Mindig szkeptikusak voltunk, mikor egy kedvenc filmünk második, később harmadik résszel gazdagodott – a sokadik epizód után pedig egyenesen rosszul lettünk a lerágott csont szagától. Féltettük kedvenc ogrénket, Shreket is.
Az első filmben azonnal beleszerettünk a csúf, büdös és hájas erdei lénybe, akinek az általánosítások ellenére kétszer akkora szíve van, mint egy fantasy-beli rondaságnak. Persze magát a filmet is imádtuk, nehezen tudtuk elképzelni, hogy a Dreamworks felülmúlja majd önmagát a második résszel – pedig így tett. Az első két rész olyannyira magasra tette a lécet, hogy más hasonló animációs filmeknek még csak nem is sikerült megközelítenie azt. Mikor a harmadik részt bejelentették, egyik szemünk sírt, másik pedig nevetett – egyfelől Shrek-rajongásunk továbbra sem hagyott alább, másfelől viszont ismertük már az ilyen sorozatok bukását. A cikk megírásakor nyugaton már mozikba került a Shrek the Third (Harmadik Shrek), melyről véleményt alkotni ezen cikkben nem szeretnénk: várjátok meg türelmesen Cooltúra-cikkünket, melyből minden kiderül majd!
Jelen tesztünk alanya a film játékadaptációja, mely minden létező platformra megjelent az első generációs Xbox, a PlayStation 3 és a Gamecube kivételével. Sajnos elmondhatjuk, hogy a Shrek-játékokat nem övezte akkora osztatlan siker, mint a filmeket – az egyes adaptációk vagy borzalmasan sikerültek, vagy esetleg sörrel, borral, pálinkával társítva langyosnak minősíthető darabokról beszélhettünk. A Shrek 2 kiemelkedő volt: ő talán az utóbbi kategóriába tartozik. Kíváncsian vártuk tehát, hogy mit sikerült összehoznia ezúttal az Activisionnek és fejlesztő csapatainak. A Shrek the Third a standardokat követi, újításokat nemigen vezet be, továbbá technikai téren sem kiemelkedően profi a játék – persze ettől függetlenül az összkép még lehet meggyőző.
A történet folytatódik, ahol a második résszel lezárult: Shrek és Fiona szüleik Túl az Óperencián-beli kastélyában tengetik mindennapjaikat mesebeli barátaik társaságában. Szamár és a nagy vörös Sárkány gyermekeikkel harmonikus családi életet élnek, a Csizmás Kandúr pedig latinosan naponta váltja nőit (bár ez így konkrétan nem derül ki). Egy napon viszont a második részben békává változtatott Harold király megbetegszik, halálos ágyán pedig kiböki: a trónörökös nem más, mint lánya férje, Shrek. Az ogre természetesen nem akar király lenni, neki már az is sok, hogy nem vehet naponta forró sárfürdőt és nem szellenthet nagyokat vacsora közben. Ilyen módon kerek perec kijelenti: ő nem lesz király, punktum. Harold király elküldi így főhősünket, hogy keresse meg unokaöccsét, Artúr herceget, aki a soron következő örökös. Több sem kell Shreknek, fogja barátait és hajóval elindul kutakodni. Nem sejti viszont, hogy az évekig megaláztatásban élő Szőke Herceg bosszút forral a szintén szörnyű sorsú Hook kapitány, Pinocchio tervezője és Hófehérke mostohája segítségével, hogy együtt megkaparintsák a királyi címet.
