Esti Mesék

Adam Sandler azok közé a mai filmesek közé sorolható, akiknek neve garancia az anyagi sikerre. Lényeg, hogy minél merészebb, "sandleresebb" filmet csináljon (A Ne szórakozz Zohannal! remek példa), s már dől is a lé a mozi pénztáraknál.

Ám mi van, ha valami komolyabba kezd? Nos, semmi. A kritikai elismerésen kívül nem kap nagy jutalmat, mert eddigi mélyebb szerepei rendre elmaradtak a tipikus vígjátékaitól, már ha a bevételeket nézzük. Nosza, mi lenne, ha gyerekfilmet csinálna a Disneyvel? Még belegondolni is rossz, márpedig megtette! Bár ne így lenne...


Félreértés ne essék, az Esti mesék nem a kifejezetten rossz film mintapéldája. Bőven az egyszer nézhető kategóriába tartozik, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy a Disney fejesei nem tudták eldönteni, mit is kezdjenek Sandler abszurd személyiségével. A film látszatra az összes "sandleres" elemet tartalmazza. Van benne Rob Schneider, tipikus gyökér haver karakter, meghódításra váró jó csaj és alsóülepet is megszégyenítően ostoba főnök. Mindezek viszont a film elején beharangozott stílus ellenére folyamatosan sorvadnak el a filmben, míg az eredmény egy jó komédiából átcsúszik egy unalmas és gyerekes mesefilmbe. Schneiderből nagyon kevés van (na nem mintha hiányozna), a béna haver tized olyan erős sincs, mint akár az 50 első randiban (ami pedig még egy lazább hangvételű film), a nőzős rész pedig ennél szájbarágósabb tanulsággal nem is zárulhatna.


A történet szerint Skeeter Bronson (Adam Sandler) az apja által alapított hotelben gürizik már gyerekkora óta. A jó öreg eladta a csőd szélén álló vállalkozást egy szállodákat felvásároló üzletembernek, aki megígérte, hogy ha a fiú felnő, a vezetést az ő gondjaira bízza majd. Persze nem így lett, a fater elpatkolt, Skeeter pedig új szintre emelte a lúzer kifejezést. Egyik nap nővére, Wendy (Courteney Cox) megkéri, hogy vigyázzon két biokajára kárhoztatott, ultraszerencsétlen gyerekére, s mikor Skeeter este meséket kezd mondani a kölyköknek, azt veszi észre, hogy azok napról napra valósággá válnak. Szöszke milliomoslány (nem Parisnak hívják, de fejem tenném rá, hogy őt majmolja), tűzpiros Ferrari és szállodaigazgatói poszt... miről is álmodna egy harmincas gondnok?


A történetből önmagában még jó is kisülhetne, pláne, hogy nem olcsó filmről van szó. Ráadásul a Disney a karácsonyi bemutató alapján nagy reményeket fűzött a címhez, ami relatíve be is jött nekik, de az biztos, hogy a vérbeli Adam Sandler rajongók húzzák majd a szájukat. A dolgon csak tovább ront a végére beerőltetett tanulságos fordulat, ami a gyerekek szeretetéről és a remény fontosságáról árul el okosságokat a lurkóknak. S hogy mi, felnőttek addig mit is csinálunk? Nos nem tudom, de az biztos, hogy idehaza relatíve célközönségtől mentesen érkezett az Esti mesék. A gyerekek ellesznek vele, noha különösebben nem fogják élvezni, míg a szülők csicsikálnak egyet a vászon alatt.


A színészi játékkal önmagában nincs gond, sőt, a kategóriához képest eléri a képzeletbeli lécet. Guy Pearce (Memento, Az időgép) felütése igazi telitalálat, az egyetlen olyan karakter volt a filmben, akin tényleg jókat tudtam röhögni. Sandler hozza a szokásos formáját, csak ugye finomítva (hisz minden filmjében ugyanazt játssza, idestova tíz éve), míg a többiek (Cox, Keri Russell és Teresa Palmer) már ezerszer betanult alakokat formálnak, gyerekfilmhez épp alkalmas színvonalon. A rendezés és a forgatókönyv a közepes szintet se nagyon ugorja meg, holott pont utóbbi az, ami - véleményem szerint - hatalmasat dobhatott volna a filmen. Mert azért valljuk be, potenciál akadt itt szép számmal, csak a merőkanál volt kicsi a Disney producereinek kezében.


A képi világ szórakoztató, a reálisból egyenesen halad át a mesésbe, s ahogy Skeeter előadja történeteit, úgy elevenednek meg előttünk hol a vadnyugat, hol az űr, hol épp a középkor nagy pillanatai. Mindezek kivitelezése szórakoztató és gyermekbarát, de azt tényleg nem tudom, hogy a mutáns tengerimalac szerepeltetése mire volt jó. Talán hogy csillogtathassanak némi középszintű CGI-t? Fene se érti.


Summa summarum, az Esti mesék egyszer emészthető, abszolút nem káros darab, de annál semmivel sem több. Újranézni nem fogom, még a tévében sem, a tékát és lemezt pedig messzire elkerülöm, mert nem éri majd meg. Annyit mondhatok, hogy ha nincs jobb dolga a kedves olvasónak, egy hétvégén ruccanjon ki a családdal a moziba, s ha épp nem játsszák a Cincin lovagot, hát üljön be rá, max alszik egyet a kényelmes székeken.