Tavaly februárban szép köröket futott a ’90-es évekbeli Tomb Raider-trilógia felújítása: az eredetileg a brit illetőségű, azóta már az enyészeté lett Core Design által fejlesztett első három epizód (különösen az 1996-os első felvonás) hatalmas forradalmi klasszikusnak számít a videójáték-történelemben, és amellett, hogy bemutatta a 3D-s akció-kalandjátékok zsánerét, egy kultikus, halhatatlan karakterrel is megajándékozta a gamereket, aki a hullámvölgyek ellenére mind a mai napig képtelen kikopni a köztudatból. A sztorit minden régi motoros ismeri, az első trilógia veterán játékosok millióinak a szívét dobogtatja meg – az Aspyr pedig nagyszerűen megmutatta, hogyan is kellene kinézni egy olyan remasternek, ami ilyen kulcsfontosságú címeket hivatott a modern közönség elé tárni.
Ugyan nem bizonyult minden tekintetben tökéletesnek, de a hármas „felmelegítése” hatalmas nagy fun volt, a siker pedig eléggé nagynak bizonyult ahhoz, hogy a Tomb Raider-brandet birtokló fejesek újra bizalmat szavazzanak az Aspyr csapatának: ennek köszönhetően az első remastered-csomag után napra pontosan egy évvel (azaz február 14-én, Lara születésnapján) befutott a „folytatás”, vagyis a másik trilógia felhúzása. A pakk ezúttal az 1999-ben megjelent The Last Revelationt, a 2000-ben napvilágot látott Chroniclest és a 2003-as The Angel of Darknesst foglalja magában, tehát azokat az epizódokat, amelyek a sorozat első aranykorának a végét jelentették. Szóval lényegében a még félig-meddig belevaló negyedik, a legjobb esetben is csak közepesen tisztességes ötödik és a majdhogynem franchise-pusztító hatodik játékról van szó, amelyeken azért sokat segített a nosztalgia párás, részrehajló szemüvege, de az összességében kijelenthető, hogy az előző hármassal ellentétben az Aspyr most egy kicsit keményebb fába vágta a fejszéjét.
A teljes kép ismeretéhez azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy a The Last Revelation fejlesztésekor már alaposan tele volt a hócipője a Core-nak a szériával: az Eidos az évenkénti megjelentést erőltette, ami szűkös határidőket, megfeszített munkatempót és rengeteg feszültséget vont magával a csapaton belül. Ennek az lett az eredménye, hogy a készítők elszánták magukat, hogy megölik Larát, így véget vetve az évek óta tartó rabigának (persze az utókor a megmondhatója, rettenetesen naivak voltak), egyúttal mindent beleadtak, amit még lehetett. Maximálisan odarakták magukat, így a negyedik etap az utolsó igazán jó Tomb Raider-epizód lett a klasszikus részek közül – nem meglepő, hogy a remastered-csomagból is ez sikerült a legjobban. Mivel egy alapból is színvonalas hozott anyagból dolgoztak, a végeredmény meglehetősen impozáns lett a textúrák felhúzásával és modernizálásával, a különböző tereptárgyak lekerekítésével, az eredeti dekoráció felturbózásával, no meg persze Lara új külsejével.
A pályákon bóklászva rengeteg olyan díszlettel találkozhatunk, amik az eredetiben csupán pixeles textúraként, vagy egyáltalán nem is léteztek, ezzel együtt természetesen a főhősnő is sokkal élethűbb – mint ahogy korábban, úgy most is egy pillanat alatt meggyőződhetünk erről az Options gomb lenyomásával, amivel ismét váltogathatunk az old school és a modern grafika között. Utóbbi esetében a környezet és az animáció zokszó nélkül élettel teli, miközben az átvezető videók ismét érintetlenül maradtak, annyi különbséggel, hogy ezúttal a magyar feliratot sajnos nélkülöznünk kell. Nem véletlen használtam előbb a „szinte” szót, mert habár a The Last Revelation remasteredjének látványvilága az eredeti játékhoz képest valósággal él és lélegzik, a fejlesztők a munkálatok során valamilyen tisztázatlan oknál fogva kivették a negyedik felvonás hangulatát alapjaiban meghatározó színes fényeket, így a végeredmény meglehetősen egyhangú lett.
