A TV-ben sem követtem eddig egyáltalán a sportágakat, egészen tegnapig, amikor éppen a célból, hogy kicsit alapozzak erre a cikkre, megnéztem az Eurosporton egy fél strandröplabda meccset, de ettől még nem váltam a sportág szakértőjévé, csak valamennyire már kapizsgálom ismét a szabályokat. Ha jól vettem ki, a sportág két változata között nincs sok különbség, csak a strand verziót homokon játsszák, valamivel kisebb pályán, és kisebb, kéttagú csapatokkal, no és talán a pontozás is más lehet. Ezeken túl azt figyeltem meg, hogy a szervát leszámítva minden ember csak egyszer érhet a labdába, és egy térfélen a két játékos összesen maximum háromszor (tehát egyik, másik, egyik), a labdát ráadásul csak ütni szabad, megfogni nem. Ezen túl túlságosan sok szabály nincs is, csak sima átütésekkel, felütés és leütés kombinációkkal vagy blokkolással át kell játszani a labdát az ellenfél térfelére, és ha a labda ott földet ér, a másik csapat kap pontot és szerva lehetőséget, ha pedig a pályán kívül esik le, akkor az veszít pontot és szervát, aki utoljára a labdába ért. A pontozás az általam látott meccsen úgy ment, hogy három játszmából kettőt kellett nyernie az egyik csapatnak, az első két játszma 21 pontig ment, vagy ha ekkor nem vezetett valaki két ponttal, akkor két pontos előnyig, a harmadik pedig ugyanilyen elven 15 pontig. Ezeken túl még két strandröplabda-sztár nevét jegyeztem meg a sajtóból pár éve, de ha jól sejtem, már egyikük sem aktív. A magyar apától származó amerikai Karch Király valószínűleg a sportág legeslegnagyobb sztárja volt, röplabdában és strandröplabdában kombinálva három olimpiai győzelemmel büszkélkedhet, rajta kívül a kockahasú bombanő, Gabrielle Reece ismert még nagyon, aki a strandröplabda játékán kívül golfozóként, modellként és Playboy nyusziként is nagy nevet szerzett magának.
A röplabda és a strandröplabda játékadaptációkban sem mozgok ennél sokkal otthonosabban, egyedül az Ocean 1989-es Beach Volleyballjával játszottam Commodore 64-en és Amigán egyaránt, nagyon-nagyon régen, ami emlékeim szerint nem volt egy kiemelkedő anyag, csak felejthető közepes. Sok évig nem is volt túlságosan nagy pörgés az ilyen játékok terén, hébe-hóba megjelent egy-két vélhetően gyengébb anyag, de aztán a japán Tecmo odalépett a gázpedálra, elhatározta, hogy Dead or Alive Xtreme Beach Volleyball címmel megalkot egy olyan strandröpi szimulátort, ami nem is a sportra, sokkal inkább az erotikára helyezi a hangsúlyt. Persze csak olyan amerikai és japán gyermekek által is befogadható szinten, tehát a játékban szereplő, hatalmas keblekkel és tökéletes, bomba alakkal rendelkező lányok (ha jól tudom csak lányok voltak a játékban) normális esetben (illegális nude patch nélkül) vadító bikininél lejjebb nem vetkőztek, nehogy még a prűdebb neveltetésű és szabadosabb európai strandokat nem látott gyermekek megálljanak a fejlődésben. Az Xbox exkluzív játékot valami eszméletlen reklámhadjárat előzte meg, szinte minden nap megjelent pár új kép vagy információ róla, akárcsak mostanában a Grand Theft Auto: San Andreas-ról, én is szinte naponta fordítottam ezeket a híreket egy konkurens lap számára, és menet közben rá is kattantam az anyagra. Komolyan fontolgattam még azt is, hogy emiatt veszek egy Xboxot, de aztán a vártnál gyengébb értékelések (a komolyabb lapoktól átlagban 74 százalékot kapott az anyag) valamennyire csökkentették a lelkesedésemet, végül mégsem vettem gépet a játékért, sőt máig sem láttam sehol a produktumot élőben, de azért a Dead or Alive Xtreme Beach Volleyball óta lappangva megmaradt az érdeklődésem a téma iránt. Az utóbbi években megjelent pár további hasonló anyag is, például a Gamecube exkluzív Beach Spikers (nekem azonban Gamecube-om sincs), aztán a PlayStation 2 exkluzív Summer Heat Beach Volleyball (amit kis híján teszteltünk is, de végül mégsem jött össze a normális tesztanyag), és a kezdetben Xbox exkluzív Outlaw Volleyball, ami kilenc hónap késéssel áprilisban azért megjelent PlayStation 2-re is.
