Robin Hood

Richárd angol király keresztes hadjárata hosszú volt, vérrel átitatott, hatalmas veszteségekkel járó, de legfőképpen költséges. Olyannyira, hogy Anglia a teljes csőd szélére került miatta. Richárd megmaradt bátor harcosai kedvüket veszítették, de bizalmuk és hitük királyukban határtalan.

Az utolsó csata során azonban szeretett vezérük életét veszti és ezzel a brit birodalom biztonsága veszélybe került. A franciák és az áruló Godfrey (Mark Strong) szövetségre léptek, s céljuk nem kevesebb mint elfoglalni a szigetországot. Néha a sors azonban úgy hozza, hogy kis emberekből lesznek a legnagyobb hősök, s pontosan ez történt Robin Longstride-al és barátaival is, akik egy apró jócselekedettel örökre megváltoztatták életüket, majd ezzel végleg beírták magukat a történelemkönyvekbe.


Robin Hoodot láttunk már eleget, voltak röhejesek, voltak romantikusan csöpögősök és voltak olyanok is, amik mai szemmel nézve már idejét múltak, pedig régen milyen jónak számítottak. Ridley Scott azonban nem az a típusú rendező, aki képes lenne bármilyen szinten is melléfogni, ha belekezd valamibe. Igaz, újra összeállni Russel Crowe-val egy olyan epikus film után mint a Gladiátor, több mint bátor lépés volt. Éppen ezért - velem együtt - sokan szkeptikusan és hitetlenül álltak hozzá ehhez a mozihoz, de szerencsére az utolsó hosszú bemutató olyan hidegrázósan jóra sikeredett, hogy sok-sok embert beültettek vele a terembe kételyeikkel egyetemben.


Már az első képsorok után látni fogjuk, hogy ez bizony nem a Gladiátor. A fantasztikusan korhű első csatajelenet kellően érzékelteti velünk, vajon milyen lehetett egy ütközet a középkorban. Csetlő-botló, kétségbeesett emberek küzdenek pár falat ételért és némi aranyért, itt a túlélésen van a hangsúly, nem pedig a mesékbe illő hősies cselekedeteken. A mai kor emberei azt is tudják, hogy a keresztes hadjárat nem volt több felesleges vérontásnál, mészárlásnál és ártatlan életek ezreinek a kioltásánál. Valahol a király is tudta ezt, ahogyan a hűséges katonái is, csak éppen nem mertek fellépni uralkodójuk ellen. Mikor azonban egy tiszta szívű, őszinte ember ezt megosztja a királyával, büntetéssel kell fizetnie és ekkor kezdődnek csak el az igazi kalandok.


Különösen jó ötletnek tartottam, hogy a sztori egy olyan fejezetet mesél el Robin Hood életéből, amit eddig még senki sem osztott meg velünk. Az, hogy ez a történet hiteles-e, vagy sem, nem tartozik a hatáskörömbe eldönteni, bizonyára sokan vannak olyanok akik tudják eme kérdésre a választ. De tény, hogy nekem nagyon tetszett, ahogyan szépen lassan felépítették a karaktereket, az emberek közti kapcsolatokat, amiket a korábbi filmekből már megismerhettünk, és ahogyan a végére minden kérdésünkre választ kapva áll össze a végső kép.


Russel Crowe annak ellenére, hogy félelmetesen hasonló karaktert játszik, mint a Gladiátorban, egy pillanatra sem juttatja eszünkbe Marcust, képes azonosulni szerepével, és nagyon hitelesen és élvezhetően adja azt elő, pontosan csak annyi komolyságot alkalmazva amivel nem válik még nevetségessé. Cate Blanchett, mint mindig, most is éteri szépség, mindenféle különösebb smink és fényeffekt nélkül is természetfeletti kisugárzással rendelkezik. Külön öröm nézni, ahogyan szép lassan kialakul kettejük között az a szerelem, amire minden férfi vágyik. Rengeteg apró poént és kellemes jelenetet tartogat számunka a film, ami egy Ridley Scott alkotástól több mint szokatlan. Az angol mesterfilmes még sose szórakoztatott minket ilyen könnyed stílusban, tökéletesen megtalálva az egyensúlyt az epikusság és a komédiázás között.


Mark Strong különösen jó választás volt a kötelező negatív szereplőre, aki a manapság annyira divatos vonzóan gonosz szerepet játsza, ahogyan ezt a Sherlock Holmesban is tette. Rendkívül férfias és határozott jelenség, méltó ellenfél a való életben mindenkibe belekötő és mindenkit agyonverő Russel Crowe-hoz, de persze ahogyan az lenni szokott, csúnya ármánykodásának több mint méltó jutalma lesz.


Nem sok rosszat lehet elmondani erről a több mint két órás filmről, talán egyedül csak a zenével kapcsolatban voltak fenntartásaim. Úgy érzetem, mintha sokszor nem hozta volna azt a színvonalat, amire a jóembernek szüksége lenne egy ilyen történet közben. Ami viszont a legjobban zavart, az egy bizonyos időközönként felhangzó motívum volt, ami félelmetesen hasonlóan indult a Gladiátoréhoz, de mégis máshogy végződött. Ezzel sajnos azt érte el a zeneszerző, hogy egy pillanatra kizökkentem a hangulatból és egy olyan film jutott eszembe, aminek nem igazán kellett volna. Összességében nézve mégis egy nagyon kellemes kis score-t sikerült összeheggeszteni. Ez tulajdonképpen az egész filmről elmondható; nagyon kellemes szórakozást ígér mindenkinek. Meglepően jól sikerült! Érdemes megnézni!