Egy F.B.I. ügynök rejtélyes módon eltűnik, egy állítólagos médium (Billy Connolly) viszont azt állítja, hogy tudja miként találhatnák meg. Elindulnak hát a keresésére, az egész ügynökséget mozgósítják, de nem találnak mást csak egy levágott kezet, ami ráadásul egy férfié.
A részleg vezetője (Amanda Peet) úgy gondolja, hogy ez egy tipikusan olyan eset, amit csak a legendásan hírhedt Mulder (David Duchovny) és Scully (Gilian Anderson) képes megoldani. Fel is keresik Scullyt aki visszavonulása óta újra orvosként dolgozik, hogy feltétlenül vegye rá Muldert az együttműködésre. Persze a sokat csalódott és remeteként élő csodabogarat nem olyan könnyű levenni a lábáról, még akkor sem ha mentességet kapna minden ellene ejtett vád alól. De nagy nehezen újra összejön a csapat és elindul a nyomozás.
Ez kb. a filmnek az első 15 percét foglalata magába, és sajnos azt kell hogy mondjam itt be is kellett volna fejezni, vagy jól tarkón kellett volna vágni a forgatókönyvírókat, ugyanis ami ezután jön az több, mint siralmas. Az ember nézi a filmet, boldogsággal teli kitágult szemekkel látja kedvenc karaktereit és színészeit, amint zseniálisan brillíroznak a 10 év alatt jól megszokott szerepükben. Mulder vicces, cinikus, elkeseredett, de még mindig hatalmas kitartás és hit van benne a természetfeletti dolgok iránt. Scully még sosem volt ennyire szkeptikus, semmi sem olyan fontos neki, mint a munkája, amiben egy halálosan beteg kisfiú életét próbálja megmenteni. Mindenki kedvenc ex F.B.I. ügynökeit, ahogyan az elvárható volt tőlük, tökéletesen alakítják. De ezzel be is fejeződött minden jó, amit el lehet mondani erről a filmről.
Nem értem, hogy azok után, ahogyan befejezték a 10. évadot, lassan 5 év elteltével, hogyan volt képes maga Chris Carter, ez a filmes zseni, egy ilyen hulladék filmet összedobni. Úgy gondolom, hogyha megkérték volna az utolsó utcasarkon kolduló X-Akták rajongót, hogy ugyan rakjon már össze egy új mozifilmet minden idők talán legizgalmasabb és legszínvonalasabb sorozatának a végső elbúcsúztatására, akkor még az is 100-szor jobban sikerült volna, mint ez. Másfél órán keresztül fogjuk nézni egyik unalmas jelenetet a másik után, semmi érdekfeszítő, semmi misztikus dologgal nem fogunk találkozni. Érdektelen, értelmetlen a történet, tele feltett kérdésekkel, amikre sosem kapunk választ. Agyalágyult, a végletekig elnyúzott, túlspirázott párbeszédekkel fűszerezve, amik kifejezetten idegesíteni fognak minket mire a végére érünk. Folyamatosan abban reménykedünk, hogy na majd nemsokára történni fog valami, valami igazán X-Aktás, amitől ilyen hosszú idő után dobhatunk végre egy kellemes hátast. De nem fog történni semmi, nem lesz semmi különleges benne, ez még egy szimpla 10. évados résznek (ami valljuk be már nagyon a lejtő végéhez sodorta a sorozatot) sem ment volna el, annyira borzalmas.
Emlékezzünk vissza, hogy mennyire zseniálisra sikerült az első mozifilm, ami a sorozat egyik legfontosabb fővonalát hivatott lezárni. Milyen hihetetlenül látványos volt, milyen izgalmas, néhol még félelmetes is, milyen grandiózus volt a vége, és még meg is hatódtunk mikor levontuk a konzekvenciát. Pontosan olyan volt amilyenre számítani lehetett, hosszabb, látványosabb, izgalmasabb, csak jókat lehet róla mondani. Sajnálatos módon a második mozis próbálkozás erőteljesen olyan érzést kelt az egyszeri rajongóban, hogy a készítőknek csupán egyetlen célja volt vele, mégpedig az, hogy teljesen romba döntsék mindazt, amit 15 év alatt felépítettek. Az ég világon semmi jó nem történik benne, csak a főszereplők alakítása, és az a különleges, lángolónak éppenséggel nem nevezhető, sokkal inkább baráti, mint szerelmi vonal, ami a két ex ügynök között kialakult. Mivel szerelmes filmet nem igazán akartak csinálni, ezért kialakítottak köré egy olyan szerencsétlen és érdemtelen történetet, ami szerintem az égvilágon senkit nem fog érdekelni, viszont remekül el lehet majd rajta aludni egy nehéz nap után.
Tudnotok kell rólam, hogy hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, a mai napig is elő szoktam venni és megnézek egy-egy évadot. Lehet, hogy pontosan ezért ért ekkora csalódás, nem tudom. Mulder sosem volt még ennyire öreg és elkeseredett, Scully még sosem volt ennyire szép, ijedt és hitetlen, X-Akták még sosem okozott ekkora csalódást. Kijöttem a moziból és teljesen magam alatt voltam, én hinni akartam, de elvesztettem minden hitemet. Nem értettem, hogyan engedhettek mozivászonra egy ilyen filmet, amikor a Carnivalt, Jerichot, vagy egy Twin Peakset leállítottak. Meg is néztem ezután a sokk után otthon HD-ben a 30 nap éjszakát, és akkor jöttem rá igazán, hogy nem velem van a baj, igenis felismerem, ha egy film zseniálisra sikeredik. Ebben az esetben sajnos csak az ellenkezője mondható el. Senkinek, semmilyen körülmények között nem ajánlom a megtekintését, mert erőteljesen megnövekszik az esélye annak, hogy romba dől minden, amit erről a sorozatról valaha is gondolt. Sajnálom!

Rendezte: Chris Carter
Forgatókönyv: Frank Spotnitz, Chris Carter
Szereplők: David Duchovny, Gilian Andrerson, Amanda Peet, Billy Connolly
Játékidő: 105perc
IMDB: 6.8
Saját vélemény: 3.1

Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.