Craftolós, felfedezős túlélőjátékokkal és farmépítős life simekkel Dunát lehetne rekeszteni. A Minecraft és a Stardew Valley közti spektrumon mozgó játékokat láttuk már vikinges, varázslós, Legós és posztapokaliptikus kivitelben is, a Palworld pedig az élő példa rá, hogy elég néhány kamu Pokémon is ahhoz, hogy kollektíven úgy bekajáljuk az egészet, mint kacsa a nokedlit. Tudjátok, hogy mivel lehet még feldobni ezt a zsánert? Böhöm nagy mechekkel, amik kétlábon járó traktorként szántják fel a távoli csillagrendszer egyik félreeső idegen világát. Ezzel próbálkozott meg a Lightyear Frontier.
Mindenekelőtt érdemes kiemelni, hogy a Frame Break és az Amplifier Studios játéka mind PC-n, mind Xbox Series X/S-en csupán korai verzióban jelent meg, a Steam és a Microsoft saját early access-programjaiban. Sok csiszolás és bővítés vár még tehát a játékra, mielőtt az elérné az 1.0-ás pezsgőbontást, azt azonban bátran kijelenthetjük, hogy erős alapok lettek lefektetve, ami pedig a helyén van, jobbára mind rendeltetésszerűen működik - még akkor is, ha néhány játékelem kissé átgondolatlannak hat, erre később még visszatérünk.
Még egy rövidke intróvideóval és narrációval kísért történetet is kapunk, ám meg kell hagyni, hogy a játék elég sokat bíz a saját fantáziánkra. Annyi biztos, hogy az emberiség kellően hazavágta a Föld ökoszisztémáját, így a hozzánk hasonló pionírok feladata, hogy új élőhelyet keressenek az űr távoli szegleteiben. Mi egy mezőgazdasági mech-kel zuhanunk egy teljesen ismeretlen bolygóra, ami első ránézésre egy igazi zöldellő paradicsomnak tűnik. Azonban miután összeeszkábáltuk a zuhanás következtében darabokra hullott gépünket, majd bemászunk a pilótafülkéjébe, hamar ráeszmélünk, hogy ezen a gyönyörű, békés planétán sem minden fenékig tejfel.
Egy titokzatos idegen civilizáció ugyanis korábban már elvétette az emberiség hibáját. Mielőtt elhagyták volna a bolygót, alaposan bemocskolták azt a maguk ipari hulladékaival, valószínűleg ellehetetlenítve az életet a saját maguk számára. Mindez azonban egy régi históra, a természet szerencsére már javarészt visszavette azt, ami az övé, de számos területen még mindig lilás színű iszap és gaz mérgezi a környezetet. Ha tehát az a célunk, hogy idilli otthont építsünk magunknak a távoli ismeretlenben, kénytelen leszünk nekilátni a világ alapos megtisztításának. Ki tudja, meglehet, hogy időközben még egy-két titkot is felfedezünk majd az idegen civilizáció ősi romjai között!
A feladat tehát adott, a gameplay loop pedig aligha lesz ismeretlen, ha játszottatok már kötetlen túlélőjátékkal! A hosszútávú célunk az lesz, hogy egy tech tree-n haladva és a világ erőforrásait kiaknázva lépésről lépésre oldjuk fel az egymásra épülő technológiai vívmányokat. A kétlábú mezőgazdasági gólemünk szerencsére féltucat hasznos eszközzel fel van szerelve, így nem okozhat gondot a favágás, bányászat, ültetés, locsolás vagy a nyersanyagok felporszívózása. A gombnyomásra cserélhető eszközöket néhány fejlesztéssel szintén hatékonyabbá tehetjük, így később a legkeményebb ércek feltörése vagy a legragacsosabb szmötyi felszívása sem okozhat túl sok gondot.
A recept tehát a Minecraft, Valheim vagy a LEGO Fortnite játékosainak abszolút ismerős lehet, mégsem nevezném valódi túlélőjátéknak a Lightyear Frontiers. Mégpedig azért nem, mert sosem leselkedik ránk valódi veszély, nem szorít minket az idő sem, ráadásul még olyan mechanikák sincsenek jelen, mint az éhség, szomjúság vagy az életerő. Ez nem véletlen, hiszen a fejlesztők saját bevallása szerint egy könnyed, meditatív játék létrehozása volt a cél, ahol külső frusztrációk nélkül szépíthetjük meg a világot, időközben felépítve álmaink farmját. Ez az élmény pedig már-már az Animal Crossing-féle life simek irányába tolja el a játékot, leszámítva azt, hogy itt egy időnként megjelenő árus NPC-n és a néha becsekkoló narrátor AI-on kívül nemigen fogunk találkozni másokkal. Még a helyi állatvilág is teljesen békés, nem harapnak az emberméretűre nőtt csirkekakaduk.
