Charlie Wilson Háborúja

A Politikai drámák elég ritkák. Sőt, mindezek egy kis humorral vegyítve pedig szinte kihaltnak minősülnek. Ezen próbál változtatni a Charlie Wilson háborúja – nos, ilyen az igazi háború!

A Charlie Wilson háborúja a méltán elismert és közkedvelt Charlie Wilson’s War: The Extraordinary Story of the Largest Covert Operation in History könyvéből merít, melynek szerzője George Crile. Sajnálatos módon ez a könyv soha nem került kezembe, így hiányomat a film megtekintésével próbáltam pótolni, melynek maga az író fogalmazta a forgatókönyvét is.


A könyv felkutatását és beszerzését a film megtekintése után szent feladatomnak tartottam. A történet ugyanis letaglózó. Charlie Wilson (Tom Hanks) igaz történetét meséli el, ahogy egy texasi demokratikus képviselő, Gust Avrakotos (Philip Seymour Hoffman), egy keményfejű CIA ügynök, és egy milliomos hölgy, Joanne Herring (Julia Roberts) eldönti egy háború kimenetelét. A háború a szegény és fegyvertelen Afganisztán és a hatalmas kommunista Szovjetunió között folyt. Sajnos a szegény afgán nép nem bírta sikeresen felvenni a küzdelmet a megszállók ellen, így külső segítséget kért az Amerikai Egyesült Államok kormányától. Sikertelen tárgyalások után Joanne Herring üzletasszony felkéri közeli ismerősét, Charlie Wilson kormányzót, hogy utazzon ki Afganisztánba, segítsen rajtuk, és nyerje meg a támogatást számukra.


Itt kezdődik el a másfél órás politikai dráma, mely minden bizonnyal az összes nézőben megmozgat valamit. A szörnyűség, melyet a kommunizmus művelt egy szinte fegyvertelen országgal, aztán az ellenállás, mely szinte reménytelen volt, továbbá a menekült táborok, melyek vége szinte láthatatlan. A humoros beszólások és letaglózó tények mellett fontos szerepet játszik a bürokrácia és a politikai érdeklődési szféra is. Nem akarom lelőni a történet okfejtését, így okuljon mindenki, akik végignézte.


A film igazi nagy dobása a Philip Seymour Hoffman és Tom Hanks párosa, akiknek minden beszólása hatalmasat üt, és kifinomult poénjaik egytől-egyig megmosolyogtatják az embert. A képviselő úr ráadásul alapból egy furcsa teremtés, hiszen irodájában csupán dögös macák dolgozhatnak, így asszisztense, Bonnie Bach (Amy Adams) is csodálatosan szép teremtés.


Aaron Sorkin nevét külön kiemelném a stáblistáról, hiszen neki köszönhetően annyira élvezetes párbeszédeket jöttek létre, hogy szájtátva figyeltem az eseményeket, miközben egy pillanatra sem mertem levenni a szemem a vászonról, hogy kortyoljak egyet üdítőmből. Féltem, hogy netalántán egy fontos kulcsszóról lemaradván nem értem meg a film mondandóját. Ennek köszönhetően sikeresen nyakamba is öntöttem a cukros kólát, ám ez sem szegte jó kedvemet.


A Charlie Wilson az idei év egyik legjobb filmje számomra. A sztori magával ragadó, ám mégis elgondolkodtató. Színészek terén is kitett magáért a producer, így újra feltűnt az évek múltán továbbra sem fakuló Tom Hanks is. Az írók külön díjat érdemelnének az Oscar-díj átadásán, annyira izgalmas és remek párbeszédeket hoztak össze. A rendezőről nem is beszélve, aki olyan látványvilággal és jelenetekkel örvendeztetett meg minket, hogy a moziból kisétálva is a boldog afgánok arca villant be pár külföldit látva.


A filmet szinte kötelező megtekinteni. Mondhatni alapmű. Egyedül a fiatalabb korosztály számára nem ajánlom a filmet, mivel annak poénjai és története kicsit a felnőtteket célozza meg. Remekül szórakoztam a filmen és remélem, hamarosan sok ilyen remek produkció örvendezteti meg a kicsit intellektuálisabb közönséget.