A náci Németország és az emberiség ellen elkövetett bűntettek mélyen beleitták magukat a társadalmunkba, számos tanulmány, rengeteg emlékmű és annál is több képzőművészeti alkotás emlékeztet minket a holokausztra. Leírhatatlan szörnyűségeket éltek át a második világháború során a zsidók, a cigányok, a fogyatékosok, a homoszexuálisok és en bloc azok, akik politikailag vagy vallási szempontból ellenálltak a nemzetszocialista pártnak. Emlékkultúránkban pedig inkább az áldozatokat őrizzük, így a legtöbb alkotás is rájuk koncentrál. Az Érdekvédelmi terület nem így tesz. Azzal a merész csavarral él, hogy az áldozatokat háttérbe szorítja, és ugyan a környezet láthatatlan, de nagyon is fontos szereplői vannak jelen, ám a film fókuszában mindvégig egy náci család áll. Rudolf Höss, felesége, Hedwig és gyerekeik egy auschwitzi koncentrációs tábor szomszédságában élik mindennapjaikat, mely Höss parancsnoksága alatt üzemel.
Embereket látunk a vásznon. Glazer nem aggat „jó” vagy „rossz” jelzőt szereplőire, egyszerű, szinte már egy átlagos családot követünk végig olyan kiragadott életképeken keresztül, mint az apuka munkába indulása, a gyerekek játéka vagy épp a feleség és anyja sétája a kertben. Viszont mindegyik hátterében ott van a tábor fogvatartottjainak sikolya, a kémények szüntelen munkája és a fegyverek dörrenése.
Vontatott a film, nem is kicsit. Lassú és alapvetően megköveteli tőlünk, hogy aktívan figyeljünk minden egyes képkockára, minden egyes apró részletre, hogy ténylegesen ne csak lássunk, hanem át is átérezzük az összképet. A film egyik mozgatórugója ez a lassúság, ami ugyan néha unalomba fulladhat, de ezzel éri el azt, hogy ne egy érzelmekkel teli koherens történetet, hanem egy megrázó, ugyanakkor elidegenített látképet kapjunk.
Sok, hosszan kitartott tág képkivágás jellemzi a látványvilágot, amihez remek koreográfia párosul. Glazer még művészfilmes elemeket is alkalmaz, sőt már azzal is kezdődik az alkotás, melyek legtöbbször egy torz audiovizuális élményben állnak meg. Ezek kettőse elveheti a kedvünket a filmtől – ahogy azt tette is, mikor a vetítésen ültem: nem egy ember a felénél felállt és kisétált -, viszont szükségesek, nem is kicsit. A torz hangok elnyújtottsága sikeresen kizökkent minket a filmből és arra kötelez, hogy elgondolkodjunk, míg a tág képkivágások arra szolgálnak, hogy minél több dologra figyeljünk egyszerre. Az egyik legszemléletesebb ilyen jelenetben Höss parancsnok elhagyja a családi házat, viszont a kép bal alsó sarkában nagyobbik fiát vehetjük észre, amint épp az egyik szolgálólánnyal csókolózik. Apró dolgoknak tűnhetnek, de az ilyesfajta jelenetekkel kapunk teljes betekintést a mindennapos családi életbe.
Glazer megközelítése frissnek hat és egy olyan szempontból mutatja be az emberiség egyik legkegyetlenebb időszakát, melyből eddig csak elvétve láthattuk. A normalizált családdinamika és több millió ember lemészárlása még nem volt így feltüntetve egymás mellett, viszont egy fontos motívumra tapintott ezzel rá a rendező: nem létezik csak jó vagy rossz – bár ennek ellen megy a film egyik legnagyobb hibája, a negatív felvételek. A film központjául szolgáló Höss család átlagos, a gyerekek játszanak, az apuka néha hazahozza a munkáját, az anyuka pedig barátnőkkel pletykálkodik és a ház körül sertepertél. Ami nem átlagos, az a környezetük: míg a gyerekek esténként titokban aranyfogakkal játszadoznak, az anyuka elkobzott bundákat próbál, az apuka pedig gyakorlatilag hazaviszi a munkáját amikor egy újfajta hamvasztási eljárásról egyeztet dolgozószobájában, amivel hatékonyabban tudják kioltani az életeket. A legfőbb konfliktus is abból adódik, hogy Rudolf Höss parancsnokot előléptetik, ezáltal el kell költöznie, felesége viszont nem szeretné hátrahagyni az otthonukat. Egyszerű munkának tekintik a mészárlást, mintha nem lenne több, mint pusztán egy karrierlehetőség.
Nehezemre esik pontozni a filmet. Egy hihetetlenül fontos alkotásról beszélünk, ami nem fél nyersen bemutatni, hogy mikre képes a szenvtelenség, az ideológiák kifürkészhetetlen hálója és maga az ember, miközben folyamatosan emlékeztet minket, hogy a „gonoszok” sem sokkal különbek tőlünk. Ugyanakkor ezt a nyerseséget nem sikerült fölösleges köret nélkül tálalni és míg a hangtorzulásoknak találunk létjogosultságot, addig az emberi jóságot bemutatni hivatott negatív felvételek csorbítanak az összképen. Az egészet az A24 stúdiótól már megszokott különlegesség, mind látvány, mind hangzás terén fogja össze. Érdemes végigülni ezt a 105 percet, elgondolkodtat és sok esetben felnyitja szemünket, de ezért nekünk is tennünk kell.
Gamekapocs értékelés: 8
Rendező: Jonathan Glazer
Producer: James Wilson, Ewa Puszczynska, Bugs Hartley, Bartek Rainski
Forgatókönyv: Martin Amis, Jonathan Glazer
Szereplők: Sandra Hüller, Christian Friedel, Ralph Herforth, Marie Rosa Tietjen, Imogen Kogge, Benjamin Utzerath
Zene: Mica Levi
Operatőr: Lukasz Zal
Vágó: Paul Watts
Gyártó: Film4, Access, Polish Film Institute, JW Films
Forgalmazó: ADS Service, A24
Játékidő: 105 perc
Eredeti premier: 2023. május 19.
Hazai premier: 2024. február 15.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.