A Capcom is megtartotta negyedéves pénzügyi beszámolóját, ahol a kiadó megerősítette, történetének legerősebb negyedévén van túl.
Ebben vastagon benne van a Monster Hunter World év eleji megjelenése és az azt követő elképesztő sikere, hiszen a premier óta 7,9 millió egységet szállítottak le a játékból, míg a Resident Evil hetedik felvonásából már több mint 5,1 millió darabot sikerült értékesíteni. Mellettük a Marvel vs. Capcom: Infinite-ből 1 millió darabot szórtak szét a negyedévben, de jól teljesített a kézikonzolos szegmens is , ahol a Monster Hunter XX-ből 1,8 millió darab talált gazdára.
Ami a jövőt illeti, a Capcom a VR- és AR-szegmensben is megpróbálja erősíteni a pozícióját, míg az ázsiai területeken az eSportra próbálnak meg még jobban ráerősíteni. Tartalomfronton három fő pillérre épít a Capcom: az egyik, hogy még nagyobb fokozatban igyekeznek majd konzolokra fejleszteni, miközben a digitális tartalmak terén is igyekeznek kiszélesíteni az ajánlatokat és lehetőségeket. Végezetül pedig a mobil szegmensben igyekeznek majd nagyobb erővel jelen lenni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.