Az alapötlet nagyszerű, vegyük a televízióban is vezető szerepet betöltő, népszerű színészeket, vágjuk bele őket egy középkori díszletbe, és hagyjuk őket bohóckodni. A film azonban már a kezdet-kezdetén megbicsaklik, ”enyhe” Gyalog Galopp utánérzéssel, és körülbelül a harmadik perctől a szerencsétlen néző fásultan bámulja a vásznat, néha reményteli pillantásokat vetve a zölden világító, ám egyelőre csak a kijutás lehetőségének hamis illúzióját keltő Exit felirat felé.
Nézzük hol bukik a film. Legjobb ha a színészekkel kezdjük, Gálvölgyi, Bajor, Hernádi, vagy Garas Dezső egyszerűen képtelen kitörni a rájuk osztott, fájóan béna szerepekből, melyekben gyakorlatilag gyenge faviccekkel szórakoztatják inkább egymást, mint a közönséget. Döglégy Zoli, a modern, csúnyán beszélő zselégengszter alakítja az egyik meghatározó szereplőt, Lothárt, a szupersztár hóhért, és - ez inkább a többiekre nézve kínos – meglepő módon a szereplők közül még ő a legmeggyőzőbb. Hazudtam, itt van a külsős Dolák-Saly Róbert is, de ő a L’art Pour Lar’t csoportban már bevált figurákkal próbálja jobb kedvre deríteni a munka és a történelem viszontagságaitól elgyötört népet.
Nagy jóindulattal is csak kétszer-háromszor lehet szívből derülni a poénokon, ami egy másfél órás, „vígjáték” megjelöléssel a mozikba kerülő alkotás esetében talán kissé túlzás. A félóránként feltörő kacajok közötti periódusban általában kínos csönd van, lagymatag kukoricamajszolással vagy kokakólaszürcsöléssel megbolondítva.
A történet tulajdonképpen teljesen lényegtelen, az embernek olyan érzése van, mintha régi, a rettenetes Szeszélyes Évszakok c. remekmű(sor) legsötétebb napjait idéző villámtréfák végtelenített folyamát figyelné. Az ötéves gyermekek nyilván nevetségesnek találják, mikor a balfácán király újra és újra pórul jár, leesik a tetőről meg egyéb balesetek, vagy jókat derülnek, esetleg halkan felkacagnak a bolond morva bérgyilkos láttán. Ezzel nem is lenne baj, de akkor miért van 12-es karika a film mellett? Hogy ti. szülői felügyelet szükséges a meghatározott kor alatti gyermekek részére. Mondjuk marketing szempontból kiváló, a szerencsétlen ősöknek szenvedniük kell rendesen a filmvásznon folyó kétes értékű események miatt, de legalább ők is perkálnak.
Joggal kérdezhetnénk, hová tűnt az a Tímár Péter, akit az Egészséges Erotika elbűvölően tahó szereplői, a Csinibaba keserédes, de annál hangulatosabb világa, vagy a Zimmer Feri őrült poénjai miatt kedveltünk meg. Egyedül a jelenetek közötti átvezető képsorok esetében érhetjük tetten a jellegzetes tímáros hangulatot, igazából azok a legviccesebbek:)
Ha van olyan köztünk, aki esetleg nem ismerné e nagyszerű rendező munkásságát, annak csak annyit, hogy egy amolyan „forradalmár” típusú filmesről van szó (Persze nem kell szélben lobogó élénk színű zászlóval a kezében a kormánycsapatokra lesújtó „csegevárát” kell elképzelni, csupán a filmművészet eszközeit használja:)). A már fentebb említett Egészséges Erotika című, nem is annyira érzéki műben (amely első nagyjátékfilmje volt) honosította meg a jellegzetes képi világot nyújtó technikát, melyben a színészek a felvétel alatt visszafelé mozognak, s a végső változatban ezt reverzálják, ezáltal marha groteszk, de egyben iszonyat röhejes látványt létrehozva. Ezt aztán több filmjében is felhasználta, legnagyobb sikerű alkotásában, a hatvanas éveket elénk táró Csinibabában is. Aki nem látta volna a felsorolt műveket, mindenképpen (de tényleg!) adjon nekik egy esélyt, a furcsa külső igazán fincsi belsőt takar.
Nos, erre a kis kitérőre csupán azért volt szükség, hogy érzékelhessük azt, hogy a mostani Tímár-cucc sehol sincs az előzőekhez képest. Ennek oka talán a túlzott RTL-es „belepofázás” lehet, vagy hogy a jelmezek elvitték a produkcióra a pénzt, így a forgatókönyvet jobb híján Gangszta Zolinak kellett volna megírnia (aki mindezt valószínűleg egy háromórás tévés szereplésért minden további nélkül bevállalta volna:). A film, ahogy kiderült, tele van sztárokkal, többek között Bajor Imre „bajusznélküliségével” próbálják hirdetni a filmet, sőt amikor a királyt börtönbe vetették, szinte vártam, hogy az egyik cellából Zalatnay Cini bámuljon szomorú, kisírt szemekkel a kamerába, azzal hogy „ártatlan vagyok, brühühhü, ugye megy a kamera?”, már csak ő hiányzott volna az összképhez. Esetleg Frei tamás, aki éppen a mindent elborító, „gusztustalan, igénytelen” bulvárműsorokról készítene műsort a középkori utcákon, miközben lázasan, élénken gesztikulálva (egy cseppet sem gusztustalan és igénytelen stílusban, áhh dehogy) ecsetelné a pedofíliával vádolt uralkodó perének minden szaftos részletét.
Megnézhetitek ugyan, de szerintem érdemesebb kivárni azt a pár hetet, míg leadják az RTL-en, akkor is bőven ráér, ráadásul a televíziónak megvan az - az általam csak most értékelni kezdett - nagyszerű tulajdonsága, hogy ha szar a műsor, át lehet kapcsolni. És át is fogtok…
Le a fejjel (2005)
Magyar vígjáték, 90 perc
Rendezte: Tímár Péter
Írta: Szekér András
Szereplők: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Bajor Imre, Fullajtár Andrea, Murányi Tünde, Garas Dezső, Kamarás Iván, Ganxsta Zolee
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt0431878/
IMDB értékelés: 4.1 / 10
Korhatár: 12+
www.leafejjel.hu
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.