Killer Klowns from Outer Space: The Game teszt

Természetesen ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a Behaviour Interactive által elkészített 1v4-es móka a 2016-os megjelenése óta alaposan kibővült, ami bizony hatalmas előnynek számít a vadiúj belépőkkel szemben. Erre pár bukást követően a konkurenciáknál is rájöhettek, hiszen onnantól kezdve arra az elemre helyezték a főhangsúlyt, ami még a Dead by Daylight széles, de korántsem tökéletes portfóliójából is hiányzik, a hivatalos licencekre. Ennek egyik élharcosa az amerikai IllFonic csapata volt, akik többek között olyan sikercímekkel igyekezték magukat bebetonozni a műfaj legnagyobbja mellé, többnyire sikertelenül, mint a Péntek 13, a Ragadozó, vagy éppen a Szellemirtók. Sajnos azonban ezen jogok megszerzése nemcsak magától értetődő előnyökkel, hanem bizony jókora hátrányokkal is járnak, amiket mind a mai napig megtapasztalhatnak azok, akik belevetnék magukat a fentebb felsorolt játékok egyikébe.

Mert az odáig mind szép és jó, hogy az ismerős helyszínek és az ikonikus szereplők könnyedén vásárlásra sarkallhatják az adott téma rajongóit, csakhogy az ebből fakadó többletköltség, valamint a behatárolt bővíthetőség hatalmas béklyóként nehezedik rá a fejlesztőkre és a kiadóra egyaránt. Ennek ékes példája a Friday the 13th: The Game, ami mára már sehol sem vásárolható meg, de valószínűleg idővel hasonló jogi hercehurcákra számíthat a Ghostbusters: Spirits Unleashed, valamint a Predator: Hunting Grounds is, bár ez utóbbi esetében talán ez nem is lenne akkora baj. Ez viszont csak az egyik hatalmas probléma, a másik az maga az alapmű által meghatározott és áttörhetetlen keretrendszer, ami szükségszerűen meghatározza azt, hogy merre és meddig mehetnek el a készítők. Ennek köszönhetően a későbbi bővítmények nemcsak lassabban érkezhetnek meg, hanem akár teljesen el is apadhatnak, hiszen példának okáért még egy akkora franchiseból is kifogyott a szufla, mint a Péntek 13, előbb.

És ha Jason Voorhees a temérdek mozifilmmel a háta mögött sem volt képes idővel megújulni, akkor mit mondjanak szerencsétlen űrből érkezett gyilkos bohócok, akik írd és mond, mindösszesen egy alkalommal terrorizálták a környékbeli embereket? Az 1988-ban megjelent horror-vígjáték ugyanakkor telis-tele van olyan ikonikus pillanatokkal, amik szabályszerűen könyörögnek azért, hogy átültessék őket egy játékba. Szerencsére hozzám hasonlóan az IllFonic és a Teravision Games csapata is elvégezte a házi feladatát és alaposan áttanulmányozták a Killer Klowns from Outer Spacet (kizárólag eredeti nyelven, mert a szinkron pocsék), aminek szerethetően bugyuta megoldásai lépten-nyomon visszaköszönnek majd a virtuális bohóckodásaink alatt. Ezen a téren egyébként szinte tökéletes munkát végeztek a fejlesztők, akik láthatóan hatalmas odaadással nyúltak hozzá az alapműhöz, ez pedig a végeredmény minden egyes bitjéből kiérződik.

Ennek köszönhetően, akárcsak a film esetében, számtalan alkalommal fog majd bekapcsolni az „annyira rossz, hogy már jó” faktor, ami többé-kevésbé segít átvészelni a játékidő alatt felmerülő problémák nagy részét. Merthogy ilyenekből sajnos van bőven, ráadásul ezek többnyire olyanok, amik jóval túlmutatnak a hivatalos megjelenés előtti verzióból fakadó és könnyedén kijavítható bugok, valamint szerveroldali gondok okozta kellemetlenségeken. Mielőtt azonban betekintenénk a cirkuszi sátor sötét kulisszái mögé, inkább foglaljunk helyet a nézőtéren és adjuk át magunkat a főattrakció által nyújtotta örömöknek, ami bár első pillantásra ismerősnek tűnhet egyesek számára, valójában jócskán akad pár, korábban sosem látott mocskos kis trükk a tarsolyában.

