28 Héttel Később

Don (Robert Carlyle) és felesége megpróbálnak egy kis meghittséget csempészni az életükbe, ami még a pokolnál is sokkal szörnyűbb. Egy idős házaspárnál leltek ideiglenes békességre, mióta kitört az a bizonyos gyilkos járvány…

Éppen vacsorához készülődnek, amikor valaki segítségért kiált a ház előtt, egy gyerek is van velük. Beengedik őket, de sejtik már, hogy ezzel túlságosan nagy kockázatot vállaltak. Az események felgyorsulnak, a menekülteket egy nagy csapat fertőzött üldözte, akik pillanatok alatt betörnek a házba, és szinte mindenkit lemészárolnak. Don és felesége csapdába kerülnek, mindenki próbálja menteni az életét, Donnak el sikerül szöknie és bár felesége segítségére siethetne, a félelem nagyobb erővel bír a szerelemnél, és magára hagyja elkerülhetetlen sorsával szerelmét.


28 héttel később minden egyes fertőzött elpusztult, az Amerikai hadsereg segítségével elindult Londonban az újraépítés folyamata. A város szívében a Dog Islanden létrehoznak egy maximálisan védett és biztonságos övezetet, ahol Don végre újra találkozhat gyermekeivel. Ám a békesség nem tart túl sokáig, a gyerekek megtalálják rég halottnak hitt anyjukat és a kérdés már csak az, hogy hogyan volt képes ilyen sokáig életben maradni egyedül. A válasz senkinek sem fog tetszeni…


Danny Boyle zseniális horror drámáját érthetetlennek éppenséggel nem nevezhető módon, 5 évvel később arra a sorsra ítélték, hogy folytatják. A kérdés már csak az, hogy maga Danny miért nem vállalta a folytatást és hogy ha már nem vállalta, akkor hogyan sikerült eme próbálkozása Juan Carlos Fresnadillonak, aki ha nem is rendelkezik túl nagy filmes múlttal azért az Intactoval korábban már elnyerte elismerésünket. Aki látta az első részt az tudja, hogy Danny Boyle egészen elképesztően különleges és egyéni látványvilágát nem könnyű utánozni. De végignézve a folytatást, azt kell hogy mondjam a házi feladat sikerült, nekem fel sem tűnt, hogy más a rendező. A hangulat ugyanolyan, mint az első részben, a kameramozgás is pontosan olyan fullasztóan élethű, szinte dokumentumfilmnek nevezhető. A feszültség, az érzés hogy sosem vagyunk biztonságban kézzel tapintható. Az egyetlen probléma csak a bugyuta történettel van.


Hát igen, hogyan is lehet folytatni értelmes módon egy olyan történetet, aminek kerek egész volt a vége és úgy volt jó ahogy volt? Ez a mi nagy költői kérdésünk, amire a válaszunk; sehogy, és pontosan ezt mondhatta Danny is mikor felkérték erre a nemes feladatra. Ebből a sehogyból pedig lett egy valahogy, amiből sosem szoktak jó dolgok kisülni. Mert míg a 28 nappal később egy egészen különleges film volt a maga nemében, rengeteg elgondolkoztató kérdéssel, rengeteg tragikus elemmel megtűzve, sokkal inkább egy emberi dráma volt, mint egy egyszerű horror film. Sajnos a folytatás viszont semmivel sem több ennél, ez csak egy brutális, sokkoló és véres horror mozi, amin lehet, hogy még csak nem is szórakozunk egy jót, sokkal inkább igyekszünk gyorsan elfelejteni miután kijöttünk. Nem hiszem, hogy ez lett volna a készítők célja.


Nagyon nagy kár érte, mert azzal hogy elrontották a folytatást, bepiszkolják az első részt is, ami sok mindent megérdemelne, de ezt nem. Ne értsetek félre én egy nagy horror rajongó vagyok, de ha az első rész több volt ennél, akkor a folytatásnak minimum azt a színvonalat hoznia kellett volna, de lehetőség szerint inkább többet. A film semmivel sem több, mint mondjuk egy Resident Evil, aminek csak egy célja van a filmtörténelemben; szórakoztasson. Kár érte egyébként, mert a színészi alakítások remekek lettek, Robert Carlyle, aki a Trainspottinggal került be a köztudatba, lassan eléri azt a szintet, hogy akár még oscar díjat is lehetne neki adni. Aki látta az ő főszereplésével készült Hitler filmet, az tudja miről beszélek. Minden színész még az utolsó utcán sikoltozó ember is remekül alakít, a rendező nagyon jól vissza tudta adni az első rész dokumentumfilm feelingjét, és semmiképpen sem szabad kihagyni hogy John Murphy elvállalta a folytatás zenéjének a megírását, ami remekül megadja nekünk a szükséges alaphangulatot. Majdnem minden klappol, csak a történet nem. Semmiképpen sem szabad kifelejtenem azt az apróságot sem, hogy a filmnek körübelül a 80% olyan sötétben játszódik hogy szinte semmit sem lehet látni. Tudom hogy ez fontos a feszültség fenntartása miatt, de könyörgöm, én egy filmre készítettem fel magam, amit látni is szeretnék nem csak hallani, ha erre lenne szükségem, akkor bekapcsolnám a rádiót nemde?


Elnézést szeretnék kérni mindenkitől, aki meg volt elégedve ezzel a folytatással, de szerintem sokkal többen lesznek, akik mellettem állnak majd. A 28 nappal későbbet NEM szabadot volna folytatni, úgy volt jó ahogy volt. Ha már belevágtak ebbe a nehéz küldetésbe, akkor viszont sokkal jobb történetet kellett volna hozzá írni, mert a zseniális filmes gárda mit sem ér egy jó történet nélkül. Kár érte…