A játék keretsztorija egy-az-egyben megegyezik a film hátterével, az idegeskedés elkerülése végett azonban a történet csak nagy vonalakban hasonlít eredetijére, így a lényegesebb jelenetek kimaradtak az adaptációból. Többnyire más kulcsjeleneteket játszhatunk végig – bár a végkimenetel ugyanaz, mint a filmben -, ezért tartogat majd újdonságokat számunkra a film is, miután végigtoltuk a játékot. A filmből kivágott átvezetők is elmaradtak: a sztorit hangulatos bábjelenetek gördítik tovább. A párbeszédek teljesen egyediek, továbbá a poénok sem a moziból valók. Bizony, a humor a feldolgozásból sem maradt ki, igaz nem is ütnek akkorát a játékbeli viccek, mégis szórakoztatóak és hangulatosak. A játék során találkozni fogunk a film összes főszereplőjével, sőt néhány jelentősebb mellékhős is tiszteletét teszi majd. A sztorihűség jegyében a kitalált szereplők kimaradtak a Shrek the Third játékadaptációjából. Természetesen nem csupán Shreket lesz lehetőségünk irányítani: itt lesz párja, Fiona is, valamint nyomulhatunk majd a Szamárral, a Csizmás Kandúrral, Csipkerózsikával (aki ezúttal a filmben is komolyabb szerepet kap) és az ifjú Artúrral is. Mindegyik hős rendelkezik sajátos képességekkel: Artúr pajzsával hatékonyabban tud védekezni, kanmacskánk pedig kétszer akkorát képes ugrani például, mint társai.
A játékmenet olyan, mint vártuk: egyszerű. Megyünk, gyűjtögetünk, ugrálunk és közben rengeteget pofozkodunk, esetleg időnként logikázunk. (De csak egy nagyon picit az alacsony korhatár miatt.) A játszható karakterek között nem váltogathatunk, mindig egy adott szereplővel lendülhetünk neki egy-egy pályának. A játék során úgy nevezett Fairy Dust-ot gyűjtünk, mely elegendő mennyiség fejében speciális képességek kivitelezésekor hasznosítható. Ezen skillek nem összekeverendők a fentebb említettekkel: ezek elsősorban hatékony támadások, melyek egyszerre több ellenfelünkre is hatnak. A Csizmás Kandúr például beveti bájos nézését, melynek hatására még a leggonoszabb katonák és boszorkányok is leblokkolnak, Shrek pedig egy hatalmasat dobbant, így a körülötte álló ellenfelek hanyatt esnek. Sok Fairy Dust ellenében hívható elő az ún. Ogre Power is (természetesen csak Fiona és Shrek esetében), mely a Mátrixból már jól ismert időlassítást jelenti. A verekedés természetesen szintén egyszerű: tudunk kicsi és nagy pofont adni, illetve védekezni. Kombók igazából alig-alig vannak, gyakorlatilag az ugrás közbeni nagy ütést nevezhetjük egyedül annak – ekkor ugyanis hősünk egy hatalmasat ugrik a levegőben és onnan dobbant egy nagyot ellenfeleinkre. Jópofa dolog, ha sokáig tartjuk lenyomva az erős ütést, akkorát tudunk behúzni a rossz fiúknak, hogy a levegőbe repüljenek, és ami még jobb, hogy el is tudjuk őket kapni zuhanást közben, majd újfent elhajítani. A hanyatt esett ellenfeleket felrángathatjuk, majd kivégezhetjük: ahány játszható karakter, annyiféle befejezés található ilyenkor, sőt Shrek esetében például ez még ellenfelek típusától is változhat! Mondanom sem kell, hogy egyik-másik ilyen mozdulat mennyire vicces tud lenni – legalábbis a fiatalabbakat és az olyan elme lágyultakat, mint mi, biztosan meg fogja nevettetni olykor. :)
Persze nem sok értelme volna a játéknak küldetések nélkül – lehetőség van arra is, hogy végigszáguldjunk a pályákon, mint a z őrült, ám az így átélt játékélmény egy hatalmas nulla lesz. Minden szinten lesznek különféle feladataink: némelyik mindegyik pályán előfordul majd, némelyikkel sokszor találkozunk, valamelyik pedig csak egyszer-egyszer bukkan fel. Utóbbiak sem jelentenek túl sok változatosságot, hiszen többnyire olyan missziókról van szó, hogy gyűjtsünk össze „x" darabot „y" tárgyból – lehetnek ezek trófeák, koronák: a lényeg ugyanaz és a megoldási módszer is ugyanaz marad. Megéri viszont teljesíteni a feladatokat! Az újrajátszhatóságot is nagyban növeli, hogy helyet kapott a játékban egy Ajándékbolt névre hallgató menüpont, ahol az összegyűjtött pénzünket elkölthetjük: új ruhákat vehetünk például hőseinknek. Mielőtt kikívánkozna belőlünk a szimszfóbia, meg kell említeni, hogy a Shrek the Third-ben a ruhák nem dísznek vannak, lévén különféle bónuszokkal tápolják karaktereinket. Mindjárt más a helyzet, ha a játék szerepjátékra hasonlít, ugye? :) B eruházhatunk még nehézségi szintekre, kommentált pályákra, vagy többjátékos módhoz kapcsolódó extrákra.
