Pókember 3

Peter Parker (Tobey Maguire) élete egyszerűen tökéletes, ennél jobb már nem is lehetne. Végre kiderült az igazság róla és Pókemberről, szerelmet vallhatott MJ-nek (Kirsten Dunst)...

Az emberek egyre jobban szeretik az álruhás énjét, szinte már Pókember kultusz alakult ki New Yorkban. A kedvese meg új szerepet kap a Broadwayen, nem kevés rangot szerezve ezzel a nevének. Szóval minden rendben van, minden tökéletes… de nem sokáig. A sötétben olyan erők mozgolódnak, amilyenhez foghatóval még sosem kellett összemérnie erejét. A világűrből a földbe csapódik egy titokzatos meteorit, amivel egy félelmetes parazita kerül a bolygónkra. Peter legjobb barátja Harry (James Franco) lassan az őrület határán van apja halála miatt. Egy félresikerült kísérlet miatt valakinek örökre megváltozik az élete és ez a valaki sajnos egy közveszélyes bűnöző. Ezúttal Pókembernek nem lesz könnyű dolga, ha újra békességet akar teremteni magának és a szeretteinek.


Sam Raimi, akit sokáig csak a meglehetősen egyedire sikeredett ócska horror filmjeiről ismerhettünk, valahogy belopta magát Hollywood szívébe. Minden egyes filmjében van valami egészen különleges, valami pici plusz, ami miatt benne maradnak az emlékezetünkben. Nem tudom, hogy 5 évvel ezelőtt hogyan merült fel az ő neve, de tény, hogy 2002-ben elkészítette minden idők legsikeresebb képregény adaptációját, a Pókembert. Mind nézettségben, mind pedig DVD eladásban a mai napig nehezen megdönthető sikereket ért el. Ezt csak tetézte a három évvel később kiadott második résszel, ami még jobbra sikerült, mint az első, bár az adatok már nem ezt mutatták. Joggal gondolhatta azt az ember, hogy ezúttal sem fog csalódni ebben a remek rendezőben, pedig sajnos ezúttal igen.


Nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi lehet az oka annak, hogy ha nem is nagyon, de egy picit csalódottan jöttem ki a moziból. Sokat gondolkodtam azon, hogy annak ellenére, hogy a film előtt megnéztem mind a két részt (ezzel is megteremtve az alaphangulatot) és már jó előre eldöntöttem, hogy ha a fene fenét eszik is ez lesz az első film, amire 10(!) pontot adok, valahogy mégsem lett az igazi ez a harmadik rész. Lehet hogy pontosan az volt a baj, hogy túl élénken éltek még bennem az előző részben látott zseniális jelenetek. De szerintem nem ez volt a gond, hanem sokkal inkább az, hogy mivel ez már a harmadik rész, ezért a készítők sokkal többet akartak belerakni, mint amit kellett volna. Mindenből túlságosan sok került bele, főleg a mély érzelmekből és konfliktusokból, de aminek a lényegnek kéne lenni, vagyis Pókembernek abból nem eleget. Ugyancsak nagy gondnak tartom azt, hogy bár ismerem a képregényt és tudom, hogy Sammy boy ezúttal is hű akart maradni az ott megírtakhoz, mégis olyan logikai zavarok voltak benne, ami gyerek fejjel nem tűnik fel az embernek, de így felnőtt korban már sajnos igen. Ezúttal nem volt elég, hogy csupán a film főcímétől és az alatta szóló zenétől is már kirázott a hideg és nem rossz értelemben. Mint ahogy az sem volt elég, hogy a színészek ezúttal is nagyot alakítottak.


Amint azt már megszokhattuk, a Pókember minden szempontból egy hatalmas volumenű alkotás. Hatalmas jelenetekkel, olyanokkal, amitől az ember vagy elfelejt levegőt venni, vagy pedig két kézzel kapaszkodik a karfába. Az egyik jelenetnél egy felhőkarcolónak egy komplett szintje leszakad egy félresikerült darumanőver miatt. Aminek köszönhetően emberek kezdenek el lefelé csúszni a több száz méteres mélységbe. Persze Pókember időben fog megérkezni, emiatt nem kell aggódni.


Lesz bőven alkalmunk nevetni a filmen, olyanokat fogunk nevetni, mintha egy minőségi vígjátékra vettünk volna jegyet. Természetesen Sam Raimi ezúttal sem hagyhatta ki kedvenc színészét és egyben nagyon jó barátját Bruce Cambell-t, aki ezúttal is nagyon vicces figurát fog alakítani, talán idáig a legjobbat. A színészek zseniálisak, Tobey Maguire hihetetlenül hitelesen játssza a gonosz énjét, mikor rajta van a fekete ruha. Természetesen a többi alakítás is hibátlan. A film zenéje egyszerűen fantasztikus, ahogy egyre jobban kibontakozik minden egyes résszel egyre mélyebb és tartalmasabb lesz. Mégis valahogy ez most nem jött össze úgy, ahogy kellett volna. Olyan mintha az első és a második rész lett volna egy trilógia első fejezetének az első és második felvonása, ez a rész meg a középső lenne, ami általában amúgy is Fekete Péter szokott lenni, a rengeteg konfliktus és sötét hangulat miatt. De mint ahogy az lenni szokott egy trilógiának van egy befejezése is, ami még várat magára egy ideig, de nem kell aggódni, mert az első rész után még három filmre lett leszerződve mindenki. Tehát lesz még negyedik rész, és én úgy gondolom, hogy az lesz a legjobb. Legalábbis bízom benne erősen, mert kár lenne elrontani mindazt, amit felépítettek.


Természetesen az, hogy ez a rész nem sikerült olyan jóra mint a többi, még mindig nem ad okot senkinek arra, hogy ne nézze meg. Mert egy ilyen kaliberű alkotásnál, mint a Pókember, még a nem túl jó is sokkal igényesebbet jelent, mint mondjuk egy Szellemlovas, vagy egy Electra, de még a DareDevilnél is jobb. Úgy gondolom viszont, hogy a hibátlanul összerakott X-Men trilógia ezúttal átvette a vezetést, és ha összességében nézzük a két sorozatot, akkor a Pókembernek meg kell elégednie a második hellyel, legalábbis egyelőre. Nézzétek meg, de ne számítsatok túl sok jóra és akkor még talán az is megeshet, hogy nem fogtok velem egyet érteni. De ez csak nektek lesz jó, nem igaz?!

Rendezte: Sam Raimi
Forgatókönyv: Sam Raimi, Ivan Raimi
Szereplők: Tobey Maguire, Kirsten Dunst, James Franco, Thomas Haden Church
Zene: Cristopher Young
Játékidő: 140perc

IMDB: 7.0
Saját vélemény: 7.9