Kislány a nagyvilágban: I./5-6.

A GK stáb zabálnivaló írónője elérkezett regénye első fejezetének befejező részeihez. Olvassátok hát nagy szeretettel Annimari újabb kalandjait...

I. fejezet / 5. rész

Estére kiválasztottam egy nagyon szép keleties jellegű lila ruhát. Az egyenes hajamat besütöttem, így kissé hullámos lett. Csinosnak éreztem magam, és nagyon tetszettem a csajoknak is. A hely ahol voltunk az ismerkedni vágyók számára tökéletes vadászterületet jelent. Zsúfolásig teli van egyedülálló emberekkel, választék bőven van, a színvonal pedig egy kicsit magasabb, mint a középszerű. Mivel a hely nem túl olcsó, így még a pénztárca vastagsága is világossá válik előttünk. Miután hosszas kutatás után találtuk egy üres asztalt, leültünk körbe és beszélgettünk. Rendeltünk inni, mindannyian ugyanazt a koktélt, közben kivételesen én is rágyújtottam a többiekkel együtt. Rebeka lelkesen mesélt az esküvőjéről, úgy tűnt teljesen be van zsongva. Tíz perc se telt el, és Erika eltűnt közülünk. A hapsi aki mellett helyet foglalt, nem volt a legszebb férfi akit láttam, de ő soha nem is volt túl igényes. Miután alaposan szemügyre vettem ezt az ürgét, és visszafordultam az asztalunkhoz, a többiek is eltűntek. Természetesen Rebeka se női társaságban.

Egyedül maradtam az asztalnál. Szóval én vagyok a legkevésbé „kelendő” árucikk ma. Talán már belefáradtam a nagy „Ő” keresésébe, vagy nekem kellene kezdeményeznem? Nem vagyok konzervatív típus szóval nem egyszer megtettem már. De most valahogy nem éreztem ehhez ambíciót. A barátnőim mind jól érezték magukat. Én pedig, mint egyedül ülök egy asztalnál és gondolkozom, ahelyett, hogy bevetésre készen állnék. Úgy látszik, kiégtem.

- Gondoltam meghívlak egy koktélra. Láttam, hogy előbb is ezt ittad – egy igazán helyes férfi mosolygott rám. Őszülő negyvenes lehetett, de nagyon tetszett, és ez volt a lényeg. Jól öltözött, és az idős pasik összes sármját birtokló férfi volt. Már nem is éreztem, úgy hogy elhasználódtam.
- Köszönöm.
- Leülhetek?
- Persze. Ne haragudj. Rita vagyok.
- Áron – mondta és mosolygott. – És hogy hogy egyedül?
- A barátnőimmel jöttem, de ők már mind szereztek társaságot. Kivéve engem. Úgy látszik, hogy nem vagyok itt túl népszerű.
- Szerintem meg minden fickó vak, már felkészültem, hogy harcolnom kell érted. És a barátod, miért nem kísért el?
- Könnyen kitalálhatod – mosolyogtam.

Áron nem volt rámenős, de félénk sem. Pontosan olyan magabiztos volt, mint amennyire illik. Udvarias volt, nem beszélt csúnyán, és az egész este folyamán csak bókolt, és bókolt. Telefonszámot cseréltünk, mielőtt elindultam haza. Ő el szeretett volna kísérni, de én illedelmesen visszautasítottam. Nem akartam elrontani ezt az idillt. Úgy voltam a helyzettel, hogy reméltem, hogy hamarosan találkozunk. De közben azt éreztem, hogy talán az lenne a legjobb, ha mégsem, mert úgyis lenne valami, amiért csalódnom kellene benne. Hiszen nem létezhet ilyen tökéletes úriember.

I. fejezet / 6. rész

Körülbelül éjfél lehetett mire hazaértem, nem akartam sokáig maradni, mert másnap fontos megbeszélésem volt a kávézóláncolattal kapcsolatban délelőtt 10 órakor, és előtte még Rebekához is el kellett mennem. Szóval hazaértem, meggyőződtem róla, hogy még mindig olyan jól nézek, mint mikor elindultam. Megfürödtem, de nem voltam álmos. Tévéztem volna, de már semmi értelmes műsor nem volt. Közben folyamatosan hallottam, hogy diszkó zene szól valahol. Azt hittem, hogy a közeli dizsiből jön, de tévedtem. Pár lakással alattam szólt a zene. Nem tudom, hogy milyen elhatározásból, de úgy döntöttem, hogy felöltözök és lemegyek. Fehér fodros miniszoknyát vettem fel, hozzá egy egyszerű kék topot, majd kifestettem magam. 34? Ugyan már, hiszen így még harmincnak se látszom.

Az ajtó nyitva volt, gondolkodás nélkül bementem. Sok fiatal őrülten bulizott, szinte mind teljesen részegek voltak. Maximum huszonöt évesnek néztek ki. Kezembe vettem egy üvegsört. Elkezdtem iszogatni, és közben azon gondolkoztam, hogy kik lehetnek ezek, mert soha nem láttam még őket erre. Ekkor egy kéz egy pohár vörös bort nyújtott felém.

- Egy ilyen csinos lányhoz nem illik a sör – mondta izgatott mosollyal.
- Köszönöm, de jobban szeretem a sört, mint a bort – utasítottam el az italt. A srác tökéletes testtel, fiatalos csibészséggel közeledett hozzám. Szinte teljesen olyan volt, mint Johnny Depp. Ő ugyanis álmaim férfije.
- Nem ismerjük egymást. Én vagyok a házigazda. Krisztián.
- Rita vagyok. És mit ünnepeltek ilyen sokan?
- Azt, hogy most költöztem ide. Mondhatjuk, hogy ez egy lakásavató.
- Saját lakásod – kérdeztem csodálkozva.
- Ahogy vesszük, most kaptam a szüleimtől, mert sikeresen leérettségizem. Szóval érettségi ajándék, meg a tizennyolcadik születésnapomra is ezt kaptam.

Nem is tudom, hogy mi az amin jobban meglepődtem. Hogy álmaim pasija akkor született, amikor én már nagyban a gimnázium padjait koptattam, vagy, hogy van olyan ember aki érettségi ajándékként egy elegáns negyed marha drága lakását kapja?Menekülni akartam, mert úgy éreztem ez nem nekem való hely. De az a két szempár…nem tehetek róla, de nem tudtam szabadulni tőle. Lassú szám következett, mi meg lassúztunk. Áttáncoltuk az éjszakát. Négy órakor már az eszemre hallgattam. Mennem kellett, mert holnap kilenckor már a kocsimban kell ülnöm. Szóval elbúcsúztunk, de telefonszámot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy hamarosan találkozunk. És ehhez én is ragaszkodtam. Most már csak azt nem akartam, hogy megtudja, hogy egy házban lakunk. Szóval mesterkednem kellett.

Folytatása következik...