Napjainkra a média olyan szintű vizuális élmény- és információáradatot zúdít ránk, amelyet követni nehezen, azonosulni vele még kevésbé lehet. Egyre kényelmesebbé válik az életünk, és a többi, modern idők új szeleivel együtt járó közhelyet ismételgetjük. A kérdés azonban, hogy honnan tanul értelmes dolgokat a mai ember, talán Marsi Anikó napi rendszerességgel elvégzett, szájbiggyesztéssel megbolondított „cö” félszavaiból, vagy Jakupcsek Gabriella intellektuális játékvezetési stílusából?
Nem, az emberek réges-régen, még a történelem előtti időkben, különböző méretű, szépen összeillesztett hófehér lapokat forgattak, amiken ráadásul furcsa jelek is voltak. Betűknek hívták őket, és ha figyeltünk, a betűk értelmes szavakká, majd mondatokká, végül egy kerek történetté álltak össze.
Ez a kissé furcsa bevezető azért született, mert naponta szembesülhetünk az olvasás, mint szabadidős cselekvés háttérbe szorulásával. Hogyha valaki szívesen csinálja, annak fölösleges elmagyarázni, mitől különleges egy karakterhalmazt szemkifolyásos állapotba kerülésig olvasni, hagyni, hogy magával ragadjon a történet, az olvasó által elképzelt külsejű és jellemű figurákkal, váratlan eseményekkel; aki meg nem, annak úgyis mindegy. Vannak ugyan próbálkozások a népszerűsítésére (ld. Nagy Könyv), de ezek úgy tűnik nem sok sikerre számíthatnak. No nem baj, kedves Olvasók, némileg szokatlan, sőt egyeseknek talán egyenesen bizarr módon könyvajánló következik a Gamekapocs keretein belül.
Az irodalom egyik régi műfaja a sci-fi, „külföldiül” science-fiction, azaz tudományos-fantasztikum. Itt pontosan azokra a dolgokra kell gondolni, ami először megjelenik az ember lelki szemei előtt, a jövő, az űr, és a hihetetlen jelenségek kombinációi. Rengeteg olyan mű született az évek során, amelyek helyet követeltek maguknak a világirodalom elitjében, mégis csak kevesen ismerik őket. Ennek oka elsősorban a rossz „marketing”, illetve néhány buta ember előítéletei lehetnek, akik a sci-fi-t a „hülyeséggel” azonosítják.
A viszonylagos ismeretlenség ellenére talán még a legpitibb alfabéta (by Kelly Bundy:) is hallotta Isaac Asimov nevét, akit a tudományos-fantasztikus irodalom Nagy Ő-jeként tisztelhetünk, ha lehet élni ezzel a képzavarral. Mindenesetre érdemes megemlíteni, hogy Asimov hihetetlen életművel rendelkezik, pontosan, számszerűen nem is tudjuk mennyi regény, novella, tanulmány fűződik a nevéhez. Ő talán a legpopulárisabb és legkedveltebb író mind a mai napig, dacára annak, hogy 1992-ben, egy korábbi műtét szomorú hozományaként AIDS-ben elhunyt (vérátömlesztés miatt fertőzött vért kapott).
Miért népszerű, mi az oka a közkedveltségnek? Minden bizonnyal az egyszerű, a szakmai sallangot nélkülöző tárgyalásmód, a bravúros cselekményszövés, és a szimpatikus, az Olvasóval szinte eggyé váló, abszolút hiteles figurák. Aki olvasott már tőle valamit, az tudhatja: letenni gyakorlatilag lehetetlen, olyan váratlan fordulatokat visz bele a történetbe, hogy aki előre meg tudja jósolni, az dobja el azonnal a könyvet, és irány a híres delphoi létesítmény, tuti kinéz egy zsíros főállás.
Számos nagyszerű műve közül kiemelkedik néhány, Az Alapítvány-történetek talán minden idők legjobban sikerült alkotásai, de említhetnénk a Bailey-sztorikat is. Asimov élete vége felé végrehajtotta sokat vitatott – egyébként szerintem zseniális - húzását, hogy„összehozta” regényeit, novelláit, ezáltal egyetlen, hatalmas történetet, egy saját világot létrehozva. A dolog olyan jól sikerült, hogy az egyes regények úgy kapcsolódnak egymáshoz, mintha eleve sorozatnak szánták volna őket.