Többjátékos módot említettünk volna? Bármilyen furcsa is legyen, igen: a Shrek the Third-ben multis meccseket is játszhatunk. No persze semmilyen hálózati megoldásra se számítsunk, tesztalanyunk alapvetően konzoljáték: még a számítógépes kollégáknak is meg kell elégedniük az egy masina mellett folyó többjátékos összecsapásokkal, holott PC-n rendkívül elterjedtek az internetes, urambocsá' LAN-mérkőzések. Másik érdekes kérdés, hogy egy akciójelenetekkel teletűzdelt platformjátékból miként válik élvezetes többen játszható móka. Szándékosan nem esett szó idáig az ún. Castle Capture című minijátékról, mely az egyjátékos részben is feltűnik egyszer-kétszer. A lényege, hogy egy kővetőgép segítségével le kell rombolnunk ellenfelünk kastélyát, várát: forgathatjuk masinánkat, állíthatjuk a lövés erősségét, a többit pedig a Havok fizikára kell bíznunk. Erre épül tehát a multiplayer (megjegyezzük: más konzolos változatokban állítólag vannak még más játékmódok) – nem lesz egy WCG-szám, de rövid ideig megfelel alternatív szórakozásnak. (És sokkal jobb annál a rengeteg agresszív, rasszista és szexuálisan túlfűtött marhaságnál, amikből a mai fiatalság megtanul lőni az AK47-essel!)
Végül pedig következzen a szokáso s technikai elemzés, ahol a legtöbb játékadaptáció vérzik el – így sajnos a Shrek the Third is. Nem voltak túl bíztatóak az első screenshotok, ezért nem is vártunk sokat a játék grafikájától, ennek ellenére mégis felszólítjuk arra a kedves készítőket, hogy szégyelljék el magukat! Egy Xbox 360-ra írt játéknak nem szabadna úgy kinéznie, ahogy tesztalanyunk kinéz: alacsony felbontású textúrák, baltával faragott karakterek, szegényes környezet és mindenféle next-gen effekt hiánya. Tovább rontja az összképet, hogy a fejlesztők a „jól" bevált motion blur eljárással próbálták szépíteni a helyzetet, mi azonban rafináltak vagyunk, és tudjuk, hogy csak lusták voltak valami komolyabb külsőt összehozni. A PC-s változat sem szép, a Wii-s, a PS2-es és PSP-s verziókról pedig ezek után már direkt nem is beszélünk. A hangokat nem vállalták be az eredeti szinkronszínészek, bár olykor megtévesztésig hasonlítanak rájuk, annyi különbséggel, hogy Mike Myers, Cameron Diaz, Eddie Murphy és Antonio Banderas szenzációs filmbéli alakítása után harmatgyengének minősültek az utánzatok: ilyen unott hangú bagázst régen hallottunk már. (Ráadásul Shrek szinkronja nagyon emlékezt etett a Call of Duty angolul beszélő oroszaira – borzalom!) Zene kevés van a játékban, azok is többnyire valamilyen pörgősebb rock dallamok digitális utánzatai: a filmbéli minőségi soundtrack-et elfelejthetjük. Az irányítás gamepaddel jónak mondható, billentyűzettel viszont csak nyugodt lelkiállapotban próbálkozzunk. Az ugrálós részek speciel mindkét eszközzel idegesítők voltak, de ezt betudjuk a szokásos platformjátékokkal kapcsolatos gyermekbetegségek egyikének.
