Mézengúz

Egy animációs film már az ötlet megszületésekor sikerre van ítélve. A Toy Story által megteremtett műfaj az utóbbi években annyira sikeres lett, hogy legyen bármilyen jó, vagy rossz is egy produkció, tuti dollármilliós bevételeket szerez.

A Mézengúz ennek az irányvonalnak a legújabb tagja. A Shrek óta mindenki azonnal moziba ül, ha kijön egy új animációs film, és noha a Pixar a stílus királya, azért mások is szépen keresnek az ilyen filmekkel. A közelmúltban láttunk már csevegő autókat, főzőcskéző patkányokat és szörföző pingvineket is, úgyhogy a Dreamworks beszélő méhei egy cseppet sem ütnek el a trendtől. A Maja Méhecske iránti nosztalgikus hangulat kísérte ifjonci lelkesedéssel le is ültünk a Bee Movie elé, abban a reményben, hogy folytatódik az utóbbi idők animációs sikersorozata.


A film főszereplője Barry B. Hanson (Jerry Seinfeld), a méhsuli frissen végzett tanítványa, aki társaitól eltérően nem vágyik az iskolapadból azonnal a munkába. A Honex-nél már így is ezren dolgoznak, egy méh hiánya nem fogja összeroppantani a céget – gondolja barátunk, így meló helyett inkább kirepül a kasból, hogy világot lásson. New York hatalmas és izgalmas metropolisza temérdek kalanddal kecsegtet, a Central Park virágai ezer színben pompáznak, és ott van még az emberek érdekes, ismeretlen világa is. Barry úgy érzi jól döntött, fiatal még a robotoláshoz, inkább beleveti magát a nagyvárosi életbe.


Nem kell messzire mennie, csakhamar össze is fut Vanessa-val (Renée Zellweger-rel), a sarki virágbolt tulajdonosával. Barry nem bírja megállni, hogy meg ne szegje a méhek törvényét, miszerint nem beszélhetnek emberrel, így szóba elegyedik a hölggyel. Kapcsolatuk bimbózni kezd, Vanessa hamar elfogadja, hogy a méhek is értelmes lények, Barry pedig titokban lágy érzelmeket kezd táplálni a kisasszony irányt. Főhősünk élete ennél már nem is lehetne szebb, hiszen megúszta a munkát, és ingyen kávét is kap, azonban egy napon hirtelen valami beárnyékolja boldogságát. Az áruházban repkedve felfedezi, hogy az emberek mézet árulnak. Kihasználva érzi magát és faját, nem képes elfogadni, hogy az emberek pénzt keresnek az ő munkájukkal, főleg, hogy folyamatosan akciózzák a termékeket. Barry bepipul, nyilvánosságra hozza a méhek titkolt beszédképességét, és azzal a lendülettel be is pereli az emberiséget a méhek kizsákmányolása miatt.


A film a szokásos recepteket használja. A történetben van egy nagy dumás főhős, egy boldog világot beárnyékoló nagy probléma, egy gonosz ellenség – jelen esetben a mézgyárat képviselő ügyvéd – és egy csipetnyi szerelmi szál. Ez az ősi recept minden rajzfilmnél bejött eddig, a Bee Movie is sikerrel alkalmazza. A főhősnek bár kicsit idegesítő a feje, lényegében jó arc figura, méh létére is nagy poénjai vannak, az úgynevezett főellenség is a tipikus gonosz figura, nekünk egyedüli és nagy bajunk a történettel van. A mesék kimenete nem a tárgyalóteremben szokott eldőlni, a főhős mindig más utat választ a gonosz legyőzésére, és az se fordult még elő soha, hogy az emberek szinte szemrebbenés nélkül fogadják el azt a tényt, hogy nem csak ők képesek verbális kommunikációra. A film ezen a két ponton bukik csak el, a stúdiók mondhatni ma már annyit se adnak a magukra, hogy fenntartsák az igényes munka látszatát. Ez így igazából a kisiskolás célközönséget tudja csak megfogni, azok pedig nem egy tárgyalótermes krimire vágynak, hanem nagy kalandokra, és aranyos állatkákra.


A Bee Movie nem lett egy Shrek színvonalú alkotás, az alap koncepció sem állja meg a helyét, sőt, több idegesítő résszel sikerül is még rosszabbá tenni a filmet. Noha a kas belseje jópofán meg lett tervezve, olyan az egész, mint egy profit központú bentlakásos vállalat, azért felettébb érdekes, hogy mini autókkal közlekednek az amúgy repülni tudó méhek, sőt saját autópálya vezet a lakóparktól a vállalatig. Az igazán negatív részeket viszont egyes jelenetek adják, volt például egy rész, ahol Vanessa férjén üt ki a féltékenységi roham, sőt volt, hogy több ezer méh mentett meg egy zuhanó repülőt. Egyszerűen alárepültek, megtartották, majd biztonságban lerakták azt a Kennedy reptér egyik termináljához. Persze-persze, mese az egész, láttunk már ennél nagyobb hülyeségeket is, de mi ezúttal nem tudtunk elnézni az ilyen melléfogások mellett.


A vígjátéki elemek legalább jók. Barry jó fej méh, komoly szövege van, tényleg képes megnevettetni a közönségét, és a szituációs poénok se rosszak. Igazi értékük van még a mellékszereplőknek, a teherautó szélvédőjére felragadt rovarok például kifejezetten üde színfoltot visznek a filmbe.


Nem olyan rossz film tehát a Mézengúz, csak nagyon gyerekes. Egy felnőtt ember simán megnézte, és élvezte a Verdákat, vagy a Vigyázz, Kész, Szörf!-öt, mert széles célközönségnek készültek. Itt legfeljebb csak a beszólásokat tudja értékelni egy idősebb, a történet úgy ahogy van pocsék, a tárgyalóteremben való gonosz elleni harc koncepciója pedig gondolkozás nélkül mehetett volna a kukába. A végén persze van tanulság, meg happy end, úgyhogy nem lehet sírni rajta, sőt a kommandósok egyszer még Micimackót is lenyugtatózzák, de maga a tárgyalás, a tetőpont, és a cselekmények kibontakozása hihetetlen rossz. Ennél nagyobb hülyeség már csak a 2008-as Kung-Fu Panda lesz – kíváncsian várjuk azt is!