Őrült gyilkosnak lenni nem vidám dolog. Nem elég, hogy a két órás film reánk eső része igen csekély, de nagy valószínűséggel golyóval/baltával/Győzike kitűzővel a fejünkben végezzük valahol a 115. perc magasságában, ráadásul mindenki minket utál, meg amúgy sem trendi. Mégis sok emberből válik a producerek nyomására játékos pszichopata, aki különböző dolgokat állít bele más személyekbe, amiért azok általában nagyon súlyosan megsérülnek, rosszabb esetben akár el is haláloznak(ez a gyakoribb). Bár a film rövid leírása a - legalábbis aggodalomra okot adó - „Harris,az FBI tisztje egy csapat ügynökjelöltet oktat…” mondattal kezdődik, ne adjuk fel már a borítónál a reményt, hiszen kellemes meglepetés lapul a zord külső alatt. A hír igaz, Harris (akit most már mindnyájan kedves ismerősként köszönthetünk pár sorral fentebbről) valóban tanárbácsiként tengeti életét hol máshol, mint egy FBI akadémián, tisztelik is őt rendesen, hajjaj.
Ez a muki egyébként ún. profilereket tanít, akikre talán a helyszínelő lenne a megfelelő magyar kifejezés, ami alapos csavar, hiszen talán a valamelyik kábelcsatornán futó sorozaton kívül nem nagyon találkozhattunk e jeles szakma képviselőivel. Tehát adott az alapszitu, van egy sikerre éhes fiatalokból álló csapat, meg egy szadistahajlamú oktató, pont mint mikor vezetni tanul az ember, csak apró eltérésekkel. A tréfás kedvű pedagógus azt találja ki, hogy ledobja tapasztalatlan nebulóit egy lakatlan szigeten, amelyen azonban ott van a –természetesen – a hadsereg által már rég nem használt gyakorló város is mindenféle fura bábuval, boltokkal, meg egy véletlenül odapottyant hi-tech főhadiszállással is.
A dolgok természetesen nem úgy alakulnak, ahogy azt a bölcs vezér eltervezte, gondolom nem nehéz kitalálni, hogy hatalmas vérfürdőbe torkollik a sajátos szakmai gyakorlat. A film egyébként amolyan „Reszkessetek betörők” hasonmás, csak itt megpörkölődő hajkorona és eltört kezek helyett lerepülő fejek, savtól szétmart arcok, és megcsonkított holttestek váltogatják egymást. Tudom ,első hallásra kissé durván hangzik a hivatkozás a vidám családi filmre, ám itt is mindenféle csapdák vannak, amiket a nagy ésszel megáldott gyakornokok naná, hogy nem kerülhetnek el, ahogyan szomorú sorsukat sem. Természetesen az amúgy sem rózsás helyzetet tovább tetézik az ilyenkor megszokott formaságok is, süket a telefon, mindenki ideges, elfogyott a toalettpapír. Szóval ez így elég gagyinak tűnik, mégis valahogy leköti az embert. No, nem a három másodpercenként hangrobbanást keltő basszusra, ill. az enyhén Parkinson-kóros operatőrre utaló kameraugrálásokra gondolok, sokkal inkább a várakozás a következő csapdára, ami feszültté teszi a hangulatot. Ez a film pontosan arra elég, amire tervezték. Egy borongós hétfő este elsötétíteni a lakást, indítani a filmet, idegesen dobolni a lábunkkal, miközben izzadt tenyerünkkel a csipsz felé nyúlunk. Azért attól nem kell félni, hogy megtörténik az, ami a Kör című mozi után, amikor meglett emberek milliói bámultak éjszakákon át a televízió sötét képernyőjére, várva, mikor jelenik meg az a bizonyos halálos home-videó az oszlófélben lévő óvodás kislánnyal.
Tehát hullanak az FBI akadémisták, mint a legyek, közben folyton akadékoskodnak, ami miatt egy idő után néhány szereplővel kapcsolatban az a szégyellnivaló érzésünk támad, hogy bárcsak ő lenne a következő áldozat (kívánságunk többnyire valóra válik:)).
Ami tök kellemes meglepetés, az a számomra némileg ismeretlen (Val Kilmer kivételével, de ő nem is igazi szereplő, csak amolyan szenyó, akit lehet utálni az elején) színészek nagyszerű játéka. Tényleg minden típus megvan, a hisztis, gyermekkori traumát átélt délutáni-beszélgetős-érzelgős műsorvezetőtől a kőkemény, atommacsó valóságsó sztárig.
A legjobb hír pedig az, hogy a DVD tele van extrákkal, egészen pontosan kettő darab hihetetlen bónusz anyaggal. Ebből az egyik a film előzetese, tehát ez kiesik, „ha ott van a film, minek nézzem meg az előzetest, húzzámá’ ” megfontolásból, a másik pedig ilyen werkfilm féleség, sok „okosság” elhangzik. Ez persze nem igaz.
A soraimon talán enyhe cinikusság szűrődik át, ám az igazság az, hogy a film nem rossz. Sőt, vannak igazán eredeti ötletek benne, aki szeret hülyeségektől (pl. egy kéz a zuhanyzóban, búúúúú) megijedni, annak bátran ajánlom, de a többiek sem fognak csalódni. Az A kategóriától kissé elmarad, de a B filmektől jobb minőséget kínál, megannyi sokkoló képpel (ja, tényleg akasztott állatok is vannak benne…az állatvédők kedvéért: egy állat sem halt meg a forgatáson, természetesen a stáb tagjait is beleértve), váratlan fordulatokkal, és a végén egy nagy-nagy „lepel-lehullással”. Ne is próbálkozzatok, lehetetlen kitalálni ki a hunyó, ez is a pozitívumok közé sorolandó. Aki mégis kitalálja, az váltson pályát, és irány az FBI (vajon hány FBI-akadémia hallgató olvassa az oldalt…csak úgy eszembe jutott), csak az oktatószigetre ne menjen, akkor már inkább epizódszerep a Barátok Köztben, az is elég ciki, de legalább megmarad az ember feje.
Egy gyilkos agya
(Mindhunters, 2004)
amerikai thriller, 104 perc
Rendezte: Lenny Harlin
Írta: Wayne Kramer
Szereplők: Eion Bailey, Clifton Collins, Will Kemp, Val Kilmer és még sokan mások
IMDB értékelés : 6.3 / 10
DVD-n már megvásárolható és kikölcsönözhető!
Kiadó: InterCom
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.