Egy játékadaptáció ajánlásakor általában azzal gyűlik meg a bajunk, hogy milyen korosztálynak, milyen időkre ajánljuk az adott produkciót. Kicsiknek vagy nagyoknak? Film előtt vagy után érdemes-e végigjátszani? Könnyed szórakozásra végső soron bármilyen játékosnak ajánlható a Shrek harmadik része alapján készült játék, hiszen hangulatos és humorban gazdag címmel van dolgunk. A technikai negatívumokon túl kell tegyük magunkat, persze nagy valószínűséggel ez a kisebbeknek nem jelent majd gondot. Szerencsére a játék nem sok poént lő le a filmből, így gyakorlatilag a filmtől függetlenül is egy kerek játékot kapunk. Azonban mi mégis inkább azt mondjuk, hogy még a moziba menetel előtti pár órában érdemes végigtolni a programot, mert a Shrek the Third megtekintése utáni „ogrelázban" egy kicsit csalódni fogunk benne.
Jelen tesztünk alanya a film játékadaptációja, mely minden létező platformra megjelent az első generációs Xbox, a PlayStation 3 és a Gamecube kivételével. Sajnos elmondhatjuk, hogy a Shrek-játékokat nem övezte akkora osztatlan siker, mint a filmeket – az egyes adaptációk vagy borzalmasan sikerültek, vagy esetleg sörrel, borral, pálinkával társítva langyosnak minősíthető darabokról beszélhettünk. A Shrek 2 kiemelkedő volt: ő talán az utóbbi kategóriába tartozik. Kíváncsian vártuk tehát, hogy mit sikerült összehoznia ezúttal az Activisionnek és fejlesztő csapatainak. A Shrek the Third a standardokat követi, újításokat nemigen vezet be, továbbá technikai téren sem kiemelkedően profi a játék – persze ettől függetlenül az összkép még lehet meggyőző.
A történet folytatódik, ahol a második résszel lezárult: Shrek és Fiona szüleik Túl az Óperencián-beli kastélyában tengetik mindennapjaikat mesebeli barátaik társaságában. Szamár és a nagy vörös Sárkány gyermekeikkel harmonikus családi életet élnek, a Csizmás Kandúr pedig latinosan naponta váltja nőit (bár ez így konkrétan nem derül ki). Egy napon viszont a második részben békává változtatott Harold király megbetegszik, halálos ágyán pedig kiböki: a trónörökös nem más, mint lánya férje, Shrek. Az ogre természetesen nem akar király lenni, neki már az is sok, hogy nem vehet naponta forró sárfürdőt és nem szellenthet nagyokat vacsora közben. Ilyen módon kerek perec kijelenti: ő nem lesz király, punktum. Harold király elküldi így főhősünket, hogy keresse meg unokaöccsét, Artúr herceget, aki a soron következő örökös. Több sem kell Shreknek, fogja barátait és hajóval elindul kutakodni. Nem sejti viszont, hogy az évekig megaláztatásban élő Szőke Herceg bosszút forral a szintén szörnyű sorsú Hook kapitány, Pinocchio tervezője és Hófehérke mostohája segítségével, hogy együtt megkaparintsák a királyi címet.
A játék keretsztorija egy-az-egyben megegyezik a film hátterével, az idegeskedés elkerülése végett azonban a történet csak nagy vonalakban hasonlít eredetijére, így a lényegesebb jelenetek kimaradtak az adaptációból. Többnyire más kulcsjeleneteket játszhatunk végig – bár a végkimenetel ugyanaz, mint a filmben -, ezért tartogat majd újdonságokat számunkra a film is, miután végigtoltuk a játékot. A filmből kivágott átvezetők is elmaradtak: a sztorit hangulatos bábjelenetek gördítik tovább. A párbeszédek teljesen egyediek, továbbá a poénok sem a moziból valók. Bizony, a humor a feldolgozásból sem maradt ki, igaz nem is ütnek akkorát a játékbeli viccek, mégis szórakoztatóak és hangulatosak. A játék során találkozni fogunk a film összes főszereplőjével, sőt néhány jelentősebb mellékhős is tiszteletét teszi majd. A sztorihűség jegyében a kitalált szereplők kimaradtak a Shrek the Third játékadaptációjából. Természetesen nem csupán Shreket lesz lehetőségünk irányítani: itt lesz párja, Fiona is, valamint nyomulhatunk majd a Szamárral, a Csizmás Kandúrral, Csipkerózsikával (aki ezúttal a filmben is komolyabb szerepet kap) és az ifjú Artúrral is. Mindegyik hős rendelkezik sajátos képességekkel: Artúr pajzsával hatékonyabban tud védekezni, kanmacskánk pedig kétszer akkorát képes ugrani például, mint társai.
