A Republique első epizódja még 2013 decemberében jelent meg, iOS-ra, míg a második felvonás 2014 májusában mutatkozott be. Az utolsó, harmadik rész tavaly októberben jelent meg, akkor már Androidra is. Az év elején befutott az asztali gépekre szánt Republique Remastered, azonban a sorozat utolsó két részére még mindig várniuk kell a rajongóknak.
De már nem sokáig, a GungHo ugyanis megerősítette, hogy végre be tudják fejezni a játékot, így a 2016 elejére datált, PlayStation 4-es verzióval egyszerre megkapjuk a hiányzó epizódokat is. A teljes csomag a PlayStation Store-ból lesz majd tölthető.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.