Flash - A Villám filmkritika

Egy durván őszinte vallomással kezdem: noha az évek során minden adandó alkalmat megragadtam, hogy lehordjam a látnoki erejűnek bélyegzett silány rendezői stílusát és bár filmről filmre egyre jobban bebizonyosodott, hogy ezeknek a DC-alkotásoknak nem én vagyok a célközönsége, mostanra már ott tartok, hogy abszolút képes vagyok együttérezni a baltacsattogtatós gittegyletként működő Zack Snyder rajongókkal. De tényleg: folyamatosan megy a sírás meg a panaszkodás, először a Snyder Cutért, aztán hogy tegyék vissza Zack mestert a DCEU élére, egymást követik a patás ördögnek kikiáltott bűnbakok a filmek gyatra minősége miatt (Joss Whedon, James Gunn, meg valami fejes, akinek, ha bottal ütnek, se tudom megmondani a nevét, annyira követhetetlen lett ez a tragikomédia, ami a Warner körül megy), konkrétan petíciókat indítanak, hogy elérjék, amit akarnak. Vasvillát, fáklyát ragadnak, hashtagelnek ezerrel, de közben a másik oldalon meg azt látom, hogy a stúdió hiába erőlködik egy másfajta vízió megvalósításával, egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve rohadtul nem jön nekik össze semmi, sőt, egyre gyalázatosabb a helyzet.

Az hagyján, hogy a DC-nek most sincs több fogalma arról, hogyan adaptálja a képregényeket a nagyvászonra, mint mikor Snyder még velük volt, de eljutottunk oda, hogy a legújabb produkciójuk, a Flash a gagyi kategórián belül is egy teljesen különálló halmazban mozog. Hogy ezt a minősítést pont az a film érdemelte ki, melynek alapanyagával valóságos csodákat lehetett volna művelni, és ami frappánsan pontot tehetett volna erre a 10 év tartó vergődésre, csak hab a tortán. Szóval értitek: előveszik minden idők egyik legjobb és legfontosabb DC-sztoriját, belerakják sokunk kedvenc Batmanjét, Michael Keatont, felbérelnek egy tehetséges rendezőt, hozzávágnak 220 millió dollárt, hogy csinálja meg a filmet. És rossz lesz.

De nem csak simán rossz, mint mondjuk egy Wonder Woman 1984 vagy egy Black Adam, közel sem: a Flash az utóbbi évek leggyatrább képregényadaptációja, nem szimplán 1 pontos fércmű, konkrétan a negatív tartományban van. Hozzá képest a Batman Superman ellen és a 2016-os Öngyilkos Osztag egy megkerülhetetlen mestermű, Zack Snyder és David Ayer pedig egy meg nem értett, korszakos rendezőzseni. Teljesen olyan benyomást kelt, mintha nem is a zsáner hanyatlásánál (mert az már tagadhatatlan, hogy egy ideje kőkeményen hanyatlik az egész), hanem egyenesen a szuperhősmánia végjátékának a legeslegutolsó fázisánál járnánk.

Gyakorlatilag minden benne van, ami miatt mostanság utálni lehet ezeknek a filmeknek a többségét. Agysorvadást okozó kretén poénok, amelyek egy bizonyos kor és intelligenciaszint felett elviselhetetlenek (altesti viccekből kifejezetten sok van, a humoros pillanatokból összesen csupán kettő talál be). Hatalmas ziccereket, óriási lehetőségeket kihagyó forgatókönyv (értem én, hogy PC meg feminizmus, de talán nem ártott volna Christina Hodson mellé tenni egy olyan írót, aki kettőnél több képregényt olvasott – nőből is lenne nem egy ilyen). Nagyra nőtt óvodásként viselkedő főhős (nem akarom védeni Ezra Millert, de ez tényleg nem rajta múlt, a karakterprezentálása nagyjából addig terjed, hogy gyorsan fut, zabál, és néha elejt egy könnycseppet – a harmadik még működne is, ha az első kettő nem nyomná agyon).

No meg a lelketlen fan service és a kritikán aluli CGI. Lehetetlen közülük legalább egyet kiemelni, mert ezek együttesen gyilkolják szét az élményt. A sztori drámai élét nagyjából háromszor sikerül elkapni, mielőtt jönne egy vállalhatatlan beszólás vagy egy infantilis megoldás, jelenetek sokaságát vághatták volna ki, mert azok érdemben semmit sem tesznek hozzá az összképhez (sőt, talán még feszesebb is lehetett volna az amúgy majdnem 150 perces film), de maga a komplett történet is totál felszínes és átgondolatlan.

