A szuperhősök sajátja, hogy nem tudjuk önmagukban értékelni őket, szükségük van nemezisekre, akik tükrében láthatjuk önnön nagyságukat. Ilyen tekintetben Batman az egyik legnagyobb igazságosztó a történelemben, megannyi híres, hírhedt ellenfelet tudhat magáénak, felsorolni nem is érdemes, hisz mindenki ismeri a főbb gonosztevőket. A 2022-ben mozikba került Batman, a hírek szerint egy újabb trilógia része lesz, és ha követik a nolani mintát, a 2. részben elérkezhet a csúcspont egy igazán méltó ellenséggel való küzdelem során. Már a film vége utalt rá, hogy az következő fejezet a Pingvin felemelkedéséről szól majd, és az alkotók láttak benne lehetőséget, hogy ezt az eredettörténetet egy sorozat formájában tárják elénk.
Kezdjük az elején a negatívumokkal, melyek közül a leghangsúlyosabb, hogy a Pingvin-sorozat (az első rész alapján) nem egy szuperhős történet. Az elmúlt 20 év Batman filmjei alapján ez nem meglepetés, de a sorozat kaphatta volna akár a Sebhelyesarcú címet is, annyira realista a megvalósítás, hétköznapi a körítés, az akciók. Ez nem is lenne baj, de felmerül a kérdés, hogy létezhet-e Pingvin Batman nélkül?
Ahogy a vetítés előtti felvezetőben elhangzott, a Pingvin egy igazi maffia történet, amibe nem fér el egy makulátlan erkölcsű jó fiú, aki játszi könnyedséggel birkózik meg a túlerővel és arat pompás győzelmet a rosszfiúk felett. Nem, Gotham árvíztől elzárt területein mindenki romlott, vagy azzá lesz a körülmények furcsa játéka következtében. Oswald Cobb is áldozat valamilyen szinten, főnökét megölték, jobb lába eltorzult, önbizalma meg-meginog és végül egy félreértésből származó „baleset” indítja el a Pingvinnél válás útján. Az már az első 72 perc után kiderül, hogy nem lesz könnyű dolga, több család szeretné magának a drogkereskedelem irányítását, a rengeteg pénzt és a hatalmat Gotham alvilága felett. Oz a történet kezdetén még egy kisstílű figura, egy verőember, aki elvégzi a piszkos munkát. Főnöke halála utáni zűrzavarban keresi a helyét és tisztes gonoszkodásról mereng, akit még a pelyhes állú Falcone trónörökös is kinevet gyerekes elképzelése miatt. De vajon ki fog nevetni a végén? A történet felütése megmutatja, hogy milyen kemény fából faragták a címszereplőt, játszi könnyedséggel ugrasztja egymásnak a hatalomért ácsingózó feleket. A sorozat egy torz barátság indulását is követi, megvillantva Oswald előrelátó, emberi oldalát is.
Ahogy megszokhattuk az HBO-tól, nagyon odafigyel az általuk gyártott tartalmak minőségére. Ennél a sorozatnál sincs másképp, technikai szempontból remek alkotást készítettek ismét, a fényképezés pazar, nem marad el a mozifilmek minőségétől. Talán a kevés nagytotál miatt érezhetjük úgy, hogy ez nem egy 2 órás produkció, hanem egy 8 részes sorozat, illetve egy autós üldözés kapcsán lehetne az operatőr kezére csapni, annyira rángatta a kamerát. A zene visszafogott, a megfelelő helyzeteknél jól építi a feszültséget, illetve mosolyt tud csalni váratlan pillanatokban, bár igazán egyedi taktust nem tudott felmutatni az első rész.
Mit sem érne a jó történet és technikai színvonal, ha a színészek nem stimmelnének a megalkotott világba, természetesen itt is a csúcson jár a Pingvin. Colin Farrell tökéletes választás volt a szerepre, egybeolvad a figurával, a remek maszk segít neki az átváltozásban, felismerhetetlenül alakul át Oswald Cobb alakjává. A karakter leginkább bicegő járásával emlékeztet egy pingvinre, ezt is remekül oldja meg a színész, aki egy olaszos akcentust csempész a hanghordozásába. Dicséret illeti a rendezőt is, aki sokszor hagyja, hogy a kamera időzzön Farrell arcán, hogy élvezzük az apró, de annál hatásosabb gesztusait. Mellette leginkább Cristin Miliotinak van lehetősége kitűnni, ahogy az instabil, Arkhamból épp kikerülő Sofia Falcone-ként, kissé őrült módjára igyekszik beszállni a családi bizniszbe. A többi színész is jól teszi a dolgát, de nem kaptak olyan markáns stílusjegyeket, hogy a két főszereplő teljesítményét elérjék. Amit érdemes még megemlíteni, hogy elég sok - főleg Oswaldhoz kötődő - humoros helyzet, egysoros igyekszik oldani a feszültséget, ami jól áll a karakternek, de ízlés kérdése, hogy ki jön be ez egy az amúgy komor történetben.
Egy remek alapozás volt a Pingvin első része, bepillantást engedett, hogy milyen remek hangulatot tud teremteni a világ ábrázolás, a karakter fejlődés és belső dilemmák felvillantásával. Ha tudja tartani a sorozat ezt a szintet és a történet egésze is izgalmas, fordulatos lesz, akkor egy újabb ékkővel gyarapodhat az HBO koronája. Kíváncsian várhatjuk hova fut ki Oz felemelkedése, illetve hogyan válik (vélhetően) a 2. Matt Reeves-féle Batman film méltó ellenlábasává.
Köszönet az HBO-nak, hogy a premier előtt láthattuk a sorozat első részét! A hírek szerint a Pingvin szeptember 20-án debütál a Max műsorán, a többi rész szeptember 30-ától kezdve hétfőként lesz látható.
Rendező: Craig Zobel
Forgatókönyvíró: Bill Finger, Bob Kane, Lauren LeFranc
Szereplők: Colin Farrell, Mark Strong, Clancy Brown, Michael Kelly, Carmen Ejogo, Cristin Milioti, Shohreh Aghdashloo
Ország: Amerikai Egyesült Államok
Premier: 2024.09.19. | Max (2024.09.20.)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.