És ez már csak azért is érdekes, mert a következő, szám szerint ötödik részben, vagyis a Chroniclesben nem csak, hogy meghagyták ezeket, de még jól fel is turbózták. Ettől eltekintve a két játék felújításába fektetett meló mértéke tökéletesen megegyezik: a Chronicles annak idején a kis szürke PlayStation-konzol határait feszegette a generációváltás esztendejében, emellett a játékot az Eidos mérhetetlen pénzéhsége, illetve a Core Design kiégése is megbélyegezte. Egyszerűen már tényleg nem tudtak mit kitalálni, ezért a címet totálisan áthatotta a rókabőrszag, ettől függetlenül nem nevezhető rossz játéknak. Lara négy fejezetre felosztott flashback-gyűjteménye (a történetben a régészlány temetésén összegyűlt közeli ismerősök emlékeznek vissza Lara korai, addig még nem ismert kalandjaira) a széria legjobb elemeit ötvözte. Hibái ellenére a rajongók szerették. Amíg a The Last Revelation a rövid tanulópályát leszámítva elejétől a végéig Egyiptomban játszódott, addig a Chroniclesben gyakorlatilag bejárjuk a világot, Rómától kezdve Oroszországon és Írországon át New Yorkig bezárólag.
A négy felvonás mind a sorozat egy-egy specifikus tulajdonságára koncentrál, az első az eredeti Tomb Raider rejtvényekkel és logikai feladványokkal teli hangulatát eleveníti fel, a második az akcióra erősít rá, a harmadik a felfedezésre, az utolsó pedig a lopakodásra. Az összkép, mint ahogy a The Last Revelationnél is, kifejezetten tetszetős. Aztán ott van a hatodik epizód, a hírhedt The Angel of Darkness, amire egyszerűen muszáj külön kitérni. Ugyebár a játék annak idején kereskedelmileg nem volt bukás, ellenben olyan katasztrofális állapotban jelent meg, hogy kishíján sírba tette a szériát, és ezzel véget is ért a Core Design Tomb Raideres pályafutása, majd néhány évvel később az Eidos be is zárta a stúdiót, a sorozatot pedig a Crystal Dynamics egyengette tovább. Épp ezért, a nagy remastered-őrület közepette is kissé meglepő, hogy a fejlesztők ezt a rossz emlékű játékot is gatyába akarták rázni (még ha amúgy logikus is a dolog), az nemkülönben, hogy ebből a melléfogásból még így sem tudtak csodás játékot fabrikálni.
Mindenesetre azért megpróbálták: a felújításba belepakolták a kivágott tartalmakat, pontosabban a párbeszédeket, a tanulópályát, a második játszható karakternek, Kurtis Trentnek is lett végre funkciója, ahogy immáron Rennes boltjában is lehet vásárolni, nem csak eladni és alkudozni (annak idején elég nagy negatívum volt, hogy az összegyűjtött pénzt semmire sem tudtuk elkölteni), szóval rendesen használják a sebtapaszt, ám ezen sebek közül néhány még mindig kezeletlenül maradt. A The Angel of Darkness amúgy is kakukktojás ebben a hármasban, mivel az már a következő generációra jött ki, és habár a textúrákat itt is szebbé varázsolták, a két verzió között nincs akkora minőségi különbség, mint a The Last Revelation és a Chronicles esetében. További probléma, hogy a hatodik rész remasterje nem kapott ray tracinget, valamint az Aspyr nem foglalkozott azzal a kellemetlen ténnyel sem, hogy a Core anno az eredeti változat PS2-es változatából a konzol technológiai korlátai miatt kivette a tükröződéseket, mert azt a PC ellenében nem bírta el a Sony hardverje. Tehát 22 évvel később hiába tudták volna könnyen megoldani a dolgot, a felújítás esetében konzolon még mindig csúnyább a játék, mint számítógépeken.