Az egyik legszembetűnőbb ezek közül maga az alapfelállás, hiszen ezúttal 3v7-es felállásban akciózhatunk, ahol három bohóc (később érkeznek további „segítők” is) próbálja meg becserkészni a hét hullajelöltet. Érdekes megoldás, hogy a meccsek gyakran ennél kevesebb játékossal is elindulnak, ami egyrészről jó ötlet, hiszen ezáltal ki lehet váltani a végtelenített lobbyk okozta kellemetlenségeket, ugyanakkor nem túl fair, ha teszem azt a te oldalad jóval kevesebb szereplővel rendelkezik, mint az előírt maximum. Ezt a problémát hívatott áthidalni, hogy az éppen zajló játékokba is be lehet csatlakozni, bár ez gyakran visszafelé sül el, ami leginkább a semmit sem mérlegelő, katasztrofális respawn rendszernek köszönhető. Ennek hála ugyanis gyakran rögtön egy ellenféllel szemben találjuk magunkat, aminek következtében a delikvens pillanatok alatt kiveri belőlünk a szuszt. Ez egyébként a halott játékosok visszatérése esetében is sokszor elő szokott fordulni, ami kifejezetten idegesítő, főleg akkor, ha teszem azt pont ezen múlik az utolsó vattacukorgubó sorsa.

Vattacukorgubó? Hát az meg mi a franc, kérdezhetitek teljesen jogosan, de ne aggódjatok, mindent elmagyarázok, ha már a játéknak nem sikerült. A menüben helyet kapó tutorial ugyanis egy rossz vicc, ami kimerül annyiban, hogy pár diával megtámogatott tőmondatban igyekszik bemutatni az alapokat, többnyire sikertelenül. Sőt, konkrétan a filmet megnézve jobban megértettem azt, hogy mire megy ki a játék, szóval aki valóban kíváncsi a mikéntre és hogyanra, az nyugodtan foglaljon helyet a moziban, mindenki másnak pedig szolgáljon mankó gyanánt a következő bekezdés. Míg az emberek feltett szándéka a négy, limitált alkalommal használható menekülési pont (a meccs vége felé érkezik egy további lehetőség is) egyikének megnyitása és használata, addig a bohócok feladatlistája már jóval szerteágazóbb, aminek köszönhetően többféle módon is győzedelmeskedhetnek. Összesen háromféleképpen igázhatják le a világot, az egyik ilyen, ha lejár a visszaszámlálás, esetleg minden túlélőt megölnek, végül és nem utolsó sorban pedig összegyűjtenek legalább 15 darab rózsaszín cukorbábot (mindegyik akasztással csökken a perkek aktiválódási ideje), amiket a generátorokra felakasztva idő előtt előidézhetik a Klownpocalypse robbanást.

Efféle gubókat a pályákon elszórva bárhol találhatnak, viszont sokkal célravezetőbb, ha a megfelelő mordályt a kezükbe véve inkább a túlélőkből gyártanak vattacukrot. Természetesen mindehhez a másik félnek is lesz pár szava, akik mindenféle képességgel, tárgyakkal és hamar elhasználódó fegyverekkel igyekeznek majd elodázni az elkerülhetetlent. Külön érdekesség, hogy az emberek nemcsak megtántorítani tudják a bohócokat, hanem akár meg is ölhetik őket, amivel 45 másodpercig parkolópályára állíthatják a kiszemelt célpontot. Visszatérni egyébként nemcsak a piros orrú cirkusziak, hanem a túloldalon helyet foglaló földi halandók is képesek lesznek, bár ehhez egy egyedi gépezet aktiválása szükséges, amire meccsenként csak egyszer van lehetőség, cserébe az összes halott visszatérhet a játékba. Akkor sincs ok a szomorkodásra, ha végérvényesen kimúlt valaki, ugyanis különféle minijátékokat teljesítve akár a túlvilágról is segíthetjük a még életben lévő bajtársainkat.

Efféle ügyességi gombnyomkodások a játékmenet alatt számtalanszor előfordulnak majd, amiket elbukva magunkra vonzhatjuk a bohócok figyelmét, sikeres teljesítésükkel pedig felgyorsíthatjuk az aktuális cselekedetünket. Ezek begyakorlása tehát létfontosságú és mivel a tutorial erre nem biztosít opciót, a legjobb, amit tehetünk, hogy elindítunk egy privát meccset, ahol akár botokkal szemben is megmérettethetünk. Valódi kihívásra azért senki se számítson, ugyanis a mesterséges intelligencia borzasztóan buta, ennek ellenére mégis ajánlott gyakran benézni ide, mert egyrészt a Quickplayjel ellentétben választhatunk(!) oldalt, másrészt pedig az itt megszerzett tapasztalati pontok ugyanúgy jóváíródnak a profilunkra, azaz végre tudunk úgy együtt szórakozni a haverokkal, hogy közben nem kell lemondanunk a fejlődés nyújtotta feloldható extrákról.

A fejlődési rendszer egyébként közös és mindkét oldal számára nyithatunk ki új karaktereket, képességeket és skineket, sőt, különféle kihívásokat is teljesíthetünk, amiknek abszolválásával újabb kinézeti opciók kerülnek a birtokunkba. Ezen a téren elképesztően jól teljesít a játék, számtalan testreszabási lehetőségünk lesz, viszont perkek és fegyverek terén már jóval szűkösebb a felhozatal, ráadásul amik vannak, azok sem túl kiegyenlítettek. Néhány bohócoldali trükk (amikből egyet választhatunk magunknak a fix teleport és buff mellé) túlságosan erősre sikeredett, amit a lassabb mozgási sebességükkel és hamarabb elfogyó staminájukkal igyekeztek kompenzálni, a valódi gondot azonban nem itt, hanem a halálosztó alkalmatosságok között találjuk meg. Egészen pontosan a Popcorn Bazookáról és a Bouncecasterről van szó, melyek közül előbbi helyzetjelző pattogatott kukoricával kerget az őrületbe közelről és távolról egyaránt, utóbbi pedig területre ható vattacukros sebzéssel teszi pokollá az egyszeri túlélők hátralévő életét.

