A sci-fi elemekkel gazdagon meghintett akciójáték érdemei ugyanis kimerülnek annyiban, hogy a sötét űr helyett ezúttal egy teljességgel víz borította ismeretlen bolygót kell felfedeznünk. A koncepció tehát, ahogy a bevezetőben is írtam, kifejezetten érdekes, hiszen játékokban meglehetősen ritkán merészkedhetünk alá a vízfelszínnek, különösen úgy, hogy a túlélés nem a különféle halak és algák gyűjtögetésében, valamint a sós víz megtisztításában ölt testet, hanem a környezetünk feltérképezésében, illetve az ellenséges létformák szétlyuggatásában. Mindehhez a hajónkat vezérlő AI nyújt majd segítséget, aki azon túl, hogy felébresztette hősünket a több száz éve tartó hibernációjából arra kéri őt, hogy ugyan, ha már így alakult, akkor nézzen körbe a környéken, hátha ily módon, a levitézlett civilizáció romjain keresztül kiderülhet a mindent uraló vízi világ létrejöttének valódi oka.
A történet pedig nagyjából ennyiben ki is merül, hiszen a sablonos kezdést követően később sem fog felpezsdülni, a helyzeten ráadásul tovább ront az a megoldás, hogy mindezt dögunalmas és monoton „beszélgetések” formájában élhetjük át. Utóbbiakon egyébként erősen érződik az AI utóhatás, azonban mivel amúgy is szinte végig egy gép beszél hozzánk, ezért ezt nem igazán említeném negatívumnak. Azt már viszont sokkal inkább, hogy mindeközben egy pillanatig sem érezzük magunkat a tenger alatt, leszámítva persze az itt-ott úszkáló halrajokat, valamint a piszkosul idegesítő és kikapcsolhatatlan vízeffektet, ami belső- és külső nézetben egyaránt megnehezíti majd a tájékozódásunkat. Ezt egyébként tovább súlyosbítja hajónk irányíthatósága is, amit érezhetően a nyílt vízi közlekedésre és harcokra terveztek, mert amint bekeveredünk egy szűkösebb barlangba, rögtön megbicsaklik az egész.
Hiába tudunk ugyanis forogni, orsózni, farolni, illetve egyéb hasonló kunsztokat bemutatni, ha elég egy apró, szabad szemmel alig látható, vagy épp teljességgel láthatatlan kiszögellés ahhoz, hogy beakadjunk és elveszítsük az uralmat a járművünk felett. Ezzel tisztában lehettek a fejlesztők is, hiszen lehetőséget adnak nekünk, hogy kiszálljunk a kabinból és amíg az oxigénünk tart, addig úszva fedezzük fel a környéket. Az ötlet jó, a megvalósítás viszont csapnivaló, ugyanis amint magunk mögött hagyjuk hajónk biztonságosnak hitt fülkéjét, a beállított egér- és kontrollerérzékenység kilő az űrbe, ezáltal keserítve meg a vízi életünket. Egyébként egy jó tanács, amennyiben nem gamepaddel szeretnétek végigszenvedni ezt a pár órát, akkor húzzátok is ki a számítógépetekből, mert a játék még inaktív állapotában is az aktuálisan bedugott irányító ikonjait fogja mutogatni, sőt, a rezgést sem ússzuk meg, amit valamiért sehol sem lehet kikapcsolni a mobiljátékokat idéző borzalmas menüben.
Ennek megfelelően természetesen a kezelői felület is csapnivaló, ráadásul még a használata is nehézkes, ami különösképpen a tárgylistánk esetében lesz feltűnő. Merthogy hiába veszünk fel temérdek használati tárgyat és egyéb nyersanyagot, a rendszer mindegyiket, még a teljesen megegyezőket is külön-külön kezeli. Emiatt aztán ha fel akarjuk venni őket, illetve pakolgatni szeretnénk azokat a zsebünk, a hajónk raktere, valamint a központi bázisunk raktára között, akkor ezt csakis egyesével tehetjük meg, ami piszkosul lelassítja a tárgymenedzsmentet, illetve a kraftolást. A tempó azonban nemcsak itt, hanem a nyílt vízen is vissza lesz fogva, hiszen hajónk alapsebessége a megszerezhető fejlesztése ellenére is borzalmasan lassú lesz, amit egyedül a beépített boosttal lehet kompenzálni. Vagyis csak lehetne, merthogy a nafta piszkosul gyorsan kifogy belőle, ráadásul lassan is töltődik vissza és még erősíteni sem tudjuk később, szóval jobban tesszük, ha hozzászoknunk a fél perc cammogásért megkapott öt másodpercnyi „felhőtlen” örömhöz.
Ez főleg amiatt problémás, mert a temérdek beakadó scriptnek és jelenlévő bugnak hála a játék gyakran hajlamos szétesni, ebből a nihilből pedig kizárólag csak az Alt+F4 áldásos hatásával tudunk majd megmenekülni. Természetesen ez magával hozza egy korábbi mentésünk visszatöltését is, amit követően abban a hiszemben totyoghatunk vissza a legutóbbi tartózkodási helyünkre, hogy hátha most beadja azt az istenverte átvezetőt. Hiú ábrándokat azonban ne kergessetek, mert nálam többször előfordult olyan, hogy egyes helyszíneket négyszer, esetleg ötször is meg kellett látogatnom a siker érdekében, mint utóbb kiderült pusztán azért, mivel a sebességem, vagy épp a megközelítési irányom nem felelt meg a fejlesztők által felém támasztott elvárásoknak.
Természetesen a 12 eurós árcédula alaposan visszább vette a játék iránt támasztott előzetes elvárásaimat, de végül még ennek tudatában is fájóan keveset kaptam tőle, ráadásul az sem működött igazán. A Stardiver jelenleg ugyanis nem több, mint egy érdekes koncepcióval rendelkező, néhol egész mutatós korai hozzáféréses ígéret, amit valamilyen oknál fogva teljes megjelenésként igyekeznek a pofánkba tolni. Hatalmas hiba volt ezt így, ebben a formában kipakolni Steamre, mert mire ebből a fejlesztők összehoznak valami épkézláb verziót, addigra garantáltan hónapok fognak eltelni és valószínűleg azok is elfeledkeznek a létezéséről, akiket amúgy érdekelt volna ez az elsőre izgalmasnak tűnő, de aztán pillanatok alatt érdektelenségbe süllyedt vízalatti világ.
A Stardiver szeptember 12-én jelent meg, kizárólag Steamre.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.