A játékmenet olyan, mint vártuk: egyszerű. Megyünk, gyűjtögetünk, ugrálunk és közben rengeteget pofozkodunk, esetleg időnként logikázunk. (De csak egy nagyon picit az alacsony korhatár miatt.) A játszható karakterek között nem váltogathatunk, mindig egy adott szereplővel lendülhetünk neki egy-egy pályának. A játék során úgy nevezett Fairy Dust-ot gyűjtünk, mely elegendő mennyiség fejében speciális képességek kivitelezésekor hasznosítható. Ezen skillek nem összekeverendők a fentebb említettekkel: ezek elsősorban hatékony támadások, melyek egyszerre több ellenfelünkre is hatnak. A Csizmás Kandúr például beveti bájos nézését, melynek hatására még a leggonoszabb katonák és boszorkányok is leblokkolnak, Shrek pedig egy hatalmasat dobbant, így a körülötte álló ellenfelek hanyatt esnek. Sok Fairy Dust ellenében hívható elő az ún. Ogre Power is (természetesen csak Fiona és Shrek esetében), mely a Mátrixból már jól ismert időlassítást jelenti. A verekedés természetesen szintén egyszerű: tudunk kicsi és nagy pofont adni, illetve védekezni. Kombók igazából alig-alig vannak, gyakorlatilag az ugrás közbeni nagy ütést nevezhetjük egyedül annak – ekkor ugyanis hősünk egy hatalmasat ugrik a levegőben és onnan dobbant egy nagyot ellenfeleinkre. Jópofa dolog, ha sokáig tartjuk lenyomva az erős ütést, akkorát tudunk behúzni a rossz fiúknak, hogy a levegőbe repüljenek, és ami még jobb, hogy el is tudjuk őket kapni zuhanást közben, majd újfent elhajítani. A hanyatt esett ellenfeleket felrángathatjuk, majd kivégezhetjük: ahány játszható karakter, annyiféle befejezés található ilyenkor, sőt Shrek esetében például ez még ellenfelek típusától is változhat! Mondanom sem kell, hogy egyik-másik ilyen mozdulat mennyire vicces tud lenni – legalábbis a fiatalabbakat és az olyan elme lágyultakat, mint mi, biztosan meg fogja nevettetni olykor. :)
Persze nem sok értelme volna a játéknak küldetések nélkül – lehetőség van arra is, hogy végigszáguldjunk a pályákon, mint a z őrült, ám az így átélt játékélmény egy hatalmas nulla lesz. Minden szinten lesznek különféle feladataink: némelyik mindegyik pályán előfordul majd, némelyikkel sokszor találkozunk, valamelyik pedig csak egyszer-egyszer bukkan fel. Utóbbiak sem jelentenek túl sok változatosságot, hiszen többnyire olyan missziókról van szó, hogy gyűjtsünk össze „x" darabot „y" tárgyból – lehetnek ezek trófeák, koronák: a lényeg ugyanaz és a megoldási módszer is ugyanaz marad. Megéri viszont teljesíteni a feladatokat! Az újrajátszhatóságot is nagyban növeli, hogy helyet kapott a játékban egy Ajándékbolt névre hallgató menüpont, ahol az összegyűjtött pénzünket elkölthetjük: új ruhákat vehetünk például hőseinknek. Mielőtt kikívánkozna belőlünk a szimszfóbia, meg kell említeni, hogy a Shrek the Third-ben a ruhák nem dísznek vannak, lévén különféle bónuszokkal tápolják karaktereinket. Mindjárt más a helyzet, ha a játék szerepjátékra hasonlít, ugye? :) B eruházhatunk még nehézségi szintekre, kommentált pályákra, vagy többjátékos módhoz kapcsolódó extrákra.