A legnagyobb baj pedig az, hogy ezek ellen sehogy sem lehet védekezni, mert hiába készülsz fel az emberi minitérkép, valamint a bohócok hallása alapján a közelgő akcióra, ha az adott ellenfél tele van pakolva op cuccokkal, akkor esélyed sincs a túlélésre. Mindezt ráadásul megkoronázza a gyatra hitbox, aminek hála idővel az összes találkozás agyatlan vagdalkozásba torkollik, ami egy-két alkalommal még vicces is, de sokadszorra már inkább csak frusztráló. És ha már itt tartunk, akkor ideje kitérni a játék legidegesítőbb tervezői döntésére, miszerint a gyorsan elmenekülők nem kerülnek ki a játékból, hanem kötelezően végig kell ülniük az egész meccset, máskülönben búcsút mondhatnak az összegyűjtött XP-nek. Velem számtalanszor előfordult, hogy túlélőként szerencsés tárgyleosztást kaptam és pár társammal együtt pillanatok alatt megléptem az adott pályáról, majd ezt követően még negyedórán keresztül bámultam azt, ahogyan a társaim vergődnek, mindezt 6550 tapasztalati pont miatt. Legalább a rohadt kihívások állásait nézegethetném közben, de nem, mintha csak azért büntetne a játék, mert ügyes voltam. Hát köszönöm szépen.

Akárcsak azt, hogy a játék gombkiosztását sehol sem lehet átállítani, egyedül az egér érzékenységét piszkálgathatjuk, minden más kőbe van vésve. Ezzel szemben viszont felskálázási megoldásból többet is kapunk, aminek létjogosultságát a megvalósítás minősége egyáltalán nem indokol. Bár az összkép maga egyáltalán nem rossz, ráadásul a hangokkal és a zenékkel kiegészülve remekül hozza az eredeti film hangulatát, még a legmagasabb beállítások mellett sem volt képes megizzasztani a masinámat. Ez egyébként közösségépítés szempontjából kifejezetten előnyös lehet, hiszen emiatt a gyengébb gépekkel rendelkező emberek is belekóstolhatnak a gyilkos bohócok mindennapjaiba, ami a crossplayjel kiegészítve talán elég lesz ahhoz, hogy ne haljon meg az egész pár hónap alatt. Mondjuk jó lenne, ha ezirányba a fejlesztők is tennének pár lépést, mivel a játékban jelenleg elérhető tartalom és az érte elkért pénzösszeg aránya köszönőviszonyban sincs egymással. Az egyetlen játékmód, az öt nagy pálya és ugyanennyi bohóc, valamint túlélő hihetetlenül hamar kifullad és repetitívvé válik, a mindezért elkért 40 euró pedig még viccnek is rossz, de lehet csak én nem értem a tréfát.

A Killer Klowns from Outer Space: The Game, akárcsak az alapjául szolgáló mű, egy bárgyú, de mégis szerethető ökörség lett, amibe sajnos sokkal több defekt jutott, mint magába a filmbe, pedig higgyétek el, ez hatalmas szó. A legnagyobb gondom az, hogy akad benne pár olyan megkérdőjelezhető tervezői döntés, amik jelenleg könnyedén elvehetik az emberek, illetve bohócok kedvét a folytatástól. Az is nagy kérdés, hogy egyetlen filmből táplálkozva fellehet-e tölteni plusz tartalommal az egyelőre igencsak foghíjas lehetőségeket, vagy ebben ennyi volt és nem több? Kérdések tehát vannak, válaszok már kevésbé, én mégis reménykedem benne, hogy a fejlesztők nem engedik el ezt az imádnivaló marhaságot, mert haverokkal kiegészülve még a nyilvánvaló hibái és hiányosságai ellenére is piszkosul szórakoztató tud lenni, azonban még ezek az önfeledt pillanatok sem tudják teljességgel elfeledtetni a 40 eurós árcédulát. Értem, hogy miért kerül ennyibe, hiszen a jogokat is ki kell fizetni valamiből, de akkor cserébe legalább töltsék fel érdemleges tartalommal, máskülönben a Péntek 13-hoz hasonlóan hamarosan a bohócokat is lehúzhatjuk a csillagközi klotyón.

A Killer Klowns from Outer Space: The Game június 4-től elérhető PlayStationra, Xboxra és PC-re. Mi utóbbin teszteltük.