PlayStation 4 - megvan a 30 millió

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 25.
  • Biznisz
Link másolása
Újabb mérföldkőhöz érkezett a PlayStation 4, a Sony újgenerációs konzoljából mára több mint 30 millió darab talált gazdára. A gép ezzel házon belül is csúcstartónak számít.

A Sony bejelentette, hogy 30,2 millió PlayStation 4-en adott túl eddig, vagyis a konzol újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. A gép 2013. november 15-én került boltokba, ami azt is jelenti, hogy a PS4 házon belüli csúcstartónak számít, időarányosan még a PS2-nél is látványosabban pörögnek az eladásai.

A riválisok közül egyedül a Nintendo közöl pontos eladási adatokat, a Wii U most 10,7 millió példánynál jár. A Microsoft viszont titkolózik: a cég eddig is csak összevontan árulta el, mennyire voltak keresettek az Xbox-konzolok, a jövőben azonban már ezt sem köti az orrunkra. Ehelyett inkább az aktív Xbox Live-előfizetők számát adja meg, mert az szerinte fontosabb adat.

23.
23.
#21: Na hát azért nem kell messzire menni hasonló esetért, konkrétan az előző start pont fordítva zajlott, akkor az MS húzott nagyot és a SONY bénázott el mindent amit csak lehetett. Évekbe tellett, mire magukhoz tértek! :D

Egyébként a piacnak szerintem az teszi a legjobbat, ha a három nagy platform fej-fej mellett van, ha valaki nagyon elhúz akkor csúnyán elszemtelenedik és a kiadók is könnyebben vállalnak be exkluzív tartalmakat. Ez pedig a többieknek nem jó. Az az legideálisabb, ha minden platform egyformán fontos, mert akkor miden kiadásra odafigyelnek...
22.
22.
Caleon
Egyre nagyobb piac = egyre nagyobb kereslet = egyre több játék. Ennek csak örülni lehet.
21.
21.
kopic
Koszonheto ez a konkurencia kezdeti balfaxkodasanak, amit tanítani lehetne es a Sony kiváló marketing kampányának.
20.
20.
bane
#12: Szia. Írd már le ezt a 2szer több exclusive-ot, mert érdekelne, mert én valahogy nem így emlékszek sés egy hívő lehet jobb felvilágosítást tud ebben az ügyben adni!( Semmi háború csak erdekel)
19.
19.
cannondale
1,25 millió darab hónaponta 8rekord) a 7 milliárd emberre nézve az nem olyan sok.
Szinte bármelyik telefonból fogy ennyi.
18.
18.
Yanez
Nem csoda, baromi szórakoztató masina!
16.
16.
kamgecam
#14: You went full retard.
Összetévesztetted a pc-vel.
15.
15.
kamgecam
2 éve vagyok Ps4 tulaj.Semmi probléma nem volt vele,psn egy csomó barátot szereztem általa.
Infamous,Bloodborne,Witcher 3 örök élmény.Jövőre pedig böszme címek érkeznek,nem csoda hogy ilyen jól fogy.
14.
14.
Falcon
#13: +1 iszonyat nagy lehúzás a ps4 fizetős multival egyetemben kinek kellenek ezek a gagyi játékok szívesen lemondanék róluk és kifizetek egy játékért 20 ezret és nem is multizhatok na nincs ps+
inkább fordítanák akkor legalább a pénzt a biztonságra nem akarok megint konzolon csiterek ellen játszani gyűlölöm a csalókat
emlékszem ps3-nál 2009 ben nagyon durván ellepték a codokat a csalok de így hogy fizetek ezt már nem tűrőm
13.
13.
Tokodboy
Sajnálom hogy egy innovativatlan nagyon gyenge gép sokkal jobb eladásokat produkál mint az egyébként innovatív korukban nagyon erős hardveru elődjei. Sajnos ez előrevetíti a PS jövőjét. Harmat gyenge új gépek magas áron.
11.
11.
Norbiii
2 év alatt 30 millió, hát bravo! :)
10.
10.
9.
9.
zozo76hun
neked wii u kene vagy meg az sem :)
8.
8.
Jo lett a ps4, emlekszem az elejen alig volt gamma, idegedito honapok voltak, de azota tok jo lett a felhozatal :-)
7.
7.
toriell
Nem tudom ,hogy érdemes e lenne beruházni mostmár egy ps4 re :) Esetleg valaki,valami ötlet ? :) Van egy One-m de kb porosodik,mert ne mvagyok a karján kívűl megelégedve vele.. Állandóan meg fagy kikapcsol,3 x volt már szervízbe kicsitbelefáradtam :) :D
6.
6.
zozo76hun
azert nem irt hulyeseget
5.
5.
Blueberry
Sz@r is ha mindenki megelőz,igaz mikró?
4.
4.
RangerFox
#2: és ez most kit érdekelt most őszintén xd
2.
2.
ArrowCross
Nekem meg pont tegnap hozták az Xbox One-om a Fallout 4-el, de live az nem lesz rá, mert csak pc-n multizok. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...