Többjátékos módot említettünk volna? Bármilyen furcsa is legyen, igen: a Shrek the Third-ben multis meccseket is játszhatunk. No persze semmilyen hálózati megoldásra se számítsunk, tesztalanyunk alapvetően konzoljáték: még a számítógépes kollégáknak is meg kell elégedniük az egy masina mellett folyó többjátékos összecsapásokkal, holott PC-n rendkívül elterjedtek az internetes, urambocsá' LAN-mérkőzések. Másik érdekes kérdés, hogy egy akciójelenetekkel teletűzdelt platformjátékból miként válik élvezetes többen játszható móka. Szándékosan nem esett szó idáig az ún. Castle Capture című minijátékról, mely az egyjátékos részben is feltűnik egyszer-kétszer. A lényege, hogy egy kővetőgép segítségével le kell rombolnunk ellenfelünk kastélyát, várát: forgathatjuk masinánkat, állíthatjuk a lövés erősségét, a többit pedig a Havok fizikára kell bíznunk. Erre épül tehát a multiplayer (megjegyezzük: más konzolos változatokban állítólag vannak még más játékmódok) – nem lesz egy WCG-szám, de rövid ideig megfelel alternatív szórakozásnak. (És sokkal jobb annál a rengeteg agresszív, rasszista és szexuálisan túlfűtött marhaságnál, amikből a mai fiatalság megtanul lőni az AK47-essel!)
Végül pedig következzen a szokáso s technikai elemzés, ahol a legtöbb játékadaptáció vérzik el – így sajnos a Shrek the Third is. Nem voltak túl bíztatóak az első screenshotok, ezért nem is vártunk sokat a játék grafikájától, ennek ellenére mégis felszólítjuk arra a kedves készítőket, hogy szégyelljék el magukat! Egy Xbox 360-ra írt játéknak nem szabadna úgy kinéznie, ahogy tesztalanyunk kinéz: alacsony felbontású textúrák, baltával faragott karakterek, szegényes környezet és mindenféle next-gen effekt hiánya. Tovább rontja az összképet, hogy a fejlesztők a „jól" bevált motion blur eljárással próbálták szépíteni a helyzetet, mi azonban rafináltak vagyunk, és tudjuk, hogy csak lusták voltak valami komolyabb külsőt összehozni. A PC-s változat sem szép, a Wii-s, a PS2-es és PSP-s verziókról pedig ezek után már direkt nem is beszélünk. A hangokat nem vállalták be az eredeti szinkronszínészek, bár olykor megtévesztésig hasonlítanak rájuk, annyi különbséggel, hogy Mike Myers, Cameron Diaz, Eddie Murphy és Antonio Banderas szenzációs filmbéli alakítása után harmatgyengének minősültek az utánzatok: ilyen unott hangú bagázst régen hallottunk már. (Ráadásul Shrek szinkronja nagyon emlékezt etett a Call of Duty angolul beszélő oroszaira – borzalom!) Zene kevés van a játékban, azok is többnyire valamilyen pörgősebb rock dallamok digitális utánzatai: a filmbéli minőségi soundtrack-et elfelejthetjük. Az irányítás gamepaddel jónak mondható, billentyűzettel viszont csak nyugodt lelkiállapotban próbálkozzunk. Az ugrálós részek speciel mindkét eszközzel idegesítők voltak, de ezt betudjuk a szokásos platformjátékokkal kapcsolatos gyermekbetegségek egyikének.
Egy játékadaptáció ajánlásakor általában azzal gyűlik meg a bajunk, hogy milyen korosztálynak, milyen időkre ajánljuk az adott produkciót. Kicsiknek vagy nagyoknak? Film előtt vagy után érdemes-e végigjátszani? Könnyed szórakozásra végső soron bármilyen játékosnak ajánlható a Shrek harmadik része alapján készült játék, hiszen hangulatos és humorban gazdag címmel van dolgunk. A technikai negatívumokon túl kell tegyük magunkat, persze nagy valószínűséggel ez a kisebbeknek nem jelent majd gondot. Szerencsére a játék nem sok poént lő le a filmből, így gyakorlatilag a filmtől függetlenül is egy kerek játékot kapunk. Azonban mi mégis inkább azt mondjuk, hogy még a moziba menetel előtti pár órában érdemes végigtolni a programot, mert a Shrek the Third megtekintése utáni „ogrelázban" egy kicsit csalódni fogunk benne.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.