Papák a partvonalon

Úgy tűnik Will Ferrel egyre jobban belopja magát a tengeren túli nézőközönség szívébe, ugyanis mostanság számos filmben tűnik fel főszereplőként, amely arra enged következtetni, hogy sokan kedvelik őt. Gondolok itt a Földre szállt boszorkányra, a Mi manóra? , A híres – Ron Burgundy legendájára, mely alkotások egytől egyig a közelmúltban készültek és arattak kisebb-nagyobb sikert a mozinézők körében. Általában az ügyefogyott pancser és egyben lúzer szerepét formálja legtöbb szerepében, amely alól nem kivétel a Papák a partvonalon sem. Ezen karaktertípust egészen hitelesen alakítja, bár nem kétséges, van még hova fejlődnie. Szinte tényleg csak vígjátékokban tűnik fel, ami nem biztos, hogy magas színészi képzettségére utal, mivel mint tudjuk a jó színész minden szerepkörben megállja a helyét, nem csak egy műfajban.

A Papák a partvonalonban Robert Duvall fiát alakítja, aki gyerekkorától fogva próbál a papa elvárásainak megfelelni, ám idővel rá kell jönnie, hogy soha nem lesz olyan vagány, sikeres és magabiztos, mint a faterja. Kiskorától kezdve minden sportágban csak ügyetlenkedik és botladozik, soha nem sikerül hatalmas bajnoki trófeákat és elismertséget szereznie. A papa, Buck és a fia, Phil (Will Ferrel) között emiatt mindig egyfajta verseny alakul ki, amelyekből újra és újra kiderül, hogy Buck a faszább csávó. A papa még Phil kisfiát vagyis az unokáját is kirakja focicsapatából, mondván hogy nem elég megfelelő, azonban Phil ezt megelégelve elvállalja egy másik csapat edzői szerepét, gondolván így talán revansot vehet eddigi sérelmeiért és sikerül legyőznie legfőbb riválisát. A gond csak az, hogy Phil focicsapata közel sem olyan profi gyerkőcökből áll össze, mint az apjáé. Egy lúzerekből és pancserekből verbuválódott csapat élére kerül, melynek tagjai valószínűleg egyszer sem álltak sorba, amikor isten a futballtudást osztogatta, így még csak a győzelem halvány fénysugara sem csillanhatott fel a szemük előtt. Nehéz feladat ilyen kvalitású gyerekekkel akár egy meccset is megnyerni, ám egy kis segítséggel elérhető közelségbe kerül a hőn áhított álom, a győzelem. A film mondandójaként pedig felmerül a kérdés: a győzelem a fontos, vagy csak a részvétel és a szórakozás? Természetesen erre a választ már mindenki tudja, ezért nem is boncolgatom tovább ezt a témakört.

Annak ellenére, hogy a film cselekménye nagyon kiszámítható, egész jó kis vígjátékot kaphatunk a pénzünkért, ugyanis akad egy-két mókás jelenet, amelyek mosolyra fakasztják a kedves mozilátogatót. A végére azonban már kissé unalmassá, egyhangúvá válik a sok bugyuta poén, ami nem tesz jót az alkotás színvonalának. A zenei betétek viszont külön dicséretet érdemelnek, ugyanis nagyon jól harmonizálnak az eseményekkel és néha már-már táncra késztetnek. Will Ferrel színészi teljesítményében tehát most sem kellett csalódnunk, mert hozza azt a közepesen jó szintet, amit eddigi filmjeiben is megszokhattunk, így a Papák a partvonalon is egész jó szórakozást nyújthat egy hideg téli délutánon, amikor épp nincs jobb a Tv-ben.

Mozipremier: 2005. november 8.
Műfaj: amerikai vígjáték
Játékidő: 95perc
Rendező: Jesse Dylan
Forgatókönyv: Leo Benvenuti, Steve Rudnick
Operatőr: Lloyd Ahern, Donald E. Thorin
Zene: Mark Isham, David Newman
Szereplők: Will Ferrell, Robert Duvall, Mike Ditka, Kate Walsh, Musetta Vander, Dylan McLaughlin, Josh Hutcherson