De még mielőtt mélyebben belemennék a negatívumokba, az átfazonírozott fotómód is megérdemel egy-két szót, ami alapból is hasznos feature, hiszen ennek köszönhetően ismét alaposan feltérképezhetjük a pályákat a továbbjutást jelentő tárgyak, kulcsok, kapaszkodók, titkos helyek és egyéb zegzugok után, viszont az úgynevezett Flyby kamerával már saját kisfilmeket is készíthetünk a pályákon elhelyezett kamerák segítségével, majd a közösségi médiában megoszthatjuk azokat. És azok a bizonyos egyéb negatívumok? Nos, akik játszottak az előző trilógia remasteredjével, azokat nem fogja nagy meglepetésként érni, hogy az eredeti játékok hibái és bugjai is benne maradtak a felújításban, mint például hogy a fegyver elrakása után Lara ugyanabban a pózban marad (szóval fogja a nem létező revolvert vagy shotgunt), vagy időnként egy új pályát elkezdve a bájos teste tele van „lyukakkal”, de a modern irányítás, a célzás, illetve meg-megőrülő kamera is visszatérő vendég az első három epizód felújításából.
Ami még nem lenne nagy baj, hiszen aki nincs ezzel kibékülve, annak még mindig ott van a jó öreg eredeti, csakhogy a The Angel of Darkness esetében már alapból is kínszenvedés volt a nehézkesen mozgó, egy-egy gombnyomásra csak másodpercekkel később, vagy egyáltalán nem reagáló Lara – gondolom kitaláltátok, hogy az Aspyr itt sem erőltette meg magát, inkább rábízta az egészet a friss irányításra. A borzalmas mentési rendszer miatt is sokan fogják szívni a fogukat, mivel azt ismét csak manuálisan lehet megoldani, ráadásul a játékoknak megvan az a „bája”, hogy ha ezúttal mondjuk pont zuhanás közben mentünk rá véletlenül egy előző slotra és más mentett állás nincs azon kívül, akkor nem az aktuális fejezet elejétől, hanem konkrétan a legelejétől kell újrakezdenünk az egészet. Külső szemmel persze csak lazán legyint az ember, mert szó szerint rengeteg slot áll rendelkezésre, meg hát az előző trilógia után feltehetően mindenki megtanulta a leckét (menteni, menteni, aztán a változatosság kedvéért megint menteni, minden egyes ugrás, mászás és csapda előtt), azonban ha szemtől szemben benne vagy, akkor nagyon könnyű óvatlannak lenni.
Szóval a Tomb Raider IV-VI Remastered egy-két apró kivételtől eltekintve minden erényével és hibájával együtt ugyanolyan, mint az előző felújítás, kis túlzással élve ha egy csomagban érkezett volna azzal, senkinek sem tűnne fel. Összességében a problémák még mindig zavaróak, ám mégsem lehet elmenni amellett, hogy ezekkel a játékokkal még most is hatalmas nagy élmény játszani, főleg, hogy több mint 20 éves címekről van szó, amelyek közül az egyik hiába nem állt anno a helyzet magaslatán az eredeti formájában, a nosztalgia mégis tudott rajta szépíteni valamicskét. Az Aspyr megint tisztességes munkát végzett (még ha nem is tökéletest), újfent ismét kihagyhatatlan csomaggal ajándékozták meg a Tomb Raider-rajongókat, és a magam részéről azt sem bánnám, ha egy év múlva ugyanitt, ugyanekkor már a Legend-Anniversary-Underworld trió felújításáról irkálhatnám a tesztet – úgy lenne igazán teljes a klasszikus Tomb Raider-élmény.
A Tomb Raider IV-VI Remastered Nintendo Switch-re, PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series konzolokra jelent meg. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.