Napi WTF: Britney Spears is saját játékot kap

  • Írta: fojesz
  • 2015. május 2.
  • Bejelentés
Link másolása
Britney Spears is saját játékot kap, ezt az anyagot ráadásul a Glu Mobile, a meglepően népszerű Kim Kardashian-játék fejlesztője szállítja majd a jövő első felében, kizárólag mobilokra.

Ez a hír persze csak erőltetetten "WTF", hiszen ezeknek a celebritásokkal tűzdelt játékoknak is van célközönsége, ráadásul kifejezetten nagy: az említett Kardashian-címet például alig három hónap alatt 22,8 millió alkalommal töltötték le, és ugyanezen negyedév alatt 43,3 millió dollárt kaszáltak vele a fejlesztők, úgyhogy valahol érthető, hogy ezen a vonalon haladnának tovább.

Túl sok részletet a Britney-játékról még nem tudunk, de az biztos, hogy mobilokra készül, és várhatóan 2016 első felében fog elkészülni. A készítők öt évre írtak alá az énekesnővel, illetve a szerződésükben szerepel az a lehetőség is, hogy siker esetén három évvel meghosszabbíthatják a megállapodásukat, amely jegyében Britney a kinézetét és a hangját adja majd a popszakmába betekintést engedő játékba. A szerződés kitér arra is, hogy Britneyt bizonyos mértékű kreatív kontroll is megilleti majd a fejlesztés során.

A közelmúltban egyébként Lindsay Lohan és Kanye West is saját fejlesztésébe kezdett.

10.
10.
Kolompár Tarzan
Notár Mary nevével több mindent lehetne eladni itthon. De talán Spricc is elad 1-2 példányt a hülyeségből.
9.
9.
Nothing
Volt már neki egy játéka, igaz, még a "virágkorban", szóval csak feles WTF.

Mondjuk ez a kardashian (őszintén remélem, hogy rosszul írtam!) -jelenség is tökéletesen bizonyítja az ősi tézist, miszerint ha a média csillámport szór a kutyasz*rra és kaviárnak nevezi, a (cél)közönség eszetlenül rohan megvenni...
7.
7.
-Cash-
Mondjak valami vicceset? Britney Spricc. hahaha...
6.
6.
Grabowsky30+
#2: Annál nagyon nehéz rosszabbat csinálni! :)
3.
3.
l4cyk4
"ezeknek a celebritásokkal tűzdelt játékoknak is van célközönsége"

Szerintem ez önmagában az igazi WTF-jelenség.
2.
2.
Neo1989
Nem tom h rosszabb v jobb lesz e mint a Godzilla :D
1.
1.
strike19
Remélem olyan lesz mint a Hitman.
A kopaszra borotvált Britney-vel gyilkolhatunk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...