Ez utóbbi változatot már sikerült beszereznünk tesztelésre, így most végre szemügyre vehetem, hogy hogyan is néz ki egy modern, háromdimenziós strandröplabda szimulátor, lássuk tehát. Bár ebben az anyagban nem bújik meg egy plusz csajozós játék és egy nyaralás-szimulátor, mint a Dead or Alive Xtreme Beach Volleyballban (legalábbis, ha jól vettem ki, abban rengeteg ilyen extra van, vízi mini-játékok, flörtölés a lányokkal, fürdőruha vásárlás satöbbi), azért ez is nyújt némi extrát. Az Outlaw Volleyball elsősorban a jópofa, kissé bunkó humorával hódít, no és persze ebben is jelen van a puncimarketing, azaz néhány bombatestű poligoncsajszi is vásárlásra ösztönzi a férfiakat, természetesen az alapjátékon túl, mintegy bonuszként. Ha már felhoztam a játék karaktereit, be is mutatok közülük néhányat, mivel mind jól ki vannak találva, kellően egyediek, karakteresek, érdekesek, őrültek és jópofák, már miattuk is érdemes kipróbálni a játékot, a legtöbb szereplő egyébként oltári nagy tahó is, akárcsak a cég hasonló megfontolásból és stílusban készített Outlaw Golfjában és Outlaw Golf 2-jében. Summer nevezhető leginkább a játék arcának, ő egy abszolút tökéletes testű, amolyan Pamela Anderson kaliberű szőke sztriptíztáncosnő, aki falatnyi tangában feszít és fizikából diplomázott, a diploma munkájában pedig a függőleges pózna körüli pörgés során fellépő súrlódás problémájára talált megoldást. Ő gyakran vonaglik szakmájához méltón, flörtöl a többi szereplővel, sőt egy eléggé forró leszbi jelenete is volt, amit végül a készítők nem mertek a játékban hagyni, de a website-jukon azért közzétették. Shawnee is egy bombatestű leányzó, ő indián, fekete Pocahontas-hajjal, további kiegészítői a tomahawkjai, a sólyommadara és a medvefogakkal díszített barna bikinije. Harley egy iszákos, motoros, viselkedni nem tudó cowgirl, hasonlóan modortalan a piros hajú, alaposan tetovált és piercingelt, nyakörves, goth sminkű angol Lizzie is, aki frankó angol akcentussal beszél, és aki a strandröplabdánál csak a Mini Morris autójában való szeretkezést kedveli jobban. Harvest egy copfos, szőke, környezetvédő és hippi lelkületű cicababa, Donna Maroni egy előkelőbb, apró fekete tangába és csipkés felsőbe öltöztetett hölgy, Natasha egy orosz női Dolph Lundgren (Dolph Lundgren hasonmásversenyt is nyert), Chica Chavez egy dögös, Michelle Rodriguez szerű latin lányka, a rideg BDSM úrnő, Mistress Suki pedig egyértelműen Lucy Liuról lett mintázva. De ez a játék nem csak női karaktereket tartalmaz, a hölgyek is találhatnak benne jó pár fogukra való pasast. Ott van például a törzsi motívumokkal teljesen teletetovált felsőtestű, kigyúrt, börtönviselt, körszakállas, fejkendős Killer Miller, aztán a szintén tetovált, még kidolgozottabb testű fekete Leon, és a tanga szabású fecskében feszítő, hosszú lobogó hajú, Fabio kinézetű, szakállas spanyol macho, El Suave is. Továbbá vannak még szélsőségesebb fickók is, például a vézna hyporeklám Ice Trey, aki feka rappernek képzeli magát, a szintén vézna, komplett idióta, japán Doe Joe, a kopasz, pofaszakállas, kosármezes, ír Scrummy O'Doule, az Axl Rose kinézetű rocker, Nikki Steele, a vén, baseballsapkás, bénán tetovált, fogatlan, tipikus amerikai mocsári tahó, Country Clem és a még öregebb, kövér, véres ruhájú sebészorvos, Doc Diggler. És persze akadnak még mások is, sajnos a legtöbbjüket el kell nyernünk, a játék elején ugyanis csak négy karakter közül, Shawnee, Lizzie, El Suave és Leon közül választhatunk.
