Elrabolva

Ha igazán nívós akciófilmre vágyik az ember, kényszeredetten szembesül a ténnyel, hogy ilyen manapság elég kevés készül. Már a tavalyi évből is egy kézzel meg tudom számolni azon említésre méltó alkotásokat, melyek úgy értek el kritikai sikereket, hogy nem feldolgozások voltak.

Erre most jön a tavasz, s vele az Elrabolva című film, hogy megmutassa, milyen kemények tudnak lenni az amerikai ex-ügynökök, ha felhúzzák őket. Igazi, nyers akció mozit kapunk a pénzünkért, olyan magas minőségben tálalva, hogy mind Mr. Bond, mind John Rambo összecsinálhatja magát ijedtében. Pikantériája a dolognak, hogy a rendezés és a forgatókönyv francia kezek alatt öltött testet, és mivel európai rokonaink már letették a névjegyüket a műfajban (Taxi, A szállító), a magas elvárásoknak megfelelő eredményt kaptunk ezúttal is.


A történet főszereplője Bryan Mills (Liam Neeson), a kormány nyugdíjba vonult "probléma megelőzője". A haza szolgálatában töltött hosszú évek alatt Bryan családja széthullott, és felesége lányukkal, Kimmel együtt egy olajmilliomos palotájában tengeti unalmas mindennapjait. Bryan minden igyekezetét latba vetve próbál újra jó kapcsolatba kerülni a lányával, ám ez sajnos nem megy valami jól. Egyik nap aztán megtörik a jég, és a kisasszony felhívja hősünket, hogy ebédeljenek egyet kettesben. A családias találkából viszont nemsokára egy üzlet kerekedik, mert Kim nem akar mást, mint apuci aláírását egy külföldi úthoz szükséges engedélyre. Bryan hosszan hezitálva végül belemegy a dologba, és ezzel élete legnagyobb hibáját követi el. Kimet és barátnőjét, Amandát Párizsban lánykereskedők rabolják el. Mit tesz ilyenkor az egykori szuperügynök? Természetesen rendet, és persze mindezt egyedül. Elindul az ámokfutás a francia főváros utcáin, s egy olyan eszeveszett másfél órára invitálnak bennünket a film készítői, hogy a kezünk is görcsbe rándul a moziszék karfáján.


A történet ennyi és nem több, ám egy bosszúfilmnél nincs is szükség mélyebb forgatókönyvre. Itt sokkal fontosabb a nyomok követése, a trükkök és csapdák hiteles ábrázolása, valamint a főszereplő kemény jellemének kihangsúlyozása. Ezek közül egyik ponton sem ejt hibát az Elrabolva, és ez valami hihetetlen eredményt szül. Liam Neeson olyan minőségben önti formába Bryan Mills elkeseredett figuráját, hogy attól még Kiefer Sutherland Jack Bauere is tanulhatna egyet s mást. A két karakter közötti párhuzam nem véletlen, az Elrabolva ugyanis úgy néz ki, ahogyan egy minőségi 24 mozifilmnek kellene. Minden megvan benne a tökéletes ügynök sztorihoz, és nincs egy olyan eleme sem, ami hiteltelenné tehetné. A forgatókönyv az első sortól az utolsóig valóságos alapokon nyugszik, emiatt nagyon sok feszültséget teremt a nézőben. Az már csak hab a tortán, hogy a rosszfiúk itt tényleg rosszak, azaz az írók nem tették morálisan próbára a nézőt. Az első perctől kezdve világos, hogy ki melyik oldalon áll, így nem esnek a mai filmek olyannyira divatos "szimpatikus gonoszok" hibájába. Talán meg se kell lepődni a jó írói munkán, hisz mind Luc Besson, mind Robert Mark Kamen tett már le az asztalra ezt-azt (előbbi az Ötödik Elemet és a Léon a profit, míg utóbbi pl. a Gladiátort.)


A színészi játék nagyon jó, főleg Liam Neeson brillírozik. Nagyon nehéz volt elképzelni ezt a színészt bunyós akcióhősként, de meg kell mondjam, hogy az Elrabolva után új etalon született. Neeson arckifejezése, hangjátéka és stílusa annyi belső energiával ruházta fel Bryan Millst, hogy az már-már szétrobban a vásznon. Mindehhez hozzátett a kitűnően megkoreografált akció is, hiszen egy bosszúfűtött kormányügynök sem az igazi megfelelő pofonosztó technikák nélkül. Neeson olyan komolyan vette a felkészülést, hogy a valóságban is megtanult verekedni -ez egyébként meg is látszik a filmen. A rendezésért az a Pierre Morel volt a felelős, aki a székben ülve eddig még semmi komolyat nem tett le ugyan, de operatőrként közreműködött többek közt A nyakörvben (Danny the dog) is. Az akciójelenetek ehhez mérten kiválóak lettek, és személy szerint külön örülök neki, hogy kevés lövöldözést kaptam sok közelharccal. Ledarálni egy sorozatot mindenki tud, de puszta kézzel lerendezni egy szobányi gyilkost már koránt sem. Ennek ellenére mondom, hogy egyetlen hihetetlen elem sincs a filmben. Szép teljesítmény, kedves Pierre!


A látvány professzionális. Párizs utcáiról régóta tudjuk, hogy a legjobbak, ha akciófilmről van szó (Ronin, ugye), és erre újabb bizonyítékkal szolgál az Elrabolva. Az autentikus város valódi lélekkel ruházza fel a filmet, ezáltal elvarázsolva a legszőrösszívűbb kritikust is. Egyszerűen képtelenség nem kedvelni az Elrabolvát, mert annyira jól összerakott akciófilm, hogy még a műfajt nem szeretőknek is bátran merem ajánlani. Ami ezekben a filmekben sokszor gondot szokott még okozni, az a vér. Vagy túl sok, vagy túl kevés, de ezúttal nem fogunk panaszkodni. Miden ütésnek, lövésnek érezzük a "súlyát", és így még azt is elnézhetjük a műnek, hogy kicsit kevés ketchupot használtak fel hozzá a derék frankok.


Mivel egészen eddig csak ömlengtem a filmről, úgy gondolom, ehhez méltó lezárással illik tálalnom a cikket. Az Elrabolva egyszerűen kiváló anyag a műfajban. Kihagyhatatlan akciótenger, amit mindenki olyannak meg kell néznie, aki szereti a stílust. Ha pedig kedveljük a 24 című tévésorozatot, garantált, hogy a DVD megjelenésekor ez is kiköt majd a polcunkon.  Örömteli hír továbbá, hogy a film külföldön nagy sikert aratott (idehaza érdekes mód nem annyira), így már most suttognak az esetleges folytatásról. Bryan-Bryan... kellett neked nyugdíjba menned! Nem tanultad meg, hogy a hősöknek mindig akad dolga?