Doom

Az film univerzuma ha nem is teljesen, egy hangyányit azért eltér a game univerzumától, megijedni nem kell az atmoszféra és a bonyodalom egy és ugyanaz. Az eltérés egészen apró részletekben mutatkozik meg, pl. a Marsra nem szállítóűrhajók fuvarozzák a delikvenseket, hanem egyfajta teleportok. A történet lényegében sincs változás. A marsi UAC kutatóbázisról aggasztó híreket kap a földi központ: tudósok tűnnek el nyomtalanul, a befogott rádiójelek alapján emberi halálsikolyok hangját lehet kiszűrni (a szenvedő alany egy Dr. Carmack nevű figura, talán mindez tisztelgés a programozó úr előtt?). A kolónia karantén alá zárta a kritikus szektort, és az UAC vezetősége úgy döntött, hogy egy vérprofi katonai szakaszt bíz meg a helyzet kivizsgálására. A csoport vezetője Sarge,(The Rock) akiből emberi érzelmek teljesen eltűntek, az elmúlt esztendők kíméletlen gyilkológéppé változtatták, számára csak egy dolog létezik: a kapott parancs hibátlan végrehajtása, még ha ez ártatlan emberéletekbe is kerül, ideális megbízott az UAC számára. A brigád másik tagja John Grimm (Karl Urban – „Eomer” a LotR-ból), aki ugyan jóval szeretetteljesebb megnyilvánulásokra is képes, mi több különösen elfogult a küldetéssel kapcsolatban, mivel rég nem látott nővérének, Samantha-nak (Rosamund Pike) élete is veszélyben van, mivel ugyanabba a szektorba szólítja a hivatása, ahol a felfordulás zajlik. A feszültségkeltés minden eszközét latba vetve telik el a film első egyharmada, a rendező itt a kivárásra koncentrál, éppen ezért kicsit sokára indul be a Doom-ok védjegyéül szolgáló non-stop hentelés. Elsősorban a hirtelen hangokra és a sötétben a stukkerre szerelt lámpával kutatás miatt nő bennünk a para, de miután kiderül, hogy mi miatt történik ez és ez, innentől már az akcióé lesz a főszerep. A megoldást, akárcsak a játékban itt is az ősi, idegen civilizációk minden felkutatására létrehozott ásatásokban találják a szereplők, amelyek teljes inkognitóban folytak az UAC szárnyai alatt. A mígnem valaki hibát vétett, de – újabb eltérés a programktól – ahelyett, hogy a pokol kapui megnyíltak volna előttünk, ezúttal „egyszerű” vírus okozza a kalamajkát, amely zombivá, vagy egyéb, a játékokból ismerős rémségekké változtatja a szerencsétlent. Ugyan korántsem annyi rusnya dög tör Sarge-ék életére, mint mondjuk ránk a monitor előtt ülve, de jó volt viszont látni az Impeket (akik most elfelejtettek tűzlabdát dobálni), a Hell Knight-okat, vagy esetleg a Pinky Demont. Utóbbi egy mozgássérült portásból vedlett át robotlábú démonná. Bármennyire is akartak egyedi sztorit varázsolni film alá, ahogyan az korábban tervbe volt véve még a forgatás előtt, végül hajlottak a jó szóra és nem vonatkoztattak el túlságosan a játéktól, hogy ez kinek mennyire jön be, nekem speciel igen, az legyen mindenkinek a szívügye. Kisebb baki is előfordul a végeredményben, hiszen játékidő háromnegyedéig nekem nem esett le, hogy ki tulajdonképpen a főhős. Magam részéről én Sarge-ra tippeltem, de mint kiderült a Grimm-testvérek voltak azok. A másik kissé ferde történeti csavar, miszerint a minden betegségre immunitást nyújtó szérum csak azokak válik hasznára akik a lelkük mélyén jóságosak, akik pedig gonoszak, azok meg szörnyetegekké válnak, nos ez eléggé megmosolyogtató része a forgatókönyvnek. Végül melyik írót szidhatom azért, amiért a szeretett BFG-nket Bio Force Gun-nak keresztelte el, holott van a kicsikének sokkal frappánsabb becsületes neve! Nézzenek oda, hová süllyedtünk...