SpongeBob SquarePants: The Patrick Star Game teszt

A Goat Simulátortól „kölcsönvett” céltalan ökörködés ugyanis hiába tűnik élvezetesnek az első pár percben, a temérdek játékmeneti és megvalósításbéli probléma okán a játékkal eltöltött időnk jelentős része abból fog állni, hogy folyamatos csuklásra késztetjük a fejlesztők teljes családfáját. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy bár a PHL Collective csapata az agyrohasztó szituációknak, valamint az eredeti szinkronnal felvértezett félkegyelmű szereplőknek hála tökéletesen idézik meg a Spongyabob hangulatot, sajnos a játékfejlesztéshez annyira már nem értenek, emiatt pedig lépten-nyomon olyan idegesítő marhaságokba és hibákba fogunk belegurulni Csillag Patrikkal, amik könnyedén elvehetik a kedvünket a további szenvedésektől.

Az a legnagyobb probléma, hogy lehetetlen egyetlen dolgot kiemelni ezen a téren, mert annyi minden igyekszik aláásni az önfeledt szórakozásunkat, teszem hozzá, sajnos sikerrel. Kezdésnek ott van rögtön az irányítás, ami egy platformer alapokkal rendelkező sandbox játék esetében különösen fontos, hiszen ki a fene akarná egy lomha, összevissza csúszkáló, állandóan beakadó főszereplővel tölteni a drága idejét. Nos, ha valakinek mégis effajta mazochista vágyálmai lennének, akkor itt megtalálhatja számára a tökéletes partnert, merthogy Patrik terelgetése minden, csak épp nem kényelmes. Legyen szó akár billentyűzetről, akár kontrollerről, a küldetések teljesítése érdekében folyamatosan küzdenünk kell a játékelemekkel, ami kérdés nélkül a mozgó platformok és a járműves szegmensek esetében csúcsosodik ki a legjobban. Előbbinél az állandó lezuhanás okozza majd az agyvérzésközeli állapotokat, míg utóbbinál a játékbeli fizika fog csúfot űzni belőlünk, aminek egyetlen érdemi erénye, hogy legalább konzisztensen pocsék.

Mondjuk így sem igazán tudunk majd ehhez hozzászokni, mert a tárgyakkal való érintkezésnek itt, Bikinifenéken állandóan beláthatatlan következményei lesznek. Valamikor csak örökre összefonódunk (ilyenkor jön jól a menüben helyet kapó, a teljes világot alaphelyzetbe állító reset gomb), máskor magatehetetlenül katapultálunk fel a vízfelszín felé, de többször előfordult velem olyan is, hogy a közbenjárásomnak köszönhetően egy felvett küldetéshez szükséges létfontosságú eszköz egész egyszerűen eltűnt a semmibe. Ráadásul mivel a játékban helyet kapó minijátékok és feladatok szinte egytől-egyig erre a borzalmas, bugos fizikára épülnek, ezért aztán sosem érezhetjük magunkat teljes biztonságban, hiszen hiába ötletesek a felvehető missziók (autóverseny, épületmosás, vidámpark tesztelés, esernyőejtőzés, Overcooked-szerű főzés stb.), ha alattuk végig attól fogunk rettegni, hogy mikor érkezik meg az előrehaladásunkat teljesen lenullázó vízalatti apokalipszis. Annyi szerencsénk azért akad, hogy a fejlesztők a normálisan működő kamerakezeléshez sem értenek, szóval sokszor észre sem vesszük majd, ha éppen gallyra megy körülöttünk minden.

Mindezek persze tudnak fájni, főleg, ha egyszerre több is beüt közülük, de aztán több órányi szenvedés után végül megvilágosodtam és rájöttem, hogy ezeket a hülyeségeket a PHL Collective csapata valószínűleg direkt hagyta benne a végleges verzióban. Egyrészt ez tovább erősítené a Goat Simulatoros párhuzamot, másrészt, ha sikerülne lefejtenünk a tengernyi bugot, a folyton megbicsakló fizikát, a lomha irányítást és a körülményes kamerakezelést a játékmenet gerincéről, akkor egy érdemi kihívást teljességgel nélkülöző, pár órás ökörséget kapnánk, amiért talán még ennél is jobban fájna a 40 euró kicsengetése. A játékban azonban még ezeken túl is akad egy olyan „ötletes” megoldás, ami mesterségesen dúsítja fel az amúgy igencsak karcsú játékidőt, ez pedig nem más, mint a hihetetlenül hosszú töltési idők. Teljesen mindegy, hogy SSD-re, vagy HDD-re telepítjük a SpongeBob SquarePants: The Patrick Star Gamet, gyakran hosszú percekig fogjuk bámulni a Loading képernyőt, aminek következtében az arra kiírt és viccesnek szánt „Two hours later”, illetve egyéb hasonló feliratok is teljesen új értelmet nyernek.

Pontosan az ilyen jópofa, sokszor debil kikacsintások (mint amikor hősünk elájul és magatehetetlen csillagtestét mi rángathatjuk össze-vissza) és az igencsak ötletes minijátékok miatt érzek csalódottságot a SpongeBob SquarePants: The Patrick Star Game kapcsán, mert benne volt egy elképesztően élvezetes agymenés lehetősége, amit sajnos az inkompetens fejlesztők szinte egyáltalán nem tudtak kihasználni. Persze, akadnak jobb pillanatai, főleg akkor, ha éppen méltóztatik működni, de ez még így is irgalmatlanul kevés az üdvösséghez, különösen a rábiggyesztett 40 eurós árcédula tudatában. Talán pár hónap múlva, ha némileg leárazzák és kijavították a hibák nagyrészét, akkor érdemes lehet tenni vele egy próbát, addig azonban inkább nagyívben kerüljétek el Csillag Patrik Bikinifenéken zajló ámokfutását, mert önfeledt nevetés helyett egyelőre csak végeláthatatlan zokogást rejt a víz.

A SpongeBob SquarePants: The Patrick Star Game október 4-én jelent meg PlayStationre, Xboxra, Nintendora és PC-re. Mi utóbbin teszteltük.