudnád hogyan büntess! :)

Drraco: Oszt legalább a nőket szereted? Mert ha nem, akkor tényleg újra kell értékelned ezt-azt. Már ha muszáj. XD
38.
38.
Shannaro
Monsturd a legjobb. Szarrá alázza a listádat. A magyar címe egyébként: A Szarember.

Mivel az első két filmet nem láttam a listádról, ezért csak a közepén szúrtam ki turpisságot, de az utolsó bekezdés okán akármelyik DB fan a szádban idézne meg egy Genki Dama-t és a seggeden húzná ki azt.

Átcseszésnek fasza lett!
36.
36.
Drraco
Yanez, neked köszönhetően újra kell értékelnem az életem. Okok:

1. A Maszk fia tetszett, ami a nagyközönségnek nem, az Avatar pedig nem, ami a nagyközönségnek igen.
2. Nem szeretem Jim Carrey-t.
3. Nem tetszett a Bioshock:Infinite.
4. Ezek után még az is lehet, hogy örökbefogadtak...

Önértékelési válságba taszítottál, gratulálok, jó blog lett... :D
33.
33.
Yanez
#30: Hogy hagyhattam ki, pedig a világ legjobb filmje!!!

Torpex: 100%-osan eltaláltad a gondolatmenetemet! Vagyis előszőr tényleg komolyra akartam faragni az irományt, aztán egy rövid gondolatmenet után, én is pont arra gondoltam, hogy utána már savval sem mosnám le, hogy csak poén akart lenni. :D
31.
31.
sloth
úristen, még jó hogy megnéztem imdb-n
http://www.imdb.com/list/ls003396664?ref_=tt_rls_1
ez a lista se semmi :'D
30.
30.
sloth
valamikor ncore-on találtam ezt a klasszikust.
http://www.imdb.com/title/tt0102569/
nálam azóta ez a best, bocsi
28.
28.
Yanez
27.
27.
Chrysh
#24: Yanez a legutóbbi játékos hírnél szépen bebuktam a sztoridat, itt sajna a Maszk fiával gyorsan lebuktattad magad...legközelebb ügyesebben :D
26.
26.
Norbiii
#25: Köszi a választ! :)
25.
25.
giga321
#19: Olyan szintwn szar az operatõri munka és annyira szét van vágva, hogy követhetetlen az egész. A sztori meg olyan szinten klisés, hogy az valami elképesztõ. Mintha a világ összes kliséjét belepakolták volna ebbe a szarba. Forest Whiteker meg folosleges bele annyira rosszul jatszik es probalja elhitetni, hogy mekkora penge nyomozó. Fogja a szaros sakkbábuját ami érthetetlen számomra.

Liam Neeson jo szinesz de nem ebben a filmben.
24.
24.
Yanez
#23: És lám, félúton megvilágosodtál. :D
23.
23.
frenkyboyhun
Kicsit ledöbbentem a listát olvasva :D. De mikor elértem a Meet the Spartans-hoz akkor leesett :D, sikerült megnevettetned.
22.
22.
Norbiii
Yanez és Torpex, köszönöm a válaszaitokat! :)

Yanez: Elnézést az udvariatlanságért, hogy nem ezzel kezdtem: a poszt egyébként jó lett, Te kis ravasz. xddd
21.
21.
Yanez
#19: Az első mindenképp viszi a pálmát. A 3-ik csak annyival rossz, hogy beállt szépen sorba a többi egy kaptafára épülő akciófilm mellé. Nulla újdonság, nulla kreativítás. Azért egyszer meglehet nézni.
19.
19.
Norbiii
#18: Nekem az Elrabolva 1,2 nagyon tetszett, ezért is vagyok kíváncsi a harmadik részre. Persze egyrészt ez szubjektív dolog, de akkor csalódás volt az első kettőhöz képest?

Köszi.
18.
18.
giga321
Én is bűnös vagyok mert mindegyiket láttam. De a legbűnösebb azért vagyok mert azt a szar Takent moziban néztem és amiatt még a Birdmant le is késtem :@
17.
17.
Drraco
#16: Nem baj, te sem lehetsz tökéletes :D Amúgy meg azt hiszem, a Spárta-paródiában van az, amikor Lindsey Lohant eltapossák... már csak azért a fél percért is érdemes megnézni :P
16.
16.
Yanez
#15: Semmi gond! Majd a karma intézkedik. :D Nálam is vannak színészek, akik nevét látván, messzire elkerülöm a filmjüket. Jim Carrey-t viszont imádom!
15.
15.
Drraco
#13: Ennek ellenére fenntartom az állításom: a Maszk fia SOKKAL jobban tetszik. Bár lehet, hogy ennek csak Jim Carrey az oka, ösztönösen megtagadok mindent, amiben felbukkan.
14.
14.
randall13
Azért látszik hogy ki az aki csak elolvassa a szöveget, és ki az aki meg is érti.
13.
13.
Yanez
XD Ôszintén szólva, nem gondoltam, hogy lesz aki bekapja a horgot, úgyhogy nagyon nagy LOOOOOOOL!

Drraco: Amikor azt írtad, hogy A Maszk Fia jobban tetszik az elsô Maszk filmnél, pschihotikus kényszer fogott el, hogy megfojtsalak. :D

névtelen póni: Az IGN-es cuccon szakadtam. )))

godach: Úgy lájkoltad a bejegyzésemet, hogy észre sem vetted a "kandi kamerát". XD Azért persze köszi, rendes vagy! :)

eszem: Szintén zenész? XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...