A – rajongók körében igen népszerűvé vált – Szukits Kiadó arra vállalkozott, hogy megpróbálja a legendás művész legfontosabb alkotásait rendszerezni, sorrendbe rakni, és természetesen kiadni. Így született meg az öt kötetes Encyclopedia Galactica, mely az elképzelt világ alakulását követi nyomom, csaknem húsz ezer éven keresztül, az első intelligens robotok megjelenésétől kezdve a bolygók gyarmatosításának viszontagságain át, egészen a végkifejletig. Természetesen a terjedelem szabta határok miatt korántsem fért bele minden mellékszálat feldolgozó történet, csak a fő vonalra koncentráltak a szerkesztők.
Talán nem lesz spoiler-hangulatú, ha elárulom: főleg az intelligens, gondolkodó robotok körül bonyolódik az első fele a gyűjteménynek, míg a második (elsősorban) az emberek viszontagságaira fókuszál, amikor azok elhagyják szülőbolygójukat. Természetesen nagyon nehéz határt húzni bárhol is, annyira összefüggő a cselekmény, hiszen a robotok csaknem mindenhol feltűnnek.
Asimov varázsa nem az akcióban keresendő, a bekövetkezett sorsfordító eseményeket gyakran csak a párbeszédekből tudjuk meg, inkább a történelem alakulásának filozófiai problémáiban merülhetünk el, meglepően olvasmányos, és korántsem unalmas formában. Az ember akaratlanul is elkezd gondolkozni: vajon tényleg ilyen lesz a jövő? Az egyes elméletek pedig olyan szilárd lábakon állnak a lábukon, hogy a válasz egy idő után mindenkiben kikristályosodik: valószínűleg igen. Ne feledjük, az író a negyvenes években kezdte munkásságát, jó néhány technikai dologban igencsak igaza lett.
Sokan talán nem tudják, miről is szól az Alapítvány-trilógia (ill. későbbi leszármazottjai), azoknak egy kis kedvcsináló: Adott egy óriási galaktikus Birodalom, amely sok ezer éves fennállása után alig észrevehető hanyatlásba fordul. Csak néhányan veszik észre ezt, ők megpróbálnak valamit tenni az ügy érdekében. A bukást már nem kerülhetik el, így inkább a távoli jövőre koncentrálnak, és az emberi faj boldogulásának érdekében kidolgozzák a pszichohistória elméletét, amely segíthet újra talpra állni. A cselekmény annyira szerteágazó, hogy ennél többet felesleges is mondani róla, mindenkinek ajánlom, igaz remekmű.
Azt azonban feltétlenül fontos megjegyezni, hogy csak akkor kezdjünk bele a gyűjtemény olvasásába, ha semmi más halaszthatatlan dolgunk nincs, ugyanis garantáltan órákat/napokat/heteket fogunk tölteni Isaac Asimov varázslatos világában, számító gyilkosok, elveszett anyabolygók, veszélyes konspirációk után nyomozva.
Encyclopedia Galactica
I - V. kötet – Isaac Asimov teljes Alapítvány – Robot – Birodalom univerzuma
Reklámszöveg:
Az emberiség jövőjének húsz évezrednyi történelme elevenedik meg az Encyclopedia Galactica lapjain. Isaac Asimov párját ritkító magabiztossággal vezet bennünket végig monumentális jövővízióján: a Föld pusztulásának, a Galaktikus Birodalom összeomlásának és az Alapítványok tündöklésének vászna előtt emberek, robotok, mutánsok és bolygólények dolgoznak és harcolnak sorsunk irányításáért és végzetünk beteljesítéséért. Asimov eredetileg majdnem 20 kötetre rúgó Alapítvány-, Birodalom- és Robot történetei új formában kerülnek most az Olvasó kezébe: összegyűjtve, hiánytalanul, történeti időrendi sorrendbe szedve, egy 5 könyvből álló sorozat formájában. A művekkel most ismerkedők és az Asimov-barát gyűjtők számára egyaránt meglepetés lehet a kötetek következetes szerkesztése. Egységes lektorálással és terminológiával, történeti dátumokkal ellátott novellákkal és regényekkel, lábjegyzetekkel és kereszthivatkozásokkal, átfogó kronológiával, valamint az Asimov halála után írt, folytatásokra való utalásokkal a sorozat világviszonylatban is példátlan emléket állít a néhai írónak és ma is élő világának.
http://www.szukitskiado.hu/index.php?menu=51
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.