Pontosan nem emlékszem rá, hogy konkrétan elhangzott-e a kijelentés az alkotók szájából, hogy a Flash lesz majd az a film, ami pontot tesz a DCEU-ra és onnantól fogva teljesen más időszámítás kezdődik (valószínűleg nem, mert még lesz két mű, ami ennek a katyvasznak a vizében fog fürödni), de akár így, akár úgy, ez a film az égvilágon semmit sem zár le, semmit nem varr el. Tisztán látszik, hogy Gunnék nem innen fogják folytatni a történetmesélést, nem ennek a sztorinak a hatására fog újraindulni a DC-univerzum. Üvöltve könyörgő lehetőségeket szalasztanak el, fontosnak szánt konfliktusokat vágnak el pillanatok alatt, és mivel a multiverzumos kavarás is inkább a cselekmény kárára válik, ahelyett, hogy egyben tartaná azt, az utolsó harmadban ugyanolyan könnyen lépnek túl azon az eseményen, amit kábé két óráig néztél, mint amilyen könnyen hoznak a karakterek ellentétes döntéseket egyik pillanatról a másikra.

Példázat: - Batman, légyszi, segíts! – Nem segítek. *2 perccel később* - Jó, mégis segítek.; - Supergirl vagyok, csalódtam az emberekben, hadd pusztuljanak. *2 perccel később* - Oké, meggondoltam magam, beszállok, csapassuk! Szóval összességében mindennel, a sztorival, a fordulatokkal, a karakterekkel, azok jellemfejlődésével, a konklúzióval, és még Keatonnel együtt sincs semmi értelme az egészek. Teljesen. Tökéletesen. Fájóan. Érdektelen. És persze ott a látvány: nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyire gány CGI-t egy nagyköltségvetésű hollywoodi filmben. A címszereplő úgy néz ki, mintha egy PlayStation 3-as videojáték karakterének a testére rárakták volna Ezra Miller fejét, de a 71 évesen ide-oda ugráló és vagdalkozó Batman is megér egy misét, a meglepetés cameók megvalósítását pedig egy rajongói deepfake videó is felülmúlja. Utóbbi esetében különösen fájó az egész, mert alapvetően azt várná el tőlem a film, hogy tátsam a számat, tapsoljak, ujjongjak, repdessek az örömtől, amikor feltűnnek az említett figurák – csak hát meglátom ezeket az élettelen, dróton rángatott viaszbábúkat, és… nem is tudom, mi erre a legjobb kifejezés, komolyan.

Most lehetnék cinikus és mondhatnám, hogy a Flash méltó lezárása ennek a 10 éve tartó baklövés-sorozatnak, ami DCEU név alatt futott, de az az igazság, hogy ez nem lenne fair az eddigi filmekkel szemben, akármennyire is rossz volt némelyik. Lehet, hogy túl szigorú vagyok vele és kicsit túlzásba viszem, de őszintén, a film sem sokkal tisztelettudóbb, tulajdonképpen hülyének nézi, sőt, sz*rba se veszi a rajongókat vagy a laikusokat. Ezt a közvetlenül a stáblista előtt beköszönő vendégszereplő tökéletesen alá is támasztja, amivel lényegében képünkbe vágják az alkotók, hogy: gyerekek, ne vicceljünk már, mit vártatok, minek erőlködjünk, ennyire vagyunk képesek, úgyis megnézitek, mert képregény meg szuperhősök, ha nem tetszik, akkor így jártatok.

Mindazonáltal az megnyugtató, hogy végre földet dobnak erre a szerencsétlen, hányatott sorsú univerzumra. Mert bár fogalmam sincs, hogy a Gunn-féle DC hogy sül majd el, de ennél már tényleg csak jobb lehet. 

Gamekapocs értékelés: 1

Eredeti cím: The Flash
Rendező: Andy Muschietti
Producer: Barbara Muschietti, Michael Disco
Forgatókönyv: Christina Hodson
Történet: John Francis Daley, Jonathan Goldstein, Joby Harold
Szereplők: Ezra Miller, Sasha Calle, Michael Shannon, Ron Livingston, Maribel Verdú, Kiersey Clemons, Antje Traue, Michael Keaton
Zene: Benjamin Wallfisch
Operatőr: Henry Braham
Vágó: Jason Ballantine, Paul Machliss
Gyártó: Warner Bros. Pictures, DC Studios, Double Dream, The Disco Factory
Forgalmazó: Warner Bros. Pictures
Játékidő: 144 perc
Eredeti premier: 2023. június 16.
Hazai premier: 2023. június 15.