Forgive Me Father 2 próbakör

Szerencsére ezen elemek mindegyike visszatér a második részben, ami már most, korai hozzáférésben megjelenve is egy jóval átgondoltabb és kiforrottabb játék benyomását kelti. Egy olyan, ízig-vérig boomer shooterét, ami ugyan nem ígér sokat, de amit mégis, azt maradéktalanul betartja. Pontosan emiatt, aki hozzám hasonlóan imádta az első részt, az bátran belevághat ebbe az egyelőre röpke pár órás kalandba is. Mielőtt azonban ismét alászállnátok Cthulhu követőinek nyomasztó elméjébe, hogy megtérítse őket egy duplacsöves sörétespuskával, jobb, ha felkészültök arra, hogy bár első ránézésre ismerős lesz a közeg, valójában több minden változott, mint azt elsőre gondolnátok.

Az egyik legfajsúlyosabb különbség az elődhöz képest, hogy az ott megtalálható képességfa teljesen kukázva lett. Ebből kifolyólag az öldökléssel megszerezhető passzív erősítésekről lemondhatunk, helyette viszont kapunk más módszereket, amivel növelhetjük az életben maradásunk esélyét. Az egyik ilyen a könyvünk, aminek lapjai kezdetben íratlanok, de ahogy haladunk előre pályáról pályára, lehetőségünk nyílik majd varázsigékkel feltöltenünk. Ezeket a küldetéseink alatt, a megfelelő mennyiségű őrültség fejében aktiválhatjuk és olyan kellemes hatásokat szerezhetünk általa, mint a többszörös tűzgyorsaság, nagyobb védelem, vagy épp az egyik kedvencem, az ölésekért kapott élettöltés. Mivel ezek mindösszesen pár másodpercig tartanak, ezért alaposan meg kell gondolnunk, hogy mikor nyomjuk el őket, mert egy jó pillanatban felcsapott olvasmány bizony sokszor életet menthet.

Mivel az első részben fegyvereinket szintúgy a fentebb már említett képességfán haladva oldhattuk ki, ezért a Byte Barrel csapata erre is új megoldást eszelt ki, méghozzá a tokeneket. Ezeket a lila csillagokat a pályákon elszórva találhatjuk meg és bizonyos mennyiség után beválthatjuk őket a boltban új fegyverekre. Összesen hat különféle kategóriából szemezgethetünk a játékban, kezdve a meglepően hatásos közelharci halálosztóktól, a pisztolyokon keresztül egészen a komolyabb mordályokig. Érdemes észben tartani, hogy egy-egy fajtából egyszerre csak egyet hordhatunk magunknál, így például a gránátvető kizárja az aknavetőt és így tovább. Bár ezeket már nem tudjuk fejleszteni, erre nincs is szükség, mivel kellően eltérnek egymástól és mindegyiknek megvan a saját előnye, illetve hátránya. A megvásárolt fegyverek között egyébként bármikor váltani tudunk a központi hubként funkcionáló elmegyógyintézetben, ahol a pályák között elüthetjük az időt.

Sok mindent mondjuk egyelőre itt nem tudunk csinálni, mivel könyvünk lapjainak feltöltésén, valamint a fegyvereink beállításán kívül csak a cellánkban megtalálható leveleket olvasgathatjuk, amik a történetet hivatottak bemutatni. Sajnos ezen a téren egyelőre a Forgive Me Father 2 jócskán elmarad az elődjéhez képest, ugyanis a sztori, mint olyan, szinte nem is létezik. Hősünk egy névtelen senki, aki némaságba burkolózva halad előre az újabb és újabb helyszíneken át, miközben alig mormog valamit a bajsza alatt, ha pedig mégis, akkor azt csak feliratban kapjuk meg, mindenféle szinkron nélkül. Az első részből megkedvelt főszereplők tehát egyelőre kukázva lettek, akárcsak az általuk hallható egysorosok, ennek hála pedig az összecsapások alatt kizárólag az ezúttal is remekül megkomponált zúzós riffeket hallgathatjuk, ami nem rossz, de mégis kevésnek érződik. Ettől függetlenül azért fogunk majd találkozni ismerős arcokkal, például az előző részben a mentésért felelős hobóval, vagy épp a hónuk alatt egy plusz fejet szorongató zombikkal.

Ha már szóba jött a mentés, ezen a téren ugyancsak változott a korábbi módi, mivel a fix pontokon történő lehetőséget felváltotta az automatikus rendszer, ami meglepően baráti gyakorisággal íródik ki a képernyőnkre. Aki ezt mégis kevésnek találja, az a menübe kilépve bármikor elmentheti az aktuális állását, sajnos azonban gyorsmentésre ezúttal sincs lehetőségünk. Szintén furcsa lehet a guggolás, valamint a futás hiánya, bár mivel az alapsebességünk sem lassú, ezért csak nagy ritkán fogunk reflexből rátenyerelni a Shiftre, amiről ajánlott hamar leszokni, mivel a fejlesztők alapértelmezetten erre a gombra rakták a könyvünk használatát. Térképet ezúttal sem kapunk, cserébe viszont a pályák alaprajza és felépítése sokat javult. Ugyan még mindig lineárisak, mégis összetettnek hatnak, ráadásul rengeteg titkot és vicces utalást rejtenek, amiket öröm felfedezni.  

Ha mégis elakadnánk rajtuk, akkor csak kövessük a sárga színekkel alaposan kikent útvonalakat, amivel a fejlesztők igyekeztek nyomatékosítani a továbbjutás felé vezető szakaszokat. A helyszínek egyébként ismét kellően változatosak, hiszen megfordulunk majd romos kisvárosban, sötétségbe burkolózó elmegyógyintézetben, ódon katedrálisban, sőt, még lövészárkokban is. Közös bennük, hogy elképesztően sok ellenfél strázsál rajtuk, akikkel vörösre festhetjük falaikat, de ha ügyesen taktikázunk, akkor akár egymást is cafatokra szedik. Brutalitásban és belekben amúgy sem lesz hiány, pontosabb fegyverekkel csak úgy loccsannak a fejek, a durvább rombolóeszközökkel pedig darabjaira robbannak a szerencsétlenek. Szabályszerűen öröm lesz nézni, ahogyan hathatós közbenjárásunknak köszönhetően szépen lassan vörösbe öltöznek a sötét tónusú helyszínek. Ha pedig munkánk végeztével teljes pompájukban is megcsodálnánk a műveinket, akkor csak kapjuk elő a felhúzható lámpánkat, amit berántva akár fegyverrel a kézben sem kell majd vakon botorkálnunk.

Legkésőbb ekkor tűnhet fel igazán, hogy mennyit fejlődtek a fény-árnyék effektek az első rész óta, azonban ezen felül is lesz majd min legeltetnünk a szemünket. Az animációk jóval részletesebbek lettek, legyen szó akár rólunk (immáron kapunk újratöltési mozdulatokat is), akár az ellenfelekről. Utóbbiak sprite megoldása ugyan megmaradt, de sokkal több fázisból áll a végeredmény, aminek köszönhetően korábban nem látott szögekből is megcsodálhatjuk élettelen testüket. Sajnos azonban mindezt beárnyékolja az optimalizálatlanság, illetve az a megannyi hiba, amikkel összefuthatunk a kalandunk alatt. Bár előbbi javult valamicskét a demó megjelenése óta, még mindig agyonpörgeti a videókártyánkat, amit az én RTX 3060 TI-om becsülettel kibírt, ettől függetlenül nem volt jó hallgatni, ahogy szenved a szentem. Az említett problémákból pedig akad bőven, bár ezt leginkább a korai hozzáférés számlájára írom. Lesznek itt eltünedező hangeffektek, megfagyó ellenfelek, az orrunk előtt kirajzolódó textúrák, vagy épp olyan lépcsők, amiken csak ugrálva tudunk keresztülhaladni.

Az biztos, hogy a fejlesztőknek még lesz dolgunk bőven az előreláthatólag egy évig tartó early access fázisban, de annak idején az első rész is így indult, szóval ilyen téren van tapasztalatuk bőven. Szerencsére az alapok a helyükön vannak, aminek köszönhetően a Forgive Me Father 2-vel ezúttal sem lőhetnek mellé a műfaj szerelmesei, ugyanis a Cthulhu-val gazdagon meghintett hangulat, valamint az elképesztően pörgős és vérbő akció most is működik és játszi könnyedséggel feledtetik el azokat a problémákat, amiket nagy valószínűséggel a végleges verzióban már nem fogunk megtapasztalni. Én legalábbis ebben bízom és ha így lesz, akkor egy olyan kellemes kis belezésben vehetünk majd részt, ami nemcsak felnő az első rész okozta vérgőzös örömökhöz, hanem túl is szárnyalja azokat.

A Forgive Me Father 2 kizárólag korai hozzáférésben érhető el a Steam-en keresztül.