Bábel

Egy gyönyörű, civilizációtol távol eső Marokkói hegyes földön egy férfi sétál, vállán egy vadászpuska. Útja az egyik szegény családnak a főjéhez vezet, aki fegyvert akar tőle venni, hogy ezzel legalább a vadászatot megkönnyítse nehéz életében.

Megtörténik az üzlet, a fegyvert le kell tesztelni, oda is adja fiainak azzal a mondattal, hogy minimum három sakált le kell lőniük, ha el akarják nyerni apjuk tiszteletét. A fegyver próbanapja tragédiába torkollik… Richard (Brad Pitt) és felesége Susan (Cate Blanchett) haldokló házasságukat igyekszik rendbe hozni egy távoli földön történő uttal, de még csak nem is sejthetik hogy mi vár rájuk. A történet ismét ugrik jó pár kilométert, egy mexikói határtól nem túl távoli amerikai kisvárosban, az idegen nyelvű bába engedélyt kér a szülőktől, hogy elmehessen fiának az esküvőjére, de valami közbejön ami miatt mégsem mehet el. Végül úgy dönt hogy magával viszi a gyerekeket, hiszen senkit sem talál aki vigyázhatna rájuk. Még nagyobb távolságot ugrunk, Japánban vagyunk és betekintést lelhetünk egy süketnéma tinédzser lánynak nehéz hétköznapjaiba, ahol semmi sem az aminek látszik, az ember sosem tudhatja hogy mit hoz a következő pillanat.


Ezek a fő történet fonalak Alejandro González új filmjében, aki többek között már a 21 Grammal is bebizonyította hogy nagyon ért a mai napok egyszerű embereinek a problémáihoz. A rendező láthatóan vonzódik az egyszerű emberek nem éppen egyszerű helyzetekhez való viszonyulásához. Látszik hogy az ő fő profilja az egyszeri ember személyes tragédiája, és az ahogy ezzel megbírkózik. Ezekhez a történetekhez mindig meg sikerül szereznie a világ legjobb színészeit még akkor is, ha néhol csak éppen hogy fellelhetőek a filmjeiben. Ebben az esetben a történet nagyon nehéz témát feszeget mégpedig azt, hogy nehéz esetekben ki az akire igazán számíthatunk illetve azt, hogy ilyenkor az ember milyen döntéseket hoz. A négy történet fonal természetesen úgy tűnik mintha nagyon különbözne egymástól és mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. De a néző, főleg azok akik a 24-en edződtek már jó előre összekapcsolják az apró részleteket és kitalálhatnak szinte mindent előre. Ez tulajdonképpen az első dolog ami negatívumként felhozható a filmmel kapcsolatban.


Nincsenek igazán meglepetések, de mivel nem egy thrillerrel vagy krimivel van dolgunk hanem sokkal inkább egy mély érzésű drámával, ezért ezt hamar meg is fogjuk bocsátani a rendezőnek. A másik komoly probléma az érezhetően túl sok hatásvadászat, amit mind a képi megjelenítéseken, az ilyeneken mint az össze-vissza kapkodó káosz kézi-kamera mozgás illetve a hihetetlenül drámai és szép zenéken keresztül érzékeltetni fogják velünk. Ez mind rendben lenne, de valahogy a néző zavarban lesz emiatt, mert nem azt fogja érezni amit a rendező el szeretett volna érni. Legalábbis velem teljesen ez volt a helyzet, csak néztem ki a fejemből és tudtam hogy most el kéne érzékenyülnöm, meg össze kéne hogy szoruljon a szívem, de valahogy ez mégsem történt meg.


A színészi alakításokról természetesen csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, nem véletlen, hogy a rendező mindig a legjobb színészeket választja meg a filmjeihez, hiszen ezzel akarja ellensúlyozni a hiányosságokat a mozijain belül. Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy ahogy a 21 gramm sem igazán fogja meg az embert, ez a Bábellel sem lesz másképpen, valahogy olyan kapufa feelingje van az egész filmnek. Mindenki érzi közben, hogy az üzenet lejött, a mondanivaló elérte a célját, de valahogy mégsem láthattunk valami igazán maradandót, valami igazán különlegeset.


Sajnálatos dolog ez hiszen a filmet 7 oscarra is jelölték és nekem az a véleményem, hogy ha bármilyen díjat is meg fog nyerni a képi megvalósításon kívül, akkor az nem lesz jól megérdemelt jutalom. Miért írom ezt? Miért vagyok ilyen kegyetlen? Nehéz lenne elmagyarázni, hiszen egy nagyon különleges filmmel van dolga annak aki beül a moziba, de mégis hiányzik belőle az a valami plusz, ami miatt örökké fennmaradhat az emberek emlékezetében. Én úgy gondolom, hogy Brad Pitt, mint legjobb mellékszereplő nem ezért a filmjéért érdemelné meg az oscart, mert azon kívül hogy felvállalta eredeti, igazi öregedő arcát semmi olyat nem nyújtott nekünk, ami megindokolná az arany szobrocskát. Még a Tiszta Románcban nyújtott mellékszerepe is ezerszer jobb volt, mint amit itt produkált.


Végszóként úgy gondolom, hogy Alejnadro testvérünk előtt még nagyon szép jövő áll, még nagyon sok szép és különleges filmet fog nekünk produkálni, de ahhoz hogy megtalálja az örök életet a rendezés Panteonjában még sokat kell fejlődnie. Annak ellenére hogy sokkal közelebb áll már ahhoz a „valamihez” mint sok rendező! A mozit ajánlani csak azoknak tudom, akik nem kikapcsolódni szeretnek egy-egy mozi alatt, hanem elgondolkozni azon, hogy miért is vagyunk ennyire magányosak a világban, amikor egyre többen élünk benne.