Szabadság, szerelem

A magyar származású Joe Eszterház és Andrew G. Vajna, az eseményekhez méltó módon emlékeztek meg az ’56-os magyar forradalom 50. évfordulóján. Lássuk, hogy ez a hír valóban igaz-e miután mi magunk is meggyőződtünk róla.

A történet egy barátságosnak éppenséggel nem nevezhető orosz-magyar vízilabda mérkőzéssel kezdődik, ahol betekintést nyerhetünk egy olyan világba, ami nem is volt még olyan régen mégis a mai fiatalságnak szinte elképzelhetetlennek tűnhet. Egy olyan világba, ahol nem létezett szabad akarat, nem lehetett senki egyéniség, az embernek nem lehetett saját véleménye. Ha ezeket a szabályokat valaki megszegte, biztos lehetett benne, hogy olyas valaki fogja beköpni, akire sosem gondolt volna, az emberek egymás hóhérjai voltak. Beindult egy olyan folyamat, aminek a végén az ávósok elvittek és sosem hoztak vissza. A terror hosszú éveit élték meg az emberek, egészen addig, amíg a műszaki egyetemben pár fiatal egyetemista ki nem robbantotta a forradalmat, aminek a célja a szabadság visszaszerzése volt.

Történetünknek két főszereplője Viki (Dobó Kata) egy egyetemista lány, akinek a szüleit egyszer elvitték és azóta is egyedül él, és az aranyifjú életet élő vízilabdás srác Karcsi (Fenyő Iván), akit az első pillanattól fogva magával ragadott az a tűz ami a lányban lobogott. A fiatalok elindultak tüntetni, hogy végre szabad élet lehessen Magyarországon, és bár sejtették, hogy az Orosz nagyhatalommal nem lehet ujjat húzni, a bátorság a szívükben erősebb volt minden erőnél. Pár nap alatt mindketten szabadságharcosokká váltak, sokat áldoztak azért, hogy egy szebb jövő lehessen hazánkban. A film vége, egyfajta keretet adva a történetnek, ugyancsak egy mérkőzéssel ér véget. A legendás Melbourne-i olimpiával ahol a magyarok rendes mérkőzésen, rendes bíróval szó szerint lealázták az oroszokat. Ezzel bebizonyítva, hogy a magyarokat sosem lehet teljesen legyőzni…


Az ember azt gondolná, hogy mindent tud az ’56-os eseményekről, hiszen olyan sokat hallottunk már róla, olyan sokat tanították már nekünk. De miután beül erre a filmre és végignézi, akkor érti meg igazán, hogy mi is történt valójában. Teljesen más dolog más szájából hallani, vagy a sorokat olvasni, mint meglátni azt a poklot ami szeretett fővárosunkban zajlott. Hihetetlen, hogy mindez valóban megtörtént, hihetetlen, hogy akkor még ilyen magyarok éltek ebben az országban. Mondanom sem kell, hogy ami mostanában a napokban történik azt egyszerűen szavakkal nem lehet kifejezni, de ebbe inkább nem mennék bele. Visszatérve a filmhez, mint azt már több helyről is hallani lehetett, a filmben csak a szereplők kitalált személyek és a szerelmi vonal, minden más teljesen hű a magyar történelemhez.


Bevallom férfiasan, nem vagyok egy magyar patrióta, sem pedig egy magyar film rajongó. Nem sok hazai film volt, amire képes voltam beülni a moziba, mert egyszerűen túlságosan magával ragadott az a színvonal amit az amerikai és francia filmek képviselnek. Tudom, tudom nem szép tőlem, de ez van. Viszont mikor ennek a filmnek megláttam a bemutatóját valami egészen furcsa érzés kerített hatalmába és tudtam, hogy meg kell néznem. Mondanom sem kell, hogy nem ért meglepetésként amikor már az első képsoroktól összeszorult a szívem. Hiszen ha csak morzsáiban is de még emlékeztem arra, hogy milyen volt itt az élet ’89 előtt. Pedig akkoriban már szinte érezhetetlen volt a kommunista hatás Magyarországon, de mégis ott volt és nagyon jó hogy most már nincsen. Hihetetlen az, hogy mennyit számít egy filmben, hogy a producerei külföldi filmes legendák. Azt kell hogy mondjam nagyon.


Minden tekintetben egy közel Hollywoodi produkcióra számíthat az aki megnézi, mind a megjelenítésben, zenében és színészi alakításokban is. Voltak egyes jelenetek ahol a színészeken érezni lehetett azt a tipikus magyar betegségnek nevezhető túljátszást, de csak nagyon kevés esetben. Voltak olyan képi megjelenítések amin látni lehetett, hogy nem egy 100 millió dolláros amcsi filmre ültünk be a moziba. De mindezek nem számítottak, mert összességében egy szuper jó kis filmet csináltak a készítők. Nekem az egyedüli problémám az volt, hogy a női szereplők eléggé bénán bántak a géppisztollyal a kezükben, látszott hogy nem tudják átérezni azt, milyen ha az ember egy ilyennel lőni kezd. Bár állítólag Dobó Katának az okozott a legnagyobb gondot, hogy milyen az ha valakit meglőnek, de szerintem ezzel nem volt semmit gond. Arra viszont több gondot fordíthatott volna, hogy milyen az, ha egy géppuska, lövés közben visszaüt. De hagyjuk ezt, ennyi kukacoskodás bőven elég volt. Mert a film szinte tökéletesnek nevezhető. Véleményem szerint a Kontroll mellett ez a legjobb magyar film, mindenkinek csak ajánlani tudom, SŐT igazából kötelezővé teszem a megtekintését, mert szörnyű nagy veszteség annak aki kihagyja!