Elsőre úgy tűnik, hogy a játék irányítását többé-kevésbé jól kigondolták a játéktervezők, kellően komplex ahhoz, hogy visszaadja a sportban rejlő lehetőségeket, ne váljon primitív gombnyomogatássá, ugyanakkor helyenként segít is nekünk a program, és tartalmaz pár olyan extrát is, ami csak egy játékban lehetséges, a valóságban nem. Mindezek ellenére az irányítás mégis kezelhetetlenül komplex lett, és ez a játék egyik legnagyobb hátránya.
Szerválni például úgy tudunk, hogy nyomva tartjuk az X-et egy ideig, amíg egy csík feltöltődik, a csúcspontja után azonban ismét csökkenni kezd, akkor kell elengednünk a gombot, amikor a csík minél jobban tele van. Ez a csík befolyásolja a szervánk erősségét és magasságát is, tehát, ha kábé négyötöd alatt van, simán a hálónak ütjük a labdát, és pontot, továbbá szerva lehetőséget vesztünk, ugyanakkor minél magasabb a csík, annál erősebbet ütünk. Eddig még rendben is lenne a dolog, bár a komolyabb ász szervához nemcsak a totális maximumon kell felengednünk a csíkot, ami eléggé nehéz, talán húszból egyszer sikerül, ugyanis a kábé negyed másodperces szerva alatt századmásodperc pontosságú időzítést igényel a dolog, de mellé még az R1-et is kell nyomnunk, ami a speciális gomb, és ami a speciális energiánkat fogyasztja, tehát ilyennel is rendelkeznünk kell. Emellett szerválhatunk még Négyzettel és Körrel is, ezekkel még nehezebb az időzítés, a Négyzet erősebb bombaszervát eredményez, a Kör pedig magas ütést. Még ezekkel sem lenne nagy baj, hiszen ász szervát a valódi játékban sem könnyű összehozni, azonban az ilyen "szimpla" ászokat a leggyengébb fokozat felett meccsenként maximum egyszer eszik meg az ellenfelek, ennél még sokkal bonyolultabb a hatásos szerva kivitelezése. Miközben nyomjuk a fenti három gomb egyikét cirka negyed másodpercig, az alatt az analóg karral egy célkeresztet is mozgathatunk az ellenfél térfelén, így kell meghatároznunk azt, hogy hova ütjük a labdát. Szerintem nincs sok olyan ember a földkerekségen, aki képes negyed másodperc alatt tökéletesen bemozgatni a célkeresztet egy tuti, ellenfél által kivédhetetlen helyre, tehát figyeli az ellenfél térfelét, és közben a képernyő bal oldalán figyeli a csíkot is, és tökéletesen a maximumon állítja azt meg, hibátlan, századmásodperces időzítéssel. Mindezek tetejébe a célkereszt mozgatása sem egyszerű az analóg karral, nem olyan, mint az egérmozgatás, ha balra toljuk a kart, ütközésig balra megy a célkereszt, ha lefele toljuk, lefele megy, ha felengedjük, visszamegy középre, így, ha a csíkkal nem is kellene törődnünk, akkor is nagyon nehéz lenne pontosan céloznunk. Minderre persze a legkönnyebb fokozaton még nincs szükségünk, ott valami nevetségesen buták az ellenfelek, magukat is kiejtik állandó hálóütéssel, a második fokozaton viszont már eléggé keményekké válnak, ott is lehet nyerni még tökéletes szervák nélkül, de már nagyon nehéz, a felső két fokozaton pedig valószínűleg már hibátlan játékra van szükség. Persze a szerván túl is hasonlóan működik a játék. Nagy segítséget kapunk azzal, hogy mindig látható a labda földet érésének környéke, ami egy viszonylag nagy kör, az emberek méretéből ítélve másfél méter átmérőjű lehet, tehát a labdát visszaütni nem nehéz egészen addig, amíg a keményebb fokozatú ellenfelek el nem kezdenek brutális sebességű, speckó használat és szuper reflexek nélkül kivédhetetlen ászokat szerválni és leütéseket produkálni. Játék közben egyébként, ha beállunk egy célkörbe, a megfelelő időben kell nyomnunk az általunk választott gombot, ekkor az a jó, ha minél hosszabban nyomjuk, ugyanis ez esetben is van egy csík, ami szerencsére nem csordul túl, ha tehát a csík magas, erősebbet és pontosabbat ütünk. Ha a térfelünkön az első két ütés egyike a miénk, akkor X-szel passzolhatunk a társunknak, de Négyzettel vagy Körrel rögtön át is üthetjük a labdát az ellenfél térfelére, a harmadik ütésnél pedig X-szel is átütjük a labdát. Természetesen ezen esetek többségében is lehet analóg karral célozni, sőt ajánlatos is, és bár valamivel könnyebb dolgunk van ekkor, mint a szervakor, azért ez esetekben is túlságosan nehezíti a komplex irányítás a játékot. Aztán tudunk természetesen blokkolni is, ehhez közvetlenül a hálóhoz kell mennünk (egyébként nagy az esélye a hálóütésnek), pont a labda útjába, és pont a megfelelő időben kell Háromszöget nyomnunk. Vannak még egyéb apróbb trükkök is, válthatunk például embert (ha egyedül játszunk, az egyik emberünket mesterséges intelligencia irányítja, de persze lehet négy kontrollerrel is játszani az anyagot), és provokálhatunk verekedést is a szerva alatt, ekkor egy aránylag leegyszerűsített bunyós játékba kerülünk, a győzelemmel pedig, ha jól vettem ki, az ellenfél speciális energiáját vehetjük el. A speciális energiát már futólag érintettem feljebb, a bunyó mellett a jó játékkal is növelhető ez, ha pedig használjuk, fogy. Ha van speciális energiánk, az R1-et kell nyomnunk a különféle mozdulatokhoz, és mindent gyorsabban és erősebben csinálunk. Egyébként azt hiszem, hogy az R1 lenyomásának az időzítése is számít, ha lenyomjuk, bizonyos ideig látható a fejünk felett a speciális energiacsíkunk, aztán eltűnik, valószínűleg ez idő alatt kell elvégeznünk a szervát, a visszaütést, a gyorsabb mozgást (a második szintű ellenfeleknél már gyakran nem érjük el e nélkül a labdát) vagy a blokkolást.
A játékmódok terén nincs semmi hiányossága az anyagnak, játszhatunk egy teljesen szabadon beállított meccset, vagy egy véletlenül sorsoltat, megtanulhatjuk az irányítást és a szabályokat több roppant humoros tutorial mozi megtekintése során, de fejleszthetjük is a karaktereinket, és játszhatunk egyre nehezebb, játéktermi stílusban keményedő bajnokság sorozatokat is. A karaktereinknek, akárcsak a szerepjátékokban, vannak különféle jellemző értékeik is, az ellenfeleinknek dettó, ezek is befolyásolják a sebességünket, az erősségünket és sok egyebet, tehát a hatékonyságunkat, és a négyfokozatú fő nehézségen túl az ellenfeleink ilyen értékei is meghatározzák a játék nehézségét. Ezeket az értékeket a fejlesztő, trenírozó mini-játékokban növelhetjük, melyek közül kezdetben nem érhető el mindegyik, de ahogy haladunk előre a játéktermi jellegű módban, sorra nyílnak meg újabbak, ezek rendszerint idő- és labdalimites jópofa kis játékok, melyekben célzott lövésekkel kell eltalálnunk dolgokat, például a túlsó térfélen felbukkanó céltáblákat, a Space Invaders szerűen mozgó embereket satöbbi. Az is pozitív, hogy a játéktermi jellegű főjáték nem szigorúan lineáris, minden pálya alatt van egy rakás bajnokság, és már kezdetben is több pályán, tehát több ilyen soron elindulhatunk. Ezek minden szempontból nehezednek, egyre több pontig mennek, egyre erősebb ellenfelek ellen, és egyre keményebb szabályokkal, amiket ekkor nem is írhatunk felül, mint más játékmódokban. Egyébként a beállítási lehetőségek száma sem rossz, meghatározhatjuk, hogy hány játszmásak legyenek a mérkőzések, és, hogy egy-egy bajnokság hány meccsből álljon, aztán belőhető, hogy nehezítsék-e a véletlenül megjelenő bombák a játékot (ez nagyon szemét dolog), hogy csak a szerváló oldal szerezhessen-e pontot, hogy szükséges legyen-e a két pontos előny a játszmagyőzelemhez, és így tovább. Végül az elnyerhető dolgok száma sem rossz, sorra nyerhetjük el az újabb játéktermi bajnokságokat, az újabb karaktereket, az újabb pályákat, az újabb ruhaszíneket, az újabb ruhákat (természetesen a fent kiemelt néhány sem az adott karakter egyetlen ruhája), az újabb mini-játékokat és egyebeket.
Eléggé szélsőséges az összesített véleményem a játékról, ami sok tekintetben nagyon jó, sok tekintetben viszont meglehetősen gyenge. A karakterek szuperek, jól eltaláltak, magas poligonszámúak, látványosak, jellemben is őrültek, nagyon vicces a szövegük (ahogy a kommentátoré is) és húzós animációkkal szórakoztatnak minket minden labdamenet, győzelem és vereség után. Ugyanakkor az animációk és a szövegek száma eléggé szűkös, hamar kimerül a készlet, és elillan a dolog varázsa, továbbá igen gyenge a játék kamerakezelése, brutálisan nehéz a teljes irányítása, nagyon kemények az ellenfelek is az első nehézségi fokozattól felfele, azon ugyanakkor nevetségesen bénák, és nagy negatívum, hogy alapban ilyen kevés karakter érhető el, ennél többet sajnos nem is bírtam elnyerni, pedig Summert megnéztem volna. A játék bonuszai tehát túl szűkösen vannak adagolva, és a nehézsége is rosszul van balanszolva szerintem, az egyes fokozaton nulla a kihívása, a kettesen már igencsak kemény, onnan felfele pedig teljesíthetetlen a küldetés, legalábbis átlagos, vagy annál kicsit jobb képességekkel. Az Outlaw Volleyball tehát jópofa játék, némi pluszmunkával, sok teszteléssel, több tervezéssel és más beállításokkal oltári jó is lehetett volna, így viszont csak kicsivel üti meg a középmezőnyt.
Ford Fairlane
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.