Fűrész VI

Szegény Jigsaw-nak hányattatott gyerekkora lehetett, hiszen még a halála után sem hagyja abba a tanító célzatú, trancsírozásba ágyazott játékait. Immáron hatodjára érkeznek hozzánk a fűrészfogak, amely -bár nem szándékosan- napjaink világgazdasági kérdéseit és bürokrata hozzáállásait is érinti.

Afféle ágálásom, hogyan lehet egy újító alapot a végletekig, csupán hatásvadászatra támaszkodva kiszipolyozni, teljesen nyilvánvaló. A Fűrész 6 is beáll a leszálló ágba, de most mégis megtorpant és egy újabb emelkedő felé néz a hullámvasúton. Egy tompa, alacsony emelkedőre, amely csak ideiglenes minőségbeli megugrást okozott. Ha viszont nem vettünk volna észre benne rejtett utalásokat a jelen kor biztosítási és pénzpiacát jellemző, fennkölt rendszereit kifricskázó elemeire, akkor megint csak egy üres, mészáros teadélutánra ültünk volna be. Eme többlet pedig új szintre emelte a sorozatot, vagyis nem kell vérkomolyan venni az amúgy már teljesen követhetetlenné váló, több szálon futó, tetejébe még a múltba is visszaugráló eseményeket. Inkább vonatkoztassunk el, pécézzünk ki magunknak egy jelentéktelen fétist, rágjuk meg, anélkül, hogy komolyan megpróbálnánk értelmezni a látottakat. Meg merek esküdni arra, hogy a divat-horrorrá váló Fűrész rajongóinak fele csupán jókat sikongat a nézőtéren, egy ok arra, hogy odabújhassanak párjaikhoz, poénnak véve a halmozottan erősen adagolt kínzásorgiát.


Pedig próbálkozók akadnak szép számmal, hogy a szériát valahogyan ráncba szedjék, érdekes, hogy egy kimondott rendező sem áll mellé két epizód után. Jelen esetben a korábbi részek vágója birtokolja a kérdéses széket és hangosbeszélőt, ő lenne Kevin Greutert, akinek alfeléből szintén nem a spanyolviasz csordogál. Vér már inkább, hiszen az elmúlt évek legjobban eltalált nyitásával kapcsolódunk bele az eseményekbe. Minden a súlyon és az önfeláldozáson múlik, ki zsírréteg, ki alkar adományozásával. Fel kell már készülni ilyesmire, mivel az én edződött gyomrom tartalma is nehezen maradt nyugalmi állapotban. Majd egy főcím és újra maradunk a Hoffman-éra kifacsart és cseppet sem érdekfeszítő történésinél. Shtrahm ügynök halott, palacsinta lett belőle, így Hoffman látszólag a maga kissé kontár módjára folytathatja Jigsaw hagyatékát, persze újabb szaglászók jelentkeznek a nyomában, hiszen a játék folytatódik. Jigsaw neje is bekerül a képbe, mit is kap megboldogult férjétől? Egy csomagot hat képpel, hat újabb játékossal, akikkel teljes lehet az öreg terve. Hát köszi, briliánsnak jobban örült volna a némber.


A másik szál egy biztosítási cég vezetőjének, William Easternek a kálváriája, ki a saját maga felállított rendszer csapdájába kerül. Korábban Jigsaw sem kapott -botor módon- egy fityinget se tőle a gyógykezelésére, mivel beteg és semmi nem garantálja a felépülését, de sokan mások is hasonlóan jártak. Rendszerének lényege a következetesség. Feltűnően sokan esnek ki a rostán, csakhogy az élethez való ragaszkodást semmilyen rendszer nem tudja sem kiszámítani, sem befolyásolni. Marad egy újabb berendezett helyszín, elhagyatott raktárépület és hat próbatétel, elszenvedői pedig olyan emberek, akik fontosak, vagy az állhatatos módszereinek áldozata. Kiderül, hogy így is működik-e a rendszer. A Fűrész VI tehát egy vérmaszatos görbe tükröt állít a mai, pofára menő közigazgatás előtt, s hiába tengerentúli a példa, nálunk is megállná a helyét. Csak itt több az igazi áldozat.


A kirakós puzzle darabkái olyannyira összekuszálódtak, hogy két író is kellett hozzá, hogy követni tudják a fonalat, a nézőktől ugyanez nem várható el – nem is erőltettük meg magunkat, csupán a nyilvánvaló utalásokból rakjuk össze magunkban a képet, már ha nem barátnőnk taperolásával vagyunk elfoglalva, mialatt a többiek szörnyülködnek. A kevesebb több lett volna, igaz ez arra, hogy voltaképpen négy rész óta ugyanazon rigmusokat szajkózzák a filmesek, elsősorban a fizikális erőszakkal megmagyarázva az élet jelentőségét, mert ez a Fűrész filmek orbitális vaktölténye, amely egyben az eredeti, első rész paródiába illő koncepciója. A hangulat vibrál, feszültséggel teli, ebben már korábban sem volt hiba – más kérdés, hogy a Hoffmanos szakaszok egyértelmű zsákutcák, nem értem, hogy Jigsaw mit látott ebben a tohonya, lepcses szájú gyászhuszárban.


A poén az, hogy film többnek akar látszani, mint ami, de legalább ennek a törekvésnek megtartja az illúzióját. S amiben nem csalódunk az a változatos eszközökkel operáló csapdákból szabadulás, a lelkiismeret nélküli, ámbátor valahonnan ismerős ördögi gépezetek és béklyók szimfóniája, ahol a középpontban a kiszolgáltatott, sérülékeny emberi test feszül. Kedvencem a körhinta, szinte felüdülésnek éreztem, amint a sok törtető aktakukac bürokrata-palánta szépen sorjában a túlvilágra kerül, mialatt visonganak, mint a hiénák a vágóhídon. Egymást túlkiabálva könyörögnek az életükért, de még ilyen állapotban is nyilvánvaló milyen szánalmas emberek ezek. A mai világ pénzéhes nemzedéke.


Színészi teljesítmény tekintetében Tobin Bell mellett ezúttal sem tudtam felhozni legalább írmagjában jelenlévő játékot, mindenki kedvenc sorozatgyilkosa még holtában is lejátssza a túlvernyákoló bagázst, Costas Mandylort tüntessétek már el végre, ne csak a film végéhez hasonlóan tépje a száját, hanem egyébként is, darálóba vele! A drámainak ható feleséges szál inkább a komikum és a cinizmust határait feszegeti, jelen Fűrészek kínzásai még mindig a sajnálatos csúcspontokat jelentik, kéne már egy igazi fordulat, Gordon dokit és a szemtelen fotóst kérjük vissza!


Ezúttal sem okozott meglepetéseket az idei fűrészelés, mégis a titokban reménykedés valami jobban, valami nem erőltetett fordulatban az egyetlen motiváció, amiért minden év végén újra és újra leülünk mellé. A fanboyok száját ismét betömték, régi események kerültek újabb megvilágításba, a műértő közönség pedig már régen az európai filmgyártásban lelte meg a Mekkát. Poénnak vehető utalások miatt egyszer nézhető a hatodik, jövőre pedig érkezik a 3D-s Fűrész 7, remélem, akkor már magasabb pontszámot tudunk kiosztani a futószalag végén.