Édes vízi élet

Nyilván ismeritek azt az érzést, mikor véget ér egy film, és nincs szívetek felállni a székből, csak nézitek az (általában) alulról felfelé scrollozó betűket, annyira megragadja az embert a történet. Nos valami ilyesmit éreztem az Édes vízi élet után. Nem is tudom, talán az elmesélt sztori megkapó természete, vagy az egyszerűen fantasztikus zene, netalántán a színészek szimplán hihetetlennek aposztrofálható játéka (Nem egy, hanem az összes szereplőé!!!), tényleg nem tudom eldönteni. Talán mindez együttvéve teszi a filmet felejthetetlenné.

Nem tudom mennyien látták anno a Tenenbaum, a háziátok című, szintén Wes Anderson által rendezett mozit, de tartok tőle, még ha mindnyájan jelentkeznek, akkor sem tudunk választásokat nyerni velük. Pedig milyen kár hogy gyakorlatilag ismeretlenségbe veszett ez a kissé szerencsétlen sorsú remekmű, persze tegyük hozzá, nem volt egy kimondott közönségfilm, inkább egy afféle modern, kicsit szomorkás, de néha kacagtató alkotás. Igazából nekem mindig is az ilyen típusú filmek hangulata az, ami tetszett. Aki egyiket sem látta annak megpróbálom definiálni mire gondolok. Adottak emberek (mi mások), akik külsőre totál rendben vannak, de egy pillantásból, egy elejtett megjegyzésből rögtön kiderül, hogy mennyire boldogtalanok, vagy talán nem is ez a jó szó rá, esetleg a kiégettet lehetne használni, de inkább tekintsünk el ettől a kifejezéstől, eltorzult a sok gagyi használat miatt. Az elénk tárt történet során aztán szép lassan kiderül, mi végre borús mindenki, a végén persze semmi, de az ég egy adta világon semmi nem oldódik meg, a szereplők mennek tovább leszegett fejjel, néha önirónikusan elmosolyodva magukon, néha meg csak tompán hülyén bámulva tengetik tovább életüket. Azt hiszem, minden alapsztori közül ez fedi a legjobban a valóságot, szerintem abszolút életszerű és megmagyarázhatatlanul rabul ejti az embert. Tökéletlen világunk minden fonáksága ellenére mindnyájan hajtunk, gürizünk tovább, néha csalódva mindenben, néha optimizmussal telve, amolyan „ez van, ezt kell szeretni” felkiáltással.

A kissé hosszúra nyúlt bevezető célja nem az hogy minél hosszabban értekezzünk, csak a hangulat miatt vetemedtem rá, mert a szóban forgó film is épp ezt nyújtja. Kissé elvarázsolt, néhol csöppet valóságtól elrugaszkodó, és helyenként elgondolkodtató. Felesleges nagy szavak, monumentális zene, és hősies tettek nélkül. Ebben aki meghal az meghal és kész, mit lehet tenni.

A történet röviden: Él egy ilyen dokumentumfilmes-tengerbiológus kutató, van neki egy kis csapata, járják az óceánt és filmeznek. Ennyi, se több se kevesebb. Na persze jönnek a kalandok, amik nem is annyira szokványosak (Az egyik társukat megzabáló cápára vadásznak főleg), inkább a „normális” jelzőt használnám rájuk, amolyan semmilyenek, sőt néha butaságok is feltűnnek, de ezek által ismerhetjük meg a szereplőket, akik mind-mind magukkal hordozzák a maguk kis eltemetett fájdalmukat, sőt mindezt poénosan elő is tudják adni.

Ami még inkább szembeötlő, az egy Bill Murray nevű híres amerikai komikus, aki színészi képességeit tekintve a legnagyobbakkal is felveszi a versenyt. Ennek a fickónak az arckifejezései egész egyszerűen zseniálisak. Kicsit mind ugyanolyan, mégis másmilyen. Az ember kész lesz tőle, valóban borzongatóan mutat a vásznon. Már az Elveszett jelentés c. filmjében is nagyot dobott, de ezzel feltette az i-re a pontot (és nem a koronát, ahogy azt egyes Aktívos/Fókuszos műsorvezetők gondolják), ha ez teszem azt egy baromi gáz film lenne, azt is képes lenne egymaga megmenteni. De mint már említettem nem az, inkább a másik véglet, sok-sok pozitív jelzővel, amiből úgy sejtem már elég volt, mindenki képzelje oda őket tetszés szerint.

Ja és a filmzene, az is valami… Legyen elég annyi hogy nem kidobott pénz megvenni a soundtrack albumot. E furcsa kirándulás a nagy víz birodalmába annyit nyújt, amennyit várni lehet tőle. Nem harsány, nem küszködik feltűnési viszketegséggel, csak álldogálnak a piros sapós csákók, néha beszélgetnek, néha merülnek, de a veres sapesz, az állandóan rajtuk van:) Ha diktátor lennék, mindenkivel kötelezően megnézetném, de mivel ez egy szabad világ, és úgy néz ki, egy darabig nem is sikerül átvenni a hatalmat:), ezért csak kézfeltartással tudok rá voksolni. Úgyhogy egy „igen” szavazattal elfogadtuk, hogy tekintsük meg, élvezzük, aztán menjünk haza és melegítsünk vacsit. És legfőképpen reménykedjünk, várjuk, hogy több ilyen film legyen a mozivilág mára kissé kietlen, de néhány reményre okot adó világító ponttal borított égboltján…

Édes vízi élet

(The Life Aquatic with Steve Zissou, 2004)

Amerikai film, 118 perc

Rendezte: Wes Anderson

Írta: Wes Anderson, Noah Baumbach

Szereplők: Bill Murray, Owen Wilson, Cate Blanchett, Jeff Goldblum, Angelica Huston, Willem Dafoe

Imdb: http://www.imdb.com/title/tt0362270/

Imdb értékelés: 7.3 / 10

Ha tetszett, mindenképp nézd meg: Elveszett jelentés; Tenenbaum, a háziátok

Honlap: http://lifeaquatic.movies.go.com