Szerencsére, ha kissé magányosnak érezzük magunkat az építgetés, ültetgetés és porszívózás közben, akkor meghívhatjuk a világunkba három másik barátunkat is. Örvendetes, hogy kooperatív mód is került a játékba, hiszen mégiscsak izgalmasabb a felfedezés többedmagunkkal, ám a közös kalandozás számomra mégis azt az érzetet keltette, hogy a Lightyear Frontier nagyon nem erre lett kitalálva. Röviden: ez az első olyan játék, amit egyedül szórakoztatóbb játszani, mint a barátainkkal.
Persze jópofa, hogy mindenki személyre szabhatja a saját mechjét és a barátaink is besegíthetnek az unalmasabb, farmolós tevékenységek során, az azonban hatalmas baklövés, hogy a feloldott fejlesztések nem közösek, minden tech-upgrade az adott játékos mechjéhez van kötve. Habár ez némi lehetőséget ad arra, hogy a játékosok különböző tevékenységek irányába specializálódhassanak, az viszont mégis frusztráló, hogy így négy fővel minden fejlesztést négyszer kell megvásárolnunk. Ha nem így teszünk, maradhat köztünk olyan, aki nem tud majd komolyabb alapanyagokat bányászni vagy összetettebb eszközöket craftolni, nehezebb lesz számára a közlekedés, az alapanyagok cipelése, de akár még az öntözés, ültetés és a favágás is. Mivel egy csapat egyértelműen el akarja kerülni ezt, a progresszió, és vele együtt az egész bagázs keze egészen addig meg lesz kötve, amíg az első jónéhány órában végig nem lépkedik mindenki számára a tech-tree kulcsfontosságú fejlesztéseit.
Hasonlóan kiábrándítónak hat az egyelőre elég váratlanul félbehagyott sztori is, illetve maga a cselekmény, ami látszólag teljesen szembemegy a játék üzenetével. Hiszen gondoljunk csak bele: bátor telepesként azt a feladatot vállaljuk, hogy megtisztítjuk a bolygót egy korábbi civilizáció mocskától, ám ezt mégis egy durrogó, pöfögő mech ülésében tesszük, egyből kizsákmányolva az összes természetes nyersanyagot, napok alatt iparosítva az érintetlen természetet. A ludonarratív disszonancia magasiskolája! Ha a saját farkába harapna a kígyó és ennek a romboló körforgásnak a bemutatása lenne a cél, akkor elégedetten csettinthetnénk, de mivel a saját épületeink és gépeink nem hagynak maguk után mocskot és hulladékot, nem úgy tűnik, hogy bármiféle ehhez hasonló üzenete lesz a játéknak.
Persze, ez még csak a korai verzió, a játék pedig nyilvánvalóan nincs kész, vagyis még bármi megtörténhet. Azt pedig vitán felül állíthatjuk, hogy mech behozása a képbe hatalmas ötlet volt, pusztán ezzel megalapoztak egy nagyon ígéretes játéknak. Mivel bármikor elhagyhatjuk a házmagas gépszörnyünket, újra és újra rácsodálkozhatunk arra, hogy egy hétköznapi ember szemszögéből milyen hatalmasnak tűnik a világ. Ennek a kettősségnek ráadásul még gyakorlati haszna is van, hiszen amíg egy aprócska sziklaodúba nem fér be a jókora mech, gyalogosan könnyedén felfedezhetjük a kincseket rejtő, emberi méretékkel nem is olyan aprócska barlangot.
Jópofa ötletekkel és egy igazán szemrevaló idegen világgal érkezett a Lightyear Frontier korai verziója, de világos, hogy a játékra még ráfér a csiszolás - nem technikai szinten, hanem az ötletek és azok megvalósítása terén. Mivel nem szűkölködünk a nála jóval sokrétűbb és kidolgozottabb farmolós-craftolós címekben, leginkább csak azoknak tudom ajánlani a játékot, akik oda-vissza vannak a mechekért. Más esetben érdemes megvárni a végső verziót, ami remélhetőleg a sztori kohézióját, a kooperatív mód visszásságát és a néhol betonfalba ütköző fejlesztési rendszert is gatyába rázza majd. Szüksége lesz a játéknak erre, hiszen nem gyenge a konkurencia.
A Lightyear Frontier korai verziója PC-n és Xbox Series X/S-en elérhető. Mi Xbox Series X-en próbáltuk ki a játékot.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.