Transformers: A bukottak bosszúja

Sam (Shia LaBeouf) egy teljesen hétköznapi amerikai srác. Két évvel ezelőtt megmentette a világunkat a teljes pusztulástól, gyönyörű barátnője van (Megan Fox), a garázsában pedig egy csodaszép Camaro várakozik rá, ami mellesleg egy alakváltó robot.

Minden nagyon szép és jó, ideje hát főiskolára menni! Igaz, hogy csodaszép csaja szakítással fenyegeti, igaz, hogy véletlenül talál egy szilánkot a félelmetes erővel bíró kockából, mely az egész konyhát pillanatok alatt kész robot-pokollá alakítja, ő nem retten meg semmitől. Az élet halad, neki tovább kell tanulnia. Az egyetlen dolog, amire nem gondolt, hogy ez az aprócska kis szilánk képes minden idők leggonoszabb robotjába is életet lehelni, ami hiába rozsdásodik az óceán mélyén, hiába őrzik a nap huszonnégy órájában harci tengeralattjárók, bármikor képes újra harcba állni. Sam élete ettől a pillanattól fogva újra megváltozik, és amit ezek után kell átélnie, az több mint abszurd…
 

Jómagam is hím vagyok, és mint minden férfi a jelenlegi generációban, Michael Bayt amolyan félisten kategóriába soroljuk, gondoljunk csak a Bad Boys-szokra vagy akár a Transformers első részére, melynek a bemutatója olyan szinten tesztoszteron túlcsordulósra sikeredett, hogy az egyszeri mozirajongónak csak kínkeservvel sikerült kivárnia azt a pár hónapot, mire végre valahára beülhetett, és megnézhette. Közel két év után eljött az idő, mindenki örül neki vala, itt van a folytatás, a bemutató elképesztően tökéletesre sikeredett, az ígéret több, mint elégséges. Nem csoda eme nagy siker, amit a filmkészítők igazából a Hasbronak köszönhetnek, ami annak idején kiadta minden idők talán legsikeresebb játékát, a Transformers-t. Ott volt a G.I. Joe, ott volt a Masters of the Universe, de mindenkinek a Transformers volt az etalon, ez volt az a brand, ami a legtöbb szórakozást nyújtotta az akkori tinédzsereknek.
 

De ők  mára felnőttek, és arra vágynak, hogy ezúttal is valami igazán különlegeset kapjanak a pénzükért, pont úgy, mint gyerekkorukban a játékokért. Sajnos akárcsak az első rész esetében, a beharangozó kisfilmekkel ellentétben ismét csak egy gyerekfilmet fogunk látni. De jó hír az, hogy míg az előző rész leginkább a tízéveseknek készült, ezúttal a célcsoport korhatárát sikerült kitolni tizenkét évre. Ha a készítők ezt a tendenciát követik, akkor remélhetőleg a negyedik, vagy ötödik rész már valóban olyan lesz, mint amilyet a bemutatók alapján remélni lehet.
 

Természetesen a mozi vizuálisan egészen elképesztő teljesítményt nyújt. A robotok a legutolsó csavarokig ki vannak dolgozva, az átalakulások lélegzetelállítóan élethűre sikerültek. Fantáziában nem volt hiány, az már egyszer biztos. Az ember észre sem veszi, hogy a valóságban az összes jelenetet kék, vagy zöld háttér előtt forgatták le. Akció jelenetekben sem kell szűkölködnünk, a film folyamatosan pörög, az események olyan gyorsak, hogy szinte fel se fogjuk őket. Shia LaBeouf újra hozza a formáját, a jól megszokott intelligens poénjaival, amit az első főiskolás előadáson produkál, az egyenesen frenetikus! Ezúttal a szülei is bebizonyítják, hogy az alma nem esett messze a fájától, Sam anyukája, ha lehet még a fiánál is nagyobb arc, amit a space cake elfogyasztása után művel, az bizony rekeszizom szaggató. Megan Fox-nak igencsak jót tett ez a két év, ugyanis kétszer jobban néz ki, mint az első részben. Persze a színészi képességei erőteljesen megkérdőjelezhetők, de tény, hogy nagyon szépen tud nézni lassított felvételben a tengermély kék szemeivel és a futás is egyre jobban megy már neki.


A muzsikáért felelős Steve Jablonsky (akinek egyébként a Gears of War muzsikáját is köszönhetjük) újfent nagyon jó munkát végzet, az egyedüli gond vele csak az, hogy ő érezhetően egy felnőtt filmhez írta a felcsendülő erőteljes motívumokat, amik időnként még passzolnának is a jelenetekhez, ha mondjuk a tini forgatókönyvírók nem tennének tönkre mindent.  
 

Mint gondolom azt észrevettétek, egy kicsit mérges vagyok erre a filmre, akárcsak az előzőre. Hiába a jó színészi gárda, a mesteri trükkök, a látványos jelenetek, a vérpezsdítő zene, ha az egésznek ennyire gyerekes a hangulata. Nem tudom, miért kellett ezt csinálni, amikor a bemutatókból egyértelműen érezni lehetett, hogy a cél nem ez, hanem egy sokkal komolyabb hangvételű produkció. Igazán példát vehetnének a Star Wars-ról vagy éppenséggel a Star Trekről, amik ugyancsak tele vannak apró pici gegekkel, de itt ezek valahogy mégsem működnek. Persze az is lehet, hogy a célcsoport valóban a tinédzserek voltak, de akkor könyörgöm, ne csapjuk már be a reménykedő idősebb korosztályt. Persze meg fogom nézni a következő részt is, de ezek után engem